Szerettel üdvözlöm mindazon kedves barátaimat, akik hozzászóltak írásaimhoz, s ezzel biztattak, bátorítottak.
Alma
Alma, az Innsbruck-i bébi (mit bébi, hiszen már nyolc hónapos!) első ránézésre olyannak tűnik, akár a többi korabeli „fiatal hölgy“. De hogy páratlan, azt nemcsak a nagymamája (aki az én barátnőm) állítja, hanem most már én is.
Igaz, hogy Alma beszélni nem tud, járni nem tud és fogatlan (ám nagyon nyálazik), de:
– Nyolc hetes korától úszik! A bébi-úszók „haladók“ csoportjában „edz“.
– Szintén nyolc hetes korától jogázik. S nagyon élvezi a bébi-joga heti két óráját, amelyből félóra az övé, egy óra az anyukáé s a végén fél óra közös lazítás.
– Figyelem, most jön a lényeg! Alma már csókolózott fiúval! Ez nem vicc.
Ők ketten szemet vetettek egymásra, s a többi 15 gyerekkel mit sem törődve, egymás felé kezdtek kúszni, gurulni, ahogy tudtak. Közel érve előbb megszaglászták, majd arcukat összeérintve, “kóstolgatni” kezdték egymást.
Az anyukák közben ugrásra készen figyelték a fejleményeket, ha kell, tudjanak rögtön közbeavatkozni. Nem kellett. “Falták” egymást és kedvükre volt az élmény. Az odaadás “tetőpontján” meg kicserélték cuclijukat…
Alma különben nagyon hasonlít az apukára. Ami állítólag természetes. Nem is tudtam, hogy hogy a törzsfejlődésünkre, az emberiség törzsfejlődésére vezethető vissza.
Egyéves korukig az összes bébik az apukájukra hasonlítanak. Utána megváltoznak az arcvonások. Ennek így kellett lennie egészen napjainkig, amikor laborvizsgálatokkal bizonyítják (ha szükség van rá!) az apaságot. Régen ilyen lehetőség nem létezett. Az apa arról tudta, hogy a gyermek az övé, hogy hasonlított rá. S akkor jogosan elfogadta sajátjának. Ha nem így volt, megtagadta, sőt el is pusztíthatta. Joga volt hozzá.
Alma esete bizonyítja, hogy ez napjainkban is fennmaradt fejlődési jelenség.
Nem csoda tehát, hogy ő az apuka szemefénye, aki nagyon megijedt, amint meghallotta mit “művelt” a lánya a bébi-joga kurzuson.
Nem verte ugyan meg érte, de figyelmezette az anyukát, nehogy megengedje, hogy újra előforduljon hasonló eset…
-4
Az csak természetes, hogy utána minden kezembekerült információs anyagot átolvastam az eseménnyel kapcsolatban, melynek én is egyik “statisztája” voltam.
Hogy az összegyűjtött anyaghalmazt valós tények, avagy csak sejtések, feltételezések képezik,- azt jómagam nem vagyok hivatott eldönteni. Majd a jövő megteszi helyettem. Meg, ha meg. Mindenesetre megdöbbentőnek találom őket.
Íme egy kicsi rész az összegyűjtlött anyagból:
Vajon az életünk előre meghatározott? – olvastam valahol
Akik a kérdésre igennel válaszolnak, azok tudni vélik, hogy az a bizonyos szeptemberi terrortámadás nem volt véletlen. A 11-es szám ugyanis a terror számja.
És íme, mennyi 11-es esett egybe azon a napon:
– A gépnek amely elsőként rohant bele a World Trade Centerbe, 11 volt a számja
– A New yorki két ikertorony úgy állt egymás mellett, mint két egyes, vagyis 11
– A fedélzeten 92 ember volt: 9+2 = 11
– Aznap 9.hó 11-e volt: 9+1+1= 11
– Az évnek a 254. napján történt: 2+5+4= 11
Vajon véletlen volt?
