Lángoló lánykórus (SL)
„…sok önkéntes morzsányi segítségére lesz szükség ahhoz hogy mindezen értékes ritka anyagból
http://www.youtube.com/watch?v=sGL05iDVUZU
olyan műsor forrjon ki ami megállja azok kritikáját is akik nem a nosztalgia mámorán keresztül ítélkeznek. Mi elfogultak vagyunk és nem jó bírák. A film nekünk így is elérte hatását de ha azt akarjuk a nyílvessző tovább repüljön akkor dolgoznunk kell érte. Sokkal több van ott mint amit a filmnek sikerült nyújtania.
A filmet így ahogy van, úgy nézem, mint egy nedves agyaggombot, nyersanyagot, amit még értő kezek át kell gyúrjanak.
Így nyers formában felületes, fókuszát vesztett és kiegyensúlyozatlan. Igazságtalannak tartom nemcsak édesapáddal szemben, hanem az egész hagyatékával szemben.
Persze én is a nosztalgia ködén keresztül nézem a filmkockákat s közben gondolataim el el kalandoznak de érzem azt hogy valahogy többet kellene tennünk azért hogy kellőképpen megtiszteljük tanítóinkat.”
H. László – Vancouver
Mintha válaszként érkezett volna az alábbi link kilenc nappal később Besztercéről:
http://www.beszterce.eu/horvath-palrol-neveztek-el-utcat-besztercen
*
A Kakashegy meséje
Erdély északkeleti sarkában létezik egy szép város, melynek neve Beszterce.
Volt egyszer réges-régen, mert ha nem lett volna, én se mesélném, volt hát egy király, aki Beszterce határában a Kakashegyre építtetett egy hatalmas várat. Ebben a várban élt maga a király feleségével és egyetlen fiával.
Amikor eljött az ideje a királyfi házasságának, apja elküldte őt a világba, hogy feleséget keressen magának. Járt a királyfi jobbra, járt ő balra is, körbejárta az egész világot, de kedvére való leányt sehol nem talált. Hazatért hát kereső útjáról, de továbbra is azon tépelődött, mitévő legyen, hová mehetne még, ahol megtalálhatná élete párját.
Amikor belefáradt a gondolkodásba, tarisznyáját a nyakába, puskáját a vállára akasztotta és elment vadászni. Ment ameddig a lába bírta, bejárta a környékbeli erdőket, de mintha a föld nyelte volna el a vidék valamennyi madarát és az összes vadakat, egy se akadt az útjába. Elcsigázva az újabb sikertelenségtől, leheveredett egy bükkfa árnyékába és úgy elaludt, mint a bunda. Álmában egy ősz hajú öregemberrel beszélgetett, akitől megtudta, hogy a rézfejű szörnyeteg, aki idegen ezen a tájon, rettegésben tartja az erdő lakóit. Lefedette a kutat, hogy a madarak ne ihassanak annak vizéből, betömette azt a csorgót, amelyen át a kútból az állatok itatójába folyt a víz.
De nem elégedett meg ám ennyivel. Hogy az embereknek is fájdalmat okozzon, a városból elrabolt egy lányt, aki azonban semmi áron nem akart hozzá feleségül menni, ezét őt büntetésül a kút fedeléhez bilincselte és a kulcsot testének legerősebb pikkelye mögé rejtette a szárnya alá. Meg akarja törni az emberek és az állatok erejét egyaránt, hogy ő kénye-kedvére garázdálkodhasson majd. Az állatok napok óta szomjaznak, s a lány se bírja már sokáig, hacsak nem téved arra valaki, aki bátorságával megmenti az áldozatokat.
Aludt ameddig aludt a királyfi, de amikor a szél feléje hozott az erdőből egy csodálatos dallamot, az álom kiszökött a szeméből. Talpra ugrott fektéből és izgatottan indult a hang irányába. Nemsokára megpillantott egy lányt, aki egy kúthoz bilincselve állt. Szép volt, mint a tavaszi reggel, gyöngéd, mint a frissen hullott harmat, és úgy énekelt, mint egy erdei dalos madár. Erre figyelmeztetett hát engem az álombeli öregember, gondolta megbizonyosodva álmának üzenetéről a királyfi. Ki tette ezt veled – kérdezte haraggal telve, és már ugrott is, hogy kiszabadítsa a lányt, amikor erős szárnysuhogás hallatszott és a kút fedelére ereszkedett a levegőből a rézfejű sárkány. Ám a királyfi nem mozdult helyéről.
– Nem hátrálsz meg, mi? Megjátszod a hős emberfajzatot – dübörögte irtózatos hangján a rézfejű szörnyeteg. Tűnj el a szemem elől, amíg jól megy dolgod, mert ha nem, én mondom neked, nagyon megbánod!
Ki vagy te, hogy bárkinek is parancsolni merj? És milyen jogon tartod ezt a szegény lányt a kúthoz bilincselve? Kiáltotta merészen a bátor királyfi az erdei rém arcába, ahelyett, hogy egy tapodtat is hátrál volna.
Mindjárt megmutatom én neked, hogy kivel van dolgod, üvöltött újra a sárkány és akkorát suhintott a szárnyával, hogy a Nap fénye nyomban kialudt az égen.
Koromsötétség szakadt a világra és úgy tűnt, hogy egy pillanatra az Élet is megállt a földön. De csak egy pillanatra, mert a királyfi szeme hamar megszokta a sötétséget és a kút fedelén megpillantott egy fénylő tárgyat, amelyet a sárkány veszített el, amikor megsuhogtatta hatalmas szárnyait.
A bilincs kulcsa! – villant agyába a felismerés, és azon nyomban kiszabadította a lányt rabságából. Abban a pillanatban újra felragyogott a Nap az égen és az erdőbe visszatért az élet. Csak a rézfejű sárkány hangját nem hallotta többet senki, mert ereje az ő rézfejében állott, s fejének biztonságát pedig a lány rabsága garantálta. Amint a lány kiszabadult, leszakadt a rettegett rézfej és ezzel véget ért a sárkány uralma az erdő fölött. Az állatok előjöttek rejtekhelyeikből, a madarak szabadon röpködtek, s a kút pedig mindnyájuk örömére újra csorgatta vizét az itatóba. A sárkány rézfejét pedig elvitték egy kovácshoz, aki rézkakast öntött belőle, amelyet feltettek a vár legmagasabb bástyájára, ahonnan az hűségesen jelezte minden nap a szelek járását, és ha a kora hajnali szél megpengette a hangszálait, olyan hangosan kukorékolt, hogy a város minden sarkában felébredtek az emberek. Azóta a beszterceiek azt a dombot „Kakashegy-nek” nevezik.
A királyfi feleségül vette a lányt, és még ma is élnek, hogyha halhatatlanokká nem váltak.
M.Simon Katalin, 2011. május 21, Sepsiszentgyörgy
Hozzászólások