Szerző: HP | Júl 11, 2015
Sorsközösség – hollandiai lelkészfeleség a kommunista Romániában
Fábián Tibor:
Hannie tiszteletes asszony
Mint a mesében: a hetvenes évek elején egy holland lány társaival kelet-európai utazásra indul. Egy mezőségi református parókiára is ellátogatnak. Hannie, a Vasfüggöny mögötti elzártságra rácsodálkozó holland lány és János, a mezőségi teológiai hallgató a találkozást követően levélben tartja a kapcsolatot, mely végül házassággá érik. A kor viszonyait jól tükrözi, hogy ehhez a holland királynő közbenjárása és a román államfő jóváhagyása is kellett… Hannie úgy dönt, Romániába költözik és osztozik férje sorsában. Beszélgetés Dr. Hermán M. Jánosné Mostert Hannie-val.
Hogyan kerül egy holland hölgy a hetvenes évek Romániájába?
Már a hatvanas évek végétől folyamatosan nőtt az érdeklődés a kelet-európai országok iránt. A nyugat-európaiak kezdték felfedezni, milyen az élet a vasfüggöny mögött, és próbáltak kapcsolatokat teremteni. 1973-ban történt: éppen új munkahelyet kerestem, beiratkoztam egy képzésre. Nem sokkal korábban kerültem haza, Hollandiába. Korábban egy svájci kórházban dolgoztam, hogy jobban elsajátítsam a francia nyelvet, Spanyolországban pedig egy szálloda alkalmazottja voltam, és többek között angolórákat adtam gazdag gyerekek számára. Ekkor keresett meg a húgom vőlegénye és egy barátja, – a Delft-i egyetem hallgatói – azzal a kéréssel, hogy tartsak velük egy egész hónapos európai körútra. Az útiterv abból állt, hogy Bécsben csatlakozik hozzánk a húgom, aki ott dolgozott, és megyünk tovább Magyarországra és Romániába, ahol lelkészeket keresünk fel. Az út folytatása során tovább megyünk Bulgárián át Törökországba és Görögországra, majd vissza Jugoszlávia, Ausztria és Németország érintésével Hollandiába. Kíváncsi emberként nagyon lelkesített az ötlet.
A fiúk vettek egy régi rendőrbuszt és átalakították, hogy lakni is lehessen benne. Édesanyám varrta a sötétítő függönyöket. A busz tetején sátrat lehetett felállítani, a jármű hátuljában pedig berendeztünk egy kis konyhát. Egyikünk gyülekezetéből, egy házaspártól kaptunk egy listát, mely két erdélyi és két magyarországi református lelkipásztor címét tartalmazta. Kérték, hogy keressük fel őket és vigyünk számukra néhány hasznos holmit. Listánk a nagysármási parókia címét is tartalmazta, ahol id. Hermán János szolgált. Így találkoztunk ifj. Hermán Jánossal, akit bukaresti tanulmányai befejezését követően, éppen akkor neveztek ki Mezőkeszübe lelkésznek. Talált a szó – németül beszélgettünk -, és a többi útitársam is jól érezte magát a sármási parókián, János testvéreivel és szüleivel, akikkel franciául is beszélhettünk.
Nekünk, hollandoknak sokkoló volt mindaz, amit a kommunista országokban láttunk: a határátkelés, a települések iszonyú és szomorú elhanyagoltsága. A parókián ellenben nagyon jó hangulatban telt az idő, otthon éreztük magunkat. A tervezettnél egy nappal tovább maradtunk, Jánossal pedig megbeszéltük, hogy tartjuk a kapcsolatot.
Így történt…
(Folytatás a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | Júl 8, 2015
Tanárúr, csináljon embert a fiamból!
– ezt a címet adta Fábián Tibor annak az interjúnak, melynek kérdéseit interneten küldte el Riedbe, röviddel a Hadadi Napok után.
Íme az interjú:
Ön és férje is tanította Hermán M. Jánost, a besztercei középiskola magyar tagozatán. Kik jártak ebbe az iskolába és honnan?
