Szerző: HP | okt 22, 2012
Blogszökevénynek nevezett Laci,- vagy inkább Blogcsavargónak?- mindegy,- de jogosan tette, mert az elmúlt napokban valóban elhanyagoltam kis csapatomat. Jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy senki sem pótolhatatlan, így a BLOGURNO sem.
Magyarázatként/igazolásként bemutatom lassacskán azt, hogy miért is történt ez a nagyfokú távolmaradás napokon át. Igen, Toszkana okozta, amely a mellékelt képeimet is ihlette. Mert azok a csillagokért égbenyúló madarak tulajdonképpen Toszkána ciprusfái. Sok képem alkotja már ezt a Vörösbolygónak elnevezett sorozatot,- melyet minden kiállításomon nagy érdeklődéssel figyelnek látogatóim.
Az első képem Laci birtokában van. Megvallom, ez a kedvenc Vörösbolygó képem,- azért is teszem fel immár másodszor a blogba.
Ezt a mesét mondom el mindig a Vörösbolygó képeimmel kapcsolatban, – hogy míg a virágaim gyermek arcokat kapnak, a fák madarakká változnak. Mert nyári estéken addig nyúlnak az égig, mig sikerül “csőrükkel” leemelniök egy-egy csillagot, hogy beillesszék maguknak szemnek, hadd lássanak vele.
Lassacskán felteszek majd Toszkána-i fotóanyagot is ebbe a szobába.
***
Égig érő fák
koronáján csillagok
az éj nyugta mély.
(M. Simon Katalin)
https://picasaweb.google.com/horvathpiroska1/ToszkanaNovenyzete#
Játékom egy élőszoborral Münchenben a Marienplatz-on:
https://picasaweb.google.com/horvathpiroska1/Picasa05?authkey=Gv1sRgCMD-n-XWseOKxQE#
Szerző: HP | okt 10, 2012
Félreértések elkerülése végett, előre leszögezem hogy a lakásunkban semmi különös nincs, egy szerény típuslakás, semmi köze az interneten látható álomlakásokhoz. Ami számomra különös, hogy semmi sem olyan benne, mint amilyen gyermekkoromban egy lakásban volt.
Reggel amikor felébredek, a háló falait látom, de nem budai földdel vannak festve, hanem akrillal, a falon lévő lámpában nem izzó van, hanem hideg fénykörte, a matracot, amin fekszem nem afrikkal, és epedával készítette egy kárpitos, hanem valami minirugókkal és műanyagból készült egy gyárban, amely tíz év jótállást adott rá.
Az éjjeli szekrény fiókjai görgőkön fekszenek, zajtalanul és nagyon könnyen mozognak. Az ablakkeret dúraluminiumból van és görgőkön húzható félre, az üveg nincs kittelve, hanem gumi foglalatban van, a redőny műanyag, a függöny szintén.
Mellettem az éjjeli szekrényen egy digitális óra fekszik, világító számokkal, ami egyben rádió is. Mellette áll a digitális meteo állomás, melyen folyékony kristály jelzi az órát, a kinti és a szoba hőmérsékletet, a levegő páratartalmát és a várható időjárást, gombnyomásra a dátumot és a hét napját is kijelzi.
A másik éjjeli szekrényen a telefon áll, persze nem tárcsás, hanem digitális, órát dátumot jelez, az ismerősök telefonszámát, s azokat a számokat amelyekröl hívtak, és még sok minden mást, amit nem használok. Persze memóriája is van, automatikusan hív tíz számot. Még két szobában van telefon, nem szólva a mobilokról
De mégis szólok a mobilról! Mikor vettem, kértem egy olyan mobilt, amivel csak telefonálni lehet. Hát kérem olyan már nincs! Annyi minden van rajta, hogy a tíz százalékát sem tudom használni. Legalább van miért kinevessen az unokám.
