Szerző: HP | Sze 16, 2014
M. Simon Katalin: A nagylelkű ősz
Egy szép napon megérkezett az ősz gazdag örökséggel, melyet a nyár hagyott rá mielőtt elmenne.
Szállást keresett, lombsátor aljában meg is találta, de a sátor zöldjét kopottnak látta… Vette hát ecsetjét nagy festő létére, és az erdő lombját, sárga, piros, barna, bíborra pingálta. Mindenki csodálta ezt a színváltozást!
Boldog volt az ősz, s nagy boldogságában, kincseinek tárát a tallózók előtt szélesre tárta. Ki a mezőt járta, zsákját alma, dió, mogyoróval színültig rakta, majd odújában elraktározta, ki a föld alá vitt jó sok harácsot, hogy jövő tavaszig ne érjen hiányosságot!
Ám az idő kereke fordult egy nagyot, és az ősz élete zorddá változott. Vasfogú hideg szél csatangolt a tájon, a rokkant ősz sátrát cibálta vadul. Ólmos eső csapott sápadt arcába, nem védte más csak ködpalástja. Földönfutóvá lett az ősz a csupasz vadonban. Mikor a tél megjött, s az erdőt, mezőt járta, a sokszínű pompának, s a kifosztott ősznek hűlt helyét találta.
M. Simon Katalin: Ősz ül a domb tetején
Ősz ül a domb tetején,
Mosolyog a tájra,
Mosolyától felizzik
A csipkefa ága.
Örül az almafa is,
Földig hajló ága
Ajándékát leteszi
Az ősz kosarába.
Szerző: HP | Sze 13, 2014
“…két szépséges szóból…lesz egy harmadik…”
Ezzel a mottóval írt versemmel a “hon” és a “vágy” gyönyörű egymásra találását idéztem meg, mely valamennyiünk szívében mélyen gyökerező valóság, s életünk során, -repítsen a sors bárhová a nagy világban- végig elkísér.
Seres László:
HON-VÁGY
Ki azt kérdezi
ma is szívrepesve
-visszafogva istenek sóhaját,
mikor nyitott tenyerén ver, lüktet,
fészket rak az este,
s forró ölén
holdat ringató csend ül-
-Láttad ugye, láttad újra
láttad azt a csodát-
Abban lángra gyúl a vágy,
s benyit hozzá halkan
az az elhagyott kedves,
az az édes keserű
szomorúság,
mintha el se ment volna.
Az itt hagyott pillanatok
varázsát élvezi,
hát kérdezi árva önmagától,
mindig önmagától,
láttad ugye,
láttad újra
láttad…
És nem tudja, hogy amit lát,
álom,
vagy valóság,
csak sorolja sodorva,
mit elhagyott.
Áldott földkaréjnak
minden kincsét,
az őshazát,
s titkait kipirulva.
Kéklő bérceket,
a völgyek tűz-mélyén
térdre hullt lankákat,
szőkén ringó tengert,
arany-sárga lázban
ébredő kenyeret,
az életerőt minden
búzakalászban.
Városokat fog kezébe,
megszeppent falvakat,
szétfutó járt utat,
mélyvízi kutak kristály csendjét,
alvó réteket,
hol nyáj legelész,
s az embert,
ki álmainak farag kaput,
hogy magára zárja,
látja templomok tornyát,
harangszó felhőívét,
mely úgy ölel át,
ahogy egymást ölelik
a friss fonott kalácsok.
S nem kérdezi, csak érzi,
már feleletet se vár.
A lelkében ott, mintha
a Duna és az Olt
vize folyna szomjat-oltón
olthatatlan szomjjal,
csak neki csobban.
Szívében is szív van,
s a szívben dal,
a dalban béke,
s csend a békében.
Otthon van újra
minden fűszálban,
minden földdarabban.
Övé milliárdnyi csillag
fénylő égi jele,
ahogy utat mutat
a gyötrő vágyak
belesajdultan
rágondolt gyönyörűséggel.
Bárhol jár,
magában hordja az áldott hont,
szépségek csodáját
lázas hajnalokon,
mit formáz, alakít, melenget
a múlt.
Tudja, érzi, hogy mindez ő,
ő maga, s tűzbe, fagyba marva
emlékek után kutat
holtak, elevenek közt
kéklő lagúnákba merülten,
mint a gyöngyhalász.
