Szerző: HP | aug 1, 2008
Idegen országok, idegen szokások: Spanyolországban nem hétfővel kezdődik a hét, mint nálunk, hanem vasárnappal. Vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat,- így sorolják fel a hét napjait.
Japánban kerülni kell a négyes számot és a fehér színt, mert mindkettő a halált jelképezi. Ajándékot és névjegykártyát mindkét kézzel kell átnyújtani.
Arab területen viszont kézfogásra, evésre, valaminek az átadásához, vagy valaminek a megérintéséhez, csak a jobb kezet használják, a tisztát. A balkéz, az tisztátalan, mert azt egy arab csak az illemhelyen használja. Ha egy nagy bünt elkövetett vádlottat arra ítélnek, hogy levágják a jobb kezét, azzal emberi lényétől fosztják meg, mert ezzel automatikusan kizáródik az emberi közösségből.
Kelet Ázsiában nagy tiszteletlenség vendégségben utána sózni, fűszerezni az ételt, mert azt érti belőle a háziasszony, hogy nem tökéletes a főztje.
Angliában az ír témát lehetőleg kerülni kell
Itáliában nem jó a korrupcióról, meg a maffiáról beszélni.
Argentinában nem szabad a brazil fotballt, sem Braziliában nem tanácsos az argentin labdarugást dícsérni, lévén egymásnak nagy ellenségei.
Az sem okos dolog, hogy az ember Görögországban török kávét rendel.
Szerző: HP | Júl 27, 2008
Ausztriában, közös perzsa ismerősünkhöz belépve, barátnőmet követve én is elkezdtem lehúzni padlószőnyeges előszobájában a cipőmet. A kelleténél hosszasabban piszmogtam vele, gondoltam hátha rámszól a ház ura, hogy nyugodtan hagyjam a lábamon. Nem szólt rám. Rövidesen megtudtam, miért. Ahogy beléptünk nappaliszobájába, a gyönyörű hatalmas rikítóan citromsárga perzsaszőnyeg láttán rögtön megjegyeztem: jaj, milyen szép új szőnyeged van.Ó, nem új, már kereken ötven éves.
Hogy- hogy? Vadonatújnak néz ki.
Bizony, már 50 éves, erősítette meg komoly arccal, s ezért nagyon értékes. Pillanatnyilag olyan hétezer eurót ér.
Csodálkozva néztük, hisz azzal az összeggel már egy kocsit lehetne venni.
Mikor az apja megvásárolta, éppen a felébe került, mesélte, de minden évben bizonyos összeggel nő az értéke, így az öt évtized alatt az éppen megduplázódott.
Hihetetlen, néztünk egymásra barátnőmmel. Dehát, ő csak tudja mi a helyzet a szőnyegekkel, hiszen perzsa…
Úgy látszik a perzsaszőnyeg is olyan, mint a bor. Minél régebbi, annál értékesebb.
Szerző: HP | Júl 24, 2008
A Bihari Naplóban jelent meg Kupán Árpád különösen szép recenziója Fábián Tibor Wass Albert könyvéről. Javasoltam Tibornak, hogy tegye be a blogba, hadd olvassuk el mindnyájan. Nem akarja. Azt hiszem, szerénységből. Megteszem én helyette! Hadd örvendjünk közösen most megjelent első kötetének, hadd ünnepeljük együtt első írói lépését.
Gratulálunk mindkettőjüknek, s Tibortól várjuk a folytatást!
Szószólója szépnek, igaznak
Ezzel a címmel jelentetett meg a Mentor kiadó Fábián Tibor tollából egy karcsú és gondolatgazdag kötetet. Időszerűségét az is erősíti, hogy 2008-at Wass Albert évévé nyilvánították az író hívei.
A borító jobb oldalán felsejlő portré és az alcím – Beszélgetések Wass Albertről – egyértelművé teszik a könyv tárgyát. Időszerűségét az is erősíti, hogy 2008-at Wass Albert évévé nyilvánították az író hívei. Napjaink legolvasottabb, legtöbbet dicsért és támadott írója ezelőtt száz évvel született, és tíz éve távozott az élők sorából, így méltán nevezik ezt az évet Wass Albert évének. Magyarországon és az író szűkebb hazájában, Erdélyben ez évben számos helyszínen és változatos formában róják le kegyeletüket, fejezik ki tiszteletüket emléke előtt.
A Mentor kiadó és vezetője, Káli Király István 1996 óta jelenteti meg Wass Albert könyveit – s ahogy e kötetből megtudjuk – 2008 júniusáig 43 kötetet adtak ki, összesen 540.000 példányban, ami egyedülálló teljesítmény a mai körülmények között, amikor sokan a „Gutenberg galaxis” közelgő halálát jósolják.
A kiadó Fábián Tibor kötetének megjelentetésével, amit egyébként a Communitas Alapítvány támogatott, a Wass Albert-emlékév megünneplését is szolgálja.
A könyv szerzője újságíró, jelenleg a Harangszó című református gyülekezeti lap főszerkesztője, korábban az Erdélyi Napló és a Reggeli Újság munkatársa, e két lapban megjelent huszonkilenc Wass Alberttel kapcsolatos interjúját szerkesztette egybe ebben a kötetben.
