Szerző: HP | feb 18, 2008
Mallorcan tipikus, ősrégi ajándéktárgyak a kicsi fehérre festett, de pirossal és zölddel díszített agyagfigurák, a Siurelles, (állatkák, mesealakok, ördög, lovas stb). Közös vonásuk, hogy lyuk van rajtuk s abba bele lehet fújni, sőt egyszerű dallamot eljátszani. A festő Miró igen kedvelte őket, több száz darab alkotta gyűjteményét. Valamikor pásztorsípként használták, ma szuvenírtárgyként árulják. És vásárolják, főleg az idegenek.
Valamint leánykérésre a szigetlakók.
Mallorcai szokás ugyanis, hogy ha egy fiúnak tetszik egy lány, ajándékoz neki egy siurellt, hadd lássa miként viselkedik a lány, esetleg szóbajöhet-e mint feleség.
Ha a lány leejti, az rossz jel. Semmi remény. Ha megtartja, zsebreteszi, akkor van remény. Ha belefúj, sőt valamit játszik rajta, akkor kész a vásár. Ilyen egyszerű. Szavak nélkül is lehet értekezni, ha van kéznél siurell.
Szerző: HP | feb 17, 2008
Nós, Mallorcán nagy a választék, dehát oda az ember repülővel utazik, így bizonyos dolgok számba se jöhetnek. Például a törpe pálmafából font kosarak, vagy a vörös agyagedények. (Ahogy nálunk a sárga agyagból égetés során barna lesz az edény, ott a vörös talajból bordó. Hihetetlenül bordó színű.)
Az olajfából faragott kulcsok, kanalak, tálkák sem érdekeltek, csak éppen megnéztem őket, hadd lám, hogy néznek ki.
Nem vásároltam semmiféle üvegholmit, bár Mallorcan az üvegfúvásnak is hagyománya van. Sem festményt, grafikát. Helyette inkább fényképeztünk, filmeztünk. Sokat,
Vásároltam viszont egy apró üvegecske ánizsízű likört, ami édes, mint a szirup, ennek megfelelően nekem is ízlik. Az a neve, hogy Hierbas Morey, dulces. És az üvegben három vastag ánizsszár van. És rettentően szédülök tőle, ha belekóstolok. (Azaz már mindez múltidőben, mert egy-kettőre elfogyott. Igen, az édeset, azt szeretem.)
És vásároltam, de nem ott, hanem utána itthon, Riedben tàperes-t (kapribogyót) olajban, sóslében, ecetben eltéve. Vadon nő a szigeten a várfalakon. A rügyeket és a zöld, zsenge termését gyűjtik, de nem a várfalakról, hanem mesterségesen termesztik. A falakon hagyják, hogy virágozzon. Szép fehéren virít, nem kelti gyom benyomását.
Legjobban viszont engem a majorica gyöngy érdekelt. A mesterséges gyöngy gyártási technológiáját a német mérnök, Eduard Heusch dolgozta ki 1925-ben. Három gyárban készítik, s az a sziget legfontosabb exportcikke.
Mondhatom, igen meglepődtem és hízelgőnek találtam, hogy az angol királynő is majorica gyöngyöt hord a hivatalos fogadásokon. Azóta a fotókon mindig megvizsgálom tekintetemmel, hogy mi van a nyakában. A választék nem túl nagy, látszik, hogy hagyományőrző típus őfelsége…
A majorica gyöngy ára jó magas és igen eltérő. Függ a fürdő minőségétől, amibe belemerítik, a gyöngy nagyságától, fényétől, a gyöngyszemek számától. A folyadékot egy bizonyos Földközi-tengeri hal pikkelyének finom örleményéből és folyékony műgyantából készítik titkos recept alapján. Montuiriben, a gyárban egy üvegfalon át hosszasan szemléltük és fotóztuk, hogyan készül a gyöngy. Az apró üvegszemeket vékony szegekkel deszkákra rögrítve fürdőbe mártják, majd szárítják, újra bemártják, újra szárítják, aztán csiszolják (polirozzák), s a végén ellenőrzik. Szemenként ellenőrzik. Egyetlen szem se lehet hibás. A hibás példányokat rövid kalapácsütéssel selejtezik ki. Gyöngyöket, karkötőket, fülbevalókat, brossokat készítenek a gyöngyszemekből.
Szerző: HP | feb 16, 2008
Feltétlenül valami tipikus helyi dolgot kerestem. S találtam is egy kedvemre való bőrszandált. Meg egy majorika gyöngyöt (vagy majorica gyöngyöt, ahogyan Marika kényezteti. Illetve most már én is). És megtudtam hogyan nevezik a különleges színét. Pezsgőszínnek. Mert nem fehér, nem drapp, nem halványsárga, hanem pezsgőszínű. Féltem, nehogy másnap elmaradjon a tervbevett gyárlátogatás, s gyöngy nélkül menjek haza, ezért vásároltam a piacon. Nem maradt el, s akkor is vásároltam egyet. Abban szürke szemek váltakoznak pezsgőszínű szemekkel.
