Szerző: HP | ápr 13, 2008
Kellemetlenségek, bosszúságok is előfordultak. Egy linzi társaság (két nő és egy idősebb férfi) mesélték a vacsoránál, hogy előző nap kimentek sétálni. Megállt mellettük egy gyűjtőtaxi, s vezetője invitálta, üljenek fel, majd elviszi őket, ahova akarják. Felültek, az meg behajtott velük egy mellékutcába, ahol követelt tőlük 50 (!) lírát, holott a jegy csak egy lírába kerül. Itthon a szállodában hiába panaszkodtak, hogy mi történt velük, az épületen kivül a turistákért semmiféle felelősséget nem vállal a vezetőség.Hallottam egy másik esetet is. Egy osztrák házaspár arról panaszkodott, hogyan járták meg a Nílus-i körúttal. Luxorból este elszállítja őket Hurghadaba a busz, mondták nekik még odahaza Bécsben. Nem úgy történt. A busz délben már eljött, ők meg ottmaradtak, végül taxit kellett fogadjanak. Igen ám, de 220 km-ről van szó! Ráadásul a sok bosszúság után megérkezve Hurghadába, nem engedték be őket a szállodába. Éjszakára bezárják a szállodát. 12 órát (!) álltak a szálloda előtt az utcán. Felháborodva követelték, hogy vagy kifizetik a taxit és az utcán töltött éjszakát nekik, vagy kiírják az újságba az esetet.
Képzeld el, súgta Pali, mennyire meg volna ijedve az a fiú ott a pult mögött, ha bekerülne egy újságba Ausztriában…
Ő különben erősen élvezi a forgalmat. De csak ő! Az egész életritmus itt rendkívül lassú, idő van, minek sietni, egyedül a sofőrök „izgulnak“. A gyűjtőtaxik verik le egymást, alig tudnak utasokat szerezni. Izgágán rohannak az utcákon, mindenkire rádudálnak, meg-megállnak, kikiabálnak a sétálókra, hogy üljenek fel. A sofőr általában csak dudál és vezet, de mellette van egy virgonc fiatalember a „gyüjtő“, a „szervező“, a „pénztáros“. Ha az emberek nem figyelnek fel a dudaszóra, ő leugrik, odarohan az álldogálókhoz, vagy sétálókhoz, s integet kézzel-lábbal, hogy nincs-e kedvük felülni.
Kész kabaré a gyűjtőtaxizás! Hamar célba lehet velük érni és bent igazán tiszták. Perzsaszőnyeg borítja a földjét.
A sofőrök különben nemcsak verbuválás végett dudálnak, hanem egymással is dudálással kommunikálnak. Minden autóra és minden biciklistára rádudálnak. Köszöntik őket, vagy figyelmeztetik: huss, huss, jövök, állj félre az utamból!
Szerző: HP | ápr 12, 2008
Musztafával
A házak általában (!) befejezetlenek, a tetejükön oszlopok, vascsövek, drótok emelkednek az ég felé. Az egyiptomiak minden fiúgyermeküknek építenek egy emeletet a sajátjuk fölé, hogy abba hozzon feleséget. A befejezetlen házakban várják tehát, hogy a következő fiú is felnőjjön és megnősüljön. S csak a legvégén festik le az épületet, de tetőt akkor sem húznak rá, a házak laposak. Talán azért, mert eső nagyon ritkán esik.
Az utcai árusok olyanok, mint az egyiptomi legyek, mondtam rá diktafonomra, lerázhatatlanok. Nem szabad valamit nézegetni, vagy pláne kézbevenni, mert akkor nem lehet szabadulni tőlük. Az is nagy bakklövés, ha az ember megmondja, milyen nyelven beszél, mert azon a nyelven válaszolnak vissza s többé nincs szabadulás. Az egyiknek (még az elején történt!) megmondtam, hogy magyarul beszélünk, ungarisch, mire megszólalt: Hodzs vadzs? Majdnem hasraestem a meglepetéstől!
Egy jó módszert talált ki Pai. Ha kértek valamiért mondjuk 30 lírát, azt válaszolta, ad egyet. Akkor gúnyosan kikacagták, hogy hova gondol, de „lekoptak“. Egyedül ez használt. Az, hogy drága, vagy nem kell, vagy nem érdekel, az nem volt hatásos. Különben szívesen veszik az alkudozást, sőt el is várják.
