Recept 2010-re


F. Anikótól kaptam az alábbi receptet az újesztendőhöz

 

Végy 12 hónapot, tisztítsd meg alaposan a keserűségtől, zsugoriságtól és mindenféle aggodalmaktól.

Oszd mindegyiket 30 illetve 31 részre úgy, hogy a készlet pontosan fussa egy évre.

Minden egyes napot külön kell elkészíteni.

A hozzávalók pedig:

egyharmad munka, kétharmad derű és humor.

Aztán tégy hozzá három evőkanál optimizmust, egy kiskanál béketűrést,

egy pici iróniát, és egy csipetnyi tapintatot.

Az egészet pedig bőségesen öntsd le szeretettel!

Az így előkészített fogást díszítsd fel apró figyelmességgel és tálald fel minden nap vidáman!

Kétezertíz


Kívánok Nektek virágaimmal együtt Áldott, Békés Új Esztendőt!

Kívánok jó egészséget és erőt a nehézségek, megpróbáltatások leküzdéséhez, alkotókedvet a munkához és az önmegvalósítási kisérletekhez.

Kívánok sok örömöt (aprókat és nagyokat) és minden napra legalább néhány boldog órát, amikor örülni tudtok a madárdalnak is, vagy a színes virágoknak, a ragyogó napfénynek, a csillogó hónak, a kék égen szálló felhőknek!

Úgy legyen!

 

Hatalmas, köralakú asztal mellett foglalunk helyet, Piroska biztositotta a diszitést és az ülőhelyeket, Irénke a falnivalót, Pali az innivalót, Marika fényképez, Ildikó énekel, Cica és Zsuzsi a fehér szalvétára irnak verseket, Laci a versek leforditásán szorgoskodik, Júlia a kopogtatókat tessékeli be, FT már jegyzi az élményeit, VSJ mindenkiről gondoskodik, Enikő helyrerakja a rakoncátllankodó csontokat, Edit kisunokáiról mesél, Bogi segit látni is, nemcsak nézni, Olga időnként szót kér, nem tudjuk hol van Gugyerák, várjuk, hogy megérkezzen Mesi, elnemfoglalt szék szomorkodik Tibor után, miközben Zsike tizenkilenc, azaz egy hiján húsz. A helyek nem kötöttek, akárki széket cserélhet, s régebbi vagy újabb székekkel egészülhet ki a kerekasztal, amely mellett a fényben ragyogó,meghitt hangulatú, meleg, bármely szobában olyan jól érezzük magunkat, s közben szellemileg egyre jobban gazdagszunk.
Boldog, békés, sikerekben gazdag, áldott Újesztendőt, erőt és egészséget kivánok Mindenkinek, sok szeretettel, Zsike.

Gyermekszáj

 Hinta
Edit írta a következő történetet, Budapestről:

Ildikó lányom hazaért csomagokkal megrakodva a munkából. A sok gyermek (öt gyermeket nevel) körülötte sertepertélt; mind szerette volna egyszerre elmesélni a vele történteket.
Lányom egyszerre csak észbe kap:
“De hol van Gergő?”
Mire megszólal hátamögött a kicsi:
“Keresd a www pont geri pont hu-n!”

Ki az Angyal?

Nehéz időket éltünk az ötvenes évek elején, én alig öt-hat éves lehettem. Dermesztő hideg decemberében, mikor családunk mindhét tagja egyetlen szobában húzódott meg (mert csak az volt fűtve, többre nem jutott), késő éjszaka varrógép kattogására ébredtem. Az én összecsukható ágyam éppen a varrógép mellett volt, s álmos szemeimmel csak annyit láttam, hogy édesanyám valami bordó, fehérpettyes anyagot varr, s máris újabb álomba szenderültem.
És jött a Karácsony…az angyalvárás ártatlan gyermeki izgalmai. Már nem emlékszem, ovódás, vagy iskolás voltam-e akkoriban, de a társaim közül már többen is sugdosták, hogy nincs semmilyen angyal…

Karácsony estéjén újra, hihetetlen módon megjelent a diszektől és a valódi, égő gyertyáktól ragyogó karácsonyfa, mi a csengettyűszóra bementünk a szobába ahol a Mennyből az angyal eléneklése után sor került az ajándékok szétosztására. Mikor a kezembe adott kis csomagot lázas kiváncsisággal bontogattam, a felszakított papirrésen keresztül felém villantak … a fehér pettyek a bordó alapon… Nem is bontottam tovább, ránéztem az én drága jó édesanyámra… s tudatosodott bennem a boldog felismerés: igenis, van Angyal, az én ÉDESANYÁM az Angyal…
Igy álmom nemhogy rombadölt volna, hanem még teljesebbé vált.

Ettől kezdve tudtam, hogy akárki, aki csak szívből ajándékozni tud, Angyal lehet a megajándékozottak számára.

