Szerző: HP | máj 22, 2012
Kentner Sándor:
Homokóra
Tudomásom szerint a homokóra, ősrégi, talán egyiptomi találmány.
Napjainkban is használatos szerkezet.
Volt idő, amikor még csak vonalas telefonok voltak, és az első 3 perc ingyenes volt.Nos, erre találták ki a 3 perces homokórát. Telefonálás közben az egyik szem mindig a homokórát figyelte.
Napjainkban leginkább a szaunákban található a 15 perces változat.
Végül is minden embernek, sőt mi több, mindenélőlénynek van egy virtuális homokórája. Mivel, nem látható, így senki nem tudja, hogy mennyi van még hátra. Egyetlen hátránya a valódi homokórával szemben, ezt nem lehet megfordítani. Amint lepereg az utolsó homokszem, vége a játéknak. (The game over.)
Előfordul, hogy valamiért elakad a homok, de ha időben valaki megkocogtatja a szerkezetet, akkor a homok pereg tovább.
Nem tudom, ki hogy van vele, próbálta-e valaki is megsaccolni, hogy mennyi homok van még fent.
Mivel biztosat úgy sem tud senki sem, kár is erőlködni.
Így van ez, jól. Képzeljük el, mekkora pánik lenne, ha az emberek tudnák, hogy mennyi homokjuk van még a felső tartályban.
Amennyiben ismernénk a homokóra állását, az emberiség sohanemlátott izgalomba jönne, és rettenetes dolgokat művelne.
Amennyiben elköszönéskor, valami jót akarok kívánni, azt csak egyféleképpen lehet…:Sok száraz homokot az órádba !
Van egy régi dal, talán a Záray-Vámosi táncdalénekes házaspár énekelte még a 60-as években.
„Szeretném a homokórát megállítani,
Szeretném az emlékeim elfelejteni,
De a homokóra, csak pereg, pereg,
Így, hát kedves tovább szenvedek.”
Szerző: HP | máj 17, 2012
Ködös reggelen szálltam hajóra,
Gyászban indultam a hosszú útra.
Anyám lelke a túlsó partról nézte,
Merre kanyarog hajóm füstje.
Ágyúk dörögtek, s míg égett a világ,
Páncélhajóm az árral úszott tovább.
Útitársaim: szeretet, fény,
Aggódás, fájdalom, öröm, remény,
Együtt éljük meg a nagy átutazást,
Idő tarsolyából mit kimérnek ránk.
Naplemente fénye pereg a vízre,
Hajóm ring, s a fáradt csendben
Csillagoknak pengetem dalom,
Míg a parthoz közeleg öreg hajóm.
M.Simon Katalin, 2009.
Az átutazóban c. versemhez:
Öntudatra ébredésem pillanatától kezdve nehéz volt számomra elfogadni azt a tényt, hogy édesanyám az én születésemkor fellépett komplikációk miatt távozott örökre az élők sorából. Számtalanszor foglalkoztatott az a kérdés, vajon melyek lehettek utolsó gondolatai, mielőtt végleg elhagyta a földi világot? Volt nekem egy drága jó keresztanyám, apám testvére, és egy drága jó nagyanyám, édesanyám részéről, akik gyermekkoromban mindig azzal biztattak, hogy a menyországból lát engem és vigyáz reám édesanyám. És most, amikor nemsokára 70. életévemet töltöm, ebben a versben emléket állítottam születésem pillanatának, felidéztem az utamat kísérő gondolatokat.
Szerző: HP | máj 12, 2012
Anyámnak
Rég elsodort mellőled a szél,
űzött a sors, de bárhol jártam,
szíved melegét megőriztem
csontigható fagyhalálban.
Még ma is hallom a hangodat,
látom szemedben a könnyeket
a búcsúnál, hol két karodban
ég a földdel ölelkezett.
Hegyek mozdultak meg ledöntve
hófödte sziklafalakat,
belém ívódott egy életre
veled ezernyi pillanat,
mint friss földbe az elvetett mag,
mikor a tavasz közeleg.