Közben észre se veszi,
hogy álmodta mindezt,
s csak a fellegek felett járt.
Szerző: HP | Sze 11, 2014
Binyamina – folytatás (Galambos Viktor írása)
Gioacchino Rossini huszonnégy éves, amikor tizenhárom nap alatt megalkotja A sevillai borbély című operáját, harmincnyolc éves korában megírja hattyúdalát (a Tell Vilmost). Ezt követően nem komponál semmit élete hátralevő harmincnyolc évében.
A többi zeneszerzőtől (akiknek legtöbbjük éhenkórász volt) Rossini abban üt el, hogy milliomos lett belőle!
Mivel az a felfogása, hogy egy szép zenét éppen úgy lehet élvezni, mint egy szép nőt, vagy finom ételt, egy vendéglőt nyit Párizsban, ami rövid idő alatt a lángelmék találkozó helyévé alakul át: ide jár Victor Hugo, Liszt Ferenc, Frédéric Chopin, George Sand és még sokan mások. Rossini kitűnő szakács, különleges ételei ma is ismertek.
Többek között James Rotschild báró is gyakori vendége (és egyben barátja) Rossininek. A zeneszerző beszéli rá a bárót a Château Lafite bor gazdaság megvételére, hogy végre legyen egy hely, ahonnan minőségi borokat lehet beszerezni. Innen a bankárcsalád új foglalkozása: a bortermelés.
Megjegyzendő, hogy a Château Lafite manapság is az egyik Rotschild bárónő vezetése alatt áll, és pár ezer dollárért igen jó minőségű palack bort lehet ott venni!
James fia, Edmond Benjamin biztosan olvasta a Bibliában a következőket:
Mikor pedig eljutnának Eskol völgyéig, lemetszének ott egy szőlő vesszőt egy szőlő fürttel, és ketten vivék azt rúdon; és a gránát almákból és a figékből is szakasztának. (Mózes 4., 13.24)
Azt a helyet elnevezzék Eskol völgyének; a szőlő fürtért, a melyet lemetszettek vala onnét Izrael fiai. (Mózes 4., 13.25)
Eskol ugyanis héberül fürtöt jelent.
Megjegyzem hogy ez az Eskol nem messze van Gázától, és jelenleg nem éppen a szőlő fürtjeiről híres, hanem inkább az oda potyogó palesztin rakétákról.
1882-ben ennek alapján határozta el Benjamin, hogy megbíz egy új bevándorlót (Michael Chamiletzky-t), hogy kezdjen el itt Izraelben is szőlőt termeszteni; így született meg itt a falu mellett a Tishbi borpince. Azért Tishbi, mert Bialik (a költő) átkeresztelte Chamiletzky-t Tishbi-re. Ennek a Tishbinek az unokája üzemelteti ma is a borpincét, amely évi egy millió palackot forgalmaz. Az egyik nagybani vevője (140 ezer palack) az IKEA. Azonkívül a világ minden tájára exportálja a borokat. A borpincét zichroninak nevezik, mert akkor Binyamina még nem létezett.
A báró lassan felvásárolta Zichron Jaakov és Binyamina környékén a földeket, melyeknek nagy része láp volt. Binyaminát, egészen a mai Hadera városig mocsarak vették körül, egy valódi malária fészek. Ez a betegség sok telepessel végzett. Először az eukaliptusz fák ültetésével próbálkoztak, de később rájöttek, hogy a mocsarak lecsapolása az egyetlen megoldás.
Bennszülött barátnőnk apja 1922-ben kapta földjeit a bárótól. Keserves munka árán mára hatalmas gyümölcsösökké alakultak, amelyekből a gyümölcs a világ sok tájára eljut. Mivel azokban az időkben a falu környékén rengeteg jázmin virult, 1925-ben a báró parfüm gyárat alapított, amely jázmin-illóolajat termelt, de közben Európában elkezdték a szintetikus illóolajak előállítását, és a helybéli jázmin olaj előállítása már nem volt gazdaságos. A parfüm gyár épülete 1940-ben a Hagana-nak (zsidó paramilitáris védelmi alakulat az állam alapítása előtt) szolgált búvóhelyül.
