Szerző: HP | feb 7, 2009
A következőket csak itthon tudtam meg a magammal hozott júliusi CityInfo brosúrából.
A lap népszerűsíti az Ohioból jött exotikus táncost, aki úgymond lelépett a színpadról, hogy fellépjen helyette New York legforgalmasabb, járművektől zajos és emberektől hemzsegő utcáján.
A rendőrkocsi pedig nem viszi el, mert egy idő óta a Times Square egyik attrakciójává vált. Megtudtam, hogy szívesen áll le fotózni is, félbehagyva olyankor balladái éneklését. Hisz csak pár másodpercbe telik az egész, s máris újabb dollárral gazdagodik vele csizmája…
Teszi ezt mindaddig, míg „fel nem fedezik“.
A CityInfo szerint ez már meg is történt, nemzetközi filmezőcsoport figyelt fel rá és irányította felé kameráit.
Ezek után csak arra vagyok kiváncsi, mikor fogom meglátni filmvásznon a csóré cowboyt. Szívből kívánom, hogy teljesüljön álma!
Mint ahogy nekem is teljesült. A fiam jóvoltából sikerült meglátnom és megízlelnem New Yorkot, ami mondhatom, nagy élmény volt. Életreszóló.
Szerző: HP | feb 5, 2009
Nós, ezekután nem csoda, ha a csóré cowboy megpillantásakor paff maradtam. Gyorsan előkaptam gépemet, hogy megörökítsem, mert azt hittem, a következő pillanatban jön a rendőr s elcipeli.
Nem, annak semmiképpen nem szerettem volna szemtanúja lenni, hisz oly dekoratív jelenség volt ott a mozgalmas Time Square kellős közepén.
Csóré éppen, klasszikus értelemben véve nem volt, mert bizonyos dolgok takarták kisportolt testét: egy apróka fehér nadrág, amely repedt szét izmos combján és fenekén, egy cowboy kalap és egydollárosokkal kipingált cowboy csizma. Country dalokat énekelt, saját gitárkisérettel.
Szóval azt hittem nem igaz, nem lehet igaz, amit látnak szemeim. Mások is fotózták, nemcsak én, aztán meg se állva elsiettünk mellette, nem akartunk fizetni a fényképezésért, vagy bámulásért.
Pedig kellett volna! Az illem, a New yorki illem megkívánta volna, hogy a cowboy csizmájába pénzt dugjunk. Nem, nem apró pénzt, hanem ahogy a diszítése jelezte, papírpénzt. Egydollárost.
Szerző: HP | feb 4, 2009
A mi európai szemünkben prűd, már túlságosan is szemérmes városban, – mikor itthon meséltem, nem is akarták elhinni! – hogy a fiatalok ott nem járnak rövid derekú, köldököt látni engedő, sőt tekintetet odacsalogató nadrágokban, szoknyákban. Nem, én New Yorkban nem láttam az utcán köldököt! Azaz “burikot”, ahogy mi nevezzük.
Pedig milyen jól áll az igazán csinos lányoknak! (Kár, hogy mi annakidején nem mutogathattuk… A mi időnkben,- istenem de rég volt!- a “burik” egy szemérmes pont volt. Legalábbis úgy emlékszem.)
Ezzel szemben New Yorkban nemre és korra való tekintet nélkül menős cucc: a rövid nadrág. Még a hájtömeg sem számít, amit egyesek belegyömöszölnek.
Elképesztő, mennyi túlsúlyban szenvedő embert láttam abban a városban! Ott a nők is, mindegy hogyan néznek ki, van-e mutogatni való lábuk, vagy nincs, még ha kimondottan takargatnivaló alsó végtagokat birtokolnak, akkor is rövid nadrágban járnak.
Nem pedig hosszú szoknyában, mint én tettem az egyik nap. Meg is bántam, mert amint kiléptem az utcára, azonnal hozzámtapadt s le se vált többé testemről. De késő bánat volt, végig kellett szenvednem. Nem főttem ugyan fel, de egy teljes napon át dunsztolódtam a meleg párás városban.
Akkor figyeltem fel tüzetesebben a rövidnadrágos idősebb hölgyekre. Nem érdekli őket, hogy csúnya a lábuk (akinek nem tetszik, ne nézze!) mint ahogy az sem, hogy az arcuk, nyakuk ráncos, a hajuk ősz, vagy hogy bottal járnak. Nem, mindezek nem érdeklik őket.