Úgy van, mindketten tanítottuk. Hogy kik jártak az iskolánkba? A besztercei és a környékbeli diákok. Széles környékről beszélek, amelybe beletartozott Nagysármás is, ahonnan János származott. Sőt, még Székelyföldről is volt tanítványunk. De elsősorban Teke, Zselyk, Sófalva, Tacs, Máté, Vice, Kékes, Köbölkút, Újős, Apanagyfalu, Cegőtelke, Kerlézs, Beréte, Bethlen, Málom, Magyardécse, Árpástó, Retteg, Felőr, Somkerék, Magyarnemegye, (most hirtelen nem ugrik be több név) küldte hozzánk a gyermekeket. János egyike volt a több száz diákunknak.
Milyen gyerek volt „Jánoska”? Mi az, ami legtöbbször eszébe jut róla?
Ő nem Jánoska volt, hanem Jancsi. Herman Jancsi. Így „a”-val. A férjemnek pedig felemelt mutató ujjal, mélyen a szemébe nézve „ide figyelj János fiam”. Mire ő mindig mosolyra álló száját összeszedve ezt válaszolta: „igenis, Pali bácsi”.
Milyen volt? Szinte hihetetlen, de igaz. Egy nyúrga, csontos, alig izmos, rövid nadrágos (persze az iskolában kötelezően egyenruhát viselő), széttaposott cipőkben járó, internátusi gyermek volt, s ennek megfelelően mindig éhes. Barátokkal körülvett, vidám, nyüzsgő, hangadó diák volt, amolyan vezéregyéniség.
Mit mondhatnék még róla? Megbízható, s a tanáraival szemben illedelmes gyerek volt. És főleg: szavatartó, akire számítani, építeni lehetett. A mai tanároknak sok ilyen Herman Jancsi típusú diákot kívánok!!! (Vagy már kiment volna divatból?)
S nekem úgy tűnik, örökké leste, hogy szükségem van-e segítségre. Ha igen, azonnal ugrott. Hogy ez személyes szimpátia volt-e részéről, avagy más kollégákkal szemben is ilyen volt, azt nem tudnám megmondani. Nekem, ha csak tehette, mindig a közelemben tartózkodott, vagy legalábbis rajtam tartotta a szemét. Az ilyen diákra mondtuk, hogy „mindig a talpam alatt van”. Ezt pozitív értelemben mondom.
Azt különben többször is elmondta a későbbiekben, hogy „a példaképem voltál”, amire természetesen nagyon büszke vagyok.
Állítólag nem volt jó tanuló…
Hogy nem volt jótanuló? Na, erre nem emlékszem. Ez nem maradt meg tudatomban. Érdekes, most figyeltem fel rá, hogy végeredményben kevés egykori diákomról tudnám megmondani évtizedek távlatából, hogy jó tanuló volt-e, vagy sem. Úgy látszik, számomra nem az volt a fontos, hanem más emberi értékek. A tanulmányi eredmény valószínűleg másodrendű volt a szememben. Ha kellett, ha szükség volt rá, valahogy megtaláltuk közösen a módot, hogy segítsünk a helyzeten. Én most általánosságban beszélek.
János, feltételezem, abból élt, amit az órán magábaszívott. Félfüllel. Az is elegendő volt számára, mert kitűnő memóriával rendelkezik. Közben lehet olvasott. Például szépirodalmat. A pad alatt.
Hogy nem volt az elsők között, az meglehet, de hogy az utolsók közt sem, az biztos. Éles eszű gyermek volt, aki nem „szajkózott”, hanem szükség esetén „kivágta magát”. Bizonyos „fogásokkal” kivágta magát.
Például puskázással. Vajon megtette? Egész biztos, hát melyik diák nem használja a puskát? Ő se volt különb a társainál. S ha baj van, olyankor még a tanár is becsukja szemét. Vagy gyönyörűszép préselt növénygyűjteményt készített. (Állítólag még mindig őrzi.) Nós, ha arra 10-es minősítést kapott, ami biztos, akkor átment, mégha a feleleteire rossz jegyeket „vasalt” be, akkor is. Vagy (ezt ő maga mesélte, én nem emlékszem rá, csak igen-igen halványan), hogy egyszer, mivel bukásra állt (amit nem hiszek, legfennebb gyengén állt), egy egész éjszakán át szajkózta a növények latin neveit, s azzal „szedett le a lábamról”. Nem akartam hinni a fülemnek, hogyan „köpi” az a gyerek a latin neveket.