A következő lépés 1952-ben történt, amikor elhatározták, hogy a meglévő épület mellett borpincét létesítenek, mivel a környéken már nagyban termesztették a szőlőt. Egy Zeltzer József nevű, Miskolcról bevándorolt bor szakértő vette meg az elhagyatott parfüm gyárat és borpincét csinált belőle.
Nagy fejlődésnek csak 1992 után indult a vállalat, amikor egy hollywoodi cég tulajdonosai vették meg a borászatot és komoly beruházáshoz kezdtek, hogy a legkorszerűbb technológiákat biztosítsák.
A régi patinás illatszer gyár épülete megmaradt a borpince vendégfogadójanak, ahol a kitűnő ételek után lehet kóstolgatni a borokat, hangulatos környezetben. Az épületet tavaly két és fél millió dollárros költséggel felujították, most még szebb mint volt.
Az épületet egy nagyon szép park övezi, ahová esténként ki lehet ülni egy kis borozgatásra. Egy másik park van a borászat előtti téren: ezt a Bibliai Öt Gyümölcs parkjának nevezik, és tényleg: szőlőtőkék, fügefák, datolyafák, gránátalma bokrok és olajfák vannak benne, padokkal és lugasokkal váltakozva.
Az amerikai beruházásokkal új korszak kezdődött a binyaminai bortermelésben.
Először is – különböző juttatásokkal – rávették a szőlősgazdákat, hogy nemesebb szőlőfajtákat termesszenek és szakosodjanak a különböző fajtákra; azután felszerelték a borászatot a legkorszerűbb gépekkel, a tölgyfa hordókat a legjobb cégektől vették. A borpincét légkondicionálták úgy, hogy a hőmérséklet és pára tartalom állandóan a kívánt szinten maradjon a négyszáz négyzetméteres, öt méter belmagasságú helyiségben.
Az eredmény nem maradt el: jelenleg kiváló borok nagy választékát termelik, melyek minőségét a nemzetközi versenyeken számos arany-, ezüst- és bronzéremmel ismerték el. A testvér város Tokaj küldöttsége is nagy elismeréssel adózott a boroknak, amelyekkel megvendégelték őket.
A vállalat évi három millió palack bort állít elő. A következő fajta vörös borokat említem: Cabernet Sauvignon, Merlot, Shiraz, Tempranillo, Zinfandel, Malbek és Pinot Noir. A fehér borok: Chardonnay, Sauvignon Blanc, Viognier, Emerald Riesling, Semillon, Muscat Gewurtztraminer és a világ egyik legrégibb bora: a Muscat Alexandria. Persze minőségileg is vannak különbségek ugyanazon fajta borok között, így a “Special Reserves” családhoz hosszú ideig – kizárólag hordókban – tárolt borok tartoznak, a “Kramin” viszont gyümölcsízű, fiatal borok gyűjteménye, stb. Binyamina évi három millió palack bora csak tíz százalékát teszi ki Izrael évi harminc milliós termelésének.
Általában itthon élvezzük a borokat és ebéd után gyógyszerként, koleszterol ellen felhajtunk egy-egy pohárral (tényleg alacsony a koleszterolunk!)
A képeken, az ujjáépített vendégfogadó épülete kívülről és belülről, a borpince, rozsdamentes tartályai,- az olcsóbb boroknak, és a kanadai fahordók, a pincében, – a finom boroknak. Gyümölcstermesztő barátnőnk (Naomi – említettem feljebb, hogy az ő édesapja kapta a földeket 1922-ben báró Rotschildtól) és a csinos pincernő. Végül egy ősszel nyíló virág.
Aki pedig az El–Al repülőgépein látogat Izraelbe, már az úton megízlelheti a binyaminai borokat, mert az izraeli légitársaság gépein kizárólag ezeket szolgálják fel.
https://www.flickr.com/photos/vikig/sets/72157646914581840/
Szerző: HP | Sze 9, 2014
Galambos Viktor: Binyamina- Shuni
Az ezredfordulón történt, hogy a fiamék elhatározták: Haifából kiköltöznek Binyaminára, ahol egy új lakónegyed építésébe kezdtek, és főként a hightech-ben dolgozó vevőkre számítottak.
