Tapas

Tapas

Éppen svédországi vendégeimmel ebédeltem, amint megkérdezte Babi: Piroska, te szereted a kagylót, csigát, rákot?
-Jaj, nem, rázkódtam össze.
-Mert én még a halat se igen.
-Én se nagyon, de azt néha mégis megeszem.
Ennyi volt akkor a szóváltás e témáról, mert másra terelődött a beszélgetés.
Nekem csak most, távozásuk után néhány napra ötlött fel a félbemaradt beszédtéma s ugrott be egy régi emlék.
Hamar megkerestem komputeremben, mert akkor lejegyeztem élményemet. Spanyolországban történt, pár évvel ezelőtt.

El Pecadito- olvastam hangosan egy cégtábláról, Sitgesben.
– Gyerünk be, együnk valamit!
Micsodát?!-kérdeztem ijedten, odabentről ugyanis furcsa szagok csapták meg orromat.
Hogy te mit eszel, azt már gondolom, de hogy én mit, azt még nem tudom.
S én mit eszem?
Egyelőre titok, válaszolta sokatmondóan a fiam s máris belépett rendelni.

Az utcára kitett asztalok egyikéhez ültem le. A szemben lévő ház hófehér teraszáról hatalmas Hibiscus bokor piros tölcsérvirágai kandikáltak felém. Nem integettek, mert szél sem rebbent. Vártam a meglepetést. Jött.
Mindjárt meghalok!- néztem az elém helyezett négy rózsaszínű rákra. Ez nekem nem kell!- mondtam határozottan és megdöbbenve. Jesszusom, en még ilyesmit soha nem ettem!
Felcsillant reménykedve szemem, mert hoztak közben egy tányér szalmakrumplit is, kechuppal leöntve, de túl korai volt az örömöm, mert az nem nekem szólt. Azt magának rendelte a fiam. Én csak egyem a specialitást, a Tapast, a kóstolót.
Nem gondoltam, hogy valaha képes leszek számbavenni rákot. Képes voltam. Csak addig volt nehéz, míg legyőztem undoromat.
De hogy kell ezt enni?!- kérdeztem az elején kétségbeesetten.
Fogolmam sincs, soha nem ettem és nem fogok,- válaszolta Pali csibész mosollyal.
Bátorságot és mély lélegzetet véve elkezdtem ropogtatni a rákokat. Ami ehető volt bennük, mindent megettem, csak a fejüket téptem le, mert azokat a kiddülledt fekete szemeket és hosszú csápokat nem voltam képes szájba venni. Hangosan ropogott fogaim között a rákok kittinpáncélja.
Utólag tudtam meg, hogy azt nem kellett volna megennem, hanem ki kellett volna
fejtenem belőlük a kevéske húsos részt. Nem volt probléma, még jó fogaim voltak, összemorzsoltak mindent, ami közéjük került. Igy a rákok kitinpáncélját is…

Jóformán le se nyeltem a rákokat, máris hozták a második Tapast, a Caracoli-t. Egy tányér főtt csigát, piros szósszal leöntve. (Jaj, Istenem!) És hozzá két pálcikát. De miért kettőt? Mai napig sem tudom. Boldogulj!- szólt a biztatás. Boldogultam. Az egyik pálcikával kikapartam az összezsugorodott csigákat a héjukból s belemártva a pikáns csipős szószba mind eltüntettem gyomromban.
A fiam, aki eléggé utálós természet, előbb elfordult, ne is lássa, de aztán, mikor mondtam, hogy finom, kuncogva figyelte serény foglalatosságomat. Csak akkor fordult el megint, mikor megkérdeztem, hogy nem akarja-e ő is megkóstolni.
Hogy a csigának önmagában milyen íze volt, nem tudom, mert én csak a mártásnak éreztem a csípős gulyásra emlékeztető ízét. A kiürített csigahéjakat a pincér el akarta vinni, de intettem, hogy hagyja csak ott. Pali megszeppent, hogy azt is megakarom enni. Nem, nem megenni akartam, hanem beraktam őket egy műanyag zacskóba (18 darab volt), hogy hazavigyem megmutatni a többieknek, mit ettem Sitgesben.

