Szerző: HP | Júl 2, 2008
Ildikótól származik a következő írás:
A kappan, ha valaki nem tudná, az a kakas, amelyik „meg van fosztva a férfiasságától“.
Aki ismeri a kakas anatómiáját, aki bontott már kakast a konyhában, az tudja, hogy a „tojásai“ a keresztcsont mögötti tájékon találhatóak. A művelet tehát nem kis kockázattal jár. Vállalkozó kedvű népek révén egy alkalommal mi is megcselekedtük, amit ősapáink és ősanyáink is tudtak annakidején.
A párom egy alkalommal egy szép fehér kakast megetetett pár szem pálinkában áztatott búzával, majd lábára fektette, kitapogatta a kereszttájékhoz legközelebb eső lágyrészt, egy kis tisztogatás után megtörtént a metszés, majd a mutatóújjal óvatosan kitapintotta amit keresett, s egyiket a másik után kiemelte.
Ezután jött a varrás, a fertőtlenítés, ill. meg kellett kicsit kurtítani a szakállt és a taréjt is, s az “úr” egy kis pihenés után mehetett az övéi közé. Pár nap múlva már kutya baja sem volt.
S most figyeljetek: egy este, amikor nyugovóra tért a baromfinép, a mi hófehér kappanunk alá csirkéket tettünk. Szépen rájuk ültettük őkelmét, betakargattuk az apróságokat a nagy szárnyakkal, s hagytuk őket együtt elaludni.
Reggelre úgy ébredtek, mint “apa és gyermekei”.
Egy másik alkalommal így ír Ildikó:
Bizony, előfordul néha, hogy a kotló nem fogadja el a csibéit. Hol azért, mert a színük nem tetszik neki, azaz pl. a fehéreket elfogadja, de a feketéket nem, vagy ki tudja még miért. Ilyenkor leleményes őseink, akik tudták, hogy a kotlónál jobb nevelője mégsem lehet a csibéknek, egyszerűen összevarrták a nyakaskodó anyuka szemhéját pár napra. Csak addig, míg el nem fogadta gyermekeit. A kényszervakság megszűntetése után már úgy szerette kicsinyeit, mintha soha, semmi kifogása nem lett volna ellenük.
Szerző: HP | jún 30, 2008
Este behozta őket a tenyerében s az enyémbe helyezte: nézd! Puhák voltak és kicsi tehetetlenek. Nem csoda. Még csak pár órája látták meg a napvilágot az Elli jóvoltából.Azóta is érzem pihe tollazatuk meleg selymességét.
Jaj, úgy megharapott a kotló, amint tettem vissza őket alája!- dőrzsölte Elli a kezét. De nem haragosan, mert az jó jel, ha harcos a kotló. Azt jelenti, hogy védi, óvja, félti a csirkéket.
Közben nem is eszik, már alig egy fél kiló lehet, meséli. Pedig különben volt vagy három kiló. Igazán jó kotló. Nem baj, majd felhízlalom utána, fontos, hogy most becsülettel végezze a dolgát.
Le kéne seperjem a lépcsőt, eléggé szemetes, fordult ki az ajtón, de nem teszem. Már nem lehet.
Hogy-hogy nem lehet?! Még nincs sötét!
De már este van, s aki ilyenkor seper, elmegy a szerencséje s gazdasága.
Jaj, akkor ne is tedd. Majd reggel.
Másnap reggel jön be a kotlótól a szomorú hírrel: na, a második csirke elpusztult.
Ó, szegény! De az emléke legalább megmarad ebben az írásomban…
Szerző: HP | jún 26, 2008
Csakhogy a csirkék azon a kemény tojáshéjon nem tudtak kibújni, képtelenek voltak feltőrni. Csak felének sikerült. De még a héj alatti vastag hártyát se tudták áttépni, így kilencen belefulladtak. Pedig nagy csirkék, csodájára járnak a szomszédok, hogy mekkorák egynapos létükre!…Elli végül az utolsó háromnak feltőrte egy fával a héját, a hártyát meg ollóval vágta át. Kibuggyantak belőle az újszülöttek, de egyikük nem volt elég életképes, hamarosan elpusztult. A másik kettőt egy ládába, szénára téve s egy kendővel letakarva a napra tette. Aznap kezdődött a kánikula. Nemsokára megpróbálta behelyezni őket a kotló alá, de az nem fogadta el a “jövevényeket”. Beléjük kapott horgas csőrével. Visszakerültek tehát a szénába, a kendő alá.
Jaj, vajon élnek még ?- lépett oda Elli, abbahagyva a krumpli kapálást.
Jaj, te, te, te!
Mi történt?- ijedtem meg.
Nincs meg csak az egyik. A másikat biztos megette a szomszéd macskája. Jaj, a fene egye meg a macskáját! Fogta a megmaradtat s becsempészte ügyesen a kotló alá.
Szerencsére nem vette észre,- jött be megkönnyebbülve.