Szállnék hozzád törött szárnnyal is,
ha honvágy gyötri lelkemet.
A világot veled jártam be,
mert a szívembe zártalak,
s ifjúságom foszló ködén át
oly óriásnak láttalak
s tisztának, mint az első havat,
csillámló házgerinceket,
mint harangszót, mint imádságot,
mint régvolt első szerelmet.
Zuhogó források kísértek,
annyi öröm és bánat ért.
Gyermekként hagytalak el s látod
megjöttem felnőtt férfiként.
Gyengülő karod, mely ringatott
és óvott oly sok éven át,
míg csillagok gyúlnak az égen
éltet, felemel, erőt ád
tovább menni végig az úton,
ha mindenki el is hagyott,
ha térdre kényszerített a sors,
és százszor elhallgatatott.
Minden szavad, minden intelmed,
mely nevelt s emberré formált,
szívembe véstem s hordom ma is,
mint keresztet, mint talizmánt,
mint titkos jegyet ruhám alatt,
mint ősi jussát a gyermek,
mint a fényt hordják az égre fel
a kószáló vad fellegek.
Emlékezem s szívem elszorul…
élj sokáig még jó anyám.
tápláld bennem, hogy az élet szép,
de a harcot -már bízd reám.
Seres László
Ezt a verset nagyon régen írtam és fájó szeretet vezérelt ahogy a gondolatok sorjáztak bennem. Talán, ha nem fájt volna, meg se tudtam volna írni. Fiatalon elszakadtam a szülői háztól, szüleimtől, testvéreimtől. Az élet hozta így, s én elfogadtam, mert ez a jövőmet beláthatóan akkor ott kedvezően alakította. A kapcsolatom nem szakadt meg senkivel. Rendszeresen hazajártam, mint ahogyan még ma is.
Anyák Napjára lehet figyelmébe ajánlani mindazoknak, akik hasonló utat járnak be. Ma már nem ez jelent elviselhetetlen terhet az életben, hisz a távolságot könnyen legyőzi az ember lehetőségei szerint. Az megszívlelendő inkább, hogy örökké építse és erősítse érzelmi kapcsolatainak bástyáit szüleivel, testvéreivel, szeretteivel és a szülőföldjével s mindazokkal, akikkel e világra eszmélt .
Sok bajunk közt ez az, amit ápolni kell, amit feledni úgy se tud senki.
Akkor se, ha tagadja, belül a szív mélyén, féltett álmaink közt mindig úgy bukkan elő, ahogyan valaha elhagyni kényszerültünk…
Szerző: HP | máj 6, 2012
Köszönöm Kedves Piroska, hogy emlékszel a téli jégvirágos versemre. Az valóban gyermekkori élmény az ötvenes évekből, a boldog nincstelenség korából, amit gyerek-szemmel és fejjel ítéltem akkor ott meg Anyámmal és testvéreimmel…
VIRÁGOK
Anyám
virágokról álmodott,
szívében őrizte a tavaszt.
Hiába cibálta
jeges szél
a hóba hullt zörgő ágakat
s visított be
az ablakrésen
zord ezüstje a morcos télnek,
arcán rózsák
mosolya nyílott
reggelente, mikor felébredt.
Kötényében
hozta a hajnal napfény-illatát
lábujjhegyen.
Lerázta rólunk a zúzmarát
s úgy nevetett,
akár egy gyerek.
Ébredt
a nyikorgó öregágy,
táncolt, szökellt a hópihe had.
Kereste
a négy kölyöklábat
a gyűrött nagykabátok alatt.
Ki törődött
ott jéggel, faggyal?
Csillagszemét az ég csókolta,
virágtestével hajolt fölénk,
hogy összefogjon
egy csokorba.
Elmesélte,
ma szép a reggel,
mert friss hó hullt a Körös-gátra
s kinyílott ablakunkban
az Isten
kristályba lehelt jégvirága.
