Szerző: HP | ápr 29, 2008
Az egyiptomiak udvarias természetűek. Nem szeretnek vitázni,és kerülik az összetűzéseket, vagy ha mégis előfordulnak, azt hamar elsímítják. Általában vidámak, tréfásak, jókedélyűek. És nyugodtak. Számukra az idő nem számít, ami az európait sokszor bosszantja. Türelem és nyugalom jellemzi őket. Valaki megkérdezte hogy mondják egyiptomi nyelven: majd holnap. Mire a válasz az volt: ilyen őrült kapkodásra nincs is megfelelő szavunk…Az alkoholfogyasztás alacsonyfokú, ezért ittas embert nem lehet látni Egyiptom utcáin.
A férfiak és nők közti gyöngédség nyilvános helyeken tabu. Az egyiptomi férfiak még a kezüket se fogják meg asszonyaiknak, nemhogy megcsókolnák őket mások szemeláttára. (Jaj, Isten ments! Azaz jaj, Allah ments!).
Ők viszont, vagyis a férfiak, főleg az ünnepek idején egymást csókkal üdvözlik s kézen fogva, vagy karonfogva járnak.
Bár kevesen engedhetik meg maguknak a teljes létszámot, mint a mohamedánoknál általában szokás, a férfinak négy (!) felesége is lehet, ha rendelkezik hozzá anyagi fedezettel. S mindenik feleség egyforma tiszteletben részesül. A nőket tisztelik, de a fiúgyermeket előnyben részesítik a leánygyermekkel szemben.
Nagyra értékelik azokat az idegeneket, akik betartják viselkedési szabályaikat, vallási előírásaikat. Egyiptomban soha nem szabad kritizálni az iszlám vallást, az elnököt, meg a szokásokat.
A cipőt le kell húzni mielőtt belép az ember a lakásukba. Meg a templomukba. S ott a nők kendőt kell fejükre borítsanak. Vendégszeretetük közismert. Nem szabad valami tárgyat megdícsérni a lakásban, mert a szokásnak megfelelően a házigazda azt rögtön felajánlja a vendégnek.
A látogatót étellel, itallal traktálják, de a tányéron nem illik ételt otthagyni.
Hasonlóképpen nem illik Egyiptomban a férfiaknak egymásra tett lábakkal ülni. Vagyis nem szabad látszodjon a cipője/szandálja talpa! Hogy miért? El nem tudom képzelni, dehát a viselkedési szabályokra nem mindig adható logikus magyarázat.
Szerző: HP | ápr 28, 2008
Volt még nekem olyan vágyam is, amit megpróbáltam megvalósítani, de nem sikerült, így örökre lemondtam róla. Szerettem volna teveháton utazni, vagy tevegélni. (Nem lovagolni, hanem tevegélni.)
Egyiptomban lehetőségem lett volna rá. Előttem álldogált a hatalmas állat, amitől bevallom megijedtem, mert közelről nem volt ám olyan romantikus, mint a képeken látottak, ahogy bandukolnak a sivatagban. De legyőztem idegenkedésemet (hogy ne nevezzem félelemnek), hisz másokat sem evett meg, különben sem emberevő. Meg Pali is bátorított (bár előbb csóválta a fejét, nahát ez az Édes, mit akar tenni!) de végülis nem sikerült. Sajnos. Nem sikerült.
Pedig meg is egyezett Pali az állat gazdájával a teveháton való sétálás árát illetően, de én képtelen voltam megtenni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem bírtam annyira felemelni lábamat, hogy áttegyem a teve hátán. Nem, még kapaszkodva sem. Bár, odaállt, intette a vezetője, hogy próbáljam meg, ő majd segít, de legyintettem, hogy semmi remény, hisz egy 14-15 éves gyerek volt. Egy beduin fiúcska.
