Szerző: HP | feb 10, 2010
Kedves bábaasszonyom!
Praktikái, úgymint ELŐJÁTÉK, INGERLÉS házi feladattal,
lelki BEFOLYÁSolás festménnyel, s hadd ne soroljam, ezt
eredményezték:
VÉGÜL …
S akkor a magány is
elkerül,
csüggök a semmin majd
egyedül,
míg reám borul a
megnyugvás,
könnyű enciánkék
fénypalást,
kényeztet, finoman
befedez,
meztelen, szeplőtlen
testem lesz,
mely tűri, boldogan
szenvedi,
hogy minden ő bűnét
elveszti;
a lelkem szétárad,
föld és ég,
s leszek örökre
mindenség.
Az újszülött életképességének a megállapítása is legyen, asszonyom, az Ön feladata.
Tisztelettel: egy régi páciense, Júlia
***
Kedves Piroska!
A tegnapi képed, melyet e-mail-ben kaptam tőled, e pár sor megírására ihletett:
EZER KARJÁVAL ÖLEL
Mély a múlt,
Kötelék,
Mely a jelenbe nyúlva,
Ezer karjával ölel,
Hogy itt, e földön,
Biztos legyen a jövőnk…
Cica
***
A KÉPZELET SZÁRNYRA KAPOTT
Repültem, repültem a világmindenségbe!
Vagy onnan ide?….
Párhuzamosok ha találkoznak a végtelenben?…..
Piciny kis pont, mely magába zárja, s féltőn örzi a feléje igyekvőket; a nagy titkot.
Edit
***
Megszületett a vers. Köszönöm, hogy vártál rá! Puszillak, Zsike.
A VÉGTELEN AZÚRKÉKJE
A Végtelen azúrkékje
útjában sziporkázva
sugárszerűen jön felénk,
de a térnek görbülete
őt egy pontba fókuszolja.
Nézd, ott Ketten – egy silécen-
bátran siklanak lefele
a kristálylapokkal ékes
sziporkázó jéghegyen.
Szélcsend van, s a süvitő szél
mi sebességük nyomán kél
a diadalról mesél
mi lenn a völgyben rájuk vár.
Forog és kering, és repül
a völgybe leérkezett pár:
a jéghegy fényes élei
keringőt muzsikálnak már.
S a mérhetetlen boldogság
akárcsak a forró csillag
mi kékes-fehéres fényű,
kék, ölelő sugarakat
sugároz a Végtelenbe,
hova eljutni nem könnyű.
Beszterce, 2010 február 10.
***
PÁVA !!!!!
Egy magát mutogató páva! Talán a násztánca!!
Tudatában van annak, hogy mennyire szép! Nem kevély, de ösztönösen felhívja magára a figyelmet!
Ösztönösen hívod fel magadra a festményeiddel az emberek figyelmét! Sokan csodálnak!!! De vannak akik irigyelnek!!!
Azonos vagy a pávával!! Ha a pávának a farkát besározzák, akkor kitépi az összes
faroktollait és hagyja, hogy újból kinőjjenek és azután újból tündököl!
Ez így van veled is! Ha valaki megbánt, kisírod magad, megnyugodsz és
újból festesz és a festményeiden keresztül újból tündökölsz!
Szép a festmény, érdekes színkombináció! A kék és sárga vonalak
átmenetele a zöldes sárgába, vagy zöldes kékbe!
Kézcsókom, Laci
***
Piroska! Most, hogy elküldted a kép címét is, próbálom összevetni azt az első, felületes és kapkodó benyomásaimmal, amit a kép váltott ki belőlem.Érzékeltem a veszélyt, de csak úgy, mintha nem lenne, ezek szerint észrevettem, bár nem ismertem fel az angyalt. (a szárnyakat lepkeszárnynak véltem). Az, hogy a védelem a mérhetetlenül aprócska alakból sugárzik, talán azt jelképezi, hogy őrzőangyalunk a részünk, ezt csupán fel kell ismerni és el kell fogadni. Nehéz feladat, hiszen az ember egyre önteltebbé válik, úgy érzi, nincs szüksége istenre, védőangyalokra.
