Szerző: HP | aug 9, 2016
Ez is az Éva anyaga:
Mi történt?
Régen úgy volt, hogy ha valami finomat sütöttünk, vittünk belőle a szomszédnak is. A gyerekeket nyugodtan rá lehetett bízni a szomszéd nénire. Ha segítség kellett, mindig akadt valaki aki segített. Ha valamink hirtelen kifogyott, egyszerűen kölcsönkértük a melletünk lakótól. Ha egy barátunk, ismerősünk háza elött vitt el az utunk, becsengettünk, mert egyszerűen sértésnek számított, ha nem ezt tettük volna. Ha otthon volt, örült nekünk, behívott, gyorsan megkínált valamivel, – mert valahogy mindig akadt valami, ha nem más egy csupor tea – és beszélgettünk.
Beszélgetni mindig volt alkalom, idő, kedv. Beszélgettünk otthon, a buszon, a villamoson, a vonaton, a munkahelyünkön, sorállás közben, bárhol és bárkivel. Egyszerübben éltünk, nem akartunk mindennap bizonyítani , állandóan divatos lenni, hanem figyeltünk egymásra, érdeklődtünk a másik iránt, kiváncsiak voltunk az embertársainkra. Mindez olyan természetesen , ösztönösen történt, anélkül hogy előre elterveztük, megterveztük volna. Sokszor csak úgy átszaladtunk a barátnőnkhöz, barátunkhoz és kiöntöttük a lelkünket.
Szép volt. Számítottak ránk és mi is számíthattunk másokra. Sok időt töltöttünk egymással, mégis nagyobb háztartást vezettünk, mint most, állandóan sütöttünk-föztünk, kertészkedtünk, befőztünk, kirándultunk, vendégeskedtünk, beszélgettünk és mégis valahogy mindenre és mindenkire volt időnk.
Mi történt velünk? Mi történt a világgal?
Hiszen az élet könnyebb lett. Háztartási gépeink vannak, nem kell kézzel mosni, dagasztani, legtöbb helyen nem kell fát vágni, szenet hordani, befűteni. Sok a félkész termék, gyorsabb a közlekedés, a mobiltelefonok révén bárhol elérhetőek vagyunk. Elméletileg több időnk kellene legyen mint azelőtt, de nincs.
Állandóan szaladunk, rohanunk. Sokszor mintha csak munkából állna az életünk. Elharapódzott a közöny, a nemtörődömség.
A szomszédok, főleg városon, nem is ismerik egymást.
Vendégeskedés csak hónapokkal előbb, pontosan leszögezett „forgatókönyv“ szerint zajlik.
Néha még telefonálunk egymásnak, de azt sem olyan sokszor mint régen.
Levelet már nem írunk, csak sms-t és email-t. Kapcsolataink a virtuális világba tevődtek át, mert kényelmesebb, nem kell mindig magunkat adjuk.
Folyton rohanunk és a végén már nem is tudjuk, hogy hová.
Állandóan dolgozunk, megpróbálunk sok pénzt keresni és a végén kiadjuk az orvosságokra.
Gyűjtünk, mindig mindenre szükségünk van, ami másnak is megvan, pedig a végén úgy is mindent itt hagyunk.
Túl sok tárgy vesz körül és egyre kevesebb igazi barát.
Nincs időnk vagy félünk kimutatni az érzelmeinket és a végén elfelejtjük azt is, hogyan kell szeretni, élni, boldognak lenni….
*
Elolvasásra ajánlom a SLászló hozzászólását:
http://blog.erdely.ma/horvathpiroska/2016/08/09/gondolatmorzsa/#comment-86517
Szerző: HP | aug 5, 2016
VII. Nemzetközi Mail-art Biennálé 2016- La Guerra, The War – Cosenza- Itália
Pár nappal hosszasabban közvetítette a posta borítékomat Olaszországba, de végül mégiscsak megérkezett, amit onnan tudtam meg, hogy megjelent a névsorban a nevem. De nem Ausztriánál, hanem Romániánál. Ugyanis a születési helyet veszik alapul a besorolásnál.
A4-es munkákat küldtem,- sajnos megkésve, mert túl sok volt az idén a mozgás, nó, meg a téma se feküdt nekem,- be kell vallanom, a háború nem az én festői világom. Sokáig töprengtem, hogyan oldjam meg. Végül vegyes technikát használtam: fotó alapra festettem virágokat s ragasztottam festett faleveleket, majd az egészet belamináltam.