Ment helyettem az unokám, Andrea, akit az apja könnyedén felkapott s felemelt a teve hátára. Én helyette odaléptem egy tarka ruhákba burkolózott, felékszerezett, kisgyermekét a kezében tartó beduin nőhöz (talán a fiú anyja lehetett, ki tudja), hogy lencsevégre kapjam. Kitünő fotótémát láttam benne, s hogy valóban fotózás végett állt ott, abból derült ki, hogy néhány kattintás után nyújtotta a tenyerét, kérve a baksist.
Ő volt az első, utána már megszoktam, hogy Egyiptomban mindenkit meg kell fizetni, akit lefényképezünk. Kivétel nélkül mindenki követelte: baksis, baksis!
A mai napig is sajnálom, hogy nem figyeltem meg a teve viselkedését, az arckifejezését, bár nem tudom, hogy tükröződik-e arcán a lelkiállapota, pl az öröme, hogy “pihesúlyomat” nem kellett cipelje (jó arcot vágva hozzá). Vagy sajnálata, hogy nem teljesült kívánságom. Esetleg megvetése, hogy nahát ez az osztrák milliomos dáma (mert engem valóban annak képzeltek Egyiptomban, osztrák milliomosnak!) nem képes áttenni hátamon a lábát.
Szóval nem tudom milyen hatást váltott ki a tevében a sikertelen kisérlet. Oly messze volt a feje a púpjától, ami mögé felülnöm kellett volna, hogy nem láttam arckifejezését.
Kár, mert arról értesültem, hogy a tevék érzékeny, sőt melankólikus állatok (ki gondolná róluk), akik még sírni is tudnak. Gazdáik becéző szavakat mormolnak nekik.
Emlékszem a legényke is veregette a vállát. Vigasztalta? Biztatta?
Szerző: HP | ápr 26, 2008
Most egy olyan élményemet mesélem el, amely egyáltalán nem illik az egyéniségemhez, nevezetesen azt, hogy hogyan pipáltam egy egyiptomi kávéházban!
A bécsi kávéházak világhírűek, melyekbe a hangulat és kávé kedvéért szívesen térek be, mikor alkalmam adódik rá. Kiváncsi voltam, milyenek az egyiptomiak. Mert előtte olvastam róluk. Tudtam, hogy a bazár mellett ott találkoznak legszívesebben az emberek. Azaz férfiak! Mert csak azok járvéházba. Na, de a turizmusnak köszönhetően ma már megengedett külföldi nőknek is, ezért ragaszkodtam egy kávéházi látogatáshoz.
Mondhatom, élmény volt!
Előtte sokat keringtünk Palival Hurghada szűk belvárosi utcáin, köntösös férfiak és hangos utcai árusok közt, hogy megfelelő helységet találjunk. De igen bizalmatlan „lokálokat“ láttunk, sehova nem mertünk betérni. Már éppen indultunk haza, mikor a szállodánkhoz közel egy ideális helyre bukkantunk, egy kelim szőnyeggel letakart süppedő fotelekkel, utcára néző terasszal, színes neoncsövekkel átfont tőrzsű pálmafákkal körülvett kávéházra. Gyorsan beléptünk. Szerencsére találtunk is két ülőhelyet a teraszon. Langyos szél fújdogált.
Rajtam kívül még két nő volt, a többiek mind férfiak, hangos társaság, zajlott benn az élet. Én meg serényen rögzítettem a tapasztaltakat diktafonomra. Fotózni nem mertem, nehogy baj legyen belőle.
A vendégek kisebb-nagyobb hangerővel szórakoznak, – hallgattam vissza itthon a felvett anyagot. Egyesek olvasnak, vagy halkan beszélgetnek (ez utóbbiakról látszik, hogy idegenek), mások sakkoznak, megint mások dominóznak. Közben a tévé is megy, szerencsére tőlünk távol, éppen futballmeccset közvetítenek s amint látom, sokat érdekel az esemény. Az egyik asztalnál cipőpucoló gyermek tisztítja serényen egyik vendég poros lábbelijét, mialatt az újságot olvas. Egy fodrász is ajánlgatja szolgálatát, szeretné meggyőzni Palit, hogy egyezzen bele egy gyors hajvágásba.
