Szerző: HP | ápr 19, 2008
„Hatalmas szókészlet“, valóban az, amint Erzsike írja. De érdekes, hogy még ezt a pár szót se tudtam megjegyezni abban a nagy zűrzavarban. Mindig elővettem zsebemből a papírdarabkát, a “szótáramat”, mielőtt kimondtam volna valamit, például azt, hogy “sukrán”. S azt mindenki megmosolyogta. Tehát a cetli hozzátartozott a “ceremóniához”. De élveztem. Én is, ők is. És olyan hálásak voltak, ha az ember saját anyanyalvükön szólt hozzájuk.Persze ezeket a szavakat fonetikusan írtam le, mert az írásuk, az nagyon bonyolult. Ők is jobbról balra írnak és olvasnak, akárcsak a többi arab országokban. ABC-jük 29 jelből áll. (Latin betűkkel nem lehet az összes jeleket lefordítani). A számokat ezzel szemben balról jobbra írják, mint mi.
Egyiptomban tulajdonképpen egy dialektust beszélnek, az arab nyelvnek az egyiptomi dialektusát. De különösen akik a turizmus valamelyik ágában dolgoznak, így a tevevezetők, vagy a felluka kapitányok, meg a luxushotelek alkalmazottai más nyelveket is beszélnek, görögöt, franciát, angolt, németet, olaszt.
Az iskola most 6-12 évig kötelező, az állami iskolák ingyenesek, mellettük még léteznek magán iskolák és korán-iskolák. Érettségi után egyetemeken és főiskolákon is tanulhatnak a fiatalok. Egyiptom igen neves iszlám fakultással rendelkezik.
Az idősek, elsősorban a nők körében viszont sok az analfabéta.
Nobel díjas (1988) írójuk, Nagib Makfus (1912-1993) volt. Híres munkája a Kairó-trilógia, melyben egy jómódú kairói kereskedő család életéről ír 1918-1945 között.
Szerző: HP | ápr 18, 2008
Csupán néhány szóból állt:– baksis – borravaló (ezt nem használtam, csak hallottam. A jelentését jól ismertem s hozzá a nyújtott tenyeret)
– ájva – igen
– lá – nem
– sukrán – köszönöm
– insallah – ha Allah is úgy akarja
– máles – rendben, O.K.
– májszélámá – viszontlátásra
– jellah -jellah hábibi – gyerünk, gyerünk, kedves, így sürgetett, terelt bennünket az idegenvezetőnk Luxorban, a Királyok Völgyében, a piramisoknál, meg Kairóban. Ez a „hábibi“ lehet más is, nem kedves, de mindenképpen egy megszólítás.
Ezzel a pár szóval s hozzá mimikával, meg integetéssel kitűnően értekeztem Egyiptomban.
Szerző: HP | ápr 17, 2008
Egy hetet töltöttem Egyiptomban, csak egy hetet, de élményt több hangoskönyvrevalót is szereztem. Igen, mert felkészülve mentem, ott meg rögzítettem mindent diktafonomra és fényképezőgépemre, s utána idehaza még azon frissiben feldolgoztam a gyűjtött anyagot, ilyen címek alatt: Egyiptom rövid történelme
Egyiptom földrajza és gazdasága
Hieroglifák
Az ókori sírok közül háromban én is jártam
A múmiák „születése“
A Nofretete-rejtély
Luxor egyáltalán nem luxushely
A piramisok árnyékát hiába kerestem
Bérelt autóval a Vörös-tenger mentén
Hurghada forgatagos utcáin (ezt közöltem most!)
Kleopátra templomában (Dendera), sajnos nem jártam
A Sinai-félszigetet is csak repülőből láttam
Repülővel a sivatag fölött, azaz a mennyország nem lehet szebb a sivatagnál
Kairó, Egyiptom fővárosa, ahol nem szeretnék lakni
Az Egyiptomi Múzeumban túl kevés időt töltöttünk
Szállodánkban igen jól éreztem magam
Mai vallások
A fáraók legnagyobbika: II.Ramszesz
Az egyiptomi istenségek világa kiismerhetetlen
A Nílusnak köszönheti Egyiptom a létét
Az egyiptomi hétköznapi emberek
Állatok és növények
Egyiptomi szókészletem
Szerző: HP | ápr 16, 2008
A szobalány fiúk
Egyik nap beléptünk a bankba pénzt váltani. Kérdem a tisztviselőtől: ki ez a személy, aki tíz lírás bankjegyen szerepel? Tutanhamon,- válaszolja.
Ez nem Tutanhamon!- nézem meg jobban a képet.
Hát, akkor Ramszesz.
Ez nem Ramszesz!- válaszolom megbotránkozva, de már halkabban, mert Pali közben megbökte könyökömet, hogy bejezzem már be.
Hát maga honnan tudja, történelmet tanít?- kérdi csodálkozva a tisztviselő.
Arra már nem is mertem válaszolni, de ő folytatta: Na, majd megkérdem és holnap megmondom, ha bejön.
Nem tettem, megválaszoltam magamnak én a kérdést, nem volt nehéz: Chephren fáraóról van szó, a gizai piramisok középsőjének és a szfinxnek az építtetője.
