Szerző: HP | Júl 25, 2011
A közelmúltban festés közben visszacsengett belsőmben egy megjegyzésed, kedves Laci, amit nem reagáltam le akkor, amikor elolvastam, de utána bennem motoszkált. Ezt írtad a Rudi témához:
“…Piroska neked meg azért gratulálok, hogy találtál magadnak időt (versenyfutásod közben!!!) ahhoz, hogy megoszd velünk is ezt az élményt!”
Ebből a “versenyfutásod” kifejezés maradt meg bennem. Amint befejeztem az utolsó ecsetvonást és elmostam eszközeimet, azonnal megkerestem bejegyzésedet, mert nem tudtam felidézni, hogyan is írtad pontosan, mivel futok versenyt. Valakivel? Valamivel?
Mert ez nagyon igaz megjegyzés. Versenyfutásban telnek napjaim. Nem Valakivel, hanem Valamivel futok versenyt. Az IDŐVEL! Nekem rövid idő, csupán pár év állt rendelkezésemre ahhoz, hogy elvégezzem azt, amit más egy életen keresztül tesz. Eredmény: hat év, tizenöt kiállítás,négy országban. (Bezzeg én, tizennyolc év után rendeztem meg az első kiállításomat,- jegyezte meg valaki,- mire én: könnyű volt neked, még fiatal voltál, nem kellett sietned, még előtted állt az élet), 94 galéria, két könyv, 12 képeskönyv (főleg útijegyzetek), 25 hangoskönyv stb.
A versenyfutásom abban nyilvánul meg, hogy reggeltől estig dolgozom. Azaz, játszom! Alkotok. Közben alig lazítok. Nincs is szükségem a lazításra, hiszen nem merít ki a játékom, inkább megnyugtat és feltölt. Frissnek érzem magam tőle. De ennek ára van: lecsökkentettem, azaz megválogattam emberi kapcsolataimat és nem, vagy alig olvasok/tévézek. Megéri? Nekem igen, megéri,- úgy érzem megéri.
Décsében festettem a teraszon, miközben egy szomszédasszony, hallom kérdezi Ellitől: Piroska mit csinál?
Fest, válaszolta Elli.
Óóóóóóó!- há még nem unja?!
Mire Elli: Háááá, úgy látszik, nem…
Nincs időm semmire!- szoktam mondani.
Mikor ezt hallja Zsuzsa barátnőm, mindig kijavít, mélyen szemembe nézve: Nincs igazad! Ne azt mondd, hogy nincs időd semmire, hanem azt, hogy mindenre jut időd: festeni, hangoskönyvet készíteni, barátokkal találkozni, utazni…
Igazad van! – javítom ki restelkedve, szinte bonánatkérően a Sors felé, negatív megjegyzésemet.
Rendkivül találónak érzem Crane, Frank, századeleji amerikai író szavait: “Megszülettél, és amikor eljön a pillanat, vendégeskedésed befejeződik e bolygón. E két pillanatot nem határozhatod meg, ám amit közöttük teszel, abban az Idő lehet a barátod és lehet az ellenséged. Intézd úgy, hogy a barátod legyen!”
Utólag kiemelve:
M. Simon Katalin:
Robogás
Árnyak, fények…
Út szélén a fák
Állnak s nézik,
Mint robog vonatom
A mából a holnap felé.
Ritmusa ringat,
Néha ráz,
Ismeretlen tájban
Szürke állomás,
Egy perc a szünet,
Indulunk tovább,
Kopott falon a tábla
Unottan integet.
Ölemben könyv,
Vágyott útitárs,
Ég és pokol a tét
Mi is lehetne más…
Fényes az ég,
A fenyők pásztorok,
Szakadék szélén vonatunk
Szüntelen robog.
Szerző: HP | Júl 20, 2011
Az eső kapcsán egy versemet ajánlom felüdülést jelentő szándékkal a még elkövetkező kánikulák enyhítésére…
FOHÁSZ AZ ESŐÉRT
Hadd hulljon az eső, ázzon a rét.
