Szerző: HP | Már 28, 2008
Tanárúr, faragjon embert a fiamból!– ezt a címet adta Tibor annak az interjúnak, melynek kérdéseit interneten küldte el nekem Riedbe, röviddel a Hadadi Napok után.
Ön és férje is tanította Hermán M. Jánost, a besztercei középiskola magyar tagozatán. Kik jártak ebbe az iskolába és honnan?
Úgy van, mindketten tanítottuk. Hogy kik jártak az iskolánkba? A besztercei és a környékbeli diákok. Széles környékről beszélek, amelybe beletartozott Nagysármás is, ahonnan János származott. Sőt, még Székelyföldről is volt tanítványunk. De elsősorban Teke, Zselyk, Sófalva, Tacs, Máté, Vice, Kékes, Köbölkút, Újős, Apanagyfalu, Cegőtelke, Kerlézs, Beréte, Bethlen, Málom, Magyardécse, Árpástó, Retteg, Felőr, Somkerék, Magyarnemegye, (most hirtelen nem ugrik be több név) küldte hozzánk a gyermekeket. János egyike volt a több száz diákunknak.
Milyen gyerek volt „Jánoska”? Mi az, ami legtöbbször eszébe jut róla?
Ő nem Jánoska volt, hanem Jancsi. Herman Jancsi. Így „a”-val. A férjemnek pedig felemelt mutató ujjal, mélyen a szemébe nézve „ide figyelj János fiam”. Mire ő mindig mosolyra álló száját összeszedve ezt válaszolta: „igenis, Pali bácsi”.
Milyen volt? Szinte hihetetlen, de igaz. Egy nyúrga, csontos, alig izmos, rövid nadrágos (persze az iskolában kötelezően egyenruhát viselő), széttaposott cipőkben járó, internátusi gyermek volt, s ennek megfelelően mindig éhes. Barátokkal körülvett, vidám, nyüzsgő, hangadó diák volt, amolyan vezéregyéniség.
Mit mondhatnék még róla? Megbízható, s a tanáraival szemben illedelmes gyerek volt. És főleg: szavatartó, akire számítani, építeni lehetett. A mai tanároknak sok ilyen Herman Jancsi típusú diákot kívánok!!! (Vagy már kiment volna divatból?)
S nekem úgy tűnik, örökké leste, hogy szükségem van-e segítségre. Ha igen, azonnal ugrott. Hogy ez személyes szimpátia volt-e részéről, avagy más kollégákkal szemben is ilyen volt, azt nem tudnám megmondani. Nekem, ha csak tehette, mindig a közelemben tartózkodott, vagy legalábbis rajtam tartotta a szemét. Az ilyen diákra mondtuk, hogy „mindig a talpam alatt van”. Ezt pozitív értelemben mondom.
Azt különben többször is elmondta a későbbiekben, hogy „a példaképem voltál”, amire természetesen nagyon büszke vagyok.
Szerző: HP | Már 27, 2008
Oly sok kérdeznivalóm lett volna a gróf úrhoz. Például, hogy ebben a kastélyban töltötte gyermekkori éveit?Azt tudom, hogy ez volt a Degenfeldek nyári nyaralója, s a téli?!
Meg hogy ezen a gyönyörű udvaron, amelyről még saccolni sem tudtam hol ér véget, sokat szaladgált kisfiúként?
S hogy ezek a hatalmas fák, melyek a Hadadi Napok alatti nagy kánikulát sűrű lombkoronájukkal valamennyire csökkenteni tudták, mekkorák voltak?
Még azt is megkérdeztem volna, hogy annak a gyönyörű teremnek, melyben kiállítottam, mi volt egykor a funkciója.
Sajnálom, hogy nem sikerült megmutatnom neki a virágaimat. Vajon tetszettek volna? Vajon milyen megjegyzést fűzött volna hozzájuk? S vajon mit írt volna látogatása végén a vendégfüzetembe?
Ha sikerül felkeresnem Münchenben, feltétlenül elviszem neki a Hol van Hadad? címü hangoskönyvemet, s a megzenésített fotóalbumot, a Virágaim-at. Meg a vendégfüzetet. Hátha mégis ír bele valamit.
Szerző: HP | Már 25, 2008
Figyeld csak mit írt Lóránt a vendégfüzetembe!- mondtam a fiamnak valahol már a határ felé közeledve:Biológia tanárhoz híven a festészete is az élet szépségeihez kötődik, a virágokhoz, az élővirágok által pedig a lélek virágaihoz, úgy ahogy azt tanította nekünk Kiss Jenő versével:
“A vércsoportom zéró
Adok mindenkinek
De oly kevés az, akitől kaphatok »
Isten áldása legyen életén és munkáján, örvendve a találkozásnak, egykori besztercei diákja Salánki Lóránt, közgazdász, püspöki tanácsos, 2007 július
Most még egyet szeretnék: megismerni a tekintetes gróf urat Münchenben, s személyesen átnyújtani neki a hadadi hangoskönyvemet.
