Szerző: HP | okt 25, 2014
Megyek haza címen napvilágot látott ötödik blogkötetünk, E-Book formájában, a berlini epubli kiadványaként: http://www.epubli.de/shop/buch/Megyek-haza-Piroska-Horv%C3%A1th-9783737512909/40671
A fenti linkre kattintva, megtekinthető 22 oldal.
Az alábbi PDF, a Jimdo oldalamon a teljes könyvet tartalmazza: http://piroska.jimdo.com/könyvek/
Használati utasítást lásd a hozzászólásokban!
Vagy ezt a linket használva, még egyszerübb megtekinteni a könyv tartalmát:
Megyek_haza
http://piroska.jimdo.com/app/download/6433662556/SeresLaszlo_Megyek_haza_Jimdo.pdf?t=1414253919
Szerző: HP | okt 20, 2014
D. Nagy Éva írása
Minden ami új, amivel először találkozunk olyan mint egy Csoda: a színek, a hangok, a természet, az emberek, a világ, az első szerelem, az első csók, az élet…
Kár, hogy az idő teltével egyre több „dolog“ válik megszokottá körülöttünk. Sajnos legtöbbször csak akkor ébredünk rá, milyen csodálatosak voltak, ha már elveszítettük őket.
Miért válunk idővel közönyössé a mindennapok csodái iránt?
Miért feledkezünk meg róluk?
Miért fásulunk el?
Miért csak a nagy csodára várunk és a kicsiket figyelmen kívül hagyjuk?
Miért szórjuk homokként szét a pillanatok gyöngyszemeit ?
Miért rohanunk el az élet szépségei mellett?
Miért hagyjuk bebeszélni magunknak, hogy csak a pénz, a vagyon boldogíthat?
Miért nem látjuk már meg a pillangó szárnyában, a csillogó harmatcseppben, a nyíló virágban, a csillagokban, a Nap sugarában és a Hold fényében, a másik mosolyában, szemében, a társunkban, magunkban a Csodát ?
Gyere fogd meg a kezem, ne siess, állj meg, emlékezz, hogy milyen volt, amikor először… és gondolj arra is, hogy lehet, hogy utoljára…
Nevess velem, hallgass velem, örülj velem, légy a társam, lássuk, halljuk, érezzük, éljük meg együtt a pillanat csodáját!
Szerző: HP | okt 17, 2014
Igaz, nem elefánt háton, de élményekkel tele tarisznyával érkeztem vissza ázsiai utunkról, magammal hozva Thájföld melegét, lakóinak mosolyát, figyelmességét, lányainak kecses mozgását. Elhoztam zenéjüket, ételeik ízeit, virágaik illatát. Elhoztam templomaik ragyogását, az érett gyümölcsök és fűszerek aromáját. S elhoztam a dzsungel élményét. Boldog, nagyon boldog voltam a thájok között, felteltem kedvességükkel, melegségükkel. Örülök és hálás vagyok a Fennvalónak, hogy egyszer az életben eljutottam Thájföldre, a mosoly, a fehér elefántok, az orchideák országába, – méghozzá két felnőtt gyermekem társaságában. (Ők vittek engem!)
Sok-sok különleges élményben volt részünk. Ezek egyike az úszópiac volt.
Thaiföldön mindenféle piac létezik (reggeli, délelőtti, délutáni, éjszakai), de legérdekesebb számunkra az úszó piac volt. Olyan nálunk nincs. Az tipikus ázsiai jelenség.
Bangkokból olyan 40 perc alatt értünk autóval Thaiföld legnyüzsgőbb úszópiacára (Damnoen Saudak), ahová szállítják áruikat gazdagon megrakott csónakjaikon a környékbeli termelők.
A nem kimondottan tiszta folyóvízben nagy lótuszvirág csomók közt haladunk a cél felé, – mondtam rá diktafonomra. A parton hatalmas banánfűzérek lógnak a fákról, s gyönyörű ismeretlen virágok üdvözölnek. Kétoldalt zajlik az élet a lábakon, karókon, cövekeken álló házakban. Azaz főleg előttük. Mert az események főleg a vizen, meg a parton játszódnak. A házak csak kulisszák.
