Szerző: HP | jún 17, 2008
Váratlan élményben volt részem néhány évvel ezelőtt Berlinben.Többször is használtam előtte írásaimban a kifejezést „hej, ha azok a falak beszélni tudnának“, utalva arra, hogy a falak hallgatnak, nem mondják tovább a titkokat.
A berlini élményem óta ezt többé nem mondom, mert kiderült, hogy a falak igenis tudnak beszélni! Igen, így van. Persze, csak ebben a modern világunkban van így, a technikának és az ötletességnek köszönhetően.
Nem akartam hinni a fülemnek a kávézó asztalokkal és vendégekkel tele Potsdam téren, amint észrevettem a beszélő falat. Odatapasztottam fülemet, hogy meggyőződjek róla, valóban jól hallom, amit hallok? A falból jön a suttogó beszéd? Igen onnan jött. Beszélt a fal!
Kolozsváron nemrég valami ehhez hasonló dolgot láttam/hallottam: zenélő fákat.
A Mátyás király szülőháza előtti téren álltak a fák, s zenével fogadták a látogatókat. Érintésre, vagy méginkább simogatásra muzsikálni kezdtek. Mindenik más hangszeren, más melódiát muzsikált.
Mellettük meg hatalmas, életnagyságú képkeretek szintén zenével köszöntötték azokat, akik beléptek a képbe. Köztük engem is.
Mondhatom, nagy élmény volt!
A Mátyás ház pincéjében sakktáblából barokk muzsika szólt, miközben játszottak/sakkoztak rajta. Egy asztalkán meg tengermorajlás mozgatott kagylóhéjakat. Tovább kávédarálók suttogtak szerelmes szavakat.
Ezeket kellőképpen élvezni sajnos nem tudtam, mert a csapatokban játszó gyermekek örömricsaja minden mást elnyomott
Szerző: HP | jún 12, 2008
Igen, visszajöttem. Hazajöttem. Otthonról. Erdélyből.Elhoztam Nektek a kertek illatát, a szél susogását, a cseresznye ízét, az emberek szeretetét, amelyben fürödtem napokon át.
De sajgó szívvel elhoztam a szomorú látványt is, a besztercei leégett templomét. A szász templom városunk jelképe és büszkesége volt. Csak volt.
Hazafelé jövet ért a hír, barátaink értesítettek telefonon, többen is, s itthon, hajnalban internetben néztük elborzadva Palival a pusztító tűz borzalmas játékát, amint lángjai csókolgatják Erdély legmagasabb templomát.
Hazafelé menet vidáman, de visszafelé jövet már szomorúan integettem Nektek: Budapestre, Mezőtúrra, Nagyváradra és Bethlenbe.
Szerző: HP | máj 20, 2008
Fizetni kell, mint a moziba, múzeumba, vagy kiállításra. De megéri! Mert amit az ember ott „élőben“ kap, azt távolról sem képes érzékelni képeslapokról, könyvekből, de még filmekből sem: a fantasztikus panoráma látványt, a háromezer méteres csúcsok végtelen tengerével. 266 van belőlük! Köztük a király: a 3798 méter magas Grossglockner. Május lévén, lent a völgyben, Zell am See-ben ragyogó napsütésben és melegben nyíltak a barackfák és almafák, a kertekben meg a tulipánok, virított az aranyeső, de ahogy haladtunk felfelé (miközben fülünk többször is bedugult) az aszfaltozott, nagyon karban tartott és nagyon tiszta, de nagyon kanyargós uton, egyre magasabbra emelkedett mellettünk a függőlegesen lefűrészelt hófal. A végén már legalább hat méterre nőtt meg. Az autónk külső hőmérője öt fokot jelzett.
Minden kocsinak fizetni kell 28 eurót, az útnak ugyanis nemcsak megépítése, de a karbantartása is csillagászati összegekre rúg. S ez egyben „szűrés“ is. Sorompó. Igy kerülik el a közlekedési dugókat. Mert mi lenne, ha minden Ausztriába látogató turista beiktatná programjába a Grossglockner-i utat, s mindenféle biztonságos, vagy kevésbé biztonságos járművel elindulna a hajmeresztő alpesi útra? Igy már a legtöbben lemondanak róla azért, mert fizetni kell.
Társadalmi igazságtalanság volna?
Ott nem szabad elromoljon az autó! Tragédia, ha mégis megtörténik.