Sajnálom, hogy a 85 éves gróf Degenfeld Pál a kánikulára hivatkozva nem jött el, hogy személyesen vegye át a Pro Ecclesia Díjat.
Sajnálom, mert egyrészt én még soha nem találkoztam egy igazi gróffal, másrészt mert nekem ismeretlenül is olyan szimpatikusnak tűnik azok után, amiket hallottam, meg olvastam róla. Akiről úgy beszélnek, hogy nemcsak rangjában maradt meg arisztokratikusnak, de lélekben is.
A 2 hektárnál is nagyobb park közepén álló impozáns kastélyát a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek és a helyi református egyházközségnek adományozta ingyenes használatra 39 évre.
Az egyház az említett díjjal mondott köszönetet a nemes gesztusért Degenfeld Pálnak és magára vállalta a műemléképület külső és belső rendbetételét.
Szerző: HP | Már 24, 2008
Hogy Lászlóval nem tudtam civilemberként beszélgetni, megmutatni neki a virágaimat, lefényképezni közöttük, azt nagyon sajnálom. Sietett az udvaron megrendezett istentisztelet után egy másik faluba, papszentelésre. Közbejött ugyanis egy érdekes találkozás. A találkozásom Lóránttal.
Fotózás közben a lencsében megláttam egy ismerős arcot, egy kb három évtizeddel ezelőtt látottat, egy régi kedves tanítványomét.
Nem, ez nem lehet igaz!- meresztettük szemünket egymásra.
“A vércsoportom zéró” – lépett hozzám mosolyogva. Igen, ezt a jelszót csakis egy régi tanítványom mondhatta…
Hogy is hívnak?- kérdeztem, miután megöleltük egymást, nem ugrik be a neved. Megmondta. Ezt a meglepetést! Itt kell találkoznunk annyi idő után Hadadon!
Aztán átvittem a kiállításomra, megmutatni neki virágaimat. Nekik pedig Lórántot bemutatni: nézzétek ez egy nagyon kedves tanítványom volt.
Nahát, csodálkoztak a virágaim, figyelmesen szemlélve a vendéget.
Szerző: HP | Már 23, 2008
Ott oly nagy volt a kapkodás, meg az izgalom részemről, hogy még reszkettem bele, hiszen indulnunk kellett minél gyorsabban Bécsbe. Onnan pedig tovább Riedbe. Azt se tudom, kitől sikerült elbúcsúznom, s kitől nem. Mert közben az udvaron megkezdődött a vasárnap délutáni istentisztelet, amelyen János prédikált. Tőle még elbúcsúztunk az utolsó pillanatban, de Árpádnak csak intettem. Ő viszonozni se tudta, mert orgonált, csak tekintetével követett, amint a széksorok mögött áthaladtunk az udvaron.Úgy tele vagyok élményekkel!- mondtam a fiamnak, amint elindultunk. Annyira feltöltődtem, hogy tiszta muszály lesz kiírnom magamból.
Aztán elővettem táskámból a vendégfüzetet s újra elolvastam a Szabolcs meleg sorait:
Nagy öröm számunkra, hogy egy induló intézmény születésénél jelen volt és megmutatta lélekből fakadó képeit. Reméljük adódik alkalom még arra, hogy kiállítson itt képeket. Visszavárjuk! Isten áldását kívánjuk életére és munkájára, sok szeretettel a Hadadi Degenfeld Egyházi, Oktatási és Művelődési Központ vezetősége nevében Kurta Tőtös Szabolcs.
Szerző: HP | Már 22, 2008
Hagyják itt a szívük egy kicsiny csücskét és jőjjenek vissza máskor is, mondta Beáta, az újonnan felavatott Degenfeld Művelődési Központ vezetője, üdvözlő beszéde végén.Tőlem személyesen pedig így búcsúzott: szeretettel adom Piroska néninek az én (!) virágaimat. S átnyújtott egy református imádságos könyvet, meg egy általa festett tojást.
Sajnos a kapkodásban, mert éppen szedtük össze a festményeimet a segítségeimmel, vagy 5-6 gyerekkel (pardon, ifjú művésszel, akiknek viszont a kiállítása ottmaradt az ajtón!) így elfeledkezve róla, hogy esetleg sérülést szenvedhet, a táskámba süllyesztettem a kapott kedves ajándékot. Itthon már csak apróra tört héjat ráztam ki belőle.
Ó be kár! – pedig milyen szívesen tartottam volna meg legkedvesebb emlékeim között. Aztán mosolyogva eljátszadoztam vele: ráhelyeztem őket a könyvecske címlapjára, a Dührer imára fogott kezének képe köré. Festői lett. Minden tojáshéj darabkán valami minta van, egy-egy színes virágszirom, vagy zöld levélke. Miközben fényképeztem, arra gondoltam, hogy legszívesebben így tartanám meg emlékbe.
Olyan kedves, olyan festői!
Hozzászólások