Szépek, mindkettő szép, csak éppen nem használom őket, mert nem vagyok gyöngyös típus. Mindenesetre a végrendeletemben, ha majd eljön az ideje, rögzíteni fogom, hogy a majorica gyöngyeimet Marika örökölje…
Ahogy Velencéből mindenki maszkokat, Egyiptomból papiruszra festett fáraó képeket hoz, Párizsból miniatür Eiffel tornyot, Isztambulból miniszőnyeget, Amszterdamból apró szélmalmot, Berlinből egy faldarabkát (úgy van, a 89-ben lebontott Berlini Falból), úgy Mallorcanak is megvannak a maga sajátos szuvenírtárgyai, amelyeket minden sarkon kínálnak a turistáknak. S azok vásárolják is szaporán. Mindegy mennyibe kerül, mert ha az ember már ott jár, az csak természetes, hogy valami emléktárgyat is visz haza…
Szerző: HP | feb 14, 2008
Mallorcan a néznivalókhoz hozzátartozik a piac is. Mi éppen Alcúdiát szemeltük ki e célra. Pálmába megérkezve, a jótanácsra hallgatva azonnal vásároltunk egy német nyelvű újságot, a szombaton megjelenő Mallorca Magazint, hadd lássuk a következő három nap rendezvényeit, hogy annak alapján tervezzük meg a programunkat. Bár ne tettük volna! A vaskos hetilap, meg hozzá a tíz euróért vásárolt képeskönyv legalább másfél kilót nyomott, amit én végigcipeltem magammal Pálmában. Később a kabátomat is levetettem, mert közben meleg lett, s azt is fognom kellett. A fél kezemet lefoglaló csomag bizony nem tűnt egy leányálomnak a sűrű fotózáshoz. Néhányszor el akartam dobni az újságot, de gondoltam odahaza átböngészem előbb, hátha valami fontos információt tartalmaz. Nem tartalmazott. Amit találtam benne, az már szerepelt a jegyzeteimben. Például, hogy Alcúdiában kell pacot nézni. Úgyhogy a szállodában megkönnyebbülve belegyúrtam a szemétkosárba. Meg is töltötte.
Visszatérve a témára, úgy intéztük ügyeinket, programunkat, hogy beleessen egy piaclátogatás Alcudiában. S ott mit vásároltunk? Először is frissen préselt narancslevet. Meg készíttettem egy portrét magamról. Marika nem akart, hevesen tiltakozott, hogy neki nem kell.
Fekete papírból vágta ki a szorgos fiatalember a profilomat ollóval, pár másodperc alatt. Eléggé mutatós lett, csak valami nem stimmelt rajta. Marika végigfilmezte a műveletet, s a filmen láttam meg később, hogy az illető (a művész) a végén, a legeslegvégén egyetlen mozdulattal, egy rövid kattintással, enyhe mosoly kiséretében rontotta el az alkotást. Levágta a lényeget: a tokámat. A szépséghibámat. Az ismertető jegyemet. Plasztikai műtétet végzett.
Hasonlít-e rám egyáltalán?- mutattam akkor Marikának a vágományt. Igeeen, válaszolta, de nem túl határozottan. Oké, egy gracias kiséretében kifizettem az öt eurót, a plasztikai műtét árát, s táskámba süllyesztettem a műalkotást. Azzal el volt intézve a dolog, mentünk vásárolni. A pálmafák meg kiváncsian követték lépteinket…
Szerző: HP | feb 13, 2008
Igen, így beszélnek Alcúdiáról és Port d´Alcúdiáról. Az első a tízezer lakosú óváros, tele régi épületekkel, a második, (a pokol) a harmincezer ággyal rendelkező kikötő, a nyáron rendkívül zajos helység, tele bárokkal, diszkókkal.
Igaz, mi előszezonban voltunk, de nekem úgy tűnt, hogy mindkettő mennyország. Bár meglehet, hogy főszezonban mégiscsak igaz lehet a szólás-mondás.
Alcudia volt régen a sziget fővárosa, méghozzá évszázadokon keresztül. A tengeri kalózoktól rettegve (akik bizony gyakran tőrtek a városra!) a 13-14.században hatalmas várfalakat emeltek köréje. A 6 méter magas, 2 méter vastag alcudiai várfalak, melyeket 26 torony díszít három impozáns várkapuval együtt, igazán dekoratív képet nyújtanak ma is. De valami más is díszíti a szépen restaurált várfalakat: kapribogyó bokrocskák. Nem véletlenül nevezik Alcudiát “ a kapribogyó városának”. Úgy díszítik őket, mint muskátlik az ablakokat. Fotóztuk is sűrűn a nem mindennapi jelenséget.
Szép templomukban, melyet Szt.Jakabnak ajánlottak, őríznek egy nagyrabecsült krucifixet, azaz keresztrefeszített Jézus szobrot, melyet háromévenként, július 26-án meghordoznak a városban körmenet formájában. Köszönetként, mert valószínűleg köze volt ahhoz, hogy 1507-ben hosszú, forró aszály után hozzáfogott esni a rég áhított eső…
Szerző: HP | feb 11, 2008
A maki majmok története rendkívül érdekes. Jó lett volna számomra ezelőtt vagy 25-30 évvel…
A biológiában, sőt a lélektanban is egyaránt jó csemege lett volna. Szerettem annakidején felhasználni a tanításban ilyen “csemegéket”.
Emlékszel, Árpi? Olyankor, ha felolvastam, vagy meséltem nektek a tankönyvekben nem szereplő tudományos érdekességeket, letettétek a tollat és hátradőlve hallgattátok. És csillogott a szemetek.
Talán azok a figyelő, csodálkozó, csillogó szemek jelennek meg most a virágaimban…
Hozzászólások