Már egyre többször gondolok rá
keresem őt,
ha éget a láz
s a hajnalok fénye felébreszt,
hol az utca,
a tér,
hol a ház,
a süvöltő tél
a vad folyó.
Látom
Anyám
ahogy álmodik
virágokról a csillagok közt
Valahol… mindig …tavaszodik…
(Seres László)
Azóta sok év eltelt és sok változás történt az életemben, mint mindnyájunkéban. Legutóbbi versemben ezekről így emlékezem meg.
ANYÁM NÉLKÜL
Úgy szólt
mint az elhallgattatott
és átlengett a csenden
a kezét láttam
szétomló haját
fényt fésült ránk az árnyakból
mielőtt beesteledett
s a konyha kövére
leült közénk
Mióta nincs
azóta érzem csak
izzását a lámpasötétnek
visszanéz a múltból
homlokom mögül
belém simul mint testbe a lélek
hogy ne maradjak nélküle
soha egyedül
S a konyha kövére
ma is leül mellém
(Seres László)
Szerző: HP | ápr 30, 2012
Befalazták a Csontváryt
Néhány napja a rendőrség egy VIII. kerületi lakásban megtalálta a márciusban ellopott Csontváry-képet, meg a két másikat, egy Rippl-Rónait és talán egy Szinyei-Merse Pált.
Mindezidáig csak a „befalazott Józsi bácsiról” hallhattunk, a Markos-Nádas humoristapáros jóvoltából.
A rendőrség becsöngetett a Szigony utcai lakásba, és az ajtónyitótól megkérdezte, hogy: Csontváry itthon van ?
Az igenlő válaszra a rendőrök behatoltak a lakásba, ahol a fal mögül rövid időn belül előkerültek a keresett festmények.
A rabló urak nem tudták mit cselekszenek, mert először el akarták égetni, de szerencsére nem sikerült.
Érdekes, hogy a képek tulajdonosát, a híradások, csak egyszerűen műgyűjtőnek titulálták.
Jómagam pedig nagyon figyeltem, és nemcsak akkoriban, és megragadtegy név, akinek azidőtályt betörtek budai villájába, és ez a jóember, Kóka János volt.
Persze, nem tartom kizártnak, hogy azidőtájt máshova is betörtek a rabló urak, akkor pedig elnézést kérek.
Egy a lényeg, a Csontváry-kép, amelyért gazdája majd negyedmilliárd forintot adott, megkerült.
Felmerült egy kérdés bennem, akinek ennyi pénze van értékes képekre, annak nem telik biztonsági berendezésre ?
Azért abban egyetérthetünk, hogy nem kevés titok ővezi az esetet.
A múltévi pénzszállító autó tartalmának (1.2 milliárd forint, meg valuta)eltulajdonításáról, nem sokat hallani.
Úgy gondolom, hogy egyszerűen palira vagyunk véve.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Kentner Sándor
Szerző: HP | ápr 24, 2012
– Jöjj, gyógyíts álom. – Ó, boldogtalan.
– Róla mesélj most. – Az éj parttalan.
– Hozd vissza hozzám. – Már jön, szólj, hallja.
– Csak őt akarom. – Ő is akarja.
– Itt vagy mellettem. – Egykor itt voltam.
– Fogd meg a kezem. – Hányszor megfogtam.
– Szoríts, ne engedj… – Rég elengedtél.
– Hitet adj újra. – Adtam, rászedtél
– Hogy bízni tudjak. – Sohase bíztál.
– A szerelmünkben. – Ami volt, nincs már.
– Bennem tűz lobog. – Bennem parázs sem.
– Nem gyógyít a szó. – Se a varázsszer.
– Ne tovább, álom. – Küzdj, szólj, beszélj még.
– Lassan hajnal lesz. – Nem, nem, csak éjfél.
– Valaki itt járt. – Csak velem jártál.
– Égi zene szólt. – Hallucináltál.
Seres László
Hozzászólások