Mellettünk karcsú csónakok suhannak, megrakva ismert és ismeretlen gyümölcsökkel (mangó, papaya, banán, ananász, kókusz, meg sok egyéb), kész ételekkel, italokkal, faragott tárgyakkal s egyéb áruval. Ernyőhöz hasonló rizsszalmából font kalapjuk alatt mosolyognak a csónakból árujukat kínáló asszonyok.
Én csak egy kalapot vásároltam magamnak, amire igen-igen nagy szükségem volt abban a nagy hőségben. Az elefánt hátán később azzal utaztam a dzsungelben. S azóta is, ha rátekintek riedi lakásomban, mindig egy csepp mosoly költözik szívembe…
(A képeket az úszópiacról a hozzászólásokban lévő linkek tartalmazzák)
Szerző: HP | okt 14, 2014
Collioure
A Földközi tenger és a Pirreneusok hegyvonulat találkozásánál fekszik a 2800 lakosú festői üdülőhely: Collioure (ejt. Koljúr).
1905-ben fedezte fel Henri Matisse, aki utána egyre hangoztatta, hogy Franciaországban sehol nem olyan tiszta az ég, mint Colliourban. A sötét ciprusokkal szegélyezett pasztell házak, a színes halászcsónakok, a türkízkék tenger minden évben visszavonzották a festőt. Sőt nemsokára követték őt barátai: Derain, Duffy, Braque és Picasso is, akik számtalan képen örökítették meg a házakat, ablakokat, a templomtornyot, a kézimunkázó asszonyokat és cserzett arcú embereiket, a száradó halászhálókat, a tengerre kifutó halászcsónakokat.
Merész színű kisérleteik miatt fauvistáknak, vadaknak nevezték el őket. Igy lett Collioure a fauvizmus szülőhelye, bölcsője. Ma tele van művészeti galériákkal és ajándékboltokkal. Az egész helység olyan, mint egy szabadtéri múzeum, mert 20 Matisse és Derain lenyomat díszíti utcáit.
Már a föniciaiak ismerték ezt a kikötőt.
217-ben egy római delegáció szállt itt partra, hogy az ibéreket, akkor még azok lakták, győzzék meg, álljanak szembe Hannibállal. Mivel kérésükért semmit nem nyújtottak cserébe, nem tették. (Akár egy rossz gyermek.)
Megfordultak itt a nyugati gótok, az arabok, a normannok, persze nem békés céllal, hanem hogy elfoglalják, vagy legalábbis fosztogassanak, romboljanak.
A városképben domináló elem a királyi vár (ma időleges kiállítások színhelye), melyet bár a templomos lovagok építettek, de a mallorcai (ejt.majorkai) királyok átalakították azt nyári rezidenciává, – innen a név.
A 13.században letelepedtek a harcos templomos lovagok, s megépítették a várat. 1307 október 13-án pénteken Szép Fülöp király fegyveresei az egész ország területén betörtek a templomosok rendházaiba és minden templomost elfogtak. Megkínozták a lovagokat, sokat közülük eretnekség vádjával máglyára küldték. A rendet feloszlatták, Salamon Templomának Lovagjai a legendás harcos kereszteslovagok szinte nyom nélkül tüntek el a történelemből.
Aztán jöttek a lovagrend utódai, a johanniták, ciszterciták és dominikánusok.
Már 11.Lajos francia király megpróbálta bevenni a a kikötőt, de nem sikerült. Végül a 17.sz-ban lett a franciáké, akik a várat kibövítették és vastag védőfalakkal erősítették meg. 14.Lajos építésze Sebastian le Prestre Vauban ennek érdekében lebontotta nemcsak a környék házait, utcáit, de még a templomot is.
A jelenlegi templomot a régi helyére építették. Rózsaszín kupolájú arab harangtorony símul hozzá, amely kezdetben világítótorony volt. Barokk belseje igen gazdag, öt oltárát katalán művészek készítették. Főoltárát Szt.Péternek, a halászok védőszentjének kegyeibe ajánlották. (A helység lakói a turizmus mellett ma is elsősorban halászatból élnek. Szardellát halásznak.)
Estefelé lévén csak azért tudtunk bemenni a templomba, mert próbált benne a kórus. Igy dupla élményben lett részünk.
