Szerző: HP | nov 30, 2008
Ezelőtt hét évvel, 2001 szeptember 11-én éppen Amerikába repültem, valahol az Atlanti óceán fölött voltam, amikor New Yorkban a terror támadás történt s összedőltek az ikertornyok. Természetesen nekünk akkor még nem árulták el, hogy miért, de eltérítették gépünket, s bennünket Kanadában helyeztek biztonságba. Öt napon át egy tengerész kaszárnyában kaptunk menedéket, Új Skócia fővárosában, Halifaxban.
A nagy “kalandot” átélve, sértetlenül hazakerültem s azóta nem hagytam el öreg kontinensünket, Európát mostanig. Idén, októberben ellenkező irányba, Thaiföldre repültünk, s íme rá egy hónapra ott is kitört a belháború, azaz valami hasonló, de enyhébb lefolyású. (Táncsak nem én hoztam rájuk a szerencsétlenséget, csóválom fejemet, ha a tévében a Bangkok-i eseményeket mutatják.)
Mailben érdeklődtem barátunktól, Csemnántól, hogy rendben van-e minden náluk.
Nekünk semmi bajunk, biztonságban vagyunk, csak az országban lévő problémák aggasztanak, válaszolta vissza.
We are happy, könyveltem el.
De nem is ez az érdekes. Hanem a következő:
Én a mailt 2008 november 29-én küldtem el, ő meg visszaválaszolt 2551-ben, tehát 543 évvel később!
Mi ez?! Ezt tessék nekem megmagyarázni!
Szerző: HP | nov 26, 2008
Se szeri, se száma könyvbemutatóinak. Csak bírja szusszal a kiadó!
Mivel a kolozsvári eseményről nekem is küldött ajándékba egy tiszteletpéldányt, azóta esti meseként azt olvasgatom. Minden este elalvás előtt egy mese. Közben jegyzetelek, hirtelen leírom gondolataimat, kérdéseimet, megfigyeléseimet.
Itt az alkalom, szóljunk hozzá Tibor könyvéhez, akik olvastuk, akikhez egyáltalán eljutott a könyv!
Szerző: HP | nov 21, 2008
Ha kedvetek és időtök lesz hozzá, kérlek kapcsoljátok be a Duna tévét vasárnap, nov.23-án, s nézzetek meg benne két műsort szeretett erdélyi szülőfalumról, ahova oly nagy örömmel térek haza mindig.
9,50-10,55 Református istentisztelet Magyardécséről
13,30-14,50 Rendkívüli kívánságkosár, Népzenei különkiadás Magyardécséből.
Köszönöm figyelmeteket, kedves barátaim
Szerző: HP | nov 18, 2008
Az Ibi hobbija teljesen más jellegü. Így mesél róla:
A gyöngyfűzésem története, Velencében kezdődőtt, ahol a kicsi unokám, Timike véletlenül elszakította a gránit kővekből álló karkőtőmet. Szegényke a zsúfolt vaporettóban szedegette össze nagy igyekezettel a padlóról a szemeket. Másnap a lányom megajándékozott egy apró gyöngyökből, vékony gumira fűzött karkötővel. A következő nap az is szétment!
Itthon, Budapesten elmentem egy kreatív boltba, vásároltam kellékeket egy memória-karkőtő és nyaklánc készítéséhez: gyöngyöt, mágneses zárat, meg spirálra hajlított finom, vékony acél drótot, amelyre könnyen megy a fűzés és viseléskor megtartja eredeti formáját.
Aztán ott helyben 10 perc alatt kioktattak arra a fűzésmódra, amellyel otthon kerek egy óra alatt el is készítettem a képen látható memória-karkőtőt.
Fejre helyezhető nagyítóval dolgozom.
Egy alkalommal ki akartam vinni a teraszra a készletet, hogy a szabadban s természetes fénynél dolgozzak. Kiejtettem a tálcát a kezemből, s a sok apró gyöngy mind szétgurult. Képzelheted mennyi ideig “hasaltam” a földön, hogy összeszedegessem.
Még napok múlva is találtam gyöngyszemeket a bejáratnál:)))
Szerző: HP | nov 17, 2008
Ildikó még ezt az anyagot csatolta leveléhez:
Magunkat adjuk!
Annak, aki elfogad bennünket!
A DAC- színpad bemutatkozik.
„Én nem születtem varázslónak, csodát tenni nem tudok, és azt hiszem már észrevetted a jó tündér sem én vagyok. De, ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság, úgy érezném vannak még csodák.” /Bródy János/
Ezek a gondolatok hűen fejezik ki a DAC- színpad gondolatvilágát.
Mindennapjainkban valamennyien másoknak igyekszünk segíteni. Szociális, egészségügyi és mentálhigiénés munkát végzünk. Vannak sikereink és kudarcaink, mint mindenki másnak, a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt. Napról napra, egyre inkább a különböző hatásokkal szembeni túlélésre kell összpontosítanunk. Ez nem könnyű, de mi elhatároztuk, hogy azért sem hagyjuk, hogy a negatívumok fölénk kerekedjenek. Elhatároztuk, hogy azért is jókedvre derülünk, hogy azért is igyekszünk újra és újra pozitív energiákkal feltöltődni. A szakmánkból, de a személyiségünkből is fakad, hogy ezt az energiát másoknak is szeretnénk átadni.