Még mindig a hálószobában vagyunk. Az ágyal szemben a falon áll egy lapos, természetesen színes televízió, bekötve a kábelre, több száz állomást lehet fogni. Mint minden modern TV,- ez is távirányítós.
Belebújok a műanyag papucsomba, és kimegyek a fürdőszobába. Persze itt is csupa olyan tárgy vesz körül, ami gyermekkoromban nem létezett. A csapok kombinált hideg-meleg vízcsapok, a tusfülke edzettüveg ajtajait, mágneses műanyag csikók zárják. A tus állítható magasságú, de flexibilis is. A tus fülke falán, folyékony szappan, sampon és hajkondicionáló tartály, gombnyomásra jönnek ki belőle a folyadékok, a tusfülke padlóján műanyag csuszásgátló. A fürdőszobát fénycső világítja, amely együtt kapcsolódik be egy ventillátorral, amely a gőzt hivatott kiszívni, így a tükör sohasem párásodik be. A falak és a padló kerámia lapokkal, van borítva (nem csempe!) A WC fedele és az ülőke nem fa, hanem műanyag, a tartály közvetlenül fölötte műanyag, két gombbal fél ürítés és teljes ürítésre állítva.
A különböző kozmetikumok műanyag szekrényben, a mosdó mellett a falon, pumpás folyékony szappantartó, fogmosó pohár, elektromos fogkefével. A fogkrém gél műanyagtubusban áll. A borotválkozáshoz a gél arca kenve dús habot fejleszt, a villamos rezgő borotva öt pengével van ellátva, következik a borotválkozás utáni gél. A fürdőszobát egy ventillátoros fűtőtest fűti télen. A lakást légkondicionáló berendezés fűti télen, hűti nyáron, a hőmérséklet beállítható, és automatikusan lesz megtartva, a fűtés időbeli kezdetét, végét is be lehet állítani, stb. – amit szintén nem használok.
A fürdőszoba mellett, a mosógép fülke áll, mosógéppel, aminek egy csomó programja van, de csak kettőt, hármat használunk. A mosószer szintén gél, a lagyító folyadék kellemesen szagosított. A fülke ablak a szárító keretre nyílik, a szárítón görgőkön húzható zsinórok állnak a ruha akasztásra. A kiakasztott ruha, a centrifugálás után majdnem száraz.
Most menjünk a konyhába, amely amerikai divat szerint együtt van az ebédlősarokkal és a szalonnal. A konyhaszekrény beépített, alsó részén márvány lap, ezen állnak sorban a készülékek, amelyek szintén nem léteztek gyerekkoromban. A mikrohullámú melegítő, automata kenyérpirító, állítható pirítással, vízforraló, amely ha felforrt a víz, kikapcsol, kapszulás kávéfőző, szódavíz készülék, száz liter szódavíznek való széndioxid tartállyal, és végül két és fél literes olajsütő készülék állítható hőfokkal.
A konyha szekrény egyik végén az önleolvasztó frigider, és mélyhűtő áll, másik végén a kályha, gáz égőkkel ,villamos gyújtással, állítható hőmérsékletű villanysütővel és grillel. A kályha fölött ventillátor. A konyhába is fény cső világítás van, mint az egész lakásban. A beépített mosogatógép elmossa az edényt, és lágyított vízzel öblít, vízfolt mentessen. A vizet egy beépített ioncserélős lágyító szolgáltatja, amiben időnként egy egy kiló sót kell betölteni. Ivóvizet, a konyha bútorban beépített szűrő berendezés szolgáltat, három szűrő, fordított oszmózis hártya és reminerálizáló, amely az ivóvízben a szükséges sókat adagolja a teljesen tiszta vízbe. Az ivóvíz külön kis csapból folyik. Megjegyzem egyesek szerint a csapvíz is nyugodtan iható, pláné keresztényeknek, mert a Jordán szent vizéből ered.
A nappaliban, televízió, videó, DVD player, és kör hatású sztereó hang, hat hangszóróval,és hatalmas bufferel. Ehhez pár száz kompakt lemez zenével, fényképekkel, filmekkel. Természetesen az összes készülékek távirányítósak.