A kávé, tea, gyümölcslevek, tejkészítmények mellett az egyiptomi kávéházakban felkínálnak olyasmit is, ami Bécsben nem létezik. Nevezetesen vízi pipát, vagyis sisát. Én nem cigarettázom, de azt mondtam, ha belepusztulok, akkor is kipróbálom. Mert szeretek mindent kipróbálni, nem tudom miért, tán csak, hogy kipipálhassam. Szóval kiváncsi természet lévén, igent mondtam, kérek én is sisát!
Hozta is fürgén a fiatal a pincér az érdekes készüléket, megtöltötte illatosított dohánnyal s meggyújtotta ízzó széndarabkával, majd elhelyezte nagy ceremóniával előttem, hogy kényelmesen tudjam élvezni. Amint beleszívtam, megállapítottam, hát ez nem is erős, fölösleges volt félnem tőle. Utána még sokszor még bátran megismételtem a műveletet, utána viszont hirtelen arra figyeltem fel, hogy forogni kezd velem a világ. A gyomrom hasonlóképpen.
Felálltam kétségbeesetten, hogy baj van, szaladnom kell! De hová?! És hogyan?! Egyedül képtelen vagyok rá!
Szerencsére odaugrott a pincér és megnyugtatott, ne ijedjek meg, csak a sisától szédülök, mindjárt elmúlik, üljek le pár percre. Úgy is tettem és valóban alábbhagyott a szédülésem. Nem szűnt meg, de később a fiamba kapaszkodva haza tudtam menni a saját lábamon.
Ennyi volt.
Megnyugodtam, kipróbáltam, kipipáltam.
Kipipáltam a vízipipát.
Szerző: HP | ápr 25, 2008
Te már egy “fogalom” lettél!Sokan szereztünk tudomást rólad és szeretettel gondolunk rád valamennyien. Kívánjuk neked (és drukkolunk hozzá!) hogy legyen egy napsugaras életed!
Bár annak a Napnak, mely oly gyönyörű tud lenni mikor felkel, meg lebukni készül az égbolton, a fénysugarait te nem láthatod, de legalább érezd a melegét!
És érezd a mi szívünknek is melegét, amelyet feléd sugárzunk, gondolatban! Lehet, hogy képes vagy erre, hiszen ti olyan természetfölötti adottságokkal rendelkeztek, melyek számunkra ismeretlenek.
Vajon meghallgat(hat)od-e hangoskönyveimet?
S vajon felolvassák-e neked blogomból ezeket az írásokat?
Ha megtenné valaki s te üzennél nekünk, örömet szereznél vele.
Szeretettel, nagy szeretettel ölelünk, valamennyien, akik e történet alapján ismertünk meg téged.
Szerző: HP | ápr 22, 2008
Most félbeszakítom (ideiglenesen) az Egyiptom témát, mert egy olyan mailt kaptam ma, amelytől libabörös lettem. Úgy érzem nemcsak számomra van mondanivalója. Ime a szöveg!
Kedves Piroskám!