Add vissza Uram az ember hitét.
Csobban a rekettyés, már könnyezik,
imára emeli gyöngykezeit.
Lilára fonnyadt a bodza fürtje,
csókot lehel rá a víz ezüstje.
Kamilla szürcsöl, bomlik a kontya,
nyújtózik a görcstől minden kortyra.
Zizzenő fényostor erdőn-mezőn,
éltető nedvek az éledezőn.
Hajlik a búzaszál, fürdik a táj,
felhőkön legelész a birkanyáj.
Szomjazó rét Istenhez esengve
hálaimát rebeg minden cseppre,
milliónyit, kit az égi kegy ért
csendben a megmentett éltekért.
Hadd hulljon az eső, ázzon a rét.
Add vissza Uram az élet hitét.
Tócsák köré gyűlve hangyabolyok,
akár az emberek, oly boldogok.
Kis halak közt békák, sok vízipók,
ébrednek zümmögőn a vérszívók,
szitakötők, legyek, szúnyogcsapat
lárváit rakja ringó nád alatt.
Suhogó füzesek ízlelgetik
az áldás harmatos, hűs cseppjeit.
Hadd essen még Uram, éget a könny.
Ha nem vagy velünk, csak a szomj gyötör,
magunkra maradunk, visszasírunk,
te vagy a bölcsőnk, te a sírunk.
Minden cseppben ott vagy és te éltetsz,
nélküled a halál is semmivé lesz.
Hadd hulljon az eső, ázzon a rét.
Add vissza Uram az Ember hitét.
(Seres László
Nagytarcsa)
Szerző: HP | Júl 16, 2011
Egy kis érdekesség, de lehet hogy már nem újdonság, írta Aranka mailjében a hozzácsatolt pps-ről.
Köszönöm szépen az osztálytalálkozón nyújtott kedvességet, a művészi utasítást meg jótanácsot, a sok gyönyörű festményt, melyeket kézközelből megcsodálhattunk és ajándékba kaptunk. Adjon az Isten erőt és egészséget, hogy még sokszor részesei lehessünk ilyen gyönyörű találkozásoknak és beszélgetéseknek.
Tudd meg,- hogy számomra, igenis nagy újdonság volt, amit küldtél!!!- válaszoltam.
Született ugyanis nemrég egy absztrakt képem, amelyet nem tudtam sehova besorolni s ez (!) nyújtott ötletet: a pps-ed tárgya, a stockholmi metró. De ehhez el kell mondanom, hogy én ott soha nem jártam, azt a metrót soha nem láttam. Élőben nem. Ez különösképpen nem lepett meg, mert többszőr festettem már olyasmit, melyet csak később láttam meg a valóságban.
Le akartam festeni a képet, alá sem írtam, mert nem értettem, mit akar mondani, de Neked köszönhetően megértettem. S ezt a címet kapja: A stockholmi metró.
A két mozgólépcsősort láttam rajta már a kezdet kezdetén és három elmosódó, elnyúlt alakot (kettőt piros, egyet sárga ruhában). Meg a faragott szoborfejet. Meg egy kék képet. A sok vonal a hosszúságot jelképezi, értettem meg később. A világ leghosszabb művészeti tárlata, a stockholmi metró ugyanis 110 km-es kiterjedésű!
Újra megnéztem a pps-t,- írtam következő mailemben, s megint az a véleményem, hogy a képem egy sürített összesége ennek a hosszú fotósornak. Nagyon örülök neki, benne fog szerepelni a példatáramban. Köszönöm. A nevedhez fog kapcsolódni s képzeletben mindig fogom látni gyermekkorodból megőrzött kedves mosolyodat, ha róla(d) beszélek.
Később, mivel a pps-t, melyet Aranka küldött, nem fogadja el a rendszer, Lacihoz fordultam segítségért. Kaptam. Egy csomó dokumentációs anyagot a stockholmi metróról. (Köszönöm, Laci!!!)
