Szerző: HP | feb 20, 2011
Más alkalommal:
Piroska, a te virágaid úgy fordulnak fejükkel erre-arra, mint az emberek. Ezek nem szimpla virágok, hanem emberi mivoltuk van. Nemcsak mozognak, de beszélnek is, olyanok mintha személyek volnának.
Azokról mondod ezt, Laci, amelyekre festettem fejecskéket, ugye?
Nemcsak azokról! Hanem általában a virágaidról. A szirmaik emberi fejek, a szárak pedig keringenek, ölelkeznek,- az mind mozgást sugall. Mozgásban levő virágokat ábrázolsz.
A te virágaid nem csokorban, vázába helyezve állnak. Tehát nem szimpla csendéletek. Annál sokkal többek. Mozgásban vannak, de nem növények módjára mozognak, tehát nem azt sugallják a nézőnek, hogy a nap felé fordítják fejüket. Hanem maguk közt kommunikálnak, s nekünk szemlélőknek közvetítenek valamit. Információkat, híreket, üzeneteket.
Nahát!
Úgy érzem, te nem mersz személyeket festeni, pedig ha próbálkoznál vele többet, talán megérné. De addig is, amig hozzáfogsz, te a virágokba viszed bele az emberi karaktereket.
Máskor ezeket mondta s én rögzítettem diktafonra:
Piroska, nálad a festészet, ami öt évvel ezelött tört ki belöled, az a virágokból született. A virágaiddal adtad át nekünk, nézőknek, a gondolataidat, érzelmeidet.
A virágaidat általában síkban ábrázolod, A gömbvirágaidban viszont már megjelenik a tér.
Előbb sík virágok voltak, aztán kigömbölyödtek s utána el kezdtek forogni.
Nálad a tanulás ösztönös folyamat és gyakorlásból áll. Sokat gyakorolod a festést. S a kezed úgy dolgozik, ahogy a szemed kéri.
Szerző: HP | feb 19, 2011
Újabb beszélgetés:
Piroska, számodra a festés egy kommunikáció. Az emberekkel beszéd közben betartod a konvencionális (hagyományos, megszokott) szabályokat. Betartod az összes etikai szabályokat. Kedves vagy mindenkihez, szépen beszélsz, nem veszekszel
A festményeiddel viszont más a helyzet. Azok nem lélekközelbe kerülnek, hanem testközelbe. Ember közelbe. Azok sokkal többet mondanak. Azért is ajándékozod őket. Te ezzel (!) közeledsz más emberekhez.
Nahát! Érdekes gondolat.
A virágaidba te nagyon sokmindent tudsz összpontosítani, belevinni.
A képeidet te ajándékozod. Nem azért, hogy hasznot húzz belőle, hanem, hogy másoknak boldogságot szerezz vele. Örülsz, ha valakit boldoggá teszel általa. Tulajdonképpen lelki hasznod van belőle.
Valóban nincs belőle anyagi hasznom, hanem inkább ráfizetésem, mert számomra ez a festés nem egy ártatlan pötty-pötty hobbi. Mondhatni költséges.
De számodra ez egy új életforma. Azt teszed, amit szeretsz és szeretet adsz és kapsz általa. Ezért keserít el téged, ha valaki nem lát bele a festményedbe. Vagy nem azt látja, amit te látsz benne.
Inkább csalódást érzek olyankor.
Igen, mert te abba a képbe szeretetet viszel. Különben amolyan egér-macska játék az egész. Nem kaptad vissza, amit belevittél. Vagy úgy érezted, hogy nem szereztél vele boldogságot.
Igaz!
Ennek ellenére, a festményeid festmények. Tehát mindegy, hogyan fested, játszva, avagy kinlódva, meg hogy mit jelentenek neked, – azok festmények!!! Magukban, önmagukban is megállják a helyüket. Neked viszont kommunikáció, emberi közelség.
Terápia számodra a festés.
Mindenképpen.
És nemcsak az. Fiatalít! Elixír számodra. Nemcsak a festés, hanem az ajándékozás is beletartozik ebbe a terápiába. Az is szerves része. Ez valami olyasmi, mintha megsimogatnál valakit. Azt a valakit, akinek képet ajándékozol. Átléped vele a konvenciókat. Közelebb kerülsz egy festmény ajándékozásával valakihez, mintha kezet szorítanál vele.