Zsike

Mennyből az angyal

Gyermekkorunk karácsonyfája mindig a legnagyobb szoba ablak felőli sarkában állt, ahová az angyal könnyen betehette (!). A nagy gonddal feldíszített fenyőfa mesebeli látványa annyira lenyűgözött, mint kisgyermeket, hogy reszkettem a gyönyörűségtől. Ágai kissé meghajoltak a ráaggatott finomságok, színes üveggömbök, gyertyák, csengettyűk terhe alatt. A karácsonyfánkat ékesítő „kincsek” közül, a holdsugár ezüst színében játszó angyalhaj foglakoztatta legtöbbször kislányi fantáziámat. Göndör fürtökben gyűrűzött le a fa csúcsától az alsó ágakig, és ez még jobban kihangsúlyozta a karácsonyfa mennyei mivoltát. Számtalan kérdés keringett fejemben az angyalhajjal kapcsolatban, amelyekre sose találtam választ, de jól esett rajtuk elidőzni. Emlékszem, azon is sokat tűnődtem, hogy az angyal vajon fiú-e vagy lány? Ezt se tudtam eldönteni, de tudom, hogy nagyon szerettem volna, ha lány lett volna!
A mennybéli angyal minden évben hozott magáról egy arcképet is, amelyben képes voltam órák hosszat gyönyörködni. Rózsaszínű kisded arca, melyet göndör hajfürtök koszorúztak, hófehér pihékkel díszített szárnyak közül mosolygott ránk, míg apró kezecskéit imára kulcsolta.
Ez a tüneményes angyalkép a fa törzséhez erősítve állt, elérhetési magasságon fölül. Nem tudtam betelni látásával!
Karácsony estéje mindig vég nélkülinek tűnő várakozással kezdődött. Türelemjátéka volt ez zabolátlan gyermeki énünknek, tele egy kimondhatatlan édes izgalommal, az örömvárás izgalmával.
Az angyal érkezését az álmos, meleg konyhában vártuk. Nagyanyánk vigyázott ránk. Először énekekkel próbálta lekötni figyelmünket. Karácsonyi dalokat énekelt nekünk, és szebbnél szebb népdalokat. Ha azt meguntuk játszhattunk is, de zaj nélkül, suttogva, nehogy elijesszük az angyalt! Amikor már a várakozás feszültsége kikezdte türelmünket, nagyanyánk azzal fenyegetett, hogy ha nem viselkedünk úgy, ahogy az alkalomhoz illik, bizony megtörténhet, hogy az angyal elkerüli házunkat! Ez ideig-óráig hatott, mert ennél nagyobb büntetést gyermek számára azt hiszem nem szabhatnak ki, mint azt, hogy megvonják tőle a karácsonyi angyal eljövetelének boldogságát.
A legkisebb neszre is mély csend telepedett közénk és lélegzetünket is visszafojtva vártuk a folytatást, jött-e meg a várva-várt? Egy idő után feltűnt, hogy szüleink igen sokáig távol maradnak. Engem különösen aggasztott, hogy mi történik majd, ha meg talál érkezni és ők nem lesznek itthon?!
Aztán végre meghallottuk az angyal érkezését jelző csengőt, minden csengők közül a legszebben csilingelőt! Talpra ugrottunk! Ekkorra, már nagy megnyugvásomra, szüleink is megjelentek.
Ti hallottátok a csengőt? Nem találkoztatok vele az úton? Egyszerre zúdítottuk rájuk kérdéseinket. Ők megnyugtattak, hogy minden rendben! Ha csengetett, akkor be kell menni, mert nem illik megvárakoztatni azt, akit oly régtől fogva várunk, és bevittek bennünket a káprázatosan szép, csillogó-villogó karácsonyfa elé. Anyánk zengő hangján énekelte a „Mennyből az angyal”-t. Mi is felzárkóztunk izgalomtól remegő hangon. Majd szebbnél-szebb karácsonyi dalok következtek, melyeknek hallatára mindig annyira elérzékenyültem, hogy könnyeimet nyelve nem tudtam énekelni se. Pedig akkoriban még a dalok szövegét se értettem jóformán, de lelkem csordultig telt hálával és szeretettel a mennybéli angyal iránt, aki nem veszi zokon gyermeki csínyeinket, és nagylelkűen megajándékoz bennünket. Álomvilágban éltem, amelyből nem szerettem volna felébredni. Akkor még nem sejtettem, hogy eljön a pillanat, amikor a felnőttek mindezt romba döntik, elveszik tőlem, kitépik lelkemből a gyermekkor leggyönyörűbb álmát…

M.Simon Katalin

 

Karácsonyi Rege – Előadja Szabó Gyula.wmv

http://www.youtube.com/watch?v=sFshwhLaErU&feature=related

Örömkönnyek

(Aki nem ismeri a történet előzményeit, annak röviden összefoglalom. Ezelőtt pár nappal a bankból kivettem 400 eurót és az automatában felejtettem. Egy férfi találta meg, átadta a banktisztviselőnőnek, aki rögtön értesített engem telefonon.)

A nyírfák alatt arra gondoltam, hátha visszament a férfi, érdeklődni, hogy megkerült-e a pénz gazdája.

Belépbe a bankba, azonnal kilépett a pult mögül fülig érő szájjal, csillogó szemekkel a nő.

Képzelje, itt járt!

Valóban?!- futott nekem is mosolyra a szám.

Mondtam, hogy hagyott neki egy kis ajándékot.

Nem, szó se lehet róla, nem fogad el semmit, – tiltakozott.

De nézze! Ezt a virágos képet küldi magának, ő festette. Meg ezt a CD-t, szintén ő készítette a képeiről. S ha tudni akar róla valamit, egy szórólapot is hagyott az egyik kiállításáról.

Azt üzeni, hogy ez a kép nem érték, hanem szimbólum. A becsületesség szimbóluma.

Jaj, akkor ez mindennél nagyobb érték lesz számomra, – ölelte magához a kicsi képet. S a szeme megtelt könnyel…

Nekem pedig a szívem telt meg. Örömmel…