Hagyják itt a szívük egy kicsiny csücskét és jőjjenek vissza máskor is, mondta Beáta, az újonnan felavatott Degenfeld Művelődési Központ vezetője, üdvözlő beszéde végén.Tőlem személyesen pedig így búcsúzott: szeretettel adom Piroska néninek az én (!) virágaimat. S átnyújtott egy református imádságos könyvet, meg egy általa festett tojást.
Sajnos a kapkodásban, mert éppen szedtük össze a festményeimet a segítségeimmel, vagy 5-6 gyerekkel (pardon, ifjú művésszel, akiknek viszont a kiállítása ottmaradt az ajtón!) így elfeledkezve róla, hogy esetleg sérülést szenvedhet, a táskámba süllyesztettem a kapott kedves ajándékot. Itthon már csak apróra tört héjat ráztam ki belőle.
Ó be kár! – pedig milyen szívesen tartottam volna meg legkedvesebb emlékeim között. Aztán mosolyogva eljátszadoztam vele: ráhelyeztem őket a könyvecske címlapjára, a Dührer imára fogott kezének képe köré. Festői lett. Minden tojáshéj darabkán valami minta van, egy-egy színes virágszirom, vagy zöld levélke. Miközben fényképeztem, arra gondoltam, hogy legszívesebben így tartanám meg emlékbe.
Olyan kedves, olyan festői!