Szerző: HP | máj 19, 2009
Kedves blogtársaim, köszönöm a bátorítást, amit részetekről kaptam a Touch me képeimmel, meg a pps-el kapcsolatban. Most küldte el Pestről Korinna, az ottani szervező a meghívót, amit gyorsan be is illesztek a blogba, hadd örüljetek velem/velünk együtt. A velünk alatt a mezőtúri csapatot értem, amelyhez úgy látszik sokkal, de sokkal szorosabb szálakkal kötödtem, mint ahogyan eddigi írásaimból egyáltalán kiderült.
A budapesti szereplés az Ildikó ötlete volt, amelyet a Lajos reakciója váltott ki, mikor a képeimet tapogatta. Tehát egy bonyolult láncolatról van szó, mely ki tudja még hová vezet a továbbiakban…
(Kétszer kattintsatok a képre, hogy olvasható legyen az írás!)
Szerző: HP | máj 17, 2009
Júliától származnak a következö sorok:
Jóhiszemű külső megfigyelőnek ígérkeztem, azt hittem, elfoglaltságom miatt így egyszerűbb lesz. Á, dehogy! Alig lehet követni titeket. A “lapszélre” írom széljegyzetemet olvasás közben:
Sámánok között érzem magam. Ők az összes művészeti ágat egyszerre jelenítették meg. Kifestették magukat, énekeltek, táncoltak, dísztárgyakat készítettek ruhájukra, testükre, rímes varázsigét mormoltak, így reméltek varázserőt munkájukhoz, életükhöz, gyógyuláshoz. Sokan megvallották a művészeti ágak közti kapcsolatot később is. A festészet néma költészet, a költészet vak festészet, írja Leonardo da Vinci. Reményik Sándor építésznek tartja magát, versek építészének. Máshol azt olvastam, hogy az építészet megfagyott zene. Ebből következik, hogy a vers muzsika. Áprily a rímfaragást ötvös ősei örökségének tartja. És a sor nem teljes. Kívánom, hogy a varázserőt nyújtó mezőtúri találkozás ne legyen egyedi esemény számunkra. Köszönöm a szép bemutatót, így mi is ott lehettünk köztetek.
A versírójáték izgalmasnak ígérkezik, középiskolás koromban játszottam hasonlót úgy is, hogy a sorvég, a rím volt adott. Polémiátokhoz hadd írjam ide ezt a hiteles véleményt: “Nem az a fontos, hogy én írjam a verset, hanem az, hogy vers íródjék, különben elgörbülne a világ gyémánt tengelye.” (József Attila)
Hát akkor ecsettel vak költeményt, pennával vak festményt, jéghideg kövekből lelket melengető muzsikát! Mindnyájunknak!
Szerző: HP | máj 16, 2009
Úgy látszik, ez a mezőtúri téma is lassan akkorára sikeredik, mint a hadadi, melyen tulajdonképpen nem csodálkozom. Mert Hadadról indult el az egész.
Ott ismertem meg Juditot, Tibort és Árpádot, Juditon keresztül pedig később Ildikót, s mindhárom helyre Pali szállított el engem és virágaimat. (Ezután, azt mondta, motorbiciklivel megyünk mindenhova. A baj csak az, hogy nem tudok felülni rá…)
Hadad volt tehát a kiinduló pont. Ott vette kézbe a szálat Judit. Bejött a kiállítóterembe, szétnézett s odalépett hozzám: Piroska, nem akarsz eljönni Mezőtúrra is kiállítani az Idősek Otthonában?
De!- válaszoltam. Jövök. Pedig halvány fogalmam sem volt, hol lehet Mezőtúr.
Igaz, mikor meghívott János Hadadra, arról se tudtam hol lehet, még azt sem, hogy melyik országban, mégis rögtön igent mondtam. Azóta Hadad egy fogalommá vált. Azt tekintjük sokan közülünk az „ősfészek”-nek, vagy „forrás”-nak, ahonnan elindult a „lavina”… Mert jött utána Beszterce, Kolozsvár, Mezőtúr, Temesvár, Linz, s íme újra Mezőtúr…
Mikor a Linzi kiállításomra indultam, leesett lábam elé Müller Péternek egy könyve. Kinyílva.
Belepillantottam, s ezt olvastam: „Te gondoltad volna, hogy eljuthatunk idáig?”
Lebénultam az „üzenettől”. A plafonra emeltem tekintetem s ennyit mondtam magamban: Nem, nem gondoltam volna.
Köszönöm…
Mert tudtam/tudom, hogy valaki szeret odafenn és segít.
Vajon annak a ténynek van-e jelentősége, hogy Hermán M. János, egykori kedves besztercei tanítványom, jelenleg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadó-tanácsosa Hadadon az úrasztala előtt nyitotta meg tárlatomat… s ráadásul a negyedik kiállításomra, Mezőtúrra is eljött, hogy ugyanazt tegye?
Úgy érzem, határozottan úgy érzem, hogy IGEN!
Szerző: HP | máj 14, 2009
Ez a mezőtúri esemény egy felejthetetlen, felemelő, vidám, spontán, nagy találkozás volt!!!
A helyszínen készült felvételekből pps-t készítettem, szétküldtem a blogtársaknak és Zsikétől, Besztercéről a következő válasz érkezett:
Maroknyi, jól összeforrott kis csapat, szépnek, jónak, lélekerősitésnek művelője, üdvözöllek benneteket, még közelebb kerültetek hozzám mikor tekintetem végigsimogathatta az örömtől, a jól végzett munka tudatának jóérzésétől sugárzó arcaitokat.
Szavakban, szinekben, zenében csilingelő gyémánt egykristály vagytok, amely sziporkázik egy eldurvult világ kietlen hangulatában, azoknak, akik őt észre- és szivesen veszik, mert a szépet, a jót, a felemelőt mélyen igénylik.
Gratulálok! És köszönöm, hogy Vagytok!
Csak így tovább…tovább… tovább!!!
Szerző: HP | máj 13, 2009
Besztercei műkedvelő színjátszó tevékenységünk egyik kimagasló teljesítménye volt az Úri muri. Rhédey Esztert, a megcsalt, gyermekeit féltő feleséget játszottam benne. Horváth Pál, aki a darabot rendezte Csörgheö Csulit alakította, aki a pusztai mulatságon még a hegedűt is kezébe vette s a cigányokkal együtt játszotta a nótákat. Zsike Hray Idát keltette életre. Jártuk vele a falvakat, örömöt szerezve a környék lakóinak. És persze magunknak.
Én azt hittem, hogy a helyszín, meg a szereplők az író képzeletének szüleményei. Nagyot néztem, amikor előző Mezőtúri tartózkodásom alatt megtudtam, hogy Csugar igenis létezik!!! Mezőtúr közelében van.
Meg létezett Csörgheö Dániel is, akiről mintázta Móricz Zsigmond a figurát. S a fenti mezőtúri tábla még mást is elárul a témáról…
Judit, aki szeret meglepetéseket okozni, meg is szervezett egy kiruccanást a pusztába, azaz Csugarra. A Mezőtúri Napok alatt (az eseménysorozat egy hétig tartott) a csugari kiruccanás lett egyik legnagyobb élményem. Egy olyan élmény, mely összekötötte a múltat a jelennel, Besztercét Mezőtúrral, az élőket az eltávozottakkal…
Sár volt, borús idő, de megláttam Csugart, láttam egy csugari tanyát!!! A valóságban…
Köszönöm Judit, köszönöm utólag is az élményt!!!
Szerző: HP | máj 8, 2009
T. Zsuzsától kaptam a következő mailt, melynek tartalmától libabőrös lettem. Szószerint.
Édes Piroska!
Én, aki a körülötted zajló események, meg élményeid külső szemlélője, s neked köszönhetően közvetlen ismerője vagyok, aki veled együtt érzek, aki drukkolok neked, érdekes összefüggéseket fedeztem fel a Vannak találkozások (8) anyagodat, meg a hozzászólásokat olvasván, melyeket megpróbálok elmondani . Mert úgy érzem érdemes rajtuk elgondolkozni.
Azt olvastam valahol, hogy mindabból, amit mi „látunk”, tulajdonképpen csak 5-10 %-a köszönhető, tulajdonítható a szemünknek, vagyis a látószervünknek, a többit agyunk szépen elraktározza.
A többit mással látjuk. A „lelki szemünkkel”! Azzal sokkal, de sokkal többet látunk, mint az igazival. Gondoltad volna?
Ezért hidd el, Lajos többet lát és érez lelki szemeivel, mint mi, látó emberek!
Édes Piroska, elégtétellel tapasztaltam, hogy a Touch-me képeiddel kis szikrából komoly tüzet sikerült csiholnod, méghozzá olyan emberek felé irányuló tüzet, akiket az úttesten, a fizikai világban vezetni kell ugyan, de szellemileg lehet, hogy éppen ők a mi vezetőink!…
Nem véletlen a közmondás: “Vak vezet világtalant”. Mert, ha mélyebben bele gondolunk, a világtalan nem vakot jelent, hanem olyan emberre vonatkozó kifejezés, akinek nincs e világon semmije… (Nem anyagiakra gondolok, hanem szellemi kincsekre, adottságokra.)
Sok sikert kívánok közösségednek, mindazoknak, akiknek köszönhetően blogodban őszinte érzelmek és gyönyörű gondolatok kelnek szárnyra, melyek megszínesítik a szürke hétköznapokat.
Piroska örülök, hogy vagy nekünk!
Továbbra is drukkolok neked, valamint nektek, blogosoknak, és bizalommal, szeretettel jó munkát, gyümölcsöző együttmüködést kívánok!
Zsuzsa, Welsből (Felső Ausztriából)
Hozzászólások