A dolgozó szobában, a komputer, és a hozzá tartozó, hangszórók , videó kamera, printer, scanner, fax, és az elektronikus könyvek. Hogy mi mindent lehet csinálni ezekkel, arról külön könyvet lehetne írni, csak az elektronikus levelezést, a videó telefon beszélgetést, Floridában lakó lányommal, unokáimmal, és a világ minden táján szétszórt barátainkkal, akikkel halljuk-látjuk egymást , mintha egy szobában lennénk velük. Persze csak mintha!
És végre korlátlanul van, mit olvassunk, válogathatunk a sok ezer digitalizált könyv közül. Még egyszer megemlítem, hogy minden, amit felsoroltam, egyszerűen nem létezett gyermekkoromban!!!
Az autóm az külön fejezet, először is gyermekkoromban, sőt fiatal koromban sem álmodtam volna, hogy valaha is lesz autóm. Az egy olyan luxus volt , amit csak nagyon gazdag emberek engedhettek meg maguknak. Azután jött a szocialista ipar “remeke ” a nyolcvanas évek Škoda-ja, amin nem léteztek a mostani relatív olcsó autóm (úgy értem hogy nem egy luxus kocsi , hanem a legnépibb típus), következő mütyürkéi: távirányítós zár, amely messziről nyitja-csukja az összes ajtókat és egyben a lopásgátló szirénát is bekapcsolja. A kontakt kulcs, egyben elektronikus, és a kormányt is kioldja. A biztonságot még egy digitális kód zár is növel. A kormány szervó kormány, nagyon könnyen forgatható. Az összes ablakok gombnyomásra nyílnak csukódnak, az autó légtere kondicionál,( a gyerekek modernebb típusain a hőmérséklet állítható és azt automatikusan szabályozza). A visszapillantó tükrök is gombnyomásra mozgathatók. Ha gyerekek vannak az autóban, az ajtók gombnyomásra zárhatók. A sebességváltó automatikus. Hátrafelé menet egy érzékelő mutatja a mögötted lévő tárgy vagy személy távolságát és figyelmeztető sípolást is ad. ( Modernebb típusokon tv kamera biztosítja a hátralátást, és ennek a képernyője egyben a GPS képernyője) A kocsi biztonságát négy légpárna, csuszás gátló, stb. Növeli. (Mindezek ellenére, tízszer annyian halnak meg közlekedési balesetben, mint az összes eddigi itteni háborúkban.)
Az autó beépített rádiója automatikusan keresi az állomásokat, tíz állomást memorizál, zenét CD-ről, diskonki-ról , MD3-ról, vagy memória lapocskáról tud lejátszani, egy 2x1cm-es lapocskáról sok órán át tud zenélni, sztereó minőségben, az autóban beépített négy hangszórón keresztül. A beépített telefon hívására automatikusan kikapcsol, és még egy csomó dolgot tud, amit se nem értek, se nem használok.
Még a fényképezésről.
Gyerek fejjel kaptam apámtól egy fényképezőgépet, egy filmre 12 felvételt lehetett fölvenni, azután elő kellet hívatni, és megcsináltatni a fekete-fehér képeket. Távolságot, exponálási időt, blendnit be kellet állítani, és ebben csak a gyakorlat segített. A lencsének fix fokusza volt.
A mostani gépemnek 14 szeres zoom lencséje van , több ezer színes fényképet lehet egy memória kártyára felvenni, vagy egy félórás filmet, beépített villanófénye van, az összes beállítások automatikusak, és az fény érzékenysége több ezerszerese (1600-10.000 ASA) a fiatal koromban használt legérzékenyebb filmnél (21 DIN= 65ASA). Ezen is van még százféle program, amit nem használok, vagy csak nagyon ritkán. Mivel, a digitális fényképezőgéppel rengeteg fényképet vesz fel az ember, ezeket kompaktlemezen tárolom, egy lemezre kb. 600 képet lehet feltenni, vagy ha nem elég, akkor DVD-n több ezer képet lehet tárolni.
