Én benézek reggel, hogy jól induljon a napom.
Nem írok olyankor.
Szertartás ez, a reggeli kávém mellé.
És benézek délben,
míg kapkodva befalt ebédem emésztem,
s ha valami van készen, idézem.
És benézek este (már megfürödve),
s elfelejtem olykor, hogy az éjszakát
alvásra szánták.
– írta versében Zsuzsi az elözö szobában. Mivel “kinöttük” a szobát, újat nyitottam, hogy itt folytassuk a beszélgetést. Meséljétek el ti is, hogyan végzitek a blogolást!
Blogolok
Pályi Zsuzsánna
Én benézek reggel, hogy jól induljon a napom.
Nem írok olyankor.
Szertartás ez, a reggeli kávém mellé.
És benézek délben,
míg kapkodva befalt ebédem emésztem,
s ha valami van készen, idézem.
És benézek este (már megfürödve),
s elfelejtem olykor, hogy az éjszakát
alvásra szánták.
2009-09-30
Pipacsok
Ligeti Eva
Pipacsos réten szökellve lépek
Hajlik a szára, hamar feléled
Reggel még gyűrött sziromszoknyáját
Nappal simítja piros ruháját
Mező virága a szélben táncol
Öleli lábam magához láncol
Hullámzunk együtt, boldogan teszem
Hajolnak előttem, bóknak veszem.
Vajon miért tör rá az emberre az egyedüllét, a szomorúság akkor, ha eltávozik közeléből egy kedves személy. Mert én most ezt érzem, méghozzá duplán!!!
Ha utána fáj, akkor miért kívánja mégis, hogy együtt legyen vele? Talán, mert ezt a fájó érzést lassan elmossa az idő, s helyette előjönnek azok a szép emlékek, érzelmek, amelyek gazdaggá tették az együttlétet? Nem a fájdalom örök, hanem a szép emlék? Vajon így van? Vagy az ember természetétől függ, hogy mi marad meg belőle?
Magyarázza meg valaki, aki tudja, hogy ez mi: véletlen, vagy mégsem az? Mert, hogy nem tudatos, az biztos!
Amint Madridból hazakerültünk, rövid kolozsvári, besztercei, meg décsei látogatás után siettünk is vissza Ausztriába.
Említettem, hogy az ujjaim bizseregtek, annyira kivántak már ecsetet fogni. Kipihenve az út fáradalmait (mert kegyetlenül nagy a távolság Beszterce és Ried között autóval!) élvezettel (szinte kéjelegve, hogy na, végre!) – raktam ki az asztalra festőfelszerelésemet. S attól kezdve hagytam, hogy valami/vagy valaki vezesse a kezemet. A fenti kép született!
Ez nem igaz! – vettem észre a kép jobboldalán kirajzolódó zöld alakot…
Meg tudja valaki magyarázni? Mert én nem…
Kosztolányi Dezső:
Mostan színes tintákról álmodom
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszinű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat
vérszinűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék,mindig mindig írnék
kékkel hugomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Hozzászólások