Egy jó óra múlva a ládából valami halk csipogás féle hangtöredéket hallott. Hát, ott volt az elveszett! Már majdnem kiszáradt a tűző napon. Alig volt ereje hangot kipréselni kis tüdejéből. De még volt benne élet. Fogta, s bár nem sok reményt fűzött hozzá, de sikerült becsúsztatnia őt is a kotló alá.
Lássuk, megélnek-e.
Szerző: HP | jún 25, 2008
Végre itt vagytok!!!
Végre (szinte mind) együtt vagyunk!!!
Tibor volt az első, aki megszólított, s biztatott, hogy bontsak végre szárnyat. Szükségem volt rá, mert a hosszú hallgatásban eléggé elbizonytalanodtam. Csak a festés felé fordultam.
Hiányoztatok nekem, mert élvezem a mi kis társaságunkat. S minket (ezt el ne felejtsük !) egy közös téma kapcsol össze: ERDÉLY. Mert vagy ott élünk, vagy ott éltünk, most meg egyre hazatérünk, vagy csak egyszerűen rajongunk érte.
De ki gondolná, olyanok is követnek bennünket, akik nem szólnak ugyan hozzánk, de olvassák sorainkat. Erről odahaza szereztem tudomást a közelmúltban.
Mindenesetre passzol a szó köztünk. Ugye, nektek is ez a véleményetek? S egy kis kávézás melletti lazításra (mert ahhoz hasonlítom !) egy-két perces kellemes beszélgetésre mindnyájunknak szükségünk van. Mert olyanor csak egymásra figyelünk, s azalatt elfelejtjük mindennapi gondjainkat.
Vagy olyan ez a mi beszélgetésünk, mint egy mosoly. Az is megszépíti rohanó mindennapjainknak legalább egy-két percét.
Érezzétek tehát, mikor hozzám szóltok, hogy leültetlek egy puha székbe, nyújtom a gőzölgő kávét és mielőtt belekóstolnánk, egymásra mosolygunk.
Kezdődhet a nap! Vagy: folytathatjuk a munkát!
Szerző: HP | jún 24, 2008
Sajnos 21 tojásból csak tíz csirke lett. De azok szépek. Szépek, mint az apjuk. Kendermagosak.
Hát, elég kevés!- mondja Elli bosszúsan.
Úgy látszik, a kamilla nem segített. Sok kamilla nő az udvaron, s a majorság állandóan aratja. Attól olyan sárga a rántotta, meg a kirántott hús. Meg a tyúkhús leves. Minden aranysárga. Még a tészta is. Meg is kérdeztem Ellit, mivel festette meg, hogy olyan feltűnően sárga.
A tojástól olyan, válaszolja.
Mi is tojásból sütünk, de nálunk fehér a tésztalap.
A kamillától sárga. Egészségesek a tojások, kemény a héjuk, mert nagy a tyúkok kifutótere, mondja nevetve.
Egész nap az udvaron csipegetnek, meg kelletik magukat a kendermagos kakas előtt, amely igazán nem lusta és sorra boldogítja őket. A végén már szaladnak előle, de ő gyorsabb, utoléri őket, s nem számít sem a kinézet, sem a kor, fontos, hogy tyúk legyen. Nem válogatós. Férfiassága tetőpontján áll. Elli le is akarta vágni, hogy megöli a tyúkokat, de övéi megbotránkoztak, hogy tenne olyasmit, kiírtani az egyetlen férfit az udvarról!
Igy maradt a kakas, a hat kamillás tyúknak hol örömére, hol rémületére.
Szerző: HP | jún 19, 2008
Kedves Ibi (Ebby)! Welcome!!! Willkommen!!!Nagy örömmel és mosolyogva olvastam soraidat. Köszönöm elismerő megjegyzésedet írásaimmal kapcsolatban.
Ha rendelkezel ránkfordítható idővel, maradj meg nekünk!!! Meglátod, milyen kedves társaság vagyunk, milyen jól érezzük magunkat együtt, csak most éppen szabadságon vannak a többiek.
Én nemrég jöttem vissza gyönyörű szülöföldemről, Erdélyből, amelyet valóban Drakula országának neveznek (itt is), de meglátod, ha beindul a turizmus, ezt a jelzőt ki fogják használni. Ennek nagyszerű vonzereje lesz, mindenki kiváncsi lesz rá.
S ez nemsokára bekövetkezik, mert óriási léptekkel fejlődik az ország. Kolozsvár különösen. Rövidesen világváros lesz. Ezt csak azok látják/látjuk, akik ritkán megyünk haza.
Én felteltem szeretettel is, mert ott dúskálni lehet benne. Otthonról mindig feltankolva térek haza.
Hátha egyszer neked is alkalmad lesz megtapasztalni milyen is valójában „Drakula országa”.
Várom újabb jelentkezésedet és szeretettel ölellek a koala mackókkal és kengurukkal együtt.
Hozzászólások