Szerző: HP | dec 17, 2009
A riedi nyírfák alatt haladva, megálltam, hogy utat adjak egy fiatal anyukának, aki még ügyetlenül járó kisgyerekét sétáltatta, félkezével meg a gyerekkocsit tolva.Szemben velem egy tolókocsi is megállt. (Nem is tolókocsi, hanem valami más neve lehet, mert elektromos meghajtású.) Egy szomorú arcú nő ült benne. Felismertem.
Amikor a riedi könyvemhez készítettem fotósorozatot, a temetőben találkoztam vele. Az úrnatemető részlegben egy csokor virágot tartva kezében, üldögélt kocsijában szótlanul, egymagában, egy kicsi rekeszre függesztve tekintetét. Látszott rajta, hogy gondolatai nagyon messze járnak.
Lefényképeztem. A kattanásra felkapta fejét.
Nem haragszik?
Nem.- válaszolta, inkább intette.
Ki nyugszik itt?
A lányom- sóhajtotta csendesen. Nem sírt, csak szomorú volt. Nagyon szomorú.
Úristen! Ő lenyomorodva, a lánya meg halott…
Nem tudtam semmit mondani, csak megsimogattam a karját…
Sokszor néztem utána a képet, azért ismertem most fel.
Magát én egyszer lefényképeztem a temetőben. Emlékszik?
Szomorúan bólintott.
Hogy van? – tettem tenyeremet vastagkesztűs kezére.
Es geht. (Megvagyok).
Minden jót kívánok magának! – simogattam meg vastag kabátba bújtatott karját.
Elmosolyodott: Danke! Látszott, hogy őszintén tette.
Mosolyt csaltál egy szomorú arcra! – rezegtették fölöttem csóré ágaikat sokatmondóan didergő nyírfáim… Nekem meg egy csöpp boldogság költözött szívembe…
Szerző: HP | dec 15, 2009
A kos jegyében született kutya kissé makacs, ugyanakkor egyenesvonalú.
A bika óvatos, ügyes, megbizható, türelmes és bátor.
Az ikrek kutya szereti a változatosságot, ugyanakkor igényli a nyugalmat is.
A rák gyanakvó, érzékeny, hü állat, igénytelen, gyermekszerető.
Az oroszlán bátor, jó örző kutya, kissé nagyfejű és nagyon büszke.
A szűz tartózkodó, megbizható, öszinte.
A mérleg csillagzat alatt született kutya igényli a harmóniát, sok figyelmet igényel
A skorpió kutya könnyen válik féltékennyé, eléggé önző, de hűsége páratlan.
A nyilas szereti a változatosságot és kaland kedvelő, utálja az unalmat.
A bakk jegyében született kutya józan, mindnégy mancsával a földön jár.
A vizöntő gyanakvó, eléggé tartózkodó, nem harcos tipus.
A halak csillagzatú kutya álmodozó, érzékeny, szelid, segítőkész, de félénk.
Ezért, ha az ön kutyája hal, akkor ne kiáltson rá soha, mert érzékeny, nem szereti ha valaki felemelt hanggal szól hozzá! – javasolja J. asztrológus, aki meg van győződve arról, hogy a csillagok nemcsak az ember, hanem az állatok karakterét is megszabják, s jómaga a kutyák és macskák viselkedéséből meg tudja állapítani a csillagzatukat.
A békés és harmonikus együttélés érdekében jó, ha a gazdi ismeri négylábú barátja gyengéit és erősségeit…
Szerző: HP | dec 13, 2009
Nagyon belemerültünk a karácsonyi hangulatba, pedig még csak december 13.-a van. Még jó tíz nap áll előttünk, melyeket, javasolom, töltsünk ki más jellegű tartalommal. Egyszóval, váltsunk témát!
Közben annyi sok szép anyag került be egyik-másik szobába (jóformán az összes tele van velük!) hogy lassacskán raktár jelleget kaptak, ahol már nehéz megtalálni egy-egy keresett anyagot.
Igy került be a napokban Júlia jóvoltából egy roppant érdekes (sajnos hosszú, 42 perces anyag), amelyet, mint szénakazalból egy tűt, szeretnék most kiemelni. Remélem, megtalálom. A furulya- tilinkó- pánsíp szójátékunk alkalmából tette be a hangszerek hangszeréről, a hegedűről szóló értékes dokumentum anyagát.
Jómagam nem is tudtam, hogy az itáliai Cremona a hegedű fellegvára. Cremona, melynek nevéhez Monteverdi és Paganini neve kötődik.
Ki gondolta volna, hogy kezdetben a zenész és a hangszerkészítő azonos személy volt. S hogy ma is 100 hegedűkészítő műhely működik a városban.