A téli hónapokra meg lezárják, mert olyankor még a legbiztonságosabb járműveknek sem volna biztonságos az út.
Úgy tűnt, hogy talán éppen nekünk nyitották meg…
Szerző: HP | máj 19, 2008
Olyan ritkán vagyok a fiammal! Csak olyankor, ha éppen visz haza Erdélybe, vagy valahova kirándulni. Tudja, hogy számomra az mekkora ajándék.Neki köszönhetem, hogy eljutottam Egyiptomba, Isztambulba, Londonba, Amszterdamba, Berlinbe, Prágába, New Yorkba, Velencébe, a Dolomitokba.
Most is azt tette. Telefonált Bécsből: Mi a hétvégi programod? Akarod, hogy menjünk valahova?
Hogyne! Hova gondoltad?
Még nem tudom, meglátjuk.
Mennyi időre?
Egy-két napra, meglátjuk.
Azt hiszem azzal már indult is, de én még ültem nyugodtam a komputerem előtt, hogy bőven ráérek készülni, csomagolni, ha majd elindul. Bécstől úgyis két órányira van Ried. Csakhogy ő repül! Egyszercsak szól a telefon: na, tíz perc múlva gyere le, menjünk be a központba, olyan kellemes idő van.
Felugrottam a gép mellől, öltöztem, ültem is be a kocsiba. Nem volt szerencsénk, nagy nyüzsgés várt a belvárosban, hosszú bevásárló éjszaka volt, az üzletek nyitva, nagy csindaratta.
Na, ez nem jó! Menjünk máshova! Schärdingbe? (ejt.Serding) Hívjuk Magdi nénit is! Úgy lett. Kellemes schärdingi esti séta lett belőle. És sikerült az antik világ frissen elkészült hét csodája közül hármat meglátnunk. (Erről majd más alkalommal szólok.)
Másnap reggel kilenc körül indultunk. Hogy hova, még mindig nem tudtuk.
Mikor Salzburg felé közeledtünk, akkor döntött: menjünk fel az Alpokba!
Nagyszerű!!!
Szerző: HP | máj 15, 2008
Végre itt vannak!
Elkaptam a rakoncátlanokat, akik nem akartak beállni tegnap a helyükre.
Nem hallgattak rám, hogy hova, melyik keretbe kell beilleszkedniök, hanem elkóboroltak. Én meg egyfolytában kerestem, kutattam utánuk. Aludni se tudtam miattuk.
Most „odaszegezem“ őket, hogy ne tudjanak elmozdulni.
Nem szeretem a fegyelmezetlenséget!!! Értsétek meg gyerekek, nem szeretem!!!
Erzsike azóta se mozdul el a képernyő elől, egyre őket lesi.
F.T.-nek írtam az este: nézd meg, nálad megjelent-e a két szökevény. Azt válaszolta ma reggel: jó, megnézem.
Azóta is nézi…
Szerző: HP | máj 13, 2008
Sokat szóltunk egymáshoz, sokat olvastuk egymás szavait, gondolatait, vagy gyönyörködtünk egymás « mosolyában ». Heteken át. Most úgy érzem, eljött az ideje egy olyan találkozásnak is, ahol legalább láthatjuk (!) egymást.
Mivel egy személyes összejövetel lehetőségének igen kicsi volna a valószínűsége, bár megvallom, Ildikóval felvetettük a gondolatot, ezért választottam a fényképes formát.
Kedves leghűségesebb Partnereim! Jó volt Veletek beszélgetni, tréfálkozni, elmélkedni az Egyiptom téma keretében, melyet távolról sem merítettem ki, legalább tízszer ennyi volna még hátra, ez csupán egy kis ízelítő volt. Ám rendkívül kedvesnek találtam a témát párhuzamosan kísérő beszélgetést. Veletek.
Köszönöm, hogy velem tartottatok a szárnyalásban az éter hullámain. Erősítettétek repülési vágyamat. Ti biztosítottátok szárnyaimnak a fenntartó erőt.
Egyiptomot most félreteszem, egy másik témához nyúlok, de nagy örömet szereznétek vele, ha továbbra is velem maradnátok. Vigyázzunk egymásra és repüljünk tovább is együtt!
Köszönetemet küldöm:
Erzsikének Bethlenbe (Erdély)
Ildikónak Mezőtúrra (Magyarország)
Tibornak Váradra
Ibinek Budapestre,
én, hol Ausztriából, hol Németországból.
Hozzászólások