A beszélgetéseket két fejezetben csoportosította. Az első fejezet Az író címmel Wass Albert alkotói portréját rajzolja meg, neves irodalomtörténészekkel, nyelvészekkel, írókkal, publicistákkal, történészekkel, tanárokkal, lelkészekkel, műfordítókkal, kiadóval folytatott beszélgetések során. Az ember című fejezetben viszont az író fiaival, fogadott lányával, unokáival, dédunokájával készült interjúkkal hozza emberközelbe a nagy alkotót.
Fábián Tibor vérbeli riporter, aki megtalálja a legjobb és leghitelesebb interjúalanyokat, céltudatos, jól átgondolt kérdéseket tesz fel nekik. Nem a saját prekoncepcióját erőlteti rájuk, hanem valóban az interjúalany véleményére, ítéletére, állásfoglalásra kíváncsi. Ezzel is az olvasót szolgálja.
A könyv értékét külön emeli a jól átgondolt szerkesztés, a neves nyilatkozók közreműködése, a Czegei Wass Huba, az író híres fia által írt tartalmas előszó, a hátsó borítón olvasható Jókai Anna-idézet a „Wass Albert-reneszánsz”-ról. Jó szívvel ajánljuk Fábián Tibor könyvét mindazoknak, akik szeretik, óhajtják, akarják a „szépet, jót és igazat”.
Kupán Árpád
Szerző: HP | Júl 23, 2008
Kedves török tanár ismerősömtől, aki feleségével együtt Ausztriában vendégmunkások gyerekeit tanítja az anyanyelvükre, megkérdeztem egyszer, hogy te otthon gazdag, avagy szegény vagy. Közepes, válaszolta.És mi van neked otthon, milyen vagyonod?
Egy házam van a tartományi fővárosban, amit ritkán használunk, meg van falun egy kényelmes házam, nagy kerttel, ami tele van mogyoróbokrokkal. Mivel a városi háznak nincs udvara, kertje, ezért a gyermekekre való tekintettel főleg falun tartózkodunk. Ott jobban érezzük magunkat mindnyájan.
S hát te, -fordította vissza a kérdést,- te otthon gazdag voltál?
Közepes voltam én is.
Mid volt otthon?
Hát, – volt sok könyvem, képeim, volt autónk …
De házad volt?- türelmetlenkedett, hogy végre mondjak már valami lényeget is.
Nem volt a sajátunk, egy blokklakást béreltünk.
S mogyorókerted sem volt?
Nem, az sem volt.
Hát…
Szerző: HP | Júl 22, 2008
Az átlag spanyol asszonyok alig élnek társadalmi életet. A vallás, a férjükről való gondoskodás s a gyermeknevelés töltik ki életüket. És míg a spanyol nő nagyon vigyáz erkölcsére, addig a férfiak a maguk részéről azt nem veszik túlságosan komolyan. Életük nagy részét lakáson kívül töltik, barátokkal, nappal az utcán, vagy az arénában, este és éjszaka a bárban, kávéházban. A spanyolok számára különben is az éjszaka a szórakozás legfőbb ideje. Nem illendő a spanyolokat munkájuk és foglalkozásuk felől kérdezgetni. Annál szívesebben veszik s készséggel válaszolnak rá, ha a családról, gyermekekről érdeklődünk.
Tudni kell, hogy a spanyolok erősen lokálpatrióták, ezért nem illik vallási, politikai, társadalmi viszonyaikat kritizálni, s összehasonlítani a magunkéval. Pláne nem szabad a magunkét dicsérni. Mindez sértő. De még Spanyolország más részeit sem illik dicsérni (például Madridban áradozni Barcelona gyönyörű palotáiról), csak azt ahol éppen vagyunk, ha nem akarjuk nemzeti önérzetüket megsérteni.
Bikaviadalon nem illik megjegyzést tenni még saját anyanyelvünkön sem. Mert nem értik ugyan szavaink tartalmát, de árulkodik a hangsúlyunk, arcjátékunk, gesztusunk, s az rosszul esik nekik, lévén a bikaviadal számukra szent dolog,- oktattak bennünket odautazásunk előtt a spanyol etikettben járatosak.
Szerző: HP | Júl 20, 2008
Az étkezéssel kapcsolatos spanyol etikett szabályokról is tudnunk kell egyet-mást.Gyakran történik részükről meghívás és kínálás, de vigyázni kell, hogyan reagálunk rá. Mert, ha egy ebédre, vagy vacsorára való meghívás csak egyszer (!) hangzik el, azt nem kell komolyan venni, az csak udvariasságból történt. Elfogadni csakis akkor illik, ha kitartóan, többször is hívnak.
Ha egy vendég olyankor érkezik a házba, amikor éppen eszik a család, rögtön megkérdezik, hogy akar-e velük tartani, de az még nem jelent meghívást, az csak udvariaskodás. Csak akkor illik asztalhoz ülni, ha megismétlik.
Ha velünk szemben valaki,- mondjuk a vonatban, vagy egy parkbeli padon enni kezd, több mint bizonyos, hogy megkínál: „la gusta?“ Ez megint egy olyan illemszabály, amit nem kell komolyan venni, hanem „buen provicho!“ (jóétvágyat!) kívánással kell elhárítani.
Még valami. A spanyolok mikor cigarettával kinálnak nem az egész csomagot nyújtják, hanem kivesznek belőle egy darabot s azt ujjuk közt tartva adják át. Azt illik (!) elfogadni. De viszontkínálni a saját cigarettánkat már nem illik!
Hozzászólások