Megtaláltuk a híres Hostellerie des Templiers-et is, az egykori kocsmát, ahol a tulajdonos hajlandó volt lakást és ételt adni a művészeknek munkáik ellenében. Igy felmérhetetlen értékű gyűjtemény, 3.000-nél több kép gyült össze. A vendéglő falait ma is ezek a képek diszítik, sőt inkább tapétázzák.
Pár szóból álló francia szókészletemmel és méginkább mutogatással, meg mosollyal engedélyt kérek rá, hogy megtekinthessük a képeket, mondtam rá a diktafonra. Hogyne, tessék!
Példát vettek róla más vendéglők is, mert amint látom azok fala is képekkel, vagy legalább plakátokkal bélelt.
Az olajfák alatti padokon vendégek üldögélnek. Mások a terecskéken sárga ernyők alatt élvezik a helyi ízeket és a városka hangulatát. Kikötött halászcsónakok himbálóznak a vizen. Szemben a templom magasodik, mögötte egy gát vezet a kicsi Saint Vincent szigetre, melyen pöttömnyi kápolna áll.
A parton nagy vedrekben piros és fehér halászhálók várnak sorsukra. Domború hátú hídon megyünk át a térre. Minden szöglet, minden kicsi utca megörökítésre kívánkozik.
Jókor jöttünk, mert a nyári hónapokban a városka, a festői halászkikötő túltelített. Most még nincsenek bántóan sokan.
Középkori hangulatot árasztanak a kanyargós keskeny utcák, a tarka házak és színes zsalugáterek, a háztetők fölé felvezető meredek lépcsősorok, kétoldalt pirosan, lilán, pinken virító bougenvilleaval.
Az élénk kék végtelen víztömeget öblök, félszigetek ölelik körül. A hegyek egészen lenyúlnak, belenyúlnak a vízbe, megmártózni kissé benne.
Kőépítmények és terecskék és platánok és olajfák és turisták és boltivek és meredek lépcsők,- a természet és az ember közös erővel hozta létre ezt a szépséget, ami itt van. Ezt a gyöngyszemet.
Olyanok a sziklák, mintha művészek formálták volna, nem pedig a természet. Sirályok, vijjognak körülöttünk. Fekete bazalt sziklákra mászunk, a tenger hullámai szüntelenül csapdossák őket,- melyet hallgatagon türnek. Talán tetszik nekik. Elhiszem, mi is élveztük néhány órával ezelőtt, amint bennünket paskoltak a hullámok, visongtunk a gyönyörűségtől. Ezek nem tudnak visongani. Vagy lehet, hogy igen, csak mi nem halljuk. De hogy jólesik nekik,- az látszik, mert ragyognak. A fehér sirályok izgatottan köröznek, mintha készülnének ránkcsapni.
Felettünk a sziklák egyikén egy keresztre feszített Krisztus szobor áll. Megfogom a kereszt alját, s felnézek Istenfiára. Nem néz vissza rám,- a tengert nézi. Követem tekintetét, fehér, habos tarajokban csapódnak a hullámok, fölötte izgatottan röpködnek a madarak. Beleszédülök. A kápolna padján hátizsákos fiatalok isznak, körülöttük sörösüvegek hevernek szétszórtan. Nem találnak bele a képbe, egyáltalán nem. Tovább lépek, végigmegyek a mólón, egészen a világítótoronyig. Szívom magamba a szépet, a szürkületet, az esti fényeket, a tenger mormolását és sós levegőjét, a vizen alig himbálózó fehér hajó látványát, a sirályok vijjogását, a pálmafák leveleit lassan mozgató enyhe szellőt, a templomból kiszürődő muzsikát.
Szürkén trónol szemben a hatalmas vár, két zászló lebeg a tornyán, de benne sehol egy fény. Nagy csend. Csak a hullámok ütödnek a sziklákhoz és a sirályok vijjognak. A városka fényei játékosan tükröződnek a vizen, hosszú sávban vibrálnak felém,- színesen, vidáman.
