Szerző: HP | dec 21, 2010

Kötetlen beszélgetés Dénes Ilona, magyardécsei vallástanárnővel – 2010 nyarán
Miért választottad éppen ezt a képet ?- kérdeztem tőle, Décsében a lépcsőkön üldögélve.
Ez egy téli tájkép. A címe : Virágok a hóban. A háttérben tél van, hó, de az tele van tűzdelve piros, fehér virágokkal. Ez a látvány azt üzeni nekem, hogy amikor fagyos hangulatot érzek, ne ijedjek meg, hanem tűzdeljem tele valami vidámsággal. A piros a szeretet, a fehér a tisztaság jelképe, a narancssárga a hité. Nem a jég alól bújnak ki, hanem én kell teletüzdeljem.
S a másikat miért választottad?
Jaj, ez annyira felvidít. Kellemes érzést vált ki belőlem, méghozzá vidámságot. Egyszerű ránézésre, érzem a hatást. Számomra sokat jelentenek a színek. Érzem a rám kifejtett hatásukat. Ez a színkombináció jó a lelkemnek. Vidámmá tesz.
Most jutott eszembe, szakítottam meg,- hogy egy kedves ismerősöm elkeseredett állapotában azt írta nekem: a virágaidból nyerek lelkierőt.
Mint vallástanár úgy vélem, hogy a Jóisten szavakon keresztül szól hozzánk és üzen.
Itt viszont a színek üzennek. Azok érintik a lelket. Épp úgy, mint a zene. Azt hallgatod és hat. Ezt nézed és hat. Ez a sötét háttér kiemeli a színeket. A taulóimnak mindig azt mondom: gyerekek, olyanok legyetek, mint a sötét éjszakában a csillagok!
Ha ezen a képen lenne napsugár, akkor azt jelentené, hogy fentről az Úristen bevilágítja. De nincs, tehát nekem van feladatom. Nincs napsütés, borult az ég, de érdekes, hogy mégsem szomorú. A virágok teszik vidámmá.
Örülök, hogy betértem ide.
Ez a kép tehát számomra üzenetet rejt: Te tűzdeld tele az emberek fagyos életét szeretettel, tisztasággal, hittel. Mert az emberek lelke általában ilyen téli hangulatú, jeges, fagyott. A lelkük halott.
Istenem, mekkorákat mondok! Csak most kapcsolok. Dehát ez a kép váltotta ki belőlem.
Az emberek lelkében nem a szeretet virága nő ki, hanem a gyülöleté.
Vajon, milyen lenne ez a kép, ha valami sötét virágokkal lenne tele? Olyan mint az emberek lelke. Ez tudatosítja bennem, hogy mi kell bevigyük a szeretetet, tisztaságot a lelkekbe.
Hova tovább, egyre nehezebb az emberek élete. Egyre kétségbeesettebbekké válnak. Nemhiába jósolták meg, hogy depresszió lesz a népbetegség.
Itt a kép alján ez a sárga, a hit színe. A földből nő ki. Hogy virágba szökjön a növény, abból táplálkozik, abból töltekezik.
Ez a kép a lehető legjobb helyre kerül hozzád, hisz megérezted a benne rejlő üzenetet,- mondtam neki búcsúzáskor.
Szerző: HP | dec 17, 2010

Irénke, az este betett anyagod adta az ötletet, hogy nyissak egy vicc szobát. Hadd szépítse meg a most már egyhangú, kivül-belül szürke napunkat. Mert a vicceken nevetünk, vagy legalábbis mosolygunk, tehát egy csöppnyi vidámság költözik lelkünkbe.
A fenti, tegnap született képet s hozzá a 77-es galériát (mert abban fog szerepelni), a legjobb vicc mondója kapja. Közszavazással ítéljük oda, a végén.
Egyszerre csak egy viccet tegyünk be!
Az Irénke ötlet adó vicce:
Mi az abszolút nehéz?
Egy decemberben született gyereknek bemagyarázni, hogy őt is a gólya hozta!
Utólag kiemelt vers:
AZ ELSŐ MŰTÉT
A siker ízét érezte ajkán,
Tompuló lobogását a láznak.
Műszerek, lámpák, szikék közt
Felsóhajtott a stáb, paroláztak.
“Az első műtétem ez! Na, hogy ment?”
Kérdezte a doki izgatottan
S körbenézett, mint egy hadvezér a
véres csatatéren: “Milyen voltam?”
“Megszögelt két bordát, egyet kivett,
Egy vakbelet is eltávolított.
Sikeres volt a beavatkozás!
Csak egy hibát követett el””-így szólt
a főorvos és vállon ragadta
mielőtt magával betelhetett.
“Kolléga Úr! Ön elfelejtette
közben váltani a betegeket.”
(Seres László
Nagytarcsa)
Szerző: HP | dec 13, 2010