Jött a harmadik Tapas, a Mejillones vapor,- egy tál feketekagyló. (Már meg se lepődtem tőle.) A hozzá felszolgált fokhagymás, olajos szósz, kicsit ismert íz volt, hasonlított a muzsdéjhoz, amivel ettük odahaza régen a sült halat. Abba mártogattam bele a szétnyílt kagylóhéjak közül kipiszkált húscafatokat. Az elfogyasztott kagylók héjait (20 darab volt) szintén beleszotyogtattam zacskómba az üres csigaházak mellé.
Máris hozták a negyedik Tapast, a Gambas Plancha-t, egy felfúvódott hófehér tintahalat (amit már magától értetődően fogadtam), sűrűn leszórva petrezselyemmel s egy szelet citrommal. Mondom, ezek után már semmi nem lepett meg. A nagy csóré szépia, fokhagymás, olajos, zöld szószban hevert, amely kiemelte fehérségét.
– Rágós, mint a szalonnabőr, de igazán finom ez a tintahal,- mondtam szuszogva az utolsó falatokkal küzdve. Megettem mindent. Meg én. Az utolsó cseppig. Tán nem fogom otthagyni, ha már ki van fizetve!…
– Jaj, ha most nem leszek beteg, akkor soha. Ezt se gondoltam volna, hogy képes leszek ilyesmiket megenni,- tápászkodtam fel az asztaltól…

Az itteni ételeket megkóstolni olyan, mint megnézni a kolostorokat, templomokat, palotákat, vagy múzeumokat, hiszen egy nép gasztronómiája éppen annyira hozzátartozik a kultúrájához, mint amazok,- oktatott a fiam.
Erkélyes kőházak között vonszoltuk magunkat az állomás felé.
– Itt meg halat sütnek. Érzed? – kérdezte a fiam.
Nem. Nem éreztem abszolut semmit. Úgy tele voltam a saját illataimmal: gyomroméval, zacskóm tartalmáéval, hogy az orrom nem volt képes más illatokat felfogni. Ha egy kutya vagy macska került volna utunkba, valószínűleg alaposan körülszagolgatott volna.
Nem tudtam sietni, elsuhant előttünk a vonat.
Leültünk az állomás kőpadjára, és vártuk a következőt. Én pihegve, égő gyomorral egyre csak azt ismételgettem: Jaj, ha most nem leszek beteg, akkor soha…

Nem lettem. És most jön a csattanó!
A tegnap dolgoztam át ezt a néhány évvel ezelőtt átélt emléket s ma reggel,- ez a ráadás!- egy nagy csömör ütött ki a számra.

****

Viktor újabb virágokkal kedveskedik. Köszönjük neki!!!
https://www.flickr.com/photos/vikig/albums/72157704435627332

Frankenburgi kockajáték

Frankenburgi kockajáték

Lakóhelyem, Ried közelében fekszik a kis, alig ötezer lakosú városka, Frankenburg. Arról nevezetes, hogy ma Európa legnagyobb szabadtéri színpadán (mert azt mondhatja magáénak!) 1925 óta kétévenként 400 szereplő fellépésével a történelem egyik legkegyetlenebb eseményét elevenítik fel, háromezer néző előtt.
Ennyi személynek tudnak ülőhelyet biztosítani a falu közelében lévő réten, hogy végignézze a kosztümös előadást. (Mezőn van, de meg van ott kérem minden szépen szervezve: ingyenes parkolóhelyek személygépkocsiknak és buszoknak, sőt a mozgássérülteket külön járművek szállítják a városközpontból a helyszínre.)
A környéken nagy plakátok hírdetik már hetekkel előtte a Frankenburgi kockajátékokat.
Az előadásokra ernyővel, meleg ruhával, esetleg pléddel felszerelve érkeznek a látogatók, mert este fél kilenckor kezdődik az előadás és jól belenyúlik az éjszakába.

Az előadás a parasztlázadások és vallásháborúk időszakában, 1625-ben a helységben lezajlott szörnyű eseményre emlékeztet, amikor Luther protestáns tanainak elterjedése egyre nagyobb méreteket öltött, s egyre kegyetlenebb, erőszakosabb módszerekkel próbálták azt megakadályozni.

Az eseménysorozatot az váltotta ki, hogy a hatóságok elűzték a falu protestáns lelkészét és katolikus papot akartak helyébe tenni. A meg nem kérdezett hívek erre fellázadtak, fegyvert fogtak, bekerítették a paplakot, templomot, valamint a kastélyt.
A bajor helytartó, (Bajorországhoz tartozott akkor e vidék) Herberstorff gróf, kegyelmet ígért a felkelőknek, ha abbahagyják a lázongást, s lenyugszanak.
Igéretét azonban nem tartotta be. Sőt, kegyetlen módon megtorolta az eseményt. Az összefogott felkelő parasztokat gmundeni kastélyának börtönébe záratta és megkínoztatta. Majd a 36 vezért elővezette s eljátszatta velük a hírhedt kockajátékot. (Azon a réten történt az esemény, ahol ma a szabadtéri előadásokat rendezik. 1625 május 14.- ét írtak a naptárak.)
Nagy nézőközönség szemeláttára kettesével elővezették a parasztfelkelés vezéreit , összesen 36-t, s odatették őket, hogy dobjanak kockát. Amelyik többet dobott, kegyelmet kapott, amelyik kevesebbet, azt ott helyben, akasztották is fel a fára. (Az akasztófaként szolgáló öreg, védetté nyilvánított hársfa ma is él, s alatta egy komor hatású szobor utal a borzalmas eseményre.)
A kockajáték tehát élet-halál kérdése volt. 17 személyt akasztottak fel a helyszínen.
S még valami: a kosztümös játékot a kockajátékban résztvett parasztok utódai játszák…
A sors iróniája: a grófot saját kastélya udvarán ütötte le fejszéjével egy paraszt. (Földi maradványai a szomszédos helységben, Altmünsterben a templom szentélyében nyugszanak. Misék idején letakarják a fehér márvány siremléket…)

Az előadással egyidőben, ha valaki nem kívánja megtekinteni a kosztümös „horror” játékot, a városka vásárterén szabadtéri koncerten vehet részt.
Ha nekem választanom lehetne, én a kockajátékot nézném meg. Eddig még nem sikerült. De bízom benne, hogy egyszer megadatik, talán jövőben, hátha akad kisérőtárs hozzá. Ha jövőben sem sikerül, akkor további két év múlva. Akkor se lesz késő, mert nincs korhoz kötve.
Apropó, kor. A belépő felnőtteknek 13, gyermekeknek 5 euróba kerül.
Azt sem láttam, csak a faluban jártam, egykori állatorvos tanítványomnál, aki (friss oszták jövevényként magyar nyelvet tanítottam a népfőiskolán) a kurzusomat látogatta. Akkor hallottam először az eseményről, de akkor még alig értettem valamit a magyarázatából. Az elmondottakról könyvekből, meg a sajtóból értesültem.
Még csak annyit befejezésként, hogyha dobókockát, vagy kockadobást látok, mindig a frankenburgi kegyetlen történelmi esemény jut eszembe. S enyhén kiráz tőle a hideg…
De kihasználva ezt a „mézesmadzagot” a leleményes szervezők kiterjesztették más területekre is a „lépesmézet”. Van már Kockajáték utca a faluban, benne a Kockajáték Házzal, amelyben többek közt Kockajáték kiállítás tekinthető meg, de szerveznek Kockajáték túrákat is, kiadtak Kockajáték könyvet, amelyből tájékozódni lehet a 17.századi parasztfelkelésekről, illetve a Harmincéves háborúról. S az csak természetes, hogy a vendégek kedvükre vásárolhatnak különféle szuvenírtárgyakat is az említett témával kapcsolatban.
Ötletekben nincs hiány, sem turistákban, jön tehát a pénz. Frankenburg ezzel a kockajátékkal csalogatja a vendégeket, a szomszédos helységek teljesen mással.
Mindent a turizmusért jeligére müködik az egész “apparátus”. Méghozzá sikerrel. Le a kalappal!

A színek hatása

A színek hatása

Hogy hatnak a színek az emberi elmére ?
Egy szürke világban a színes öltözködés vagy lakberendezés szinte nonkonformizmusnak számít. A színek hatnak lelkiállapotunkra, egészségünkre és memorizáló képességünkre is. És nem utolsó sorban akár egy üzleti tárgyalást is befolyásolhat vagy segít tudat alatt jó benyomást kelteni az esetleges munkáltatóban.
A színeknek nem csak dekoratív és esztétikai szerepük van, hanem igen erős hatással vannak pszichénkre és érzelmeinkre, valamint arra, hogy hogyan fogjuk fel az információkat.
Például véletlenszerűen kiválasztott embereket kérdezve azokról a szempontokról, ami alapján elvesznek egy terméket a polcról, kiderült, hogy a színnek több mint 50%-ban volt döntő szerepe, míg a tapintatnak 5,6%, a hangnak és illatnak pedig mindössze 1-1%.
„Valakinek valamilyen szín iránti szimpátiája információkat adhat annak személyiségéről”
„Amikor valamilyen színt választunk, belső állapotunk és élményeink vetülnek ki”.
Habár a színek érzékelése szubjektív, néhányuk hatásának mégis univerzális hatása van.
Piros: energiát, erőt, érzékiséget, szexualitást inspirál. Akik ezt a színt kedvelik, túláradó egójuk van, de ugyanakkor racionálisak is.
Sárga: boldog, életteli, néha félénk és érzékeny embereket jellemez. Megbízható emberek, irigylésre méltó fizikai- és mentális egészséget sugároznak. A sárga a féltékeny embereket is jellemzi. Ami a tudatot illeti, a sárga szín befolyásolja a koncentrációképességet, a reakciókészséget és az éberséget.
Narancssárga: egy érzéki szín, a piroshoz közel lévén pedig melegszívű embereket jellemez, akik jóságot és optimizmust sugároznak.
Rózsaszín: a fiatalság színe. Ha gyakran előfordul az öltözködésben, éretlenséget, gyermetegséget jelöl, a fiatalság iránti vágyat jelentheti. Ők gyakrabban küzdhetnek döntésképtelenséggel és gyötri a saját személyiségük.
Fehér: az egyszerűség, tisztaság, derültség színe. Azok, akik sok fehérrel vannak körülvéve, jó szándékúak, adakozók, ártatlanok és általában egyszerű életvitelűek. Nem szeretik a bonyodalmakat, nem keverednek botrányokba és legtöbbször emelt fővel zárnak egy-egy összetűzést. Diplomácia és tartás jellemzi őket. Ha egy iroda dekorálásánál túlzásba viszik, a fehér szín, a pupillákat szűkítve unalmasságot válthat ki.
Fekete: a rejtélyt és ismeretlent jelképezi, néha pedig a magányra való vágyat. Akik szeretik ezt a színt, általában nehezen kezelhetők de önfeláldozóak, és ugyanakkor konzervatívak. A szakértők nem ajánlják ezeknek a semleges színeknek a használatát munkakörnyezetben vagy otthon, mivel csökkenti a szellemi- és metabolikus aktivitást, depresszív és nyugtalan hangulatot generálva. Fiziológiai vonatkozásban a sötét lassítja az életfunkciókat, az ingerekre adott válaszreakciókat, csökkenti a pulzust.
Szürke: semlegességet és mesterkéltséget szimbolizál, ugyanúgy, mint a parancsoló fekete. Egy alkalmazónak tudnia kell, hogy aki a szürkét kedveli, tudat alatt az elhatárolódás, a bele nem avatkozás, a minden hatástól való elzárkózás vágyát táplálja.
Barna: egyensúlyt és hihetőséget sugall. Egy határozott, barátságos, két lábbal a földön élő embert jelöl.
Kék: egy tiszta, nyugtató szín. Ez a harcosok színe, azoké, akik valamilyen téren a tökéletességre törekednek. Néha befele forduló természetűek, akik a munkának szentelik magukat, főleg a kutatói területeken. Paradox módon a kék szín túlzott használata a belterek kialakításánál, depressziót idézhet elő.
Zöld: kivételes tónusú. A zöld kedvelők barátságosak, tökéletességre törekvők és hatalmaskodók.
Lila: a fantáziával, a kreativitással hozzák összefüggésbe. A királyságot jelképezi, vagy egy romantikával teli világot. A lila elutasítása az elkötelezettségtől való félelmet és tétovázást jelent.
Az ókori egyiptomiak és a kínaiak gyógyításra használták a színeket
A pirosat a test és lélek stimulálására használják, valamint a keringés javítására.
A sárga idegi stimulációra hasznos, és a szervezet tisztítására.
A narancssárgát a tüdő gyógyítására használják, valamint az energiaszint növelésére, mivel növeli a szívfrekvenciát. Ezen kívül elősegíti a gyomorsav termelődését.
A kéket fájdalomcsillapításra használják. Csökkenti a vérnyomást és a pulzust, szabályozza a légzést.
Az indigókék különböző árnyalatai rendbe hozza a bőrproblémákat, az ibolya pedig serkenti a szív-érrendszer- és tüdő aktivitását.
Egyed Zsuzsanna (forrás: Internet)

Viktor újabb fotósorozatott küldött nekünk:
https://www.flickr.com/photos/vikig/albums/72157707312584365

Blogtársunk, a szlovákiai M. Nagy László febr 28-án Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Szívből gratulálunk a jogosan megérdemelt nagyrabecsüléshez!

https://nmi.hu/2019/03/18/ez-az-arany-bizony-fenylik/
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2379826158913370&set=a.1757656504463675&type=3&theater

2019 színe

2019 színe

Adri küldte: Az év színe

A 2018-as évet még el sem búcsúztattuk, de a Pantone, már most megválasztotta a 2019-es év színét, amely a Pantone Living Coral, vagyis az élő korall névre hallgat. Utánanéztünk, hogy mit érdemes tudni erről a színről, hogy miért választották, és mit szimbolizál a cég szándékai szerint.
2010 óta minden évben megválasztja a Pantone Color Institute a következő év színét, amely aztán meghatározó lesz a nyomda- és grafikai ipartól kezdve a lakberendezésen át a divatig. A kiválasztott színnek – amelyet egy évben kétszeri titkos találkozón döntenek el a cég képviselői – minden esetben kapcsolódnia kell valamilyen módon az adott évhez. A megválasztott színt A Pantone Viewben teszik közzé, amelyet leginkább divattervezők, virágkötők és más kreatív terméket gyártó vállalatok megvesznek, hogy segítséget és iránymutatást kapjanak készülő termékeik design kialakításához. Érdekesség, hogy eddig csupán egyszer, fordult elő, hogy nem tudtak egyetlen színt kiválasztani, így 2016-ban két színt jelöltek, amelyek a rózsakvarc és a serenity neveket kapták.
A szín egy pillanatfelvétel a globális kultúráról, ami kifejezi a kollektív lelkiállapotunkat, tehát túlmutat már a divaton, és a ’trendiségen”– fejtette ki 2018-ban, Laurie Pressman, a Pantone Color Institute alelnöke
“Élénk és életigenlő narancs egy kis arany felhanggal” – így jellemzi a Pantone 2019 színét. A Living Coral a természetben is megtalálható szín, és mint ilyen ismerős és energetizáló. A tónussal a tengerek mélyén találkozhatunk, így Leatrice Eiseman, – a cég ügyvezető igazgatója – nehezen megfoghatónak, ugyanakkor hipnotizáló erővel bírónak jellemezte, amely egy egyszerre hat a szemre és elmére. Továbbá kifejtette, hogy a digitális technológia beágyazódik a mindennapokba, egyre többen szigetelődnek el, amellyel párhuzamosan fokozottan vágyunk olyan autentikus élményeket keresünk amelyek pozitív érzelmeket váltanak ki belőlünk. A Living Coral szín a modern élet fúzióját képviseli, amely optimista, közvetlen és könnyed: Leatrice Eiseman a kapcsolódás tónusának is nevezte. Living Coral szín a modern élet fúzióját képviseli, amely üdvözli és bátorítja az üdítő kikapcsolódást.
Idén 20. alkalommal választotta ki a Pantone az év színét, amely bizonyosan hatással lesz a kreatív szektorban tevékenykedőkre.
Pátria nyomda

Itt a tavasz!

Itt a tavasz!

Lia küldte: Jön a tavasz!!!

https://www.youtube.com/embed/a0hFZPvanMs?fbclid=IwAR3qjGu3qIrmuQ8dprbjGnFqlOKjXWOyEk9G8FzXiOPvhaqy_jIR2-UbCj8

Viktor küldte az alábbi két képsort:

A HOLT TENGER FELHŐS ÉGGEL
Még a Holt Tenger környékén sem süt állandóan a nap, vannak borús napok is, de a tenger a vízben tükröződő sötét felhőkkel borított éggel is szép!
https://www.flickr.com/photos/vikig/albums/72157707079302374

NAPSÜTÉS A HOLT TENGEREN
https://www.flickr.com/photos/vikig/albums/72157705557288201

Higiénia a középkorban

Higiénia a középkorban

Lia küldte az alábbi anyagot:
1. Legközelebb, ha kézmosás közben úgy tűnik, túl hideg a víz, gondolj a következőkre :
Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel a hagyomány szerint az évi fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedéséért a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak kezükben. Ez lett a későbbi menyasszonyi csokor.
2. A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett tűnni benne. Innen ered a mondás is: “Don’t throw the baby out with the bath” – Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!
3. A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: “It’s raining cats and dogs” – Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.
4. A gazdag házak padlója kőlapokból volt kirakva. Esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban és melegebb legyen. Idővel annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor egyszerűen kicsúszott az ajtón. Ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb (angolul threshold)
5. Disznóhúshoz ritkán jutottak, ilyenkor nagyon különlegesnek érezték magukat. Ha ekkor vendégük is volt, tüntetően lelógatták a sonkát a gerendáról.
Tehetősnek számított az a férfi,aki “could bring home the bacon” (“sonkát tudott hazahozni”). Keveset vágtak a sonkából, szétosztották a vendégek között, és elégedetten “chewed the fat” rágcsálták a zsíros darabokat az asztalnál.
6. A kenyérosztásnak is megvolt a sajátos szabálya: A dolgozók kapták a kenyér égett alját, a család a kenyér belét, és a vendégek, megtiszteltetésképpen, a kenyér felső kérgét (“upper crust”).
7. Ólomkupákból itták whiskyvel a sört és ez a kevert ital napokig leverte lábáról fogyasztóját. Úgy feküdtek az útszélen, mintha kómában lettek volna.
Rendszerint kinyújtóztatták a részeget a konyhaasztalon 2 -3 napig, a körülötte egybegyűlt család evett ivott és várta, hogy felébred-e ….
Így vált szokássá a virrasztás (“to wake up” – felébredni)!
8. Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat az úgynevezett csontok házába vitték (“bone-house”), így a sírhelyeket újból fel tudták használni.
Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek.
Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt kötöttek a végére.
Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat “graveyard shift” – ami ma az éjszakai műszakot jelöli – és a csengő hangja életet mentett (“saved by the bell”).
9. A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával, (kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. ( F. U. C. K. ), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai “fuck” angol szó.
10. Hihetetlen, de az, amire a 21. században egy egész ipar épült, azt régen sokkal egyszerűbben oldották meg: igaz, így szabadítva el betegségeket, járványokat. A középkorban ugyanis nemes egyszerűséggel az éjjeli tálba “végzett” dolgokat kiöntötték az ablakon, egyenesen az utcára.
A másik megoldás is valami hasonló volt: a várakba úgynevezett gardróbot építettek, vagyis egy olyan terasz-szerűséget, amely zárt volt, és amely kívülről a fal síkjából kiemelkedett. Az alján egy lyuk volt, ezen keresztül pottyant ki a bent ülő salakanyaga.
Az angol WC-t csak a 16. században egy Sir John Harrington találta fel, ám az még évtizedekig nem terjedt el, bár Erzsébet királynő próbálkozott vele, és udvarában építtetett egy illemhelyet – nem nagy sikerrel, nem szerették ugyanis használni az alattvalók.
Az angol, vízöblítéses toalett végül csak a 19. században vált széles körben ismertté és használttá, ám még sokáig nem volt hozzá WC-papír, bármilyen hihetetlennek is tűnik. A tekercses segítség egyrészt egy Gayetty nevű New York-i vállalkozó nevéhez fűződik,aki kitalálta, hogy a papírral könnyen tisztán tarthatják alfelüket az emberek. Ám egy távoli országban már jóval korábban rájöttek erre: Hung Wu kínai császár bizonyíthatóan használt már lepedő nagyságú papírt a 14. században. Mára pedig – mint említettük – egy egész iparág épült a WC köré: illatos, zenélő, önmagától működő toalettek, intelligens illemhelyek egész arzenálja várja a magukon könnyíteni vágyókat.