Köszönöm Laci,- érdekes és értékes gondolatokat fejtegettél ezúttal is.
Köszönöm.
Szerző: HP | feb 17, 2011
A te virágfestményeidet én klasszikusoknak tekintem, mondta Laci az első Skype beszélgetésünk során, amit én diktafonra rögzítettem.
Egy klasszikus festmény legfennebb megragadja a nézőt, s megállapítja, hogy szép, tetszik, vagy nem tetszik, de nem gondolkoztatja el, hogy vajon mit is akar vele a művész mondani. Mert egy klasszikus festmény eléd tár valamit készen, nem kell rajta gondolkoznod.
Neked mit sugallnak a virágaim, Laci?
A te virágaid többfélék. Amelyeket profilból, tehát oldalról, vagy felülről ábrázolsz, azok mind bólogatnak. Mintha mondanák: létezem! Ide nézzetek ! Vagyok! Más virágokat szemből ábrázolsz. Azok mosolyognak. Némelyekre arcokat festettél. Talán te magad ezeken a virágokon keresztül nézel a szemlélőre.
Igen? Az előzők bólogatnak, ezek meg mosolyognak.
Még valamit. Nagyon fontos és egyedi dolog. A te virágaid nehezebbek, mint amit a vékony száruk elbírna. Te, Piroska a virágba koncentrálod egész mondanivalódat. A szárak csak összekötik őket.
Vagyis nem tartják, csak összefogják?
Úgy van. Nem a szárakon keresztül élnek, hanem önmagukban.
De érdekes! Na, erre még senki nem figyelt fel.
Szerintem ezek az elvont fogalmak a virágaidban. Különben egyik pipacsra, másik szegfűre, harmadik liliomra hasonlít, tehát a reális virágokból születnek, – melyeket te ismersz foglalkozásodnál, felkészültségednél fogva. Te nem egy virágot láttál az életedben, boncoltad őket a tanulóknak, a virág tehát számodra nem ismeretlen dolog…
Szerző: HP | feb 14, 2011
Mi, én és a kisöcsém (szinte) ikrek vagyunk. Nem a horoszkóp értelmében, mert amúgy a halak csoportjába tartozunk,- hanem mert szinte egyszerre ünnepeljük születésnapunkat. Tehát “szinte” egyszerre születtünk, csak én (jó)néhány évvel hamarabb.
Mivel nagy sebességgel közeledik az időpont, megkezdjük a hetedhét országra szóló ünnepléssorozatot, utána ugyanis egy nagy böjt következik. Be kell adjam a komputeremet javítani (még garanciában van),- vacakol benne a DVD égető, amelyet nincs kizárva, hogy én koptattam el, akár a billentyükön a betűket.. Sőt, biztos vagyok benne!
Laci drága, nagyon szeretném a következő szobát neked nyitni, írtam mailemben a napokban a kisöcsémnek. Ha volna időd, válassz e képek közül, s írj róla valamit. Köszönöm. Majd kérlek adj választ, hogy benne vagy-e, hogy akkor ne keressek más témát. Legyen szép a napod/napotok! Szeretettel ölellek mindhármatokat!!!
Kedves Piroska! Nagyon nehezen tudtam választani a négy kép közül,- jött ma reggel a válasz. Sokat gondolkoztam rajta, végülis az első kép mellett döntöttem.
Ez egy téli tájkép, s most (!) még tél van. Domboldalas tájkép, harmonikus benne az ég és a föld aránya. Költőien szép a színkombináció. A fehéres szűrke uralkodószín azt jelzi, hogy még havazhat! Borult az égbolt sok a felhő, s bár semmi napsugár, mégis világos a kép, érezni rajta, hogy nappal van!
De mit rejt a kép? Mi van mögötte ?
A dombok között kígyózik egy út, nem ösvény, nem is szekérút, hanem egy igazi gépkocsi út! A színe alapján közlekednek rajta! De nem most! Tulajdonképpen csak egy útrészlet látható, mely a néző elé tárja a festmény kulcspontját: a tél csendjét hallatja velünk!
Pillanatkép, melyet ha nézel, hallod egy pillanatra a csendet, A Pillanat Csendjét és annak gyönyörét!