Valaki laposköveket dobál a víz tükrére, némelyik négyszer-ötször megmutatja magát, mig végleg eltünne. Tele vannak a vendéglők, az emberek halkan beszélgetnek. Érdekes és szokatlan: nem zavarja zene az intim hangulatot. Este van. A fehér hajó fényben úszik a már sötét tengeren. Odafenn a hegyen emelkedő megfigyelőtornyot is megvilágították. Alulról. Gyönyörű!
Ezt a képet magammal viszem haza és megőrzöm emlékezetemben!
Szerző: HP | okt 10, 2014
Seres László:
Álommese
Kakaónyi álommese,
pöttyös csésze, nyuszis alj,
ágyunkhoz csalta anyánkat
fáradtan az esti zaj.
Tollpihe had, párnacsaták,
hat gyerekláb, szalmazsák,
takaróként az égiek
édenkertje borult ránk.
Imát mondott, mondtuk mi is,
kánonban szólt a refrén
olvasójára felfűzve
lógtunk gyöngyszemként kezén.
Ébredező hitünk volt ő,
felvitt a csillagokba
félig ébren, s úgy ölelt át,
mintha Isten lett volna.
*
Simon Katalin:
Éltető erő
Gyermekkorunkban
Játéktól hevülten
A csorgóhoz szaladtunk.
Markunkban csillogott a víz,
Mint kristály csillog, ha testén
Megtörik a fény.
Ránk nézett az ég,
És kacagott olthatatlan
Szomjunk láttán,
Míg a csorgó ontotta vizét,
S mi habzsoltuk, mint éltető erőt.
Szerző: HP | okt 7, 2014
Galambos Viktor küldte az alábbi anyagot:
Binyaminá-nak még egy különlegessége van, – a Beit El kibuc, a keresztény cionisták kibuca. Emma és Elsa Berger fektették le az alapjait, Zichron Jaakov-ban.
Emma Berger egy tizennégy gyermekes, evangélikus családban született a Németországi Gerststetten-ben, 1919-ben december 21-én.
Egy baleset folytán Emma 1946-ban egy halálos adag Röntgen sugárzást kapott, az orvosok menthetetlennek nyilvánították, Emma viszont hitt abban hogy ha életét Istennek szenteli, az megmentheti a biztos haláltól. Valóban csodálatos, megmagyarázhatatlan módon teljesen meggyógyult. Ezek után Elsa húga is, aki addig nem nagyon volt vallásos,- mélyen hívő lett.
Az 1958-ban alakult Beit El Evangélikus társaság egy telepet alapít Korntahl-ban, amely kizárólag a tagok munkája által épül és tartja fenn magát, adósságok nélkül.
A Stuttgart-i zsidó Rabi által meghívják Bergeréket egy izraeli látogatásra. 1963-ban , megveszik Zichron Jaakov-ban a Beit Zion vendégházat, ami 1987-ben már tízezer turistát fogad.
Elkezdenek telkeket vásárolni, Zichron Jaakov- ban, Pardes Hanan, és Binyaminán. Mikor 1968-ban megveszik Zichronon Dora Schwartz szállodáját, a város vallásos zsidó lakosai, emlékezve a rossz hírű Templomosokra, akik a hitleristák ideológiáját terjesztették, a térítő munkájukkal együtt, beperelik a Beit El-t, kérvén megakadályozását a szálloda megvásárlásának. Elvesztik a pert, és a Beit El zavartalanul fejlődhet tovább.
1975 és 1984 között újabb házak épülnek Zichronon Binjaminán, egy ipar központ , és egy ABC(Atom, Biologia, Chemia) ovóhely Zichronon és az Isfia nevű Druz faluban, épül egy ház ahol egy kanadai 15 tagú magyar család, Kurutz Sándor családja talál otthonra.
1984 október 14-én Emma Berger meghal, helyét a Beit El-ben húga Elsa veszi át. Emmát a Haifai protestáns temetőben földelték el.
A konszolidáció évei következnek Elsa Berger vezetésével, aki 1993-ban szenderül jobb létre.