Most diákzsargonban mesélek, mert olyan jólesik! Igen, nagyon jólesik. Mint egykor régen. Újra tanárnőnek, Piri néninek érzem magam… Engem fiatal (!) koromban ugyanis a diákjaim bizalmasan Piri néninek szólítottak, hivatalosan pedig „tanárelvtársnő” voltam. Most pedig nagyrészük tegez és Piroskának szólít. Mert közben hozzám öregedtek! Most már az egykori Herman Jancsi is bácsi lett. Fehér bajuszos, túlsúllyal dicsekvő, doktori címet viselő, tekintélyes János „bá”. Hát ez van. Utolértek az egykori kisdiákjaim…
(folyt. a Hozzászólásokban)
Szerző: HP | Júl 4, 2015
Éva közölte velünk az alábbi gondolatot:
“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.”
(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)
***
Seres László versei:
Percnyi öröklét
Lángol az égbolt
Bronz hegyek ormán
Árny koszorút bont
Szökken az éj
Teste falán át
Hold-tavi krátert
Vágat a zsibbadt
Agyban a vér
Kedvesem ébreszt
Hozza a hajnalt
Test-meleg óbor
Méz aranyát
Lobban a vágyunk
Percnyi öröklét
Csókjait óvón
Őrzi a szánk
A pillanat
A pillanat mindig velünk van…
az éveket meg építgetjük
ezekből a pillanatokból.
Ezért gondolom, hogy
a pillanat az életünk,
ami éppen most hat ránk,
s hatunk mi is rá.
Hopp, de miről is beszéltem,
már el is illant,
s már egy másik pillanat az,
ami karjában ringat,
de ni csak, már ez is elhagyott.
Hát valahogy
így éljük életünket,
rakjuk egymásra
leghűtlenebb szerelmünket.
A pillanatot.
Szerző: HP | jún 30, 2015
Ricsajos zaj leghatásosabb fegyvere…a csend…)))
Seres László:
CSEND ÉS SIKOLY
Szeretem a csendet. A lelkem néma
hangzavar, visz a megtisztulásig.
Kicsordult zaj medrem hordaléka
visszhangzik bennem hárfazsongásnyit.
Sajnálnak, kik nem ránthatnak rám kardot,
bölcsnek hitt elmék, sikolyhuszárok.
Párbajképtelen vagyok. Ordíthattok.
Visszacsendülök szótlanul rátok.
Hangjáték ez. Zsivaj, hamis szólam.
Könnyelműn zizzen szalmavirág szóban
cirkusszá vált tenyérnyi porondon.
Csak a csendem féltem. Az örök létűt.
Hitem, vágyam, szavam. Az el nem évült
igazságot mind magamban hordom.
***
Irénke:
Sáromberkén csak két gólya maradt meg az 5 – ből, de érkezett egy idegen, s elfogadták egymást a fiókák! Csodálatos !
http://milvus.ro/en/webcam/7444/comment-page-26#comments
***
Vad Magyarország – A vizek birodalma
Török Zoltán 2011-es gyönyörű természetfilmje mától ingyen megnézhető teljes hosszában és nagy minőségben (a szerzőnek köszönhetően).
A film 2011-ben a legnépszerűbb magyar film lett a hazai mozikban.
„Évtizedek után az első nagyszabású, Magyarország élővilágáról forgatott természetfilm. Az alkotó Török Zoltán nem aprózta el: húsz helyszínen forgatott másfél éven át. Szürkemarhák, balinok, vidrák, kacsák táncoló szarvasok élete villan fel egy rétisas-fészekalj sorsán keresztül, festői képeken, HD-minőségben.”
https://www.youtube.com/watch?v=mHHjosWMCx4
Hozzászólások