Komputerrel muszáj volt megtanulni dolgozni, és a legutóbbi 20 évben, csak azon dolgoztam, amikor elkezdtem dolgozni, rajztáblán, ceruzával megrajzoltam, amit kellet, erre a rajzolónők rátették a “Kalk” papírt és tuskihúzóval kihúzták a rajzot, a tuskihúzót felváltották a töltőtoll szerű kihúzók. A kalkról fényérzékeny papíron készültek a másolatok, ezeket ammóniákal hívták elő. A tervező irodákat az ammóniák szagáról lehetett megtalálni.
Azután a fényérzékeny papír megváltozott, már nem ammóniákal hívták elő, és nem kék vagy lila volt a másolat, hanem fehér fekete. Ez is hamar elmúlt mert elkezdték a rajzokat komputeren készíteni, és printeren kinyomtatni. Mikor elkezdtem itt Izraelben dolgozni, még 50-60 rajztábla volt az irodában, ma már egy sincs!
Mint mondottam muszáj volt megtanulni komputeren dolgozni, – aki nem akart átállni komputerre, azt egyszerűen kirúgták.
De vannak dolgok, amikre már nem vagyok hajlandó, kifogás a zsenge korom. Például nem kell okos telefonnak a nem tudom hányadik generációja, az I-pedet is az unokámnak hagyom. A GPS idegesít, amikor egy kedves női hang elkezdi mondani hogy :” Innen háromszáz méterre forduljon jobbra, még százötven méter van a jobb kanyarig, már csak ötven, tíz, na most forduljon jobbra, aztán egyenest 25 kilométert! A megengedett sebességnél gyorsabban hajt! És így tovább. Hogy ezt hallgassam, és az útra is figyeljek, az már nekem sok!
A szupermarketben is inkább sorbaállok a pénztárnál, mint hogy igénybe vegyem az önkiszolgáló pénztárat, amely leolvassa a megvett áruk vonal kódját és levonja a hitelkártyáról az értéküket. Csinálják a pénztáros nők ! Megjegyzem, hogy amikor az első hitelkártyát láttam életemben, jóval túl voltam a negyvenen!
Lehet hogy még majd áttérek a HD minőségű televizióra vagy a 3D sztereó képre de nem sürgős !
Még lehetne folytatni a felsorolást, de gondolom ez is elég, hogy bizonyítsam, nem abban a világban élek amelyben születtem.
(Galambos Viktor, Izrael)
Szerző: HP | okt 6, 2012
Ma délben a nagy hőségben a riedi nyírfák alatt hazafelé baktatva, eszembejutott, hogy feltétlenül írjam le, még mielőtt elfelejteném ebben az új környezetben, ahol senkivel nem gyakorolhatom, a görög szókészletemet,- vetettem papírra gondolataimat pár évvel ezelőtt.
Benyúltam táskám megfelelő, – legkönnyebben elérhető rekeszébe. Igen, ott volt a letépett papírszalvéta darabka, amire hirtelen felírtam a megjegyzendő szavakat, kifejezéseket. Persze fonetikusan, mert a görög betüket nem tudom olvasni. Azaz valamit igen, mert némelyek hasonlítanak az orosz betükhöz. Dehát az túl kevés.
Négy kifejezés szerepel ezen a kis papírdarabkán. Foncsikán, ugrott be most tudatomba egy réges-régi décsei kifejezés. Gyermekkoromban sokszor hallottam és használtam. Foncsikákat, rongydarabkákat kaptunk mi gyermekek, hogy azokból varrjunk babákat, babaruhákat. Ez a szó is sok mással együtt azt hiszem feledésbemerült Décsében is. Sajnos.
Szóval a fehér foncsikán ezek a kifejezések állnak.