A Beit El amely egy evangélikus pentikosztális szentségnek vallja magát és célja Izrael szeretete, és benneélés a közösségben. Ez a közösség az óvodától az iskolán keresztül, a szakképzés, a munkahely és az öregellátásig mindent felső fokon biztosít. A Beit El teljesen önellátó minden szükségletüket a saját farmjaikon termelik meg. A tehenészetük tejet és tej termékeket biztosít, finom sajtokat termelnek, amiket nem adnak el, mi viszont nem egyszer kaptunk a Beit El-beli magyar ajkú barátaiktól kóstolót. Szőlőik finom borokat biztosítanak, nekik, és a Zikron Jaakovi ipartelep sütődéje eladásra is termel kenyeret. Ugyancsak ott készülnek a különleges gyümölcslekvárok (lásd a mellékelt reklám filmet!)
A paplanjainkat is ott ujítottuk fel, az ágynemű részlegen.
A legfejlettebb ipari létesítményük az ABC Szűrök gyára, ezeket a szűrőket szerelik fel az ovóhelyekre, tankokra, labororatóriumokbnan, elektronikai gyárakban, itt Izraelben, és a világ minden táján, például a NATO-ban (Lásd a klipet).
Egy másik üzemükben nagyon bonyolult repülőgép alkatrészeket gyártanak, és egy iskolát tartanak fenn,- azoknak a leszerelt katonáknak, akik szerszámgép programozást akarnak tanulni.
Az évek folyamán megbékéltek a lakossággal,- jelenleg a Beit El- nek már kb. ezer tagja van, mindenki tiszteli őket, és barátságban élünk velük.
2004-ben állandó lakosi státuszt kaptak, amely csak abban különbözik az állampolgárságtól, hogy nem katonakötelesek és nincs szavazati joguk.
Egyszer meghívtak egy iskola záróünnepélyre, a gyerekek gyönyörűen énekeltek német és ivrit nyelven. Az iskola kétnyelvű, a gyerekek tökéletesen beszélik az irodalmi németet és az ivritet. Az évzáró alkalmából egy kis kiállítás is volt (lásd a képeket és a klipeket).
Az e heti helyi “Magazin”-ban egy nagy cikk jelent meg a Beit El önkéntes tűzoltó egységéről. 1980-ban történt hogy a környéken kitört nagy tűznél megjelentek a Beit El önkéntes tűzoltói, se védő ruháik, sem felszerelésük nem volt, de az akarat hogy segítsenek megvolt bennük, és miután a tüzet a hivatásos tűzoltókkal együtt eloltották, tetőtől talpig kormosan, de megelégedve tértek haza.
Azóta a helyzet sokat változott, felszerelték őket védőruhákkal, tűzoltóautókkal és más modern készülékekkel, egy tanfolyamot is elvégeztek, tehát szakképzett tűzoltók, és amint a csoport vezetőjük elmondta a “Magazin” riporterének,- állandóan készenlétben vannak, hogy bárhol a környéken ha tűz üt ki, segítséget nyújtsanak. A motiváció egyszerű : Szeretjük az országot, a természetet, és minden fát, vagy mást, amely eléghet, – sajnálunk. (lásd a képkor utolsó felvételét, amit a”Magazin” okt. 3-án megjelent számából szkenneltem).
Közben most, okt. 4-én á Hosszú Napot ünnepeltük, és mint mindig,- erre a napra teljesen leálltak a járművek, nem tilos járművel közlekedni de nem való, és ezt mindenki betartja Izraelben, akár vallásos, akár nem, akár zsidó akár arab. Nincs az utakon egyetlen jármű, a kis gyerekeken kívül, akik kihasználják az évnek ezt az egyetlen napját amikor vígan kerékpározhatnak az út- testen, mert az autók, motorok nem közlekednek.
Binyamina lakosai másra is felfigyeltek, a kerékpározó gyerekek között megjelent egy hófehér ruhába öltözött lánycsoport, amely gyalog haladt a zsinagóga felé. A Béit El keresztény evangélikus lányai voltak, akik azért mentek a zsinagógába, hogy az ott lévőkkel közösen imádkozzanak Izrael békéjéért és üdvösségéért!
Íme, így is lehet tisztelni mások hitét és szokásait! (Hosszú Napkor az izraeliták is fehérbe öltöznek.)
https://www.flickr.com/photos/vikig/sets/72157648315121261/
https://plus.google.com/photos/108968301883859984850/albums/6066002103159100593
https://www.youtube.com/watch?v=eG3CXoh0RpM
http://www.beind.com/
Hozzászólások