http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=251470
A 40 perces, nagyon szép karácsonyi interjú az ünnepi napok után sem veszít aktualitásából.
Hej, ha mindenki így gondolkodna, mennyire más lenne a világ!- mondja az ember, miután végignézte az anyagot.
Köszönet Böjte Csabának a szép gondolatokért!
Békés, boldog, meghitt karácsonyi ünnepeket és sikerekben, jó egészségben, kellemes napokban, boldog órákban gazdag újesztendőt kívánok (virágaimmal együtt):
– a főszerkesztőnek,
– hűséges blogtársaimnak, meg azoknak is, akik csak néhányszor szóltak hozzám, aztán kiléptek a képből,
– s nem utolsó sorban kedves olvasóimnak!
Félbe kell szakítanom ázsiai sorozatomat, mert hallatlan dolog történt: megérkezett Gugyerák!!!
Lóháton!!!
Megérkezett, de annyira kimerülve, hogy az Alpok közelébe érve, mély álomba zuhant. Nem csoda, hosszú az út Brüsszeltől Riedig.
Vonattal nem volna az, repülővel pláne nem, de Gugyerák makacs hagyományőrző lévén, csak lóháton utazik!
Rá is csodálkoztak Brüsszelben, mindenki otthagyta a konferencia termet s kivonult a fogadására. Köréje gyűltek a „nagyok”, meg persze a fotósok. Mosolyogva körbejárták, egyesek meg is tapogatták, hogy „valódi”-e.
Szárkozi azt kérdezte, megveregetve a vállát: hát te miféle csodabogár vagy? Honnan kerültél ide? Igen, magyar földről? Te is?! Na, gyere be, tessékelte maga előtt, te leszel az értekezlet fénypontja.
S valóban az lett. Angelique mellé ültették, aki gyakran rámosolygott, bájosan. Időnként pedig, mélyen szemébe nézve megpaskolta a kerek asztalon pihenő összekulcsolt kezeit. Szárkozi gyanusan pislogott feléjük.
Gugyerák, mi tagadás, olvadozott. Annyira, hogy alig tudott odafigyelni a világrengető eseményekre. Pedig tőle várták sok dologban a megoldást.
Gugyerák fontos embernek érezte magát, tudta, hogy súlyos felelősség terheli vállát, rendeznie kell a világ sorsát. Bele is fáradt kegyetlenül a nagy feladatba. Nem egyszerű dolog ám megtalálni minden mozaikkocka helyét ezen a ráadásul kerek földgömbön.
De sikerült. Férfiasan megállta helyét, nem okozott csalódást sem a jelenlévőkben, sem a tévénézők millióiban, akik feszülten figyelték az élő adást Brüsszelből. Mindenki lélegzet visszafolytva figyelt, mindenki bólogatott, mikor előadta álláspontját.
Aztán ránézett órájára, akkurátusan fejére illesztette fekete kalapját, s hagyva csapot-papot, kirugva maga alól a széket,felugrott a kerek asztal mellől:
Lóra fel!
Szárlózi maga vezette elő a paripát, s mikor Gugyerák rácsapott korbácsával lova oldalára, Angelique mosolyogva intett búcsút neki, letörülve észrevétlenül egy könnycseppet szeme sarkából.
Kimerülve érkezett izzadt lován Riedbe, nem csoda, hogy ott mély álomba zuhant.
De most már felköltöm.
Szólhattok hozzá!
Gyümölcs leírhatatlan mennyiségben és választékban került mindig az asztalra. Nem csoda, Thaiföld egyetlen hatalmas buja gyümölcsöskert. Csak ananászból terem vagy 11 féle, banánból vagy 15 féle. És egész évben! (Banánnal etettük az elefántokat. Ott tudtam meg, hogy minél kisebb a banán, annál édesebb.?
Aztán került az asztalra papaya, mangó, meg sok-sok egyéb ismeretlen gyümölcs.
A thaiok a látványt legalább olyan fontosnak tartják, mint az ízt. Ezért a gyümölcsökből, zödségekből egész szoborkompoziciókat szolgálnak fel. A szakácsok ezt tanulják és sajátos szerszámokat lehet a művelethez kapni.
Konyhájuk egyesíti a jót az egészségessel. És a bőség jellemzi. Rengeteg étel került mindig az asztalra, így sok ottmaradt. Vajon mi lesz a maradékkal? – ezt elfelejtettem megkérdezni. Bár csóváltam a fejem a túl nagy a pocsékolás miatt.
Az ételek nem úsznak mártásban. A szószokat külön tálkákban szolgálják fel, azokba mártják bele a falatokat.
Hogy megőrízte eredetiségét a thai konyha, azzal magyarázzák, hogy Thaiföld soha nem volt gyarmat. De hogy mégis hasonlítanak ételeik a kínai, indiai, indonéz ételekhez, az az ősrégi kereskedelmi kapcsolatok eredménye.
