Váratlan élményben volt részem néhány évvel ezelőtt Berlinben.Többször is használtam előtte írásaimban a kifejezést „hej, ha azok a falak beszélni tudnának“, utalva arra, hogy a falak hallgatnak, nem mondják tovább a titkokat.
A berlini élményem óta ezt többé nem mondom, mert kiderült, hogy a falak igenis tudnak beszélni! Igen, így van. Persze, csak ebben a modern világunkban van így, a technikának és az ötletességnek köszönhetően.
Nem akartam hinni a fülemnek a kávézó asztalokkal és vendégekkel tele Potsdam téren, amint észrevettem a beszélő falat. Odatapasztottam fülemet, hogy meggyőződjek róla, valóban jól hallom, amit hallok? A falból jön a suttogó beszéd? Igen onnan jött. Beszélt a fal!
Kolozsváron nemrég valami ehhez hasonló dolgot láttam/hallottam: zenélő fákat.
A Mátyás király szülőháza előtti téren álltak a fák, s zenével fogadták a látogatókat. Érintésre, vagy méginkább simogatásra muzsikálni kezdtek. Mindenik más hangszeren, más melódiát muzsikált.
Mellettük meg hatalmas, életnagyságú képkeretek szintén zenével köszöntötték azokat, akik beléptek a képbe. Köztük engem is.
Mondhatom, nagy élmény volt!
A Mátyás ház pincéjében sakktáblából barokk muzsika szólt, miközben játszottak/sakkoztak rajta. Egy asztalkán meg tengermorajlás mozgatott kagylóhéjakat. Tovább kávédarálók suttogtak szerelmes szavakat.
Ezeket kellőképpen élvezni sajnos nem tudtam, mert a csapatokban játszó gyermekek örömricsaja minden mást elnyomott
Hozzászólások