Musztafa erőszakkal invitált be az üzletébe. Azonnal kezembe nyomott ajándékként egy szkarabeusz szobrocskát: szerencsét hoz! – biztosított róla németül. Azt nem mondta, hogy kinek, nekem-e, avagy neki. Lefényképeztem, majd küldök neki fotót, ha sikerül a felvétel. (Sikerült). Megtudtuk, hogy az anyjáé az üzlet, akit Fatimanak hívnak, de ő árul az üzletben, mert Egyiptomban a nők nem dolgoznak. Amint kiléptünk a járdára, odasúgta: na látja, mondtam, hogy szerencsét hoz a bogár! Nézze meg, a turisták máris megálltak a kendőim előtt. Azzal otthagyott minket faképnél, s nyomult hozzájuk alkudozni.
Szerző: HP | ápr 11, 2008
Estefelé bemegyünk a központba. Végre gyűjtőtaxival! Érdekes kép fogad a tipikus járműben. Ki van díszítve poszterekkel s elől a bord rojtos csipkefüggönyökkel. Díszdoboz is áll rajta. Olyan, mint egy éjjeliszekrény. Pali szerint azért van letakarva, hogy ne forrósodjon át.Robognak körülöttünk a rozoga, poros gyűjtőtaxik, akár van bennük utas, akár nincs és tülkölnek rettenetesen. Ha kell, ha nem. Végre felszállt (nem be, hanem fel!) egy fekete nő is hozzánk a taxiba, mert eddig csak mi ültünk benne, négyen. A sofőrünk nagyon boldog, hogy megtiszteltük, s ki is tesz magáért: tülköl “teletorokból”. Hadd élvezzük az utazást!
Rettentő mozgalmas és főleg hangos az utca. Sétára nem alkalmas. Fárasztó. Az utcán csak férfiakat látni, nőket nem, vagy csak nagy ritkán. De ezek a férfiak tépik le az embert, még erőszakosabbak, mint Isztambulban voltak.
Egy papírusztekercset szeretnék megnézni, de nem tehetem nyugodtan az erőszakos árusok miatt.
Piramis alakúra épült Duty Free üzletbe térünk be, ami nekem abszolut semmit nem mond. Nem érdekel benne semmi. Az emeletre szeretnénk felmenni a mozgólépcsőn, de egy kartondarab függ rajta „kaputt“ felírattal. Felgyalogolunk. Kár volt, fordulunk is vissza. Szintén gyalog.
Eladásra várakozó újságcsomók állnak a járdára kitéve, s rájuk egy-egy kő helyezve, hogy ne fújja el a szél. Kellemes az idő. Az útszélen itt-ott hibiszkuszbokrok virítanak. A nők feketében járnak, fejüket fekete fátyol borítja, de arcuk nincs lefedve.
Az emberek barátságosak, szeretik, ha valaki rájuk köszön, rájuk mosolyog. Én igyekszem is megtenni, de egy éppen morcosan vitatkozó házaspár után bizony odaszóltak angolul, amiből csak egy szót ismert fel fülem: smile (mosolyogni).
A fekete hajú és szemű Lauránkra, aki nem kimondott mosolygós lény nem szólnak rá, inkább figyelmesen szemlélik, hogy miféle teremtmény lehet.
Vajon honnan jött? Bécsből?! Á, nem, az lehetetlen! Egyre kérdik, hogy arab-e, s beszélnek hozzá a saját nyelvükön, figyelve, hogy lereagálja-e.
Valaki odaszólt angolul Palinak, hogy hagyja itt, neki kellene, rámutatva Laurára.
Ad érte két tevét?- kérdezett vissza a fiam nevetve.
Hogy-hogy kettőt? Kétszáz tevét hajlandó érte adni!
Andreától kérdi utána az anyja: akarod hogy legyen otthon kétszáz tevéd?
Bécsben?! Igen!!! – válaszolja csillogó szemekkel s fülig érő szájjal.
De akkor itt kell hagyjál engem.
Azt nem! Tudod mit, inkább hagyjuk itt Nánát! (az én vagyok!)- találja meg az kedvező megoldást a kicsi.:))
Szerző: HP | ápr 10, 2008
Hurghada a Vörös-tenger egyik legismertebb települése, turista központja. Luxortól 220 km-re fekszik, s onnan a 44-es autóúton lehet megközelíteni. Egyik felén a tenger végtelensége húzódik, másik felén a végtelen sivatag .Naponta indít repülőt Kairóba, s egy óra alatt ott is van az ember a fővárosban.
Hurghada egy fürdőparadicsom, melynek viszont „flairje“ egyáltalán nincs. Téli-nyári üdülőhelység (de a nyári hónapokban számolni kell a kellemetlen, már-már kibírhatatlan hőséggel!)
A halászok számára ideális hely, s ha ügyesek, vitorláshal, kardhal és tonhal kerül hálóikba.