Számukra az egyetlen fontos dolog, hogy tudják elviselni a nagy hőséget, sőt a lehetőségekhez képest még érezzék is jól magukat. Igazat adtam nekik és rámtapadt, hosszú, rózsás szoknyámban irigyeltem is őket, pimaszul…
A rövid nadrágot tehát a szemérmes New yorki eltűri. Nem úgy a ledér fehérneműt. Claudia Schiffer többszörös életnagyságú plakátját le kellett vegyék az egyik épületről, mert szemérmetlennek találták. A New yorkiak nem szoktak hozzá a csábító látványhoz, amit mi itt Európában már egészen természetesnek találunk. A plakát sok közlekedési balesetet okozott, mert igen elbámultak rajta az autóvezetők. El kellett tehát távolítani Claudiát a falról, csipkés melltartójával együtt.
Szerző: HP | feb 2, 2009
Feltételezem, hogy New Yorkban szalad a legtöbb sárga taxi. Abban a nagy forgalomban a legelőnyösebb közlekedési eszköz. Jónéhányszor igénybevettük.
Hogy a városnéző buszokból is a legtöbb van-e, nem tudom, de mindenképpen sok van. Mi olyanra nem ültünk fel, mentünk inkább a saját “szakállunkra”, magunk diktálva az időpontot, tempót, megtekintenivalókat. Jó helyen laktunk, sokfelé eljutottunk gyalog, távolba meg taxival. Átlag 10$-t fizetett Pali egy útért. Mondhatni sokszor 10$-t. Dehát hárman voltunk. Mindenhova hárman mentünk. A több órás városnézésért háromszor 50, az annyi mint 150 $-t kellett volna fizetni, ami rengeteg pénz. Azért mi tizenötször taxizhattunk. Meg is tettük.
Előtte meg hosszú sort kellett volna kiállni, a nagy hőségben. A tűző napon. Azaz nem is volt az itthoni értelemben vett napsütés. New Yorkban én nem néztem szembe a Nappal. Nem is tudom milyen ott a Nap. Nem láttam. Csak éreztem, hogy tűz. Inkább pára, forró gőz volt az, ami szembecsapott, amint légkondicionált szállodánk forgóajtaján kiléptünk az utcára.
Azt hiszem, New York a legpárásabb város, amelyben jártam.
Csak gondolod. Majd meglátod mi lesz Ázsiában!- jegyezte meg Pali sokatmondóan.
(Bizony igaza volt, döbbentem rá pár év múlva.)
Szerző: HP | jan 31, 2009
A Metropolitan múzeum Amerika legnevesebb múzeuma
De ki gondolná, hogy New Yorkban van a világ legszebb és legnagyobb „vasalója”, a Flatiron Building, amely három út, a Fifth Avenue, a Broadway és a 23.utca kereszteződésénél fekszik. Mivel igen keskeny földcsík állt az architektus rendelkezésére, ezért került oda az ék alakú felhőkarcoló, a „vasaló”. De micsoda vasaló! Nem is háznak, hanem szobornak néz ki, olyan szép.
A New yorkiak nagyrésze meg volt győződve, hogy az első vihar ledönti. Azóta sok vihar volt, a 86 méter magas, 22 emeletes „vasaló” meg szilárdan áll. 1902-ben, amikor megépült, a város legmagasabb épülete volt. A „vasaló” New York legrégibb felhőkarcolója.
Íme a „vasaló” három „leg”-gel is büszkélkedhetik…
Szerző: HP | jan 29, 2009
De térjek vissza a New yorki “leg”-ekre!
A Broadway a világ leghosszabb színházutcája, 50 színházzal.
A Fifth Avenue pedig New York leghíresebb, legelegánsabb utcája, tele neves butikokkal, világhírű designerek üzleteivel.
A város legnagyobb katedrálisa a St.John the Divine, mely nemcsak teplom, hanem koncertterem, iskola, és a hívek gyülekezőközpontja. 1892-ben rakták le az alapjait. Bár több mint száz éve épül, még mindig kell legalább száz. A világ legnagyobb temploma kellett volna legyen, de túltett rajta a római Szt.Péter bazilika, a pápa temploma. Így a New yorki St John´s második helyre került.
Mellette álltunk meg rövid pihenőre, mikor a fiam elvitt minket egy városi sétára fehér luxuslimuzinnal. Arról is írnom kellene, de nem hiszem hogy belefér a hangoskönyvbe, írtam annakidején.Valóban, a luxuslimuzin kiesett a rostalikon. Akárcsak a legnevezetesebb híd, a Brooklyn Brige. Pedig mindkettő óriási élmény volt.
S ráadásul a Brooklyn Bridge (NewYork egyik jelképe!) a világ leghosszabb függőhídja volt, mikor épült. 1052 méter hosszú, 89 méter magas, igazi monumentális építmény. Azt is mondták róla mikor felépült, hogy a világ 8.csodája. A német származású John August Roebling tervezte és kezdte meg építését, de időközben meghalt s a fia fejezte be.)
Hozzászólások