Ine káló, finom volt. Így fejeztem ki elismerésemet a négyfogásos vacsoráért, s efharisztóval köszöntem azt meg minden este. Ezt nemcsak illendőségből mondtam, mert valóban nagyon finom volt (ine káló), amiket ettünk.
A szálloda, vendéglő, naturbolt, ékszerüzlet tulajdonosának fiától, aki görög zenét vett fel nekünk négy CD-re, azt kérdeztem: poj kosztiszi áfto? Mennyibe kerül? Megértette, mert mosolyogva azt válaszolta németül: nichts, vagyis semmibe. Jól beszélt németül, Bécsben akarta elvégezni az architektúrát, de abban az évben, amikor jelentkezett, túl kevés hely állt az idegenek rendelkezésére, ezért nem került be.
Omorfo, mondtam egyszer Zachariásznak, amint halkan megszólalt asztalunk fölött a zene. Nein, das ist nicht omorfo. De, ez nagyon omorfo! Das ist sehr omorfo,- akadékoskodtam.
Nein! Aztán megmagyarázta, hogy omorfo az a szép, amit látunk. Például Erika omorfo, mutatott rá az unokámra. A zene viszont, amit hallunk az oréjá. Nahát! Ilyen megkülönböztetéssel még nem találkoztam. Mi egy képre is, meg egy dalra is egyformán azt mondjuk, hogy szép.
Aztán a hangsúlyt is mindig kijavította, aminek igen örültem. Megtudtam, hogy ő nem Záchariasz, nem Zaháriasz, hanem Zacharíasz.
Arra is érzékenyen reagált, hogyan köszöntem jó napot, jóestét, jóéjszakát: káliméra, káliszpéra, kálinyichta. Meg elváláskor adio.
Az efharisztót, a köszönömöt is addig javította, míg eltaláltam. Mert az éfharisztóra intette, hogy nem jó. Az ehhárisztora is. Az efharísztora szintén. Az efharisztóra végre azt mondta parakaló. Szívesen.
Ezeket a szavakat szorgalmasan gyakoroltam fiatal takarítónőnkkel, aki egy mukkot se tudott németül, sem angolul, de elöbb megsimogattuk, utána megöleltük, majd meg is pusziltuk egymást ha találkoztunk.
El kell küldjem neki a fotókat, mert készítettem róla néhányat, igazán kedves nő volt. A kölcsönös szimpátia főleg akkor alakult ki, mikor megtudta, hogy Ausztriából vagyok. Felcsillant a szeme és fülig érő szájjal mondott valamit Salzburgról és Bécsről. A szövegéből semmit, de az integetéseiből, gesztusaiból arra következtettem, hogy megy Ausztriába a férjével, mutatta ugyanis a gyűrűt az ujján. De ez persze abszolút nem biztos. Vagy a férje volna osztrák? Az is meglehet. Esetleg a férje járt Ausztriában?
A strandos Zachariász egyszer az árnyékba húzódva elbámult egy előtte elhaladó csokoládébarna csinibabán.
Sok szép nő van itt, ugye, kérdeztem tőle összeszedve nem kimondottan gazdag és megbízhatónak se igen mondható angol nyelvtudásomat: many butifull ladies, kacsintottam rá. Csakhogy a meni (sok) helyett monit mondtam, ami pénzt jelent. Rámnézett, lássa ki mondja a furcsa szöveget, amit úgy látszik mégis megértett, mert németül válaszolt: nicht viel. Nem sok, legyintett. Még nem sok. Majd két hét múlva. A maga unokája, mutatott rám, az Enkelin, az szép.
Igen?
Oh!- emelte szemeit az égre.
Ezt különben a másik Zacharíász még hamarabb észrevette, drukkoltam is neki, de semmi esélye nem volt. Csak barátok lettek. Pedig már az első este meghívta Erikát a bárba, aki ment is szívesen, nem lévén társasága, Ferike, a bátyja csak pár nappal később érkezett. Dehát, ugyebár a hormonoknak nem lehet parancsolni. Azaz nem mindig lehet.