Na, kinek van a legszebb mosolya?
Ezen gondolkodni sem kell. Mert mindenki tudja. Már évszázadok óta. Hogy neki van a legszebb mosolya, Mona Lisanak. Vagy nem a legszebb, hanem a legrejtélyesebb? Mindegy. Én róla akarok szólni. Mona Lisaról. És ma akarom betenni a blogba, mert ma van az évfordulója annak, hogy… hogy is írta Laci a Krónikában? “1913-ban, Leonardo da Vinci festménye, a Mona Lisa visszakerül a Louvre-ba, két év után, miután ellopták.”
S akkor én megkértem, hogy hagyja nekem a témát, mert írni szeretnék én Mona Lisáról, alkotójáról, eltűnéseiről és visszakerüléseiről, meg a találkozásaimról, Mona Lisaval.
Szerző: HP | dec 9, 2010

Tulajdonképpen egy hálaadás színpadon, székelyruhában, a történelmi és vallásos tartalommal bíró, üzenethordozó Hiszek a romokon című rockoratórium, mely én úgy érzem, egy székely változata az István, a királynak. Borzongva hallhattam végig a félórás rádióműsort, és némi büszkeséggel, mint aki nemrég a helyszínen járt… S az olyan jó érzés volt … Köszönet érte!
http://erdely.ma/hitvilag.php?id=79237&cim=ujra_bemutattak_a_hiszek_a_romokon_rockoratoriumot_audio
Szerző: HP | dec 6, 2010

– Ha napokon, sőt heteken át semmihez nincs kedvünk,
– ha nem érzünk egy belső ösztönzést,
– ha nem tudunk koncentrálni,
– ha kószáló gondolatokkal percekig ülünk az ablak előtt és bámulunk ki a semmibe,
– ha az az állandó érzésünk, hogy csak kudarc, csalódás ér bennünket,
– ha a reggelinél nincs étvágyunk, délután és este viszont szívesen nyúlunk édességhez,
– ha este elalszunk a tévé előtt, de reggel fáradtan ébredünk,
– ha kívánjuk az egyedüllétet, kerüljük a társaságot,
Nagy a valószínűsége, hogy téli depresszióban szenvedünk.
Ilyenkor keressük a sok fényt, mely erősíti a lelket és a testet egyaránt. Ajánlott még:
– felkelés után, még ha nehezünkre esik is, még ha álmosak vagyunk is, azonnal gyújtsunk fel minden fényt a lakásban.
– délután ne használjunk gyertyafényt, vagy csökkentett fényt, erős égőket gyújtsunk fel a lakásban.
– a téli ruházatunk legyen élénk, világos, kellemes barátságos színű
– naponta egy órát sétáljunk nappali fényben, mindegy milyen az idő
– óvatosan bánjunk az alkohollal, kevés mennyiség is mélyítheti pesszimista hangulatunkat.
– tűzzünk ki valami konkrét célt magunk elé, amit feltétlenül hajtsunk végre.
Világviszonylatban minden harmadik ember valamikor az életében már találkozott depresszióval, melynek legfontosabb tünete az állandó szomorú hangulat, a mély kilátástalanság.
Az erős depresszióban szenvedők 15%-a öngyilkos lesz. Állítólag Németországban több ember hal meg öngyilkosságban, mint közlekedési balesetben.
Az idősebb embereket különösen érinti. Minden negyedik ember 70. életév fölött depresszióban szenved.
Nem lebecsülendő betegség, nem szabad félvállról venni. Könnyű eseteknél pszichoterápia segít, de ha komoly baj van, orvoshoz kell fordulni.
Szerző: HP | dec 2, 2010

Akkor gyere, hogyha hívlak.
Gyámolíts, ha gyámolítlak.
Hogyha szíved másé lesz,
elmehetsz, ne is kérdezz.
Vissza többé úgy se hívlak.
Mennybe viszlek, ha harang szól.
Haragszom rád, ha haragszol.
Majd megbékülsz, ha szeretsz,
a tested felékszerez
karomban, míg el nem alszol.
Egyszer megáld, másszor átkoz,
csókol a szánk, súg, kiáltoz.
Látod így természetes.
Velem átérezheted
a közös bűnt az imához.
Ha vihar tép, karolj belém,
ahogy beléd karolok én
s leszek megkövesedve
kővé vált sejted sejtje
kőszirtként, hogy enyém legyél.
S még az alkony pírja altat,
vérem vérednek sarjat ad.
Amíg szeretsz, szeretlek,
csillagokra fektetlek,
sápadt holddal betakarlak.
Seres László, Nagytarcsa
Hozzászólások