Ez lett küldeményem tartalma:
https://goo.gl/photos/awXV4uKnjCbqPmLh8
(Szerencsére vittem fényképezőgépemet is magammal a postára, így sikerült megörökítenem a “cifra” borítékot, hosszú útra indulása előtt.)
Úgy tudom már egy éve tart on-line formában a kiállítás, de nyilvános formája augusztus végén lesz:
scadenza: Dal 24 al 27 di Agosto 2016
Ez is Mail art kiállítás, címe: A háború.
Mi a Mail art?
Magyar megfelelői: művészi üzenetek, kapcsolat művészet, küldemény művészet, postaművészet, levelezés művészet. (Többféle képpen írják: Mail Art, Mail-art, Mailart, – s hol kisbetűvel, hol nagybetűvel)
Küldeményem művészi üzenetét főleg az első képem tartalmazza:
Háború helyett béke uralkodjon a földön!!!
Jobboldalt a nyilakra kattintva lehet betekintést nyerni a rendezvénybe:
http://www.guzzardi.it/arte/pagine/war.html
Szerző: HP | aug 2, 2016
A spanyol városban, Coruña– ban a fenti, A4-es méretben készült képeim szerepelnek a Las Meninas című Mail-art kiállításon.
Ez volt a küldeményem:
https://goo.gl/photos/RnnK3621Pu3PBuiv9
Hónapokon át on-line lehetett követni őket, szeptemberben lesz a nyílt kiállítás.
A spanyol szövegben szereplő linkre kattintva megtekinthető a résztvevők névsora s mindenkinek a beküldött anyaga.
Proyecto de Arte postal (Mailart)
Desde el año 2008 se celebra en la ciudad de Ferrol el evento cultural “Las Meninas de Canido” que consiste en pintar las paredes del barrio de Canido, inspirándose en el celebre cuadro de Diego Velázquez, La familia de Felipe IV (Las Meninas).
La iniciativa parte del pintor Eduardo Hermida como una protesta artística por el abandono urbanístico que sufre este barrio y que a día de hoy aspira a ser “Itinerario Cultural Europeo”.
Para apoyar esta iniciativa un poco mas si cabe, hemos pensado en un proyecto de arte postal (Mailart) por eso convocamos desde hoy mismo y hasta el mes de Agosto del año 2016 este evento.
Llamamos a todos los artistas a participar en este proyecto: Pintura, dibujo, fotografía, poesia, poesia visual……..
Tema: Las Meninas
Técnica: Libre
Tamaño: Libre
Fecha limite: 15 de Agosto de 2016
Exhibición: Septiembre, 2016. Todos los trabajos recibidos se publicarán en este blog:
mailartlasmeninasdecanido.blogspot.com
No ventas No jurado
Los trabajos recibidos no se devolverán y pasarán a formar parte de los archivos de Las Meninas de Canido
*
KIÁLLÍTÁS: szept 2-15
mailartlasmeninasdecanido.blogspot.com
Szerző: HP | Júl 30, 2016
M. Simon Katalin:
Pihenőben
Elcsendesülni aggályok nélkül,
csak menni, menni, amerre visz
a láb, oda, ahol a szelek más
húron zenélnek, más illatokkal
jön feléd a nyár, s amerre jársz,
hogy csended ne zavarják,
elnémulnak a beszélő kövek.
Szerző: HP | Júl 26, 2016
M. Simon Katalin:
A versírás mesterségéről
A versírás mesterség, mondják,
kiket magas fokon tanítottak
verset írni mesterek, s csak az,
ki megtanul minden fortélyt,
írhat mesteri szinten verseket.
Itt megáll a toll, s a döbbent
elme elődök között költőket keres,
tódulnak felé százak és százak,
hömpölyögnek velük értelmes
szavak, s bár e költők se prozódiát,
se zanzásítást nem tanultak, de
szent volt lelkükben az érzés,
dallam és ritmus benne élt a nyelvben,
s ők e kincseket rímekkel díszítve,
írtak örök értékű verseket.
Vallomás a versről
Hogy megismertelek,
engedtem hímes szavaidnak
gúzsba kötni zsenge lényemet,
elhitetted, hogy nélküled
hasztalan az élet, a rejtélyekre
válasz csak általad jöhet.
Gyermeteg kezembe tetted
a tollat, kaján mosollyal lested
ügyetlen rímeim, míg megtörtént,
amit te akartál, és egyek lettünk
mi, hajdan két idegen.
https://www.youtube.com/watch?v=AvlQYFG950U&feature=youtu.be
Hozzászólások