-3
Gyuri erre odaszólt a háziaknak, gyorsan kapcsolják be a tévét, most beszéltem a feleségemmel, nagy baj van Amerikában, New Yorkban, talán az arabok megtámadták.
Furcsán néztek rá, hogy nahát a maga felesége biztos nem normális. Látva, hogy Gyuri milyen határozott, kérdezték, hogy melyik csatornát akarja megnézni.
Bármelyiket, csak éppen kapcsolják be, de gyorsan!
Beszaladtak, bekapcsolták, s akkor már látták hogy igaz.
Azok aztán ott is maradtak a tévé előtt, Gyuriék meg mentek tovább, kiránduló csoportot kalauzolt Székelyföldön. Képzelem, milyen lelkiállapotban.
Mikor tudtad meg, hogy én is belekeveredtem az eseményekbe ?
Azt késő délután, mikor Marikáék telefonáltak Németországból. Iluci néni hívott, hogy képzeld Piroska valóban elment, épp most van uton.
Uram, Teremtőm ! Bemondták, hogy az egyik repülő eltűnt, megijedtünk, táncsak nincsen épp abban Édes, amelyik eltűnt !…
Hallottuk, hogyan térítik el a gépeket, nem szabad senki leszálljon Amerikában…
Ennyi volt az Éva rögtönzött emlékbeszámolója öt év távlatából. Illetve itt megállt, öszeszorult a torka. Akárcsak nekem…
(2)
Hamar felhívtam Gyurit mobilon, de már nagyon berezelve, mert akkor már jöttek be a patikába a visszajelzések, hogy “vai, ce-i acolo! Nu se vede nimic..” hogy ott mekkora füst van, “vai, vai, extraordinar!”
Gyuri, ti tudjátok, hogy mi történt?
Nem.
Elmondtam neki gyorsan, amit megtudtam.
Na ne hülyéskedj- válaszolta hitetlenkedve.
Én most nem hülyéskedem, ti tényleg nem tudtok semmit?!
Nem, mi itt éppen Korondon vásárolunk.
Az autóban nem hallgattátok a rádiót?
Nem.
Valakinél az udvaron vagy?
Igen.
Kérd meg gyorsan a háziakat, hogy kapcsolják be a tévét!
Hallom amint mondja a többieknek, hogy ni mit mond Éva. Amerikában a tornyok… füst…
Na ne hülyéskedj, ki tudja melyik filmet nézik ?…
Gyuri, (akkor már kiabáltam) én a patikában vagyok, de hallom, hogy minden adón az megy, tényleg nagy baj van!…
A soför abban a pillanatban bekapcsolta a rádiót, persze hogy abban is arról beszéltek.
Újra szeptember 11 (1)
Nem, ettől a témától úgy látszik nem tudok végleg elszakadni. Megint kell írnom róla.
Hogy élted meg szeptember 11-ét, elmesélnéd most nekem?- kérdeztem Kolozsváron öt év elteltével Évától? Emlékszel még?
Jaj, hát hogyne. Lehet azt elfelejteni?
Felhívtam Bibust a patikából, mert éppen nem volt kliens, hogy mit csinál.
Nézem a tévét, válaszolta.
Na és mit látsz a tévében?
Te nem tudod mi van ?
Nem, miért? Mi van ?
Kitőrt a 3. világháború!
Bibus, mit beszélsz!!!
Igen, igen, ég New York, a tornyok ledőltek…
Te jó ég! Melyik csatornán látod?
Hogy-hogy melyiken?! Minden csatornán az megy!
Gyorsan tárcsázom Iluci nénit, lássam mit tud, mert nálunk a patikában nincs tévé, ő meg állandóan hallgatja a híreket.
Tényleg nagy baj van, mondja, nem tudjuk mi lesz belőle, háború-e, de tényleg nagy baj van.
Iluci néni, Piroska néni nem most megy Amerikába?
Mostanában valamelyik nap, dehát táncsak nem éppen most…
Na jó, hát akkor majd megtudjuk, hogy mikor megy. Ha egyáltalán ezek után elmegy
Hozzászólások