2008. áprilisában állatbarátoknak vállaltunk egy jótékonysági fellépést. Mivel ösztönző erőnk már akkor is a dac volt, s a rendezvény nagyon jól sikerült, ezért nevet adtunk magunknak, s ez alkalommal megszületett a DAC- színpad.
Heten vagyunk, hétféle, teljesen más személyiség, de próbáink és fellépéseink igazolják, hogy ha ugyanazon célok vezérelnek bennünket, igenis képesek vagyunk eggyé kovácsolódni valamennyien.
Nem vagyunk varázslók, de ahol szívesen fogadnak, oda szívesen elmegyünk. Nem tudunk csodát tenni, mi csak magunkat tudjuk adni. Nem vagyunk jó tündérek, hiszen konokok és dacosak vagyunk mind. De mind hiszünk abban, hogy ahogyan nekünk sikerült összefognunk a jóért, úgy sikerülhet mindenki másnak is egy csapattá formálódni.
Műsorainkat mi állítjuk össze. Azaz írjuk, összeállítjuk, rendezzük, menedzseljük és előadjuk. Magunkat adjuk, s kívánjuk, hogy mindenkinek legalább annyi öröme legyen amíg velünk van, mint nekünk!
– Margó, Ildikó, Karina, Szilvi, Tündi, Andi és Marcsi –
Szerző: HP | nov 15, 2008
Ezért közzéteszem leveledet, kedves Ildikó!
Szia Piroska!Nem akarok már mindent a blogba írni, úgyhogy most itt elmesélem minek is örültem még tegnap este nagyon, de nagyon.
Szóval hét órakor kezdődött a műsor, de én az előtte rendezett kiállítást és vásárt is meg akartam nézni, tehát már hatkor ott voltunk. Sajnos még így is kevés volt az idő mindenre. Rengeteg szép kép volt a szájjal, lábbal festőktől és más fogyatékkal élőktől, nem is tudtam végignézni. Amint a vásárnak berendezett helyiségbe értem, rögtön az ajtó mellett cd-ket árultak a “Nemadomfel” együttestől. Persze azonnal vettem is, mert ezt előre beterveztem. Következő vágyam az volt, hogy vegyek az öregjeinknek az Otthonba valami ajándékot. Sok szép dolgot láttunk, melyeket ugyancsak fogyatékkal élők, vagy gyerekek készítettek. Végül egy kaspót vettem, hisz nálunk rengeteg virág van, lesz mit beletenni. Azután ahogy mentünk tovább az asztalok mellett, egy ember tolatott felénk, hatalmas kamerával a kezében. Gondoltuk, hogy biztosan VIP vendégekről készít felvételt. Valóban, a jelenlegi, valamint a két előző köztársasági elnökünk feleségei látogattak el a vásárba -ők voltak egyébként az est védnökei-. De engem ők egyáltalán nem érdekeltek. Mögöttük viszont egy nagyon szerény, barna csuhás ember lépkedett, akit azonnal felismertem, hisz már annyit olvastam róla, és első perctől a szívembe zártam. Ő pedig nem volt más, mint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. Nem azt éreztem, hogy jé, csoda történt, itt áll előttem, akit eddig látatlanban is csodáltam, hanem arra, hogy igen, van Isten, mert az nem lehetett véletlen, hogy abban a több ezres tömegben pont összetalálkozhattam vele. Csak néztem őt, és akkor valaki hozzá lépett és beszélni kezdett hozzá. Láttam rajta, hogy nagyon zavarta a hatalmas tömeg. Egy pillanat alatt odaléptem hozzá, megfogtam a kezét, és azt mondtam neki: köszönjük, hogy eljöttek hozzánk. Rám sem nézett, talán fel sem tűnt neki az események forgatagában az a pillanat, de nekem nagyon sokat jelentett. Nem vagyok bálványimádó, nem szoktam példaképeket állítani magam elé, eddig akire hajlandó voltam fölnézni, az Teréz anya volt. De Csaba testvér valami hasonlót hozott ki most belőlem. Azóta is úgy érzem, mintha pozitív energiával töltődtem volna föl.
Írtad nekem, hogy Erdély-imádó vagyok. De ezt csak neked köszönhetem. És valóban KÖSZÖNÖM! Köszönöm, mert amióta téged ismerlek, kezdem egyre jobban megismerni saját magamat is. Hogy Erdély konkrétan milyen szerepet játszik az életemben, vagy milyet fog, ezt még nem tudom. Majd meglátjuk. De az biztos, hogy nem közömbös nekem.
Az olasz származású Pió atya szavai csengenek a fülembe néha, amint azt mondta egykor, hogy Magyarország egy olyan kalitka, melyből egyszer egy gyönyörű madár fog fölszállni. Lehet, hogy konkrétan Erdélyre gondolt? És lehet, hogy amikor ez megtörténik én is ott leszek?
Látod, ilyenekről már nem merek írni a blogban, mert sokan esetleg kinevetnének, vagy őrültnek nyilvánítanának. Te viszont tudom, hogy nem tartozol ezek közé. Te szeretsz ugyanúgy álmodozni, ahogyan én.
Jót álmodni pedig igenis jó!
Jó éjt, és sok-sok puszi neked!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hozzászólások