A szállodában természetesen a szakácsok is férfiak, nemcsak a szobalányok.
A szakácsoknak különben mindig megdícsérem, nemzetközi nyelven, vagyis felemelt hüvelykujjal inte, hogy nagyon finom volt az étel. Látom milyen jólesik nekik, hisz az a legnagyobb elégtételük, ha elismerést kapnak munkájukért, készítményeikért. De valóban “költemények” kerülnek az asztalokra.
Az utolsó előtti nap ezt rögzítettem diktafonomra: az este fellépett egy kellemetlen “gyomorrontás” (másként kellene megnevezzem, de az vulgárisnak tűnik). Remélem kiheverem holnapig, míg indulunk haza. Nem hevertem ki. Makacsul tartott. Itthon komoly gyógyszeres beavatkozás vált szükségessé.
Sebaj, túléltem. Azt a sok élményt viszont, amelyben Egyiptomban részesültem, nem adnám a világ minden kincséért!
Szerző: HP | ápr 15, 2008
Az utcákon itt-ott pálmafák láthatók, de azok szinte csórék, alig tartanak valami száraz, fonnyadt leveleket, azt is odafenn a magasban. Karcsú törzsüket viszont színes neoncsövekkel fonták át, ami igazán jól néz ki este.A járdák furcsák. Fehér-fekete zebrás az oldaluk és olyan magasak, mint egy kicsiszék. Legtöbbször belefogózkodom Paliba, hogy felhúzzam magam rá, vagy leszálljak róla az úttestre. Nem is leszállni kellene a járdáról, hanem leugrani. Már aki tud. Engem mindenhol fel és le kell segítsen Pali, mert önmagamban csak nyögve tudnék megbírkózni vele, súgtam diktafonomnak. Az út szélén homok van, nem csoda, itt már kezdődik a sivatag. Az udvarok, mellékutcák mind homokosak. A járda és úttest közötti homokos (és szemetes) rész nem egy egyenes sáv, hanem cikk-cakkos, mintha autóparkolás végett volna úgy kiképezve. Pedig ott autók egyáltalán nem parkolnak, legfennebb a vendéglők, szállodák előtt.
Egyetlen piros postaládát láttam Hurghadaban. Egyedül állt önmagában a járda közepén.
A telefonfülkék szépek és sok van belőlük, csakhogy azok is a járda közepén állnak.
Le a járdáról, fel a járdára, szorítva a táskát, kerülgetve a telefonfülkéket s kivédve az utcai árusok támadásait, – így sétáltunk Hurghadaban. Persze csakis a Pali jelenlétében. Nőknek magukban nem tanácsos elindulni, azt már tudtuk otthonról. Kimondott sportolás volt mindig a séta, amelyről fizikailag és pszichikailag kifáradva tértünk haza. Andrea kimondottan félt.
Szerző: HP | ápr 14, 2008
Palival kimentünk egyik délután az utcára. Egyedül nem mertem volna megtenni. Rögtön hozzánkszegődött egy koszos fiúcska, s elkezdett nyafogni, hízelegni, könyörögni, hogy engedje megpucolni a cipőjét. Nézte az én fehér szandálomat is, de tekintete elárulta, hogy azzal nem tud semmit kezdeni.
Na, gyere pucold meg, mondta mosolyogva a fiam, ráhelyezve lábát a kicsi állványra. Serényen dolgozott a gyerek, nem sajnálta a boxot még a zoknitól sem. Hamar odakerült még három-négy vele egykorú csivitelő gyerek, valószínűleg a barátai, s míg a másik dolgozott, ők egyre Pali körül ugráltak, főleg a zsebeit figyelve. Le is fényképeztem őket. Egyikük meglátta a diktafonomat s elkezdett erőszakoskodni, hogy „look, look“- lássam! Lássam mi az! Majdnem kitépte kezemből. Jókedvemben voltam, megmutattam, hogyan működik. Belebeszélt, belekiabált s roppant élvezte, hogy visszahallotta utána a saját hangját.
Közben befejezte munkáját a “kenyérkereső” emberke, aki bár előtte azzal állította meg Palit, mutatva ujjával is, hogy „one“, azaz egy lírába kerül az egész, a végén már 20-t kért a munkájáért, mert nagyon szép lett a cipő. (A zokni is.) Adott Pali négy lírát. Zsebrevágta szónélkül, elrohant (a többiek utána), s máris kiszemelt egy újabb áldozatot.
Az egyik járdára telepedett árus mind szeretett volna rámsózni egy vastag nadrágszíjat, mutogatta, hogy a kapocsra rá van írva: Luxor. Váu! Nem is tudom miért nem hatódtam meg s nem fizettem ki rögtön…
Végre megláttam az utcán egy jó fotótémát, egy leánykát, aki fel is volt szépen öltözve és fején tartott egy kosarat, benne pár gyümölccsel. Gyorsan lefényképeztem, mire ő azonnal odanyújtotta tenyerét Palinak: baksis, baksis!
Ő ezzel keresett pénzt.
Hozzászólások