Egy éven keresztül folyó látogatások után, amikor láttuk, hogy a közvetlen közelükben még épülnek házak (és mivel éppen nyugdíjba mentünk), elhatároztuk: mi is itt veszünk lakást, s így aztán már tizenkét éve falusiak vagyunk.
Miután ideköltöztünk, napi sétáink alkalmából elkezdtük felfedezni a falut és környékét.
Először is rájöttünk, hogy a falu végén nincs kurta kocsma, és nem oda rúg ki a Szamosra, hanem a Krokodil patakra! Ezt azért hívják így, mert állítólag száz évvel ezelőtt még vídáman lubickoltak benne az egyáltalán nem kedves hüllők. De akkor még itt a völgyben lápvidék volt; egy igazi maláriafészek.
A rosszhírű patak a Carmel hegylánc legdélibb csücske alatt folydogál. A falu szélétől egy szép sétány vezet a hegy lábánál található Jabotinsky park bejáratához, ahonnan fel lehet mászni az ókori Shuni maradványaihoz.
Miután az utcánk végén található kis parkban felfedeztük egy római vízvezeték alapjait, fel voltunk készülve, hogy találunk még Róma-kori emlékeket, de ami Shunin van, minden előzetes várakozást felülmúlt.
Ahogyan azt a Bibliából tudjuk, ez a terület (éppúgy, mint Dor), a Manasséé törzsé volt; Shuniról már a Talmudban (Kr.u. 220) is írtak. Ekkor a Szent Föld már százötven éve római uralom alatt volt, és időszámításunk első harminchét évében Nagy Heródes a római császár tiszteletére már felépítette Caesareat, melynek vízvezetékei az egész környéket (beleértve Shunit és a mai Binyaminát) behálózták.
Shuniban azonban más is épült: nagyon érdekes társítása volt az épületeknek, tudniillik a hatvanhét méter átmérőjű, 3.000 férőhelyes amfiteátrum mögött egy óriási fürdőmedencét is felhúztak.
Karim Abu Mock, a haifai egyetem archeológusa szerint ez a medence az ókor legnagyobb úszómedencéje volt, az alján érdekes mozaikokkal, amelyekről kiderült, hogy különböző játékokra szolgálnak, mint például a táblajáték. Még az úszósávok vonalai is ki voltak rakva a medence fenekén.
Az archeológusok nem kis meglepetésére a leletek azt bizonyították, hogy itt egy, a mai idők fogalmai szerinti exkluzív Country Club-ról volt szó, ahol a gazdag caesareai patríciusok a májusi Maimas-t ünnepelték a Föld istennő tiszteletére, és Aesculapiusnak hódoltak.
A forró nyári napokon a medence hűs vize úszóversenyek, vízijátékok, pogány rítusok és orgiák színhelye volt. Ezt a feltevést az is megerősítette, hogy a korabeli zsidó írásokban óvták a vallásos férfiakat a hely látogatásától, mivel ott a római hölgyek meztelenül fürödtek. (Azt hiszem, jobb reklámot nem is csinálhattak volna a helynek!)
A vizet egy – Shunitól délnyugatra található – forrásból hozták, amely a caesareai vízvezetékrendszer része volt. A medencében ma is látható pár meztelen hölgy, igaz, bazaltból vagy márványból,- Achiam Shoshany, Párizsban élő szobrászművész alkotásai. Az amfiteátrumhoz csatolt helyiségekben is az ő szobrai vannak kiállítva, és ott van a kis múzeum, tele római kori leletekkel. A körülbelül 500 kiállított tárgy ékszerekből, csatokból, gombokból, háztartási tárgyakból, továbbá (ami külön érdekesség) orvosi műszerekből áll. Ezekben a termekben feltehetően üzletek és raktárak voltak, és talán az amfiteátrum öltözői. Mellettük feltételezhetően egy piac is volt, ivóvizes kutakkal.
Később, a bizánci korszakban (Kr.u. 324-637) olajprés működött ezekben a helyiségekben, azután már csak a török időkről (1517) tudni, hogy fogadónak építették ki Shunit. Ezeken a meglévő épületeken ez meg is látszik: olyanok, mint egy kastély.