A hangos könyveiddel kapcsolatban szeretném tudatni veled, hogy szerintem a legjobb helyre sikerült eljuttatni. Előzménye a dolognak, hogy vasárnap Hajdúszoboszlóról jöttünk vissza a férjemmel, pár napot ott pihentünk. A vasút állomáson egy hölgy megkért, vigyázzunk a kamasz lányára a vonaton. Nem igazán értettem a dolgot, visszautasítottam a kérését. Majd megláttam a lány kezében a fehér botot, elnézést kértem, megkérdeztem, melyik kocsiba szól a lány helyjegye, felszállás után elkisérem oda, -igértem meg az anyukának. Mire a kislány kedves, szelíd hangon azt mondta, szeretne velünk utazni, biztosan lesz hely abban a kocsiban, ahova a mi helyjegyünk szól. Miután elindult a vonat, nem akartam a kislánytól kérdezősködni, hogy milyen az élete vakon, meg egyáltalán. Felajánlottam neki, ha zenét szeretne hallgatni, kölcsön adom a kis mp4 lejátszómat. Örült a lehetőségnek, Budapestig jól elvolt zenehallgatás közben. Kedvesen mosolygott, ha olyan zene volt, ami gondolom tetszett neki… amúgy olasz zenék, Al Bano, Romina Power, Andrea Boccelli… na meg Frank Sinatra, Nat King Cole. Egyszóval, nem éppen egy mai 16 éves kislány kedvencei. Barbarának hívják amúgy. A Nyugatiban tudtuk, hogy várni fogja valaki, egy tanár a vakok intézetéből. Akkor a kislány visszaadta a lejátszót, feltett két kérdést, amiből gondoltam, szeretne ő is hasonlót… az enyémet nem adhattam neki, ugyanis a családról fotók vannak rajta, meg két kis videó film. Ahogy leszálltunk a vonatról mellettünk termett egy nő, méltatlankodott, hogy nem a megfelelő kocsiból szállt le a kislány, majd karon fogta és elsietett vele. El sem tudtam köszönni Barbarától rendesen. Nagyon megfogott a kislány kedvessége, szelídsége, sajnáltam, hogy kérésüket elsőre visszautasítottam. Tegnap áttanulmányoztam a vakok intézetének a honlapját, írtam e-mailt az aligazgatónak, üdvözletemet küldtem Barbarának, meg ha bármiben segíteni tudnék, szívesen vállalnám. Válaszolt rá, átadta üzentemet Barbarának. Gondoltam egy nagyot, biztosan örülnének a te hangos könyveidnek. Ma reggel vásároltam Barbarának egy pontosan olyan mp4 lejátszót, amilyen az enyém, felkerekedtem, és elvittem az intézetbe. Nem könnyű oda bejutni, elmagyaráztam, hogy ki vagyok, milyen ügyben. Találkozhattam Barbarával, boldogan fogadta az ajándékomat, majd egy tanárnőnek átadtam a hangos könyveidet. Azzal a megbízással, hogy véleményüket a borító hátlapján levő e-mail címre (a tiédre) írják majd meg. Boldogan fogadták a könyveket, azonnal bevitték a könyvtárba.
Most pedig megyek főzni, kívánom neked a legjobbakat!
Puszi
Ibi
Szerző: HP | ápr 21, 2008
A lakosság túlnyomó többsége földművelő: fellah. A parasztgazdaságok általában kicsik, alig 2 hektárt tesznek ki. A fellahok agyagházakban laknak, csak a jómódúak engedhetnek meg maguknak téglából, vagy betonból épült házakat.Őket látva az embernek az az érzése támad, mintha megállt volna az idő évszázadokkal ezelőtt. A nap felkeltével kezdődik a napjuk. A müezzin jelzi imárahívó kiabálásával az időt, a nap ritmusát. Számukra ő az “óra”.
Primitív eszközökkel dolgozzák meg ma is a földet. A szántás igába fogott bivajjal, vagy ökörrel történik. Primitiv ekéjük hosszú fatörzsből készült, keskeny végük vasalt.
A napbarnított arcú, aszott testű, szántó fellahot a rovarok után kutató fehér nemeskócsagok, Egyiptom védett madarai kisérik. Mivel az öntözés és állandó napsütés miatt nagyon gyorsan nőnek a növények, ezért a fellah állandóan vagy szánt, vagy a termést gyűjti be. A talaj olyan termékeny, hogy évente többszöri betakarítást tesz lehetővé. Gyakran egyszerűbb az állatokat a mezőre kicsapni, mint betakarítani számukra a takarmányt. Az elvetett lóhere, amikkel az állatokat etetik, egy hónap alatt már ki is zöldül. (Pedig 1971 óta, az Asszuáni gát megépítése óta kihalt a Nílusnak az az áldott “szokása”, hogy rendszeresen kiöntse termékeny iszapját a földekre, ezért már az egyiptomi parasztok is hozzányúltak a műtrágyához.)
Szárazföldi szállításra szamarat, ökörszekeret, vízi szállításra pedig háromszögű vitorlával rendelkező karcsú, gyors csónakot, felukkát használnak.
Hozzászólások