Régi emlékek

Szerző: HP | Sze 16, 2009

Legnagyobb meglepetésemre Zsike elevenítette fel őket a Touch me és Absztrakt szobában:

“…megkésett név- és születésnapi ajándékként én is egy kedves emléket küldenék, ma este, régi fényképek kerültek a kezembe s köztük egy megsárgult, egy egykori Dolgozó Nő-ből kivágott cikk , D. E. aláirással és “Matematika zenével” cimmel. A cim mellett egy gyönyörű Mohi Sándor-festménynek a szines fényképe. “Egyetemista”. Azonnal eszembejutott a pillanat, amikor a cikket kivágtam a lapból (sajnos ez nem volt megszokott müvelet számomra). Biztosan azért vágtam ki annakidején, hogy MOST elküldhessem neked Marika, édesanyád blogja segitségével azt a verset, melyet te a füzetedbe lejegyeztél, s amelyet Veress Zoltán és Ritoók János együtt irtak .”…először az egyikük csak a rimeket irta, s másikuknak kellett hozzá értelmes sorokat kiötölnie, majd szerepet cseréltek”

“Te gitározni, dalolni szeretsz
van aki ir, ki szinjátszik, ki pingál.
Te azonban még messzebbre mehetsz,
mert amiként bizonyitja e rimpár
a hangod nem repedt fazék, se cintál.
Besztercéről ha tovafúj e szellő
s rakétával a csillagokba fellő,
remélem, hogy te semmit se bántál,
hisz vágyaid aranyhintója im, előáll! ”

Ez volt a közösen irt vers. A “delphi jósnő, Pythia” szavai beteltek, ugye, Marika? S ti, a többiek, kik most ezeket a sorokat olvassátok ugye, hogy rájöttetek arra, hogy Mohi Sándor megragadó szépségű, bájos, szép-, nagy-, álmodozó-, a világra a zeneimádó matematikus (és fizikus) inteligenciájával rácsodálkozószemű egyetemistája nem más, mint Marika. És róla, valamint a “mesebeli királyfi”-ról Breuer Feriről szól az irás, aki “gitáros lovag”-ként zeneszerzője volt a Breuer-kettősnek (eleinte együtt énekelt a hugával, Ildikóval, majd később Marikával alkotott nagysikerű éneklő Breuer-kettőst). “Egy dalfesztiválon –a rétyi Nyir romantikus nyirfái alatt, a Tavirózsa Könnyűzene Fesztiválon ismerkedtek meg, hallgatták egymás dalát, majd leveleztek…” …
A sorok végén ott van az ifjú Breuer-kettősnek is a fényképe.

Még csak annyit erről, hogy Marika ” … énekli Kányádi Sándor általa megzenésitett versét, a cime Citerára.” Hogy azóta mit valósitottak meg együtt, azt őket kell megkérdezni. Marika, mégegyszer sok-sok boldog születésnapot kivánok, s kivánom, hogy amikor “potenciál-gödörben ” érzed magad, segitsen ki belőle életed legszebb pillanatainak felejthetetlen emléke!“

Köszönöm Zsike, hogy hozzányúltál e régi emléksorozathoz! Számomra felértékelhetetlen kincsek! A szereplők közül némelyek már nem élnek. Isten nyugosztalja őket! Emléküket szeretettel őrízzük szívünkben. Az élőkhöz meg láthatatlan baráti szálak kötnek a mai napig is.

Dobogó szívvel vettem elő a Marika régi vendégfüzetét, s íme, miket találtam benne!

Optimizmus

Szerző: HP | Sze 14, 2009

Ezúttal nem annyira anyagi sikert hoztak képeim a temesvári karitativ bál bevétele élvezőinek, mint inkább erkölcsi sikert, nekem. (Ki tudja, talán a gazdasági válság is közrejátszott.)

A visszajelzések jelentettek számomra különös élményt.

Látnotok kellett volna az örömtől sugárzó arcát annak a kolozsvári, illetve váradi két vendéghölgynek, akik tombolán megnyerték két-két virágképemet, s tőlem még ráadásként választhattak egy-egy berámázatlan munkát. Egyikük éppen most költözik új lakásba, másik meg panzió tulajdonos.

Az árverezésen román műgyűjtők kislánya (ő volt az egyetlen kiskorú a bálon!) kapta meg az egyik virág kettősömet. Hogy felnőttként követni fogja szülei példáját, abban biztos vagyok. Már most meglátszik rajta. Mikor ölembe ültettem, hogy lefényképezzenek együtt, németül beszélgettünk. Jólesett, mikor az anyuka megjegyezte, hogy egyik tavalyi munkám az utazási irodája falát díszíti.

A mellékelt Absztrakt címet viselő képet egy architektus házaspár szemelte ki (a feleség főiskolai tanár) már kezdettől fogva. A férj megmagyarázta, hogy azért választották ezt, mert optimizmus sugárzik belőle. Most utólag kapta tehát ezt a címet.

Ti is úgy érzitek, hogy igaza van az új tulajdonos párnak?

Mai rímek: bámultam- álmodtam

                  nézlek- kérlek

                  világos- virágos

                  oda- csoda

                  víz- tíz

                  hallom- vallom

Kedves költőim, legyetek tovább is ügyesek s ejtsetek bennünket, verset írni nem tudókat, ámulatba!!!