Befejezésként hadd mondjam el, hogy a thaiok ételekkel, sőt, a legfinomabb falatokkal közelednek isteneikhez és a szellemekhez. Naponta mutatnak be ételáldozatokat házi oltáraikon.
Sót szinte nem is használnak!
És kenyeret sem! A kenyeret helyettesíti a rizs. Az az alapételük. Főleg az illatos jázmin rizst, meg a nagy keményítőtartalmú “ragadós” rizst fogyasztják. Gőzön főzik puhára, s minden étkezéshez felszolgálják kis tálkában. Teljesen ízesítetlenül, mert amihez fogyasztják, minden nagyon fűszeres.
És nem háromszor esznek naponta, mint mi, hanem többször, átlag 6-7-szer, de mindig kicsi adagokat fogyasztanak.
Jóformán mindent esznek, marhahúst, disznóhúst, azaz inkább malachúst. Mi kéthetes malachúst ettünk. Magára! Vagyis kenyér nélkül. Senki nem evett hozzá még rizset sem.
Továbbá sok halat ettünk. Még én is, pedig nem vagyok kimondott hal imádó. De a halnak ott nem volt hal íze! Azt mondták azért nem, mert ott helyben emelték ki a medencéből, illetve a nagy akváriumból. Ott úszkálnak a kisebb, de inkább nagy példányok, nem is sejtve, hogy melyik vendég mutat rájuk: azt kérem!
Rákokat is ettünk, homárt, s egyebeket, meg kígyóhoz hasonló halat (angolnát), tengeri finomságokat, és persze majorságot, csirkét, kacsát.
A zöldséget alig főzik meg, minden ropogott a fogunk alatt.
A szakértők különben éppen ezt tekintik a thai konyha legfőbb sajátosságának, hogy egészen friss hozzávalókat használnak. Na és persze másik fő jelleg-zetessége a sok fűszer.
Zsírt szinte egyáltalán nem használnak főzéshez.
Az italokat jegesen szolgálják fel. Kocognak a nagy jégdarabok a pohárban, mindegy hogy mit öntenek rá, ásványvizet, narancslevet, avagy sört.
S ha az ember szép és civiliált környezetben fogyasztja el a vacsorát, nemcsak az ízekben, de a látványban is gyönyörködik. Erre Csemnán nagyon odafigyelt s végig érzékeltette, hogy számára VIP-ek vagyunk.
Állítólag a thaiok nem főznek, hanem varázsolnak.
Lehet, mindenesetre az eredmény csodálatos.
Ők mondhatják magukénak a világ egyik/talán leggazdagabb, legváltoza-tosabb, legízletesebb konyháját.
Az étkezésnek nincsenek merev szabályai, mint nálunk Európában.
A vendéglőkben egyszerre szolgálnak fel jóformán minden ételt. S nem úgy esznek mint mi, akik előbb elfogyasztjuk az előételt (ha van), majd a levest, aztán a második fogást, végül az édességet, gyümölcsöt.
Ott nem is tudom hány fogás alkotta a menüt. S mikor én bekanalaztam gyorsan, mert éhes voltam, elsőként a levest, akkor figyeltem fel, hogy ők valahogy így esznek: egy kanál leves, egy kanál hús, egy kanál rizs s hozzá ilyen-olyan szósz.
A thai konyha különben csodálatosan harmonizálja mind az öt alapízt: az édest, sóst, savanyút, keserűt, valamint a csípőst. Ezekből kettő dominál: a csípős és édes. A csípős falatokat édes falatokkal enyhítik/semlegesítik.
Mindenképpen az uralkodó íz a csípős, amely úgymond, segíti az emésztést és méregteleníti a szervezetet. A chilipaprikának több mint egy tucat különböző fajtáját használják. A piacon alkalmunk volt erről meggyőződni. Minél kisebb a chili, annál erősebb.
A thaiok nem késsel-villával esznek, mert azt az agresszió jelének tekintik. Nem is pálcikákkal, mint a kínaiak, hanem kanállal. Esetleg villával is, de azt balkézben tartják és csak arra szolgál, hogy azzal rakják fel az ételt a kanálra.
Már eleve úgy szolgálják fel az ételt, hogy azt kanalazni lehet. A hús, zöldség falatokra darabolva kerül az asztalra.
Sokféle fűszert használnak ételeik ízesítésére: chilipaprika, hagyma, curry, fokhagyma, menta, gyömbér, koriander, kókusztej, bazsalikom, citromfű. Speciális izesítőik még a halszósz, rákszósz, darált rák. Meg sok-sok más ismeretlen kellékkel teszik varázslatossá az ételek ízeit.
A felsoroltak közül különösen nagy jelentőséggel bír a kókusztej. Ezt jóformán minden ételbe belekeverik. A kókusztej tompítja a chili és más erős fűszerek ízét.
Nem a kókuszdióból kiöntött, vagy kiszívott léről van szó, amellyel szomjukat csillapítják, hanem a fehér, húsos rész megreszelésével képződött tejről, fehér folyadékról.
Hozzászólások