Borzasztó vagy!- kiáltottam egyszer magyarul Zachariászra, aki mindegyre megijesztett, hátulról, amint az asztalnál ültünk.
Mit jelent az, amit mondtam, kérdezte Erikától és Ferikétől angolul. Nem találtak rá hirtelen kifejezést, neki meg tovább kellett mennie, végeznie a dolgát, de úgy látszik este újra megkérdezte tőlük, mert másnap azt mondta nekem: katastrofal.
Te vagy katastrofal, mutattam rá.
Efharisztó, köszönte meg a jelzőt.
Parakaló, szívesen, válaszoltam vissza.
Édes gyerek volt a Zacharíasz, mindig valami új csínyt talált ki. Egyszer megállt mellettem hét egymásrarakott tányérral s kezembe nyomta az elsőt. Efharisztó, köszöntem meg, mint mindig. De rámszólt: nicht! Arbeiten!- s intette, hogy dolgozzak, – adjam tovább őket. De megfelelő sorrendben kellett tegyem, nem és életkor szerint.
Schneller! – sürgetett, ha nem voltam elég serény. A végén aztán tehettem magamnak is. S hogy ne vegyem rossz néven, tett nekem egy ráadást is. Az elvégzett munkámért.
Ezekből állt még görög szókészletem:
igen…né
nem… óchi
nagyon szép…poj oréjá
hallo…khérete
kérem, tessék…. parakalo
köszönöm… efkariszto
szívesen… málisztá
hogy vagy?… ti kánete?
mit parancsol?… ti szélété?
viszontlátásra… adio
bocsánat… szignómi
szeretnék…. téló
nyitva…. aniktó
zárva……klisto
1..éna, 2…dio, 3…trias, 4…tésera, 5…pénde, 6…éxi, 7…eftá, 8…októ, 9…enéa, 10..déka
tér… platíjá
Szüzmária… Pánáijá
alma… millá
Krétai pillanatképek:
https://picasaweb.google.com/horvathpiroska1/KretaiPillanatkepek?authkey=Gv1sRgCL3d4YqG0cmRAQ#
Szerző: HP | okt 2, 2012
(A képnek és a mellékelt anyagnak csak annyi köze van egymáshoz, hogy Anikó az este egy szelet finom, magakészítette Sacher tortát hozott nekem s neki mutattam meg elsőként a még száradó képemet, a Megacityt.)
Sacher-torta tejszínhabbal
Túl sok sikertelenségben volt részem aznap bécsi sétám során, ezért bánatomban gondoltam egyet: bemegyek a Sacherbe. Azért is /!/ bemegyek s megkóstolom a híres Sacher-tortát. /ejt.Záher/
Járdára kifutó vörös szőnyeg s két piros libériás inas áll a Philharmoniker Strasse 4 szám alatti luxushotel előtt. Bejárata fölött zászlók lobognak. A cégért, ablakokat, szőnyegeket „aranykoszorúk“ díszítik, közepükön az S betűvel. Ez Bécs leghíresebb szállodája.
A kávéházába léptem be. Selyemtapétás falak, márvány, nemes fa, festmények, plüss székek fogadtak. Bent minden vörös. A plafonról kristálycsillár lóg.
Hellyel kínáltak s étlapot helyeztek kerek asztalomra. Gyorsan „döntöttem“, hisz gondolkodnom se kellett, természetesen Sacher-tortát kértem. És még mit?- várt a rendelés folytatására a pincér. Belekukkintottam az étlapba: forró csokoládét tejszínhabbal. Ennyi úgy látszik elég volt, mert megköszönte és sarkon fordult.
Leemeltem az asztalomon lévő kis állványról az újságtartóba foglalt Sacher Zeitungot. Igen érdekes dolgokat találtam benne. Szerencsére észrevettem, hogy megvásárolható, – sőt állvánnyal együtt is,- tehát nem kellett ott helyben kiolvasnom. Nekem csak az újságra volt szükségem, tartó és állvány nélkül.
