Szerző: HP | okt 23, 2015
A mayerlingi rejtély
Ahol az Alpok, a Duna és a Bécsi erdő találkozik, ott fekszik nagyon szép környezetben Mayerling /ejt: Májerling/. A tragédia után a császár az egykori vadászkastélyt leromboltatta, sőt a hozzá csatlakozó templomot is, hogy semmi ne emlékeztessen rá s helyébe egy kolostort építtetett a karmelita növérek számára.
Halála előtt két évvel örökölte Rudolf, a szenvedélyes vadász a mayerlingi birtokot, és a dombon álló kastélyt saját óhaja szerint építette ki.
A tragédia színhelyére azóta kívánkoztam, mióta kiolvastam A mayerlingi éjszakát.
Rövid időnk volt, mert sötétedés előtt értünk a helyszínre és még aznap Németországba kellett jutnunk. Hideg szél fújt s az esőnek is igen lógott a lába. Nehéz út elé néztünk s jó 500 kilométert kellett még lefutnunk.
Nem tudom, amúgy mennyire látogatott hely, de rajtunk kívűl akkor senki nem volt. Zárva találtuk. Csengettünk, s türelmetlenül topogva vártunk. Vajon hiába jöttünk? Végre bentről mocorgás hallatszott. Kulcs csikordult az ajtóban s egy idős hölgy dugta ki fejét. Persze, bejöhetünk.
Milyen nyelven kérünk leírást? Hogyne, magyarul is van? Megköszöntük, a következő szöveg állt rajta,- nem, inkább nem idézem, mert a fordítás pokoli volt.
Habzsoltam az információkat, amit lehet mindent megszemléltem, elolvastam, képeslapokat válogattunk, még a fényképezőgépet is elkattintottuk néhányszor. Szerencsére a felvételek a borús szürkület ellenére is elég jól sikerültek.
A magasoltár csúcsa éppen odáig ér fel, ahol egykor az első emeleti szobában Rudolf ágya állt, melyben holtan találták a szerelmeseket. A nagy oltárkép a császári ház védőszentjeit ábrázolja. Szent József /Ferenc József császár védőszentje/ mellett két angyal Ausztria és Magyarország címerét tartja. Körülötte láthatók Szent István /Magyarország első keresztény királya/, Habsburg Rudolf /az uralkodóház alapítója/, Szent Rudolf /a trónörökös patrónusa/, Assisi Szent Ferenc / a császár másik patrónusa/ Szent Erzsébet /a császárnő patrónusa/, Szent Zsófia, /Rudolf nagyanyjának patrónusa/, Szent Gizella /a trónörökös nővére, Gizella főhercegnő patrónusa/, Szent Valéria /a trónörökös húga, Valéria főhercegnő patrónusa/, Szent Lipót /Ausztria védőszentje, a Heiligen Kreuz-i apátság alapítója/.
A falu postását Rudolf megajándékozta egy aranyórával, mert egyszer késő este közvetített ki egy táviratot Vecsera Mária bárónőnek, olvastam el az utolsó információt is a parkolóban lévö turisztikai hirdetések között. Amint feltértünk az autópályára, egyszeriből tél lett, deres már a határ. /Betelt a kazettám, de jó, hogy nem odabent történt./ Örülök, nagyon örülök, hogy láttam Mayerlinget,- köszöntem meg fiamnak az élményt.
(Folyt. a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | okt 21, 2015
Elisabeth
(1998- SISSI év)
Nem létezett még egy oly szép és bájos uralkodónő, mint ő volt,- állítják sokan,- Elisabeth, az osztrákok császárnője, azaz Erzsébet a magyarok királynője. Korának legmodernebb, legintelligensebb nőjének tartották. Rejtély és titokzatosság lengte körül a karcsú, törékeny, 46 cm-es derekú és 46 kiló súlyú, irigylésreméltóan lovagló és testét élete végéig sportolással jó karban tartó uralkodónőt. Halála nagy megdöbbenést váltott ki. De amikor koporsójára az a felirat került, hogy: „Elisabeth, osztrák császárnő“, a megdöbbenést felháborodás követte: hogyhogy! Hát Erzsébet nem a magyarok királynője volt?! És bár kisebb hanggal, mint a magyarok tették, más nemzetek is háborogtak, akik magukénak érezték a szeretett királynőt. Ha csak annyi lett volna ráírva a koporsóra, hogy „Elisabeth“, talán mindenki megbékélten siratta volna mint saját halottját. De így, úgy érezték a többi nemzetek, hogy az osztrákok kisajátították őt maguknak.
