Megtaláltam egyiptomi jegyzeteimet!Kairóban az árnyékban, vagy benn a mecsetben meglehet, hogy csak 36 fok meleg volt, ahogy Marika írta SMS-ében, de a piramisoknál, a homoksivatagban, ahol semmi nem vet árnyékot, ott a tűző napon az biztos hogy nem annyi volt, hanem jóval, de jóval több. A buszban klimaberendezéssel kényeztettek, de amint kiszálltunk, s a gízai forróság megcsapott, azt hittem menten elájulok.
Nem szabad fényképezőgépet bevinni,- figyelmeztetett sokatmondóan vezetőnk, hagyja mindenki a buszban. Jaj, dehogy hagytam! Belesüllyesztettem észrevétlenül a táskám mélyébe. Igen ám, de a piramis bejáratánál amint kitéptük magunkat az utcai árusok tolakodó tömegéből, rendőrkordon fogadott, s ki kellett nyissuk nekik táskánkat. (Vajon fegyvert kerestek?!) Persze hogy a fényképezőgépért baj lett! Intették, hogy vigyem vissza a buszba. Az olyan 200 méternyire volt. Jaj, dehogy, isten ments, én oda vissza nem megyek! Szó sincs róla ! Féltem a forróságtól is, az erőszakos árusoktól is. Jeleztem, hogy benne marad a táskámban a gép, ne féljenek, nem fogom használni odalent. De nem elégedtek meg az igéretemmel. Makacsul intettek a busz irányába, hogy vigyem vissza! Szinte elsírtam magam, hogy itt vagyok egy méterre a bejárattól, ki is van fizetve a jegyem s nem mehetek be. Egy rendőrnő aztán megsajnált, hagyjam nála, ajánlotta. O.K.- szabadultam meg tőle boldogan s máris nyomultam a többiek után a mély ismeretlenségbe. Csurgott rólam a víz, amint ereszkedtem lefelé a keskeny és meredek fatákolmányon a Mükarinosz-piramisba. Szörnyű volt! Soha többet nem vállalkoznék rá.
A piramisban nem volt semmi, csak az üres falak, de még azokat se lehetett látni, mert a szűk helység tele volt le- és feláramló, meg egyhelyben topogó, izzadó embertömeggel. A bezártsági érzéstől szinte rosszul lettem, nem kaptam levegőt, jött, hogy visítsak.
Felfelé kaptatva az a remény éltetett, hogy ha nem is lesz hűvösebb, de legalább nem kell kétrét görnyedve járnom, végre kiegyenesedhetek kedvemre. Mindjárt lesz földi boldogság, biztattam magam sűrű szuszogások közepette…S végig a fényképezőgépemre gondoltam, viszontlátom-e vagy sem. Közben a fejem is bevertem, mert nem tudtam eléggé lehajolni. Hátul meg egy japán nő végig visongott és csapkodta a hátamat, hogy hajoljak mégjobban előre, nehogy újra beüssem. Vagy az is lehet, hogy kapaszkodott belém,- nem tudtam megállapítani, oly nagy volt a tolongás.
Kilépve a tűző napra, rögtön a rendőrnőt kereste tekintetem, de már nem volt a bejáratnál, ahol elváltunk. Jaj, istenem! Azt hittem befellegzett. Nem is lett volna kinél panaszt tegyek. Én vagyok a hibás, mindenképpen én, szidtam elkeseredve önmagam. Most már nincs mit tenni.
Végül a hosszú rendőrkordon végén megpillantottam a férfiak közé teljesen beolvadó egyenruhás hölgyeményt, aki hivatalos arccal adta vissza gépemet.
Thank You, köszöntem meg még mindig ijedt ábrázattal és nyújtottam felé bizonytalanul pár lírát. Fekete kesztyűs kézzel vette át s egy halk köszönéssel nyugtázta.
Gondolom azért állt a sor végére, hogy ne lássák társai, ha baksist kap.
(Vajon egyiptomi eredetű ez a baksis kifejezésünk? Mert Egyiptomban abszolút mindenért, még ha valakit lencsevégre kaptunk, azért is tenyerüket nyújtva sürgették: baksis, baksis! Ott ez a legismertebb és a turisták felé legtöbbet hangoztatott szó. A baksis.)
Azt utólag tudtam meg, hogy a Mükerinosz piramis csak 62 méter magas, a három közül a legkisebb és legkésőbbi. Még nem volt kész, amikor a fáraó meghalt. A britek távolították (majdnem azt mondtam, lopták/tulajdonították!) el belőle Mükerinosz masszív kőszarkofágját. Angliába akarták szállítani, de a hajó elsüllyedt a spanyol partok mellett…
http://horvathpiroska.spaces.live.com
Hozzászólások