Hozták a rendelést, udvariasan asztalomra helyezték jóétvágyat kívánva, s a számlát összecsavarva, diszkréten egy pohárkába illesztették. A barna tésztaszelet tetején, a glazúron pecsétnyom állt, annak a bizonyítéka, hogy „eredeti“ Sacher tortát fogyasztok. A glazúros és baracklekvárral töltött csokoládétorta, s hozzá az édesítetlen tejszínhab finom volt, persze hogy az, de lehet, hogy ilyent én is tudnék sütni, még a receptjével is rendelkezem. Nem kell hozzá csak: 13 deka vaj, 11 deka porcukor, egy csomag vaniliapor, 6 tojássárgája, 13 deka csokoládé, 6 tojásfehérje, 11 deka kristálycukor és 13 deka liszt. Tölteléknek 13 deka baracklekvár. Glazúrnak: 30 deka porcukor, 1/8 liter víz és 25 deka reszelt csokoládé. Hozzá tejszínhab.
Különbenis minden valamirevaló szakácskönyvben található egy-egy Sacher-torta recept, de az biztos, hogy egyik sem lesz „eredeti“, mert annak a receptjét hét lakat alatt őrzik. S “kulccsal” csak néhány beavatott személy rendelkezik. Dehát tulajdonképpen nem az „ízt“, hanem az élményt kerestem a Sacherben. Jártam benne, most már kipipálhatom.
(Folytatása a Hozzászólásokban olvasható)
Szerző: HP | Sze 26, 2012
B. Kati küldte az alábbi anyagot:
Wass Albert igazsága
WASS ALBERT IGAZSÁGA 1. rész.
http://youtu.be/Dm0AeC1jwdY
WASS ALBERT IGAZSÁGA 2. rész.
http://youtu.be/lBgGG4ae-Y8
(folytatás a hozzászólásokban)
Szerző: HP | Sze 20, 2012
Kentner Sándor:
Asztaltársaságom (részlet)
Életképek a földszinti teakonyhából
A Hungáriakörúti épület lakóépület elején és a végén benyúlik az udvar felé.
Az Ida utcai oldalon, a földszinten egy úgynevezett teakonyha van berendezve.
Itt található villanytűzhely, mikrohullámu sütő, mosogató , valamint egy közösségi hűtőszekrény. Ez egy ruhásszekrény nagyságú hűtőlehetőség, amelyben van 8 kis fakk, amelyeket kulccsal lehet zárni.
A földszinten kapott helyet a két kávé-, és egy űdítőautomata.
Ebben a helységben étkezem többedmagammal.
Ide, leginkább a földszinti lakók járnak, járókerettel, vagy bottal, ill. személyi kisérettel.
A teakonyhában van 6 db, egyenként 80x80cm-es asztal, amelyek kettessével össze vannak rakva, így 6-6 személy fér el a három asztal körül, maximálisan.
Jómagam a legbelső asztalnál foglalok helyet.
Két évvel ezelőtt már eltöltöttem itt, két hónapot és akkor is ugyanennél az asztalnál ültem.
Már akkor sem volt teltház, mert csak négyen ültük körül az asztalt.
Most, hogy átkerültem alaposan megváltozott az asztaltársaság összetétele.
A 90 éves M. néni már a szobájában étkezik, úgy mint a 80 felé járó J. bácsi, aki járókerettel járt ki sokáig, míg nem megromlott az egészségi állapota, és így ő is a szobájában étkezik.
A biztos pont Éva néni, aki édesanyám is lehetne.
Évi néni fénykorában 180 cm magas sportos alkatu leányzó volt.
Édesapja vasútépítő szakember volt és 24-ben Törökországban épített vasutat. Évi néni Isztambulban született és gyermekkorát ott töltötte.