1898-ban a Genfi tó gyönyörű sétányán szúrta le egy reszelővel az olasz anarchista, Luigi Luchini. Miért? Csak!!! Hogy felfigyeljen rá a világ s mellesleg, hogy eggyel kevesebb gazdag ember legyen a földön. Szeptember 10-t írtak a naptárak.
Kereken száz évvel ezelőtt történt, így nem csoda, hogy Sissi-láz tombol most Ausztriában. Sőt, nemcsak ott, amint a következőkből kitűnik. A császárnő valószinűleg nem örülne neki, ha látná, hogy a kereskedelemben micsoda új termékek jelentek meg, melyek az ő becenevét viselik. Mert van Sissi-Barbie baba, Sissi bor, Sissi telefonkártya, Sissi tojáslikőr, Sissi ékszerek, Sissi ibolya fagylalt és mások. Ausztria kaszinóiban Sissi zsetonokkal lehet vagyont nyerni, vagy veszíteni. Lehet kapni Sissi tányérokat és csészéket, Sissi játékkártyát, Salzburgban pedig Sissi öltözetet árulnak. Sőt, valószinűleg az sem hatná meg, hogy az ágya, amely mentes volt mindenfajta luxustól és kényelemtől, most Berlinben van kiállítva.
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | okt 16, 2015
Mert Bad Ischl többet érdemel
Ennek a szokatlan címnek története van. Irásom eredetileg a „Sóhercegek“ nevet viselte. Ám amint kedves erdélyi barátaimat két napon át kissé megsétáltattam a „ környéken“, bemutatva nekik többek között Braunaut, Bad Ischlt, Traunkirchent és Gmundent, s felolvastam látogatásunk után ezekről szóló anyagaimat,- kiderült, hogy a „Sóhercegek“ nem nyerte meg tetszésüket /a forma, a mozaikszerű összeállítás, az adatok száraz tálalása miatt/, és sürgetően javasolták, hogy írjam át az egészet, „mert Bad Ischl többet érdemel“. Megjegyzésüket elfogadtam s köszönetként meghagytam címnek az „indokot“.
A helyzet az, hogy Bad Ischlben /ejt.Bádisl/ még ma is érezhető a régi fény és ragyogás. Még ma is császárian jól érzi magát ott a vendég. Ischl történetének császári szakasza lezárult ugyan az első világháborúval, a személyek eltüntek, ám a nyomok és emlékek megmaradtak. És maradt a hangulat. Maradt valami sajátos /romantikus?/ hangulat, amit megnevezni képtelen az ember, de amit ott érez a levegőben. Ezt a valamit rögtön megérezték vendégeim, szavakban megfogalmazva viszont nem hallották azt beszámolómban.
Salzkammergutnak, Ausztria egyik legfestőibb, leglátogatottabb vidékének /amelyről azt mondják, hogy ott az ember úgy érzi, hogy nem hat nap alatt teremtette az Isten a világot, hanem hat ünnepnap alatt!/ a „szíve“ Bad Ischl. Hogy azzá lett, azt két ténynek köszönheti, a Habsburgoknak és a sónak. Igaz, hogy a Habsburgok nélkül Bad Ischl ma nem lenne neves nemzetközi üdülőhely, de a császári család sem gazdagodott volna meg oly nagyon a salzkammerguti „fehér arany“ nélkül.
A csodálatos tavak szomszédságában, hegyek közé ékelődött, jól ápolt, alig 13.000 lakosú kis biedermeier városka híres fürdőhely. Innen kapta Ischl a Bad előnevet.
