A füvesember

z161 (2)
 

 

 

 

 

 

 

Éva készítette elő az alábbi anyagot:

Ugye emlékeztek még Schäffer Erzsébetre? A blogban beszélgettünk róla.
Ő készített riportot Gyuri bácsival, a füves emberrel, melynek ez az egyik legérdekesebb része:
“Most, erre az erdélyi útra Böjte Csaba hívására mentem. A ferences rend, ahová ő is tartozik, valaha gyógyító rend volt, a szerzetesek a tarisznyájukban hordták a gyógyító növényeket, kenőcsöket, tinktúrákat. S gyógyítottak vele. Ezt szeretné feléleszteni Csaba testvér, de legalábbis a kolostorok és iskolák körül a gyógynövénykerteket s hozzá a tudást. Csíksomlyón is van iskolájuk, s ott a kollégium vezetője, egy lelkes fiatalasszony, Zsóka, már megcsinálta a kertet. A padlást kialakították szárítónak, palántált, magot fogott, jegyez mindent, amit mondok. Vittem nekik egy vágógépet meg egy gyümölcsprést, úgy nekilendültek, mondtam is, te, Zsóka, te még a latin neveket is megkeresed, amiket én nem is tudok! S járják a vidéket, gyűjtik a gyógynövényeket… Összeismertettem őket egy kiváló botanikussal, Lakatos Márkkal. Márk a gyöngyösi főiskola tanára, náluk gyógynövényszak is van, s az a terve, hogy a csíksomlyói kolostorkertbe viszi majd a diákjait gyakorlatra. ”

http://www.nlcafe.hu/noklapja/cikk/szabo-gyuri-bacsi-fuvesember—interju/

z161-aa

Székely öngúny

A nök bálványa (2)
 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gúnyolódást nem szeretem, az öngúnyolódást annál inkább. Kemény, karakán legénynek tartom, aki megengedi magának. Mert annak a jele, hogy magabiztos egyén. Hogy az alábbi anyagot ki állította össze,- nem tudom, én mailben kaptam, temesvári barátnőmtől, – de hogy egy magabiztos székