Szerző: HP | Már 13, 2009
Vajon véletlen a két kép születése ? Hiszen egyik Magyarországon a napokban, a másik meg Ausztriában két évvel ezelőtt látott napvilágot.
Egyiket Ildikó, másikat én festettem. Egyik címe: Milord, a másiké : Az özvegy.
Vajon volna valami kapcsolat köztük ?
Vajon képes volna-e valaki megfejteni, bele tudna-e látni, hogy mi van mögötte ?
Én nem, csak érzem, hogy van! Hogy van kapcsolat köztük.
Egy üzenet volna ? Egy jel volna?
Nem tudom.
Vajon miért ugrott be s kapcsolódott egybe lelkivilágomban éppen ma délben e két kép, miközben sétálgattam a fehér hóvirágok és sárga primulák között, meg-megérintve a mogyoróbokrok lecsüngő barkáit, s élveztem, amint arcomat simogatja a meleg tavaszi napsugár…
Szerző: HP | Már 11, 2009
Lehet valakinek három élete?
Igen, nekem is több volt, de itt most nem magamról akarok beszélni, hanem folytatni kívánom a sorozatot.
Tibornak például három élete volt. Azaz most éli a harmadikat.
Az első 17 évét Kolozsváron élte le, békés, kulturált, szerető családi körben, de viharos, zivataros környezetben, a Ceausescu korszakban. (Igen, akkor látott utoljára havat, mert azóta nem járt itthon.)
Ugyanis amint magasra csaptak a hullámok, a megfulladástól menekülve áttette életét a család Délkelet Ausztráliába. Tibor ott fejezte be iskoláit immár angol nyelven. Utána 12 éven át gyárigazgatóként dolgozott, s a stressz meghozta keserű gyümölcsét, előidézett egy szívinfarktust. Szerencsére sikerrel túlélte.
Akkor, pontosabban öt évvel ezelőtt kezdődött a harmadik élete. Önállósult. Ezzel valamivel csendesebbé vált életritmusa, s a stressz is alábbhagyott, de ezalatt veszítette el szüleit akikhez igen szoros szálak fűzték.
Úrnájukat üvegszekrényben őrzi kegyelettel.
(Engem ez nagyon meglepett, s ugyanakkor meghatott. Valami olyasminek találom ezt, mint azt hogy valaki gyémánt kristállyá dolgoztatja fel az elhunyt hamvait s azt gyűrűbe foglalva a kezén hordja. Igen, ilyen is van. Svájci találmány, de már itt Németországban is alkalmazzák)
Hát, röviden ennyit akartam széljegyzetemben elmondani.
Az, hogy milyen az arcszíne, (ezt el kellett volna árulnom, dehát én sem tudom, csak sejtem), hányas cipőt hord, mekkora a derékbősége,- ezek a virtuális barátságban teljesen másodrendű kérdések.
Tibor, maradj meg virtuális barátunknak, mindaddig, míg jól érzed magad köztünk! S fordulj meg gyakran közöttünk! Mindig szeretettel fogadunk s visszavárunk.
Köszönjük rendszeres tájékoztatóidat az ausztráliai katasztrófáról és azt kívánjuk neked, hogy soha-soha ne kerülj többet pokolhelyzetbe!
(A fenti Milord című fantázia képet Ildikó készítette a soha nem látott, de a blogból jól ismert távoli barátról.)
Szerző: HP | Már 10, 2009
A hátramaradt két kérdésre szeretnék most válaszolni.
Honnan ismerjük egymást és mióta? Milyen viszony van köztünk?
A világhálóról. 44 napja. Nem, nem volt tanítványom. Személyesen soha nem találkoztunk. De…
Most meséljem el részletesebben a dolgokat!
Január 26.-án történt, hogy a kolozsvári barátnőmnek, aki egy szép pps-t küldött nekem, ezt válaszoltam: Sok-sok puszit küldök neked Ingolstadtból.
Nemsokára kapok egy mailt: Köszönöm a puszikat, én pedig meleg üdvözleteket küldök Ausztráliából, Szántó Tibor.
Te jó ég!- hát ez meg kicsoda?!!!
Hasonló jelentkezéseket máskor szó nélkül kitörlök a gépemből, de ez meglepett s gondolkozni kezdtem, kutatni kezdtem múltamban, hogy ki lehet? A név ismerős volt számomra, de nem tudtam hova tenni. Tanítványom lehetett?…
Nem találva magyarázatot, egy idő után visszaírtam: Mi ismerjük egymást? Én Besztercén tanítottam 28 éven át biológiát, kémiát, meg lélektant… A neved ismertnek tűnik…
Gondoltam, erre azt írja, hogy hát persze, ebben és ebben az osztályban jártam…
Helyette ezt a választ kaptam: Nem hiszem, hogy mi ismernénk egymást, legfennebb az édesapámat, Kolozsvárról, őt is így hívták…
S erre elkezdődött egy intenzív közös kutatás a világhálón és a múltban, melynek eredményeként kiderültek a következők:
Kolozsváron én annak a háznak (valami kisajátított nagyúri ház volt!) az internátussá átalakított emeletén laktam két éven át, amelynek a földszintjén az édesapja lakott. Rá igaz, hogy csak halványan emlékszem (rövidnadrágos, nyúrga fiúként él emlékezetemben), viszont a húga a középiskolában végig osztálytársam, sőt barátnőm volt.
Ebben a hangnemben folytattuk a kutatást Tiborral (akit végeredményben én már akkor, gyerekként ismertem halványan, hiszen az édesapja a génjeiben hordozta őt) s még folytatjuk ma is a világhálón…meg a blogban…
Ez a kutató tevékenység, melyben mindkettőnknek öröme telt az elején részemről “te”, részéről pedig “kezitcsókolompiroskanéni”-ként zajlott. Aztán amint bevontam a blogba, (látva, hogy igenis közénk való s megállja helyét), mondtam, hogy slussz, mostantól tegezzük egymást!
Nézd: vagy te öregszel hozzám, vagy én fiatalodok hozzád, de a blogszabály értelmében tegeznünk kell egymást! Mondtam, hogy nekem mindegy melyik utat választjuk… Azt javasolta, hogy akkor inkább én fiatalodjam hozzá.
Semmi probléma, válaszoltam: Szia, szia!
Szerző: HP | Már 9, 2009
Közlöm a válaszokat:
Ti pedig vegyetek papírt, ceruzát s jegyezzétek fel, hány pontot szereztetek az első négy kérdésre. 1- 3 ponttal minősítve válaszotokat. A maximális pontszám tehát 12.
Az utolsó két kérdést holnapra hagyom, mert amint tőletek is azt kértem, hogy részletesebben fejtsétek ki megsejtéseiteket, úgy én is bővebben akarok írni róluk.
Kérek mindenkitől beszámolót, ki hány pontot ért el, hogy írjam be a fenti naplóba.
Ime a válaszok:
1. 50 éves
2. közgazdasági managment
3. gazdasági menedzser
4. (nemzetközi)gasztronómia
Tibor majd kibővíti, s kérdezni is lehet. Nyugodtan!
A hátramaradt kérdéseken még gondolkodni lehet, esetleg korrigálni…
Mára ennyit.
Szerző: HP | Már 6, 2009
Már régebben megígértem, hogy bemutatom nektek Sz. Tibort, aki immár jó ideje köztünk forog kellemes, humoros beszélgető partnerként, de ti még mindig nem tudjátok, hogy ő voltaképpen kicsoda.
Csak úgy ismeritek, mint aki rendszeresen tájékoztatott bennünket az ausztráliai katasztrófáról, a távoli földrész bozóttüzeiről, árvizeiről, áldozatairól, anyagi kárairól. Nem ismertétek, mégis velem együtt izgultatok (de még milyen sokat!), meg imádkoztatok érte, hiszen jómaga is állandó veszélyben forgott.
Sz. Tiborra gondolom mindnyájan kiváncsiak voltatok, nekem meg gondom volt rá, hogy minél kevesebbet tudjatok meg róla. Most tehát megismerhetitek!
De előbb a ti megsejtéseitekre, feltételezéseitekre, véleményetekre volnék kiváncsi. Ezért felteszek néhány kérdést, várva rájuk válaszotokat.
Játszodjunk tehát! Én kérdezek, (ezúttal nem szigorú, hanem huncutul mosolygó) tanárnő módjára s ti feleljetek ügyes, értelmes, fantáziadús, gondolkodó diák módjára.
Konkrét, frappáns válaszaitokat számozzátok meg a kérdéseknek megfelelően:
1.Hány évesnek saccolod Tibort?
2.Mi a végzettsége (elemi, középiskola, szakiskola, egyetem)?
3.Mi a foglalkozása?
4.Mi a hobbija?
5.Honnan ismerjük egymást és mióta?
6.Milyen viszony van köztünk?
Az utolsó két kérdésre (én rólam és róla van szó!) részletesebb válaszokat kérek! Nyugodtan engedjétek szabadjára fantáziátokat!
Megj. A válaszokat, melyekre roppant kiváncsiak vagyunk mindketten, ezúttal (ígérem!) nem fogom osztályozni…:))
Szerző: HP | Már 4, 2009
Olga írta az alábbi sorokat, melyek igen-igen meghatottak:
Én a nyáron jártam Bukarestben utoljára érettségi matek dolgozatokat javítani, az ottani Ady Endre nevű magyar gimnáziumban, és – Piroska nagyon figyelj!- olyan élményem volt, ami diákkorom óta hiányzik: a szórványmagyarság összetartozását éltem át kicsiben, rendkívül jól esett, ilyenben a besztercei diákévek óta tulajdonképpen nem volt részem! Itt a székelyföldön más a helyzet, valami “kis Magyarországban” élünk, és nekem, szórványmagyarságban felnőtt magyarnak hiányzik valami… Tételesen nem tudom megfogalmazni mi, de a nyáron, Bukarestben újra átéltem azt, ami hiányzik…. Fura dolog…
És kolostor… Azt hiszem, lassan oda “fejlődik” a világunk, hogy időnként szükségét fogjuk érezni bevonulni és megtapasztalni a csendet. Erre szükségünk van. Pedig nagyanyáink-nagyapáink még jól tudták ezt csinálni kolostorok nélkül is, bennünk valahogyan nem alakult ki… Nem értek teljesen egyet a keleti vallásokkal és filozófiákkal, nem a mi kultúránk része, de ami pozitív, azt lehet, hogy jó volna átvenni…
Hozzászólások