A megoldásra váró házifeladatnak új szobát nyitottam, hogy könnyen megtalálható legyen az anyag. S egy ártatlan virágképpel diszítem falát, hogy ne vonja magára a figyelmet a lényegről.
A magasszintű, igen értékes tartalmú kétnapos „konferenciának“ az anyagában nehéz, türelem és időt rabló feladat volna kikeresni a Laci összefoglalóját.
Az ötlet tőle származik, hogy azt a nyersen megírt verset közösen formáljátok igazi verssé.
Legyen belőle egy Kollektív Azúrvers. A mindnyájunké. Mindnyájunk közös alkotása. (Mert a cím tőlem van. De csak annyi. Meg az ékezetek.)
Ahol úgy érzitek, hogy javítanátok rajta, vagy kiegészítenétek, hozzászólás formájában tegyétek meg s én elvégzem az eredeti versen.
Hogy könnyebb legyen, számozom a sorokat (lásd az első hozzászólást!)
AZÚRKÉK VILÁGUNK
Mély a múlt, a kötelék, mely jelenbe nyúlva,
Ezer karjával ölel.
Piciny kis pont, mely magábazárja,
S féltön örzi a nagy titkot.
Nyíljatok azúrkék virágok!
Szavaink, gondolataink felétek szállnak,
Behintve öket, érnek meg nyomban!
Bontsd szét személyed és beléd tódul a világ!
A magvak Benned vannak, csirát hajtanak,
És fényes napra törnek, bö lesz az aratás!
A Végtelen azúrkékje kibontakozik
a meghitt Virág-tengerböl!
A fénylavina elindult felfelé
S végül a lelked szétárad,
Föld és Ég leszel örökre.
Mindenség!
Hozzászólások