A huszadik század elején (1914) egy – Haifán élő – gazdag kereskedő, bizonyos Effedi Salim Houri vette meg Shunit és a körülötte lévő földeket; ő alakította át az épületet magtárnak, ahonnan a neve is ered (Shuni = magtár, arabul). Az első világháború alatt Shuniban volt az angolbarát Nili földalatti szervezet székhelye.
A háború után Palesztina angol fennhatóság alá került és Shuni eléggé elhagyottá vált; ezért telepítette Jabotinsky 1939-ben erre a helyre az Etzel jobboldali függetlenségi mozgalom főhadiszállását. Innen nem egy akciót hajtottak végre a brit fennhatóság ellen. Ezeknek az időknek az emlékműve látható a csodaszép parkban, amely körülveszi az amfiteátrumot és a hozzátartozó épületeket.
Az ásatásokat 1968-ban kezdte meg a Zsidó Nemzeti Alap, a Los Angeles-i Stanley Chase adományát felhasználva. A helyreállítási munkálatokat is ők végezték.
A történet 1868-ban, Párizsban folytatódik a Rossini-féle vendéglőben. A tulaj azonos A sevillai borbély alkotójával. Hogy mi köze ennek Binyaminához, azt a folytatásból fogjuk megtudni.
https://www.flickr.com/photos/vikig/sets/72157647042205416/
Szerző: HP | Sze 7, 2014
Mersdorf Ilona: Élet(rajz)-szilánkok
Ennek a könyvnek a jellegéhez jól illik az, ha villanásokban mutatom be magam. Ahogy a versek is beszélnek rólam.
Mert az, aki a képeket nézegeti, mindig én vagyok. Reggel, az ágyban ülve, fejemben álom-foszlányokkal, amelyek ugyanúgy megfejtésre várnak, mint a képek. Néha a képekre aggatom ezeket a foszlányokat. Máskor a képek rángatnak ki a saját világomból. Szerencsés esetben létrejön közöttük egy tökéletes rezonancia.
Bár, így hatvan évesen, már nem szívesen írom le azt, hogy „tökéletes”. Legfeljebb regényben. És már nem is várom el azt, sem magamtól, sem attól, amit leírok, hogy tökéletes legyen.
Szerepek
Az élet végletes szerepekbe kényszerít bennünket.
Belecsöppenünk a nemlétből a létbe. És ezt a traumát soha nem tudjuk teljesen feldolgozni. Ahogy aztán majd a nemlét felé való visszarendeződést sem. Ezért kell a hit, hogy valahol, ebben a világunkat körülölelő egyetemességben, mindig is jelen leszünk. Ki-ki meggyőződése és fantáziája szerint.
Gyerekek vagyunk és szülők. Egyszerre. Micsoda kötéltánc. Felnőni és lehajolni valakihez. Beilleszkedni és kereteket teremteni. Megtanulni és megtanítani a szeretetet.
Nekem szerencsém volt. Megadatott, hogy legyenek szüleim, akikből kinőjek, és legyen egy nagymamám, akibe kapaszkodva felfussak a felnőtt létbe, mint folyondár a fa hegyére. Vagy inkább: a fa testére. Hiszen ki tudja, hol van a fának, az életnek teteje?
Helyszínek
Az élet is olyan, mint a könyvben szereplő képek. Ha derűs lélekkel nézzük, szépnek látjuk őket.
Resicát, a szülővárosomat mindig gyönyörűnek láttam. Nem a füstben fuldokló panelházakat szerettem, persze, és a beléjük költözött idegeneket. Hanem a dombokat, az oldalukra felfutó meredek utcákkal. A látóhatáron a titokzatos hegyeket, a barlangokkal, szurdokokkal, forrásokkal, tavakkal, soha el nem fogyó ösvényekkel.
Az embereket is szerettem, akik minden nap bementek a gyárba, és megküzdöttek a vassal. Nagyapám mozdonyt esztergált belőle. Apám meghegesztette. Mérnökként példaképeim az izzó vaskígyókkal birkózó férfiak voltak a hengerműben. A daruslány, aki mellett az izzó forróságban ültem, míg az olvadt acélt formákba öntötte. A konok, becsületes emberek, akik nem a könnyű életet szerették, hanem a munkát. Súlyos útravaló.
Távlatok
Mindig van egy újabb cél, ahová el kell jutni. Az életem állandó költözésben telt.