/Te jó ég!- mondogatja húgom, hogy is tudjátok kiolvasni azt a sok mássalhangzót?! Ilyenkor azt válaszolom neki: nehezen, sokszor nehezen. S ez így is van. Nem viccből mondom./
1854-ben építette itt a fiatal Ferenc József császár a nyári rezidenciáját, melynek költségeit Zsófia asszony vállalta magára, ez volt az ő nászajándéka a fiatal párnak. A háttérben egy kis nosztalgia is lapult, Zsófiának ugyanis itt teljesült az álma. Annakidején orvosai tanácsára itt kezeltette magát férjével együtt hat évi gyermektelen házasság után, s a Bad ischli kezelés meghozta az eredményt: megszületett Ferenc József és még utána három fiú. A „sóhercegek“,- így nevezték mosolyogva a fiúkat, Ferenc Józsefet /1830/, Ferdinánd Maximiliant /1832/, valamint Károly Lajost /1833/. Lajos Viktor később született /1842 /, Mária Anna, az egyetlen lány pedig csak öt évet élt./
A kastély hatalmas parkjában sétányokat, pavillonokat, kilátókat építettek olyan helyekre, ahonnan a legszebb kilátás nyilik a Dachstein hófödte csúcsaira. Bár sokfelé volt a császárnak vadászkastélya, ahol hosszabb-rövidebb időt töltött, Bad Ischlt kedvelte legjobban. Igy az előtte viszonylag jelentéktelen helység a monarchia nyári központjává fejlődött ki.
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | okt 13, 2015
Galambos Viktor anyaga:
Látogatóban A víg özvegynél
A cím talán egy kicsit furcsának tűnik, de rövidesen kiderül, hogy miért választottam, holott amikor hajnali négykor elindultunk Montenegróba, eszembe sem jutott.
Miután a „Dubrovnik Line” gépén eljutottunk Dubrovnikba, felszálltunk a Vladi által vezetett Mercedes-buszra és egykettőre a horvát-montenegrói határon voltunk. Itt alig másfél óra alatt lepecsételték az útleveleinket (először a horvátok, utána pedig a montenegróiak). Megérkeztünk Kotorba, és a városnézés után – holtfáradtan az éjszakai repüléstől és az egész napi járkálástól – végül a budvai szállodába.
Másnap kora reggel indultunk Njegos felé. Az út a tengerpartról egyre kacskaringósabban vezetett fel a hegyek közé. Egy helyen meg is álltunk, ahol a njegosi szuperáruház láncának egy előretolt egysége volt. Itt már lehetett kapni a helyi különlegességeket, a házi sir-t és a prsut-ot.
Ezután érkeztünk az 517 lakosú Njegosba, amely a kecskesajton (sir) és a finom száraz házisonkán (prsut) kívül arról híres, hogy az 1600-as évek körül itt született a montenegrói uralkodó dinasztia első tagja; mindannyian a nevükhöz fűzték a „Njegosi” jelzőt is. A család férfitagjai sokáig (több mint kétszáz évig) világi és egyházi vezetőszerepet is betöltöttek, egyfajta hercegprímási szimbiózisban.
Mivel tudták, hogy a kajablog egyik kiküldött riportere is a turistacsoportban van, a szupermarket központi csarnokában (amely legalább tíz-tizenkét négyzetméteres) az egész társaságot megkínálták egy-egy ropogós sonkás-sajtos szendviccsel és egy pohár finom vörösborral.
Jó döntés volt; szerencsére a csoportban nem volt senki, aki túl komolyan venné az étkezésre vonatkozó vallási előírásokat. A kóstoló után majdnem mindenki jól bevásárolt az egyáltalán nem olcsó portékákból. A borról talán még annyit, hogy teraszosan művelt szőlőtőkéken kívül semmi mást nem láttunk termeszteni Montenegróban, de meg kell adni: a boruk kitűnő.
A szerpentin egyre magasabban kanyargott, s mi csak csodálni tudtuk Vladi ügyességét, amivel a hatalmas buszt vezette a keskeny, kanyargos úton. Közben Egon (a csoport idegenvezetője) az egyik leghíresebb Njegosról mesélt: Petar II. Petrovics Njegosról, aki létrehozta a modern montenegrói államot azáltal, hogy elválasztotta az államot az egyháztól, s ezenkívül híres költő és író is volt. Európában ismert művei közül említést érdemel a Hegyi koszorú, a Szerb tükör és a Mikrokoszmosz sugara. Fiatalon halt meg tüdőbajban; utolsó kívánsága szerint a Lovcseni hegység Jezerski csúcsán (1657 m) temették el, egy általa építtetett kis kápolnában. Mivel Petar a független Montenegró jelképe lett, a kápolnát először az Osztrák-Magyar Monarchia romboltatta le, és miután Sándor szerb király újra felépítette, a kommunista Jugoszlávia újra a földdel tette egyenlővé.