Az isteni lényeg helyett próbál a tudomány mindenhatóságára támaszkodni, és nem nagyon veszi észre, hogy megoldás helyett a tudomány újabb és újabb kérdéseket tesz fel (ami nem is baj, de nem megoldás), amivel valamilyen, talán előre kijelölt útra próbál terelgetni bennünket.
A jónak és szépnek ígérkező eredmények gyakran visszájukra fordulnak.
Éppen ideje, hogy az ember a külsőségek hajszolása helyett kissé befelé forduljon (ezt a területet, úgy tűnik, a tudomány is elhanyagolja.
A lélek ismerete kevesek kiváltsága, azok is gyakran csak feltevések, a hiánypótlásra szekták, megalapozatlan elméletek alakulnak, szinte vallásként. Talán azért, mert nagy szükség lenne erre a tudásra).
Át kellene értékelnünk a környezetvédelem kérdését is, tudomásul kell vennünk, hogy nem a természet szorul védelemre, hanem az ember. A természet képes túllépni rajtunk (nem vagyunk feltétlenül szükségesek).
Ha jelentősebb mértékben beavatkozunk, akkor azokat a feltételeket tesszük tönkre,
amelyek segítették létrejöttünket, lehetővé teszik életünket.
És tessék! Máris nyakig vagyok kedvenc vesszőparipámban! (ez egy nagyon jól sikerült képzavar, legalább olyan jó, mint amit egyszer a tv-ben hallottam: “…az idő
vasfoga vájta belé körmét…”. Van még néhány ilyen. Pl.: “öntsünk tiszta vizet a
nyílt kártyákba!”).
És ezzel sikeresen és sokadikszor is eltértem a tárgytól.
Elnézést érte!
Kérlek, Piroska, egyelőre ne nagyon várj tőlem verset. Mostanában nagyon
elhatalmasodott bennem a könyvelő, talán azért, mert pontosan erre van szükségem. Ez is elmúlik, ahogy csendesednek a problémáim. Nem tudom, estig eszembe jut-e még valami, ha igen, akkor megírom.
Egyelőre ennyi, sok puszit küldök, Zsuzsi
Szerző: HP | feb 7, 2010
Szabálytalan körök
Nagy volt a meglepetésem ezelőtt négy-öt évvel (azért mondom így, mert már négy évnél több, de ötnél kevesebb), amint kirobbant belőlem (mondhatni egyik napról a másikra) az ismeretlen, azaz számomra addig teljesen elképzelhetetlen, lehetetlennek tűnő MONDANIVALÓ.
Színekben, formákban kezdett kiömleni.
Azóta is ömlik és ömlik és ömlik. Megállás nélkül. Nem tudom elállítani. (Hála Istennek!)
Aminek egy életen át kellett volna kiszivárognia, vagy kifolynia, de szépen, fegyelmezetten, csendesen, békésen, az most buzogva, akadályt nem ismerve, lávaként tör fel lelkem mélyéből.
Úgy tűnik, egy életen át szívtam magamba, s halmoztam hozzá a nyersanyagot, a külvilág színeit, formáit, s évtizedeken át emésztettem, dolgoztam rajta. Tudat alatt. Ezt hangsúlyozom, tudat alatt. Mert a legkisebb rezdülés sem jelezte, hogy mi történik majd életemben 69 – 70 évem között.
Az eredményen sokszor magam is meglepődöm. Mert mikor hozzáfogok, fogalmam sincs, mit fogok festeni. Követni sem tudom születését, oly gyors a folyamat. Csak az eredményt figyelem kiváncsian, néha bólintva, máskor fejcsóválva, megint máskor megdöbbenve, hogy hát ez meg mi?! Mint jelen esetben is.
Mi kell a festéshez?- kérdezte valaki tölem.
Mint minden mesterembernek: megfelelő anyag és szerszám.
Na, és jó hangulat.
A többi jön magától. Szószerint.
Szerző: HP | feb 3, 2010
Édesanyám, drága lélek,
mondd meg nekem, arra kérlek,
mivégre jöttem világra,
ki az ki ezt megsúghatja,
merre vezet éltem útja?
Gyermekem, te arcom mása,
boldogságom netovábbja,
tudom: mint mindenkinek,
neked is van küldetésed
-bizonyitja születésed.