Temesvárra mentem tanulni. A síkságot soha nem tudtam megszeretni, de Temesvárt igen. Az volt a nagyvilág. Színház, könyvtárak, az ódon iskolám. Irodalmi kör, szabadegyetem. Mindez magyarul. Diákszínjátszás, tánccsoport, kórus – közösség. A valahová tartozás valósága, vagy ábrándja. Soha meg nem kérdőjelezett barátságok és útravalók.
Aztán a várva várt szerelem. A gyerekek. Körülöttünk a lezúduló vasfüggönyök. Hat év Sepsiszentgyörgyön, ahol a magyarság nem kitaszítottságot, hanem kiteljesedést jelentett. A mégsem-forradalom.
Gödöllő. A parkok és a város harmóniája. A negyedik emeleti ablakunk előtti fákon rikoltozó rigók.
Közben a munka, a gyárak, ahol mindig akadtak régi példaképeimhez méltó emberek. Bár végül csak a lélekölő pénzkeresés maradt. A megvetett pénz, ami annyi jót elérhetővé tett. A biztonságot és a nagyvilágot.
Belelapozhattam a világ sokszínűségébe. De egyre kevésbé ismertem magamra a sokféle tükörben, amibe belenéztem.
Végül kiköltöztem a világból ide, Ikladra. Itt mindenem megvan. A kert, a rózsák. A friss paradicsom, amit a férjem hoz be reggelente. Doromboló cicák. Csend az íráshoz.
Az írás
Megőrzés és megosztás. Életben tartó és életből kiszakító. Magamba záró és kitárulkozó. Gyógyító és beteges.
Talán csak illúzió. Ettől fantasztikus, mint az élet maga.
Szerző: HP | Sze 3, 2014
Sára küldte az alábbi nagyon értékes anyagot:
Mit jelent a “fizikoterápia”
A görög eredetű „fizikoterápia” szó úgy értelmezhető, mint a „természet erejének felhasználásával végzett gyógyítás”. Napjainkban ezen módszerek alkalmazása a hagyományos orvoslás egy részét képezi, hiszen minden kórházban, rendelőintézetben van fizikoterápiás részleg, ahol elektromos impulzusokat kibocsátó gépeket, mágneses teret, polarizált fényt, ultrahangot és lézert használnak. Ez a modern kor egyik kelléktára.
Évezredek során az ember egészségének megőrzésére használta a napfényt, gumitömlőt, fürdőket, köpölyöző poharakat, bedörzsöléseket, beöntéseket, mustáros és iszappakolásokat, a homokot és a tornagyakorlatokat. Mindezek természetgyógyászati fizikoterápiás módszerek.
Na de miért is kellene ezen módszerek felelevenítésével foglalkoznunk otthon, ha a rendelőintézetek dolgozói ezeket különben is nagyobb szakértelemmel el tudják végezni?
Egyrészt – nem mindegyiket. A betegellátás fizikoterápiás repertoárjában csak az akadémikus orvoslás szempontjainak megfeleltetteket végzik el.
Másrészt – nem minden alkalommal nagyobb hozzáértéssel tudják elvégezni a szükségeseket. A népi gyógyászat módszereinek nagy részét a modern orvostudomány nem ismeri és nem is akarja megismerni. A régen alkalmazott módszerekhez való viszonyukat az elöregedett, divatjamúlt cipőhöz való viszonyra lehetne visszavezetni. Ők minden alkalommal, akárcsak a divatos cipőboltok eladói a legújabb, legfényesebb és legdrágább cipőkre – bocsánat, módszerekre – fogják Önt rábeszélni. Még akkor is, ha a régi cipő kitűnő állapotú, jól áll, noha igaz, hogy kisebb tisztogatás már ráférne!
Harmadrészt – a fizikoterápiás módszerek elvégzése után a szervezetnek legalább két-három órás pihenésre lenne szüksége. Melyik intézet tudja ezt az Ön számára biztosítani? Sőt, a rendelőbe még be is kell menni. Ha isiásza van és alig tud a derékfájdalomtól megmozdulni?
Negyedrészt – takarékoskodjon! A házilagos fizikoterápia lényegesen olcsóbb.
http://www.astra-lit.com/bookhu.htm
Hozzászólások