Az okot nem tudom, de a helyére egy bécsi szecessziós stílusú mauzóleumot terveztettek Ivan Meštrović-csal, a világhírű horvát szobrásszal, aki később Amerikába menekült Tito elől. Mi Baton Rouge-ban láttuk a szobrait.
(Folytatás és néznivalók a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | okt 11, 2015
A Bécsi Napló legutolsó számában (szept-okt) bukkantam az alábbi Balassa Zoltán írásra, melyben egész véletlenül esett tekintetem Urbán Ákos nevére.
Minden tekintetben kisebbségben. Emlékkönyv Urbán Károly református lelkész születésének századik évfordulójára. 1915 április 28 -2015 április 28. Urbán Ákos kiadása, 2015, 207 old. (fényképmelléklettel)
Urbán Ákos! És Emőke! Hollandiában ismertem meg őket a János jóvoltából 30 évvel ezelőtt. Hadadon találkoztunk futólag az Áldás, népesség konferencián nyolc évvel ezelőtt s most újra találkoznunk kellett volna a temesvári rendezvényen, de családi problémák miatt ők nem tudtak eljönni. Amint visszakerültem, itthon várt a Bécsi Napló, benne az említett újságcikkel.
Ez késztetett, hogy megkeressem azt az anyagot, melyet János küldött hetekkel ezelőtt az Urbán Károly féle emlékkötet (ő írta a bevezetőt a könyvhöz) bemutatójáról:
http://www.hirek.sk/video/20150427212510/A-reformatus-egyhaz-elo-lelkiismerete.html
http://www.felvidek.ma/felvidek/egyeb/53369-kisebbsegben-es-hitben-id-urban-karoly-szaz-eve
http://www.felvidek.ma/felvidek/multidezo/53389-egy-elet-a-kisebbsegben
A kötet legutolsó fényképén,- írta János, mi is ott vagyunk véled az Urbán Ákos családi körében, 1985 karácsonyán:
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Heerenveen1985KaracsonyanHermanJanosekkal#6136119609310356162
Bevezető: Cura pastoralis
Történt pedig, hogy Romániából való menekülésünket követően nagy bánatba estünk és két tapasztalt testvér, egy fríz meg egy felvidéki lelkipásztor kúrálta a fájó lelkünket: Henk Kooistra volt a helybéli, a hazai Urbán Károly bácsi pedig a „csehszlovákiai”. Családommal 1983 szept. 10-én hajnali fél ötkör léptük át a román-magyar határt, hogy attól kezdve, immáron más szögből kutakodva, eleget nézhessük a csillagos eget…
Megjelenésünkkor Kooistra lelkész tapasztalt lelkigondozóként figyelmeztetett, hogy bizony hosszú időbe telik, amíg egy fa ismét gyökeret ereszt vagy amíg a vihartépte fák koronája ismét kinő.
Feleségem drága szüleinek házából Frízlandba költöztünk.
Hebe Kohlbrügge és baráti köre segített ahhoz, hogy folytathassam a lelkészi szolgálatomat a székelyföldi lelkületű Frízlandban. Még magunkhoz sem tértünk, amikor november végén elkezdhettem a gyülekezeti munkát Ouwsterhaule és Scharsterbrug társ-egyházközségeiben. Beiktatásunktól kezdve kézzel foghatóan kísért bennünket Urbán Ákos és felesége, szül. Kátay Emőke figyelmessége, lelkiekhez szabott lelkisége.
(Folytatás a Hozzászólásokban, az összefüggések magyarázata pedig itt olvasható:
http://blog.erdely.ma/horvathpiroska/2015/10/11/emlekkonyv/#comment-80794 )
Hozzászólások