Az alábbi két változatot választottam a gazdag tárból:
http://sharerimg.com/p/85820.html
http://www.youtube.com/watch?v=pzwL_ZY89QU
Szerző: HP | Júl 11, 2011
Kentner Sándor: Rudi
Egyszer volt, hol nem van egy fiatalember. Igen volt és most újra van.
Ez meg, hogy lehet, kérdezhetné bárki.
Már egy jó ideje szerettem volna Rudi történetét megírni. Legfőképpen azért, hogy tükröt tartsak azok elé, akik úgy gondolják, hogy a sors csúnyán elbánt velük. Jómagam az elmúlt négy évben elég sok mindenen keresztülmentem. Az elmúlt négy évben többet feküdtem műtőasztalon mint más egész életében. Mindezt azért mondom el, mert egy kicsit megismertem Rudi történetét, már én is másképp látom a magam sorsát és mindjárt hátrábbsoroltam magam egy képzeletbeli listán.
Tavaly évvége felé új lakó jött az intézetbe és mindjárt a betegszobában helyezték el. Ez egy kicsit furcsa volt és felkeltette az érdeklődésemet. Mivel a betegeket személyiségi jogok védik, így túl sokat nem reméltem, hogy bárkitől is megtudok valami érdemlegeset Rudiról. Ezt a nevet én adtam neki, mert nem ez a becsületes neve.
De nem is a legfontosabb az egész történetben. Rudi kb. 25 éves és 2 méter magas, jókiállású és egy jóképű fiatalember. Impozáns jelenség lehetne akár.
Történt, hogy pár éve Rudi meghalt. Sokszor történik nap mint nap ilyesmi. Amennyiben a mentő időben érkezik és megkezdik az újraélesztést, akkor a betegnek jó esélye van, hogy jelentősebb károsodás nélkül megússza.
Nem tudni, hogy a mentő mikor érkezett ki Rudihoz, de gyanítom, hogy több is volt mint az a 4-5 perc, amikor az agy kevésbé károsodik. Azt, hogy a mentősöknek sikerült Rudit visszahozni az életbe, azt csak a mentősök könyvelhették el sikernek.
Rudi nem nagyon lát, nem tudja hol van, etetni kell, fürdetni kell és mindenhova kisérni kell. Egész nap fekszik az ágyában és csak kajálni kisérik ki a teakonyhába, ahol én is étkezem. Mindig köszönök neki és ha olyan hangulatban van, akkor még válaszol is a kérdésekre. Egy pár hete a szombati reggelinél egy jót beszélgettünk. A kérdéseimet úgy tettem fel, hogy ő igennel vagy nemmel tudjon válaszolni. Május vége lehetett, amikor egy fiatalban beindul valamiféle bizsergés. Mondta akkor nekem, hogy ő most szerelmes és megkérdezte, hogy én voltam –e már szerelmes. Sajnos a fiatalos bizsergés nem volt jó hatással Rudira, egy kicsit bevadult, erőszakos lett és ilyenkor mentőt kell hívni. Majd egy hónapig volt kórházban, de a héten újra visszajött. Nagyon leszedálták, alig kommunikál.
Amikor Rudi meghalt, nemsokára édesanyja is meghalt. Amig kórházban volt, meghalt a nagymamája, aki gyakran látogatta. Édesapja rákbeteg, van egy bátyja, aki hétvégén hazaviszi. Félfüllel hallottam, hogy keresik azt az otthont, ahol a hozzá hasonló betegeket ápolják.
Tehát, van egy 25 éves 2 m magas fiatalember, akit „sikeresen” újraélesztettek. Itt most felteszi a kérdést az ember……
Amikor úgy gondolod, hogy rettenetes és elviselhetetlen az élet és sorra kapod a pofonokat, gondolj Rudira és a hozzá hasonlókra.
Szerző: HP | Júl 7, 2011
“Csak az évek múltak el, a többi nem”
Az öregedés jelei
1. Külön alszol a fogaidtól.
2. Megpróbálod kihúzni a redőket a zoknidból, amikor rájössz, hogy
nincs is rajtad zokni.