Nézz szét jól a nagyvilágban,
nyitott szemmel járva,
ismerd fel a mennyei célt,
megérezve , hogy miként élj
embertársaid javára.
Anyám, édes anyám, látom
a szenvedést e világon,
a kór betegeket sorvaszt
-gyógyitani rendületlen-
küldött engem a Jó Isten.
Édesanyám, azt is látom,
nem ér semmit tudományom
ha nem jön Égből segitség…
Ezért mindenik betegért
a szivemből fohászkodom.
Embereket, betegeket
segitően felkarolni,
sikeresen gyógyitani
-ha Te is akarod Uram-
érzem, ez az én Hivatásom!
Ch. Erzsébet, Beszterce, 2010 febr. 3
Szerző: HP | jan 31, 2010
Ma ilyenforma látkép tárult szemem elé. Gyönyörü hóhullás volt Riedben. Álomszép. Néhány órán át. Már újra süt a nap, vége a látványnak. Most viszont minden csillog. Óránként változtatja arcát a tél.
Hóbortos tél
Hócsizmában jár a tél,
Hóbundája földig ér,
A kucsmája hófehér,
Hóban fekszik, hóban kél.
Reggelije hófalat,
Vacsorája hó, ha kap!
Havat nassol, ha delel,
Ha szomjas hóbort vedel.
M. Simon Katalin
Téli álom
Szívemnek lantját pengeti a szél,
Jégtündér üzeni: itt van a tél!
Jégcsap és zúzmara születik a tájon,
Jégvirág homályos, reteszelt ablakom.
Dermedt a föld és varázsra vár,
Hópelyhek hullannak, nincs hideg már!
Szivárvány kékek hangtalan lépteim,
Szikrázó fehérek ihletö álmaim.
FN László
http://www.youtube.com/watch?v=PFHt9uCeFrg&feature=PlayList&p=DB78A2CA0EB68EE5&playnext=1&playnext_from=PL&index=17
Szerző: HP | jan 29, 2010
Téli hangulat
Ha Mozart nem Salzburgban született volna, hanem mondjuk egy elhagyott szigeten, akkor legfennebb szépen tudott volna fütyörészni, de semmiképpen nem lett volna belőle “Mozart”.
Nem lett volna Varázsfuvola, nem lett volna Requiem, nem lett volna Figaró házassága, mert nem tudta volna mi a zene.
Hogy Mozarttá váljon, szükség volt arra a salzburgi környezetre, amiben felnőtt s utána a bécsi udvarra, ahol kivirágzott, ahol vérbeli Mozarttá vált.
(Müller Péter gondolata)
Mi a véleményetek e kérdésről?
Jómagam elég sokat foglalkoztam Salzburggal, s neves fiával, Mozarttal, képes könyv is született belőle. (Képesnek nevezem, mert teletűztem salzburgi fotókkal.)
Most arra gondoltam, milyen szép is lenne, ha mindnyájan el tudnátok hozzám jönni s elvihetnélek benneteket bemutatni Ausztria eme gyöngyszemét, a zene városát, Riedtől egy órai autóútra, az Alpok lábánál fekvő Salzburgot. Élmény volna, az biztos! Most télen különösen.
Szerző: HP | jan 25, 2010
Kevélyen áll fent a büszke szürke szikla,
Föld helyett a suhanó felhőket csodálja.
Mennydörgés és villám, csupán egy pillanat,
S a dölyfös sziklából már csak kőfal maradt.
Oda a magasság, s a felhők simogatása.
Földön van, egyedül, ahol nincsen társa.
Egyedül maradt a szomorú kőfal,
Magában sirdogál, a panasza sóhaj.
Orcája ráncai patakoknak medre,
Könnyei csurognak le a szomjas földre.
Nedves homlokán most a moha megpihen,
Gyopár kivirágzik, s tündököl fehéren.
A sebzett gerincét liánok takarják,
Zöldselyem fűszálak sebeit ápolják.
Pillangók röpködnek a szikla kertjében
Madarak fészkelnek ringató ölében.
Nincsen már egyedül, ÉLET a ruhája,
Könnyei forrását most ÖRÖM táplálja.
FN László, 2010 jan. 25
Hozzászólások