Szetettel, Laci
Szerző: HP | feb 10, 2011
Lila akác
… bizony sokszor örömbe-fulladt könnyek és verejtékek között is meg kell születni egy-egy nagyon kikívánkozó gondolatnak.
VERSEIM
Mennyi vers fogant meg
kelt életre bennem
nem is számolgatom
muzsikál szívemben
ébredező vágyban
csapongó dallamok
frissek erőtlenek
mint őszi hajnalok
mind egy-egy gyermekem
éjszakánként felsír
féltőn hozzám bújnak
szipognak verseim
a szavak gügyögnek
még egyedül gyengék
kérdeznek és hívnak
mintha anyjuk lennék
Forrongnak lázadnak
a véremet szívják
általuk lobogok
a véremet szítják
feltörnek a mélyből
a láncra vert rabok
kiülnek a fényre
szavak gondolatok
s már erősek büszkék
léptük együtt dobban
gyalogezredemként
a tömött sorokban
…míg szívhez szól a dal
a hang tiszta nemes
a világ is szebb lesz
ha felsír egy-egy vers
csendben átölelve
mint ringató álom
megbékít a sorssal
túllép a halálon
csak ők vannak és én
átengedem magam
szférák zenéjének
égi varázslatnak
s hagyom hogy megálljon
köröttem a világ
égboltra feszülnek
mint színes délibáb
könnyű puha szárnyon
fenn hol csillag ragyog
milliónyi szívben
ha csak egy is vagyok
Isten trónja mellett
ott a verssorokban
mintha az életem
újra fellobogna
s egy varázsütésre
repedezik az ég
élnek és éltetnek
a nyíló versikék
szavak és mondatok
mind ajtót nyitnak rám
hogy ne legyen soha
álmatlan éjszakám
…
és ha már verssel nyitott e szoba, legyen benne egy hasonló írás, amit tegnap írtam. Azt hiszem különleges folytatása ez a nyitó versemnek:
VERSET ÍRNI
Mikor verset olvasok,
verset írni volna kedvem,
mint a tűznyelő
égre lobbanó lánggal
szomjat oltani
megálmodott Kedvesemmel
akit sose láttam
mégis
lelkemből tör elő
De tudom, ez csak hamisítvány,
a tűz, a láng, a vers,
a megálmodott Kedves.
Ha leírom,
nincs már.
Ha verset írok,
verset olvasni volna kedvem.
Seres László
2011 február 11)
Szerző: HP | feb 8, 2011
De miért?!
Néha úgy érzed, nem megy az írás, csak bámulsz bele a világba üres tekintettel, agyad nem akar rákattanni semmire. Olyankor hadd élvezze üres semmittevését, talán néha kell is, jót tesz neki. Szemed, ha éber, füled, ha érzékeny, egyszer csak elkapja azt az ingert, talán ihletet, mely azt üzeni agyadnak: munkára fel!
Ha agyadban megfogant a mag, belőle szikra pattan: a téma, a tárgy. Dédelgeted ötletedet egy ideig, játszadozol vele, mint kedves kincseddel, míg mozgósítod gondolataidat, aztán szárnyra bocsátod őket. Elmédben nyüzsgés-mozgás támad, gondolatok jönnek, mennek, tódulnak feléd, magukkal cipelve emlékeid tárából ismerőst, ismeretlent, mindent, ami számít vagy nem, ahhoz, hogy alkotásod létrejöjjön. Lelki szemeid előtt színek villannak, az élet színei, arcok rajzolódnak ki, elevenednek meg a homályból, emberi sorsok vonulnak át megterhelve életük súlyával. Hallod hangjukat, érzed illatukat, füledbe cseng boldog nevetésük, vagy fájdalmas sikolyuk. Nappal az éjszakával, tél a nyárral, öröm a bánattal, érvel pró és kontra elmédben, míg érzéseid felajzott hévvel követik mindezt.
Képzeleted egy új, izgalmas világot alkot, melynek részesévé tesz. A teremtő áldását kéred, hogy alkotásod tökéletesség koronázza!
Aztán féktelen gondolataidat rendszerbe fegyelmezed, s míg a kifejezés eszközei közt kutatsz, tollad fürgén suhan a fehér papíron.
Nappalok éjszakába olvadnak, mondatok mondatokat fűznek egymás után. A rideg papíron élet születik, mely belőled merít lelket és erőt.
M. Simon Katalin
Hozzászólások