Aquinoi Szent Tamás mondta:
Aki kézzel dolgozik, az kézműves.
Aki kézzel és ésszel dolgozik, az mester.
Aki kézzel, ésszel és szívvel dolgozik, az művész.
Nincs még egy olyan hangszer, amely annyira igényelné a szívet/lelket, mint a hegedű.
Hasonló gondolatokban bővelkedik az alábbi filmanyag.
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=429618
Szerző: HP | dec 9, 2009
Már nem reszketek,- talán ezt a címet kellett volna adjam ennek az anyagnak. De mást akarok kihangsúlyozni, nem a saját lelkiállapotomat.
Azt, hogy valóban becsületesség van a dolog háta mögött, nem természetes viselkedés. Két ember becsületes tette. Mert kamera ide, kamera oda, megmutatta a hölgy, hogy valóban létezik egy kamera, amely látja a mozgást a teremben, de hogy a gép elött ki mit cselekszik, azt már nem. Tehát abszolut nem volt természetes, ami történt, hanem egy figyelemreméltó, magasrangú emberi cselekedet. Köszönet érte mindkettőjüknek. Annak, aki megtalálta s természetes mozdulattal átadta a pénzt, majd továbbment, meg annak, aki átvette, engem telefonon értesített s betette a kontómra a pénzt, amely így szerepel: Steckengebliebenes Geld vom Bankomat (Bankomatban maradt pénz).
Történt még ilyesmi?
Ó, igen. Magának szerencséje volt, egy becsületes ember találta meg.
Ismeri?
Nem tudom kicsoda, hogy hívják, egy kliensünk, ha megjelenik, majd átadom ezt neki. Ha nem jön erre többet, majd visszaadom magának.
Vajon hagyjak pénzt is neki? Talán kellene…
Szó sincs róla!
A becsületes emberek nem várnak ajándékot tettükért…
Köszönöm, néztem fel a borús égre, amint kiléptem az épületből.
Valaki szeret odafenn…
Szerző: HP | dec 7, 2009
Olyan élményem volt ma, hogy nem tudok magamhoz térni. Még mindig reszketek bele.
Valami hivatalos ügyet kellett elintéznem, mely nemcsak az éjszakámat zavarta meg, de szorongással kísért utamon is. Megnyugodva, de lemerült energiakészlettel caplatva utána haza, útközben betértem a bankba, töltsem fel kiürült pénztárcámat.
Kész!- mondtam magamnak itthon, most tessék aludni egyet, mert ebben a borús, tejszerüen ködös időben úgyse tudsz semmihez kezdeni. Pihenj egyet, aztán lehet dolgozni!…
Majdnem elaludtam, amint megszólalt a telefon: Frau Horvath… ma volt nálunk a bankban és vett ki pénzt az automatából…
Igen…
Nézzen csak bele a pénztárcájába!… Ott a pénz?…
Nein!… kiáltottam bele a készülékbe …Nein!… Bele se kellett nézzek, mert akkor eszembejutott, hogy az utolsó mozdulatot nem tettem meg. A pénzt nem vettem ki a gépből, csak a kártyát… Mein Gott!… majdnem összeestem.
400 eurót vett ki ugye?
Ja… suttogtam síri hangon.
Ne ijedjen meg, egy férfi észrevette s ideadta nekem a pénzt. Bejön érte most?
Nem tudok… Nincs erőm hozzá…
Nem baj, akkor visszateszem a kontójára…
Vannak becsületes emberek! A Jóisten áldja meg őket!…- estem ágyamba félájultan…
Szerző: HP | dec 5, 2009
Dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Széchenyi- és Magyar Örökség, Prima Primissima- , Pro Cultura- díjjal ismerték el. Alább egyik előadásának kómáról szóló részét tesszük közzé. Forrás: laudetur.hu
Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető professzor – aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember – azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet.
A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja – aki engem egyébként jól ismert és tisztelt – felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.
Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tőle: hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció.
A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét.
És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat: „Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia.”
A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott.
Ami a döbbenetes, az most következik.
A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították.
Azt mondta a hölgy:
„Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni.”
Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta: „Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről.”
A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk – vagy nem tud még az orvostudomány –, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt.
De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne.
A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira.
Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról, amelyről ő beszámol – nevezetesen a szív újraindításának élményéről – abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet.”
A riedi nyírfák alatt haladva, megálltam, hogy utat adjak egy fiatal anyukának, aki még ügyetlenül járó kisgyerekét sétáltatta, félkezével meg a gyerekkocsit tolva.Szemben velem egy tolókocsi is megállt. (Nem is tolókocsi, hanem valami más neve lehet, mert elektromos meghajtású.) Egy szomorú arcú nő ült benne. Felismertem.
Hozzászólások