Szemben a tengerben emelkednek a Giftun-szigetek, amelynek tengervilága állítólag csodálatos. Búvárkodás, széllovaglás, üvegfenekű csónak kirándulás közt lehet válogatni a merész vállalkozóknak.
Kilépünk a szálloda elé, a lépcsősor tetejére, előttünk robogtak a gyűjtőtaxik, az utasokat szállító fehér-kék színű mikrobuszok, amelyek Hurghadában az autóbusz szerepét töltik be. Taxiállomások nem léteznek a városban, a járművek ott állnak meg ahol utas várakozik, vagy ahol le kell tenni valakit.
Ránk dudál mindenik, hogy menjünk, üljünk fel! Szinte verik le egymást a hangos utcán, kacskaringós ívben haladva, mert kerülgetik a gödröket, meg az embereket. Mindenkire dudálnak, mindenkit hívnak.
Akárhova utazik az ember vele, egy líra az ár, ami kb 25-30 cent. Az egyiknek oldalára kézzel van ráírva: Taxi.
Nem ülünk fel, inkább gyalog indulunk útnak, hogy többet lássunk.
Az utcákon gyümölcsöt, zöldséget, tengeri kagylókat, ajándéktárgyakat árulnak.
Fehér ruhás rendőr (police) halad el előttünk. Utána egy szürke kaftános férfi lépked ráérősen, barna arcát mély barázdák teszik érdekessé.
A feliratok kétnyelvűek: arab és angol.
Sajnos nem tudunk kedvünkre szemlélődni, mert mindenki dudál nekünk s integet kézzel-lábbal, kikiabálva az ablakon, hogy üljünk fel taxijába.
Szerző: HP | ápr 9, 2008
Mielőtt hátatfordítanék (csak a blogomban!) Hadadnak, szeretnék köszönetet mondani a kiállításomon résztvett látogatóknak, a szervezőknek, a segítőknek, szállásadóimnak, a gyermekeknek, a börvelyi kórusnak, a szakácsasszonyoknak, akik mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy felejthetetlen emlékké, sőt fogalommá váljon számomra Hadad. És Jánosnak, aki mozgatta a szálakat.Köszönetemet küldöm Ausztriából naplóm olvasóinak, és legfőképpen azoknak, akik hozzá is szóltak egyik-másik témámhoz, akik soraikkal, megjegyzéseikkel serkentettek, biztattak: Magyarországra Ildikónak és Juditnak, Romániába Tibornak és Kaliforniába Andreának (sunflower).
Szerző: HP | ápr 7, 2008
Befejezésként hadd idézzem Rebeka nevű lányának szívet simogató, sokatmondó szövegét, melyet a Hadadi Napok alatt a Virágaim címet viselő festménykiállításomon jegyzett vendégfüzetembe. Íme a szöveg:„Drága Piroska néni! Nagyon boldog vagyok, hogy újra megismerhettem. Eddig édesapám egyik legkedvesebb tanárnőjeként, a természettudományok pedagógusaként, a család ( és főleg nekünk, Herman gyerekeknek) kedves Piroskanénijeként ismertem, aki meleg pulóvereket kötött nekünk és azt a dalt tanította meg, amit jókedvemben most is néha eldúdolgatok: „Ha majd egyszer sok pénzem lesz, felülök a repülőre…”
Most pedig virágzó lelkű, második életét élő, jóságos Piroska nénivel találkoztam, aki meg merte tenni azt a lépést, hogy új feladatot, lelki indíttatásból teljesen másfajta megbízást vállalt az életben.
Tisztelem a bátorságát, rajongok a színekért és azt kívánom, hogy legyen ideje elvégezni, végigjárni az Istentől kapott szép és új utakat…
Sok szeretettel, a viszontlátás reményében,
Herman Mostert Rebeka,
Hadad, 2007. VII.22”
Erre a gyönyörű jegyzetre mit mondhatnék mást: Az alma nem esett messze a fájától!
Fábián Tibornak pedig köszönöm kérdéseit, kellemes időtöltés volt számomra visszakanyarodni térben és időben a múltba, a gyökerekhez. Horváth Piroska, Ausztria, Ried, 2007. júl 29
Gratulálok a válaszaihoz, nagyon tetszett a stílusa, a lelkesedése.
Barátsággal Tibor
János később így reagálta le az anyagot: tetszik nekem a visszaemlékezésed, napfénybe állítasz, látszik, hogy kedves mákvirágod voltam. Valósággal megénekelted az ifjúságomat, amiről az én új partiumi világomban keveset tudnak.
Hozzászólások