Touch me és absztrakt

Szerző: HP | Sze 8, 2009

Érdekes párhuzamra jöttem rá, miközben rámáztam be a Nürnberg-i Vakok kávézójának szánt képemet. A mellékeltet. Látogatásunk során ugyanis igéretet tettem, hogy ajándékozok nekik egyet. Azon gondolkoztam munka közben, hogy ezt ti, kedves blogtársaim, nem tudnátok játékosan szemlélni úgy, mint ahogy eddig tettük közösen. Nem látnátok benne alakokat, csak színeket. Legfennebb azt mondanátok: kellemes színek.

A vakok nem látnak színeket, csak ujjaikkal éreznek (jelen esetben) meghatározhatatlan formákat. De tapogatás közben arcuk láthatóan felderül, mosolyogni kezdenek.

A Touch me képek nekik szólnak, az absztrakt képek a látóknak. Azaz „látóknak”!

Azért tettem idézöjelbe, mert nem mindenki lát beléjük. Pedig látni lát! De csak fizikailag. Lelkileg nem. Vagyis csak nézi, de nem látja. Mert mi szemünkkel csak érzékelünk. Látni a képzeletünkkel látunk.

Egy közös vonás viszont mindkét csoportban a vakokéban és a valódi látókéban észlelhető. Nevezetesen, hogy elindítja fantáziájukat. S az kisebb, vagy nagyobb mértékben, örömhormonokat termel.

Igazam van?!

Rímek a játékhoz:
ölelő- terhelő, magad- halad, kísértek- meséltek, rét- hét, madár- határ, álmodtam- bámultam.

Kapni-adni

Szerző: HP | aug 31, 2009

 Szemezés függöny mögül

Állandó, folyamatos adó-vevő viszonyban állunk. Felső fokon. És intenzíven. Kiváncsian és mosolyogva. Játszadozva. És annak tudatában, hogy minél többet adunk, annál többet kapunk.

Minden művész boldog, ha munkája visszhangra lel. A költő, ha versét szavalják, a zeneszerző, ha meghallja, hogy valaki fütyöli melódiáját, az író, ha könyveit olvassák, a festő, ha képét figyelmesen nézi valaki, de azt hiszem én vagyok mindenkinél a legboldogabb, mert mi megbeszéljük. Ezzel adtok tartalmat és értéket munkáimnak. Köszönöm minden megjegyzéseteket, minden rá(m)szentelt perceteket, a biztatást, amit kapok töletek. Nektek nagy szerepetek van abban, hogy magabiztossá váltam. Köszönöm! Egyáltalán, köszönöm, hogy vagytok nekem!!! Gazdagnak érzem magam. Ti vagytok a kincseim.

 A mai rímpárokat a kincseim sugallták:

Júliát- mámorát

Zsikérért- békéért

Zsuzsitól- muritól
Irénkét- jókedvét
Enikő- hazajő
Olgát- dolgát,

Tibor-bibor

Cicának- vitának

Ildikóért- semmi pénzért

Gugyerákod- hazavágyod

Juditot- harmatot

Paliért- baniért

Ef Tének- jöttének

Marikát- a haját

Editnek- hírének,
Zsigát- csigát

Bibe- kibe

Ibiét- a fülét

Piroskáról- falujáról

Absztrakt, vagy virág?

Szerző: HP | aug 29, 2009

 Megporzásra várva

Felfrissülök virágoktól
Kifáradok.az absztrakttól.
Virágokból sokat festek,
Absztraktból meg mindig egyet.

Mi lesz belőle? Nem tudom. Hagyom, hogy valaki vezesse kezemet.
Kicsoda? Micsoda?
Horváth Arany szerint: az ecset.
Valóban? Nem tudom. Lehet. De nem vagyok biztos benne.
Ha megszáradt, nézegetem. Forgatom, szemlélem. Mi akar lenni? Mi ez?
Néha rögtön, máskor napok múlva döbben belém hirtelen a felismerés, a cím. Mert meglátom benne a lényeget. Néha meglepődöm attól, amit meglátok. Azok az igazán jó képek, azaz mondjam inkább így, azok lesznek a kedvenceim.

Kék Valóság

Szerző: HP | aug 28, 2009

Valóban valóság? Avagy álom? Esetleg vízió? Kiváncsi vagyok kinek mit mond a kép.
S hogy maradjunk a címnél, közlöm a rímeket: 

Kék-kép-rét-még-szét-két-vég-lét-tép-vét

Lehet össze-vissza használni Öket, de mindenik szerepeljen a versben! Tehát legalább tíz soros kell legyen!

Az előző fordulóban nagyon kedves versek születtek: Cica, Zsuzsi, Ildikó, M.Júlia tollából. Kár, hogy a fiúk ezúttal kimaradtak, de itt van számukra az új lehetőség. Számukra és a kolozsvári lányok számára, az egészségesek, meg tüsszentősek számára.
Jó szórakozást! Hátha ma is nevetünk. Vagy legalább mosolygunk. Ezért, akik itthon maradtatok, szóljatok hozzám. Különben sírok!  

S ne felejtsük a mottónkat:

Ha nem reggel, akkor délben,
ide mindig be kell néznem,
s mosolyt csennem
cseppecskéket
Rózsaszínűt, avagy kéket,
valószínű, nem is lényeg.

(Ezúttal kék mosolyt…)