Édesapja korán megtanította úszni, és a kicsilány sokat úszkált a Boszporuszon, ahol a rendőr gyakran megbüntette.
Fiatalabb korában kórista volt és sokat mesél Kodály Zoltánnal történt találkozásairól.
Amikor jókedve van mindig énekel. Főleg operetteket és nagyon szereti a Verdi-operákat.
A reggeliknél a fő téma az, hogy aludt az éjjel és kivel álmodott.
Amikor jó kedve van, akkor tudom már, hogy édesapjával álmodott. Amikor nagyokat hallgat, akkor tudni lehet, hogy édesanyjával álmodott.
Étkezéskor percenként megkérdezi, hogy mit fogunk enni. Én mindig nagy türelemmel válaszolok a kérdéseire.
Vagy kéthete arról beszélgettünk , hogy a liba-, v agy a kacsazsír a finomabb.
Jómagam esküszöm a libazsírra, Évike meg a kacsazsírra.
Az egyik hétvégén hozattam öcsémmel egy doboz kacsazsírt, amitől a kacsazsír nem, de Évike elolvadt.
Azóta reggelente kacsazsíroskenyeret eszik paprikával.
Van már kéthete, hogy az egyik reggel felajánlotta, hogy tegeződjünk, amit tisztelettel elfogadtam.
Ja, a kacsazsírért kaptam a fejem búbjára egy puszit.
Évike már több mint 16 éve lakik az otthonban. Van egy fia meg egy lánya. A lánya gyakran látogatja, a fia meg nem.
Kérdem mi az oka. Erre ő azt mondta, hogy összevesztek. (???) A fia súlyemelő volt, amig le nem sérült.
Évike úgy gondolta, hogy az óriásbébi, kicsi fiacskája egy sportladyt vesz el majd feleségül. Persze, hogy a fia győzött, és az anyai álmok szertefoszlottak.
A fiacska Lipcsében dolgozik, és így nem jut idő a mama meglátogatására.
Minap a lánya elujságolta, hogy Éva néni két unokájának is a hétvégén lesz az esküvője.
Évi néni bánatos, hogy eszük ágában sem volt, hogy a nagyit meghívják.
Pénteken lesz Évi néni szülinapja.
Jómagam meglepivel készülök. Barátaim jóvoltából, kap egy kis káposztás rétest, meg egy kis ementáli sajtot, meg egy csomag chips-et.
Lesz kölyökpezsgő és még egy szál virágra is fussa majd.
A másik asztalfőn, Ilonka ül.
Ilonka nem túl bőbeszédű nő. 60 éve lakik az otthonban.
Nincs is talán senkije, legalább is még senki nem tapasztalta, hogy látogatója lett volna.
Ilonka egyetlen öröme a dohányzás. Étkezések után kisétál az utcára, a kaputól 5 méterre és a többi dohányzó lakótárssal füstölög csoportosan.
Ez, minden amit Ilonkáról tudni lehet.
Misi bácsi a következő.
Misi bácsi már túl van a 70-en és 12 gyerek apja. Közülük egy elhalálozott, de apukát nem nagyon látogatják.
Saját testvére szokott bejönni és mindig hoz neki egy kis borocskát, holott Misi bácsi is marékszámra szedi a gyógyszereket. Őt is kisérni kell, oda-vissza.
Misi bácsi nem cifrázza, reggelire vagy szárazkolbászt, vagy szalonnát eszik lilahagymával.
Most egy jóideje nem jön ki étkezni, mert a minap elesett és fájlalja a lábát, meg szédül is egy kicsit. A szobájában étkezik.
Laci bácsi ül a balomon. Ő is megugrotta a 70-et. A szintén vakfelesége kiséri a teakonyhába, és viszi haza étkezés után.
Nála is az élet mottója: hallgatni, arany.
Ezek után, Laci bácsi egy élő Forth Knox.
A mai kis mesém, most végetért.
Évi nénit majd egy külön fejezetben tovább folytatom.
Hozzászólások