3. Ha reggel felébredsz, pont úgy nézel ki, mint a fényképed a jogsidban.
4. Csak a második próbálkozásra tudsz kikelni az ágyból.
5. A “kimaradok éjszakára” számodra azt jelenti, hogy a kertben alszol.
6. A “boldog órák” szunyókálással telnek
7. Nyaralni mész, de előbb fáradsz el, mint ahogy a pénzed elfogy.
8. A gyerekednek olyat mondasz, amit az anyád mondott neked, és amit
mindig utáltál.
9. A súlyemelésről alkotott elképzelésed a “felállás a székből”.
10. Jóval hosszabb idő alatt pihened ki magad, mint amennyi idő alatt
elfáradtál.
11. Emlékezeted rövidül, panaszaid hosszabbodnak.
12. A noteszodban a legtöbb név úgy kezdődik, hogy “Dr”.
13. Csak ülsz a hintaszékben, de nem tudod beindítani.
14. A gyógyszerész a legújabb barátod.
15. Akkor nevezed magad szerencsésnek, ha megtalálod a kocsit a parkolóban.
16. Kétszer annyi ideig tart, hogy feleannyit láss.
17. Minden fáj. Ami meg nem, az nem működik.
18. Két órán át keresed a szemüveged, ami a fejeden van.
19. Belemélyíted a fogaidat a húsba, és azok ott maradnak.
20. Már feladtad az összes rossz szokásodat, de semmi sem lett jobb.
21. Türelmesebb lettél, de ez tulajdonképpen csak fásultság.
22. Végre összeszeded a gondolataidat, de akkor meg a tested esik szét
… lehet folytatni!
(B.Kati)
Szerző: HP | jún 29, 2011
A művészet: ünnep. A művészet: játék. A művészet: diadal, – olvastam valahol, talán valamelyik Müller Péter írásban.
Nagyon igaz, gondolkoztam el rajta. Mert ezeket én mind érzem festés közben.
Az ünnep már akkor megkezdődik, mikor rakom ki a festőfelszerelésem, készítem elő a terepet.
S én valóban játszom festés közben. Mint egy gyermek. Gyógyít és vigasztal ez a játék, kikapcsol és feltölt, általában megnyugtat, néha viszont felkavar. De mindenképpen érzem, hogy lelkileg felemel.
Olyan nekem ez a décsei,- mondhatni, reggeltől estig tartó verandai játékom, mintha alkotótáborban lennék. Nem is szeretnék “igaziba” menni, pedig kaptam rá meghívást. Két alkalommal is. Itt Décsében ideális körülmények közt alkotok. A helyszín, az emlékek, Elli szerető közelsége csodálatos háttér.
A művészet diadal,- ezt én inkább örömnek nevezném, melyet akkor érzek, ha valami szép dolog születik a papíron. Pl. mikor visszakacag rám egy szép virág. Azt hiszem mosolygok olyankor. Mert boldog vagyok.
Állítólag ezzel a szellemi örökséggel jöttem a világra, de évtizedeken át szunnyadt bennem, csak ezelőtt hat évvel tőrt ki. Mostanig hordoztam magamban s gyűjtöttem hozzá a tapasztalatot, az élményeket, szívtam magamba a színeket, formákat, hangulatokat.
Most a képeimbe beleviszem, beledolgozom mindazt ami lelkemben a legszebb, legdrágább, legtisztább, legmagasztosabb.
Valahonnan jön ez a festési kényszerem. Egy belső késztetés, kényszer. Mikor rámtör és nem tudok engedelmeskedni, idegessé, türelmetlenné válok. Nem törekszem arra, hogy olyasmit fessek, ami hasonlít valamire.
Mert te nem tudatosan alkotsz, mondják rá a szakértők, hanem ösztönös tudatossággal. Így nevezhető ez a te játékod, melyben engeded, hogy valaki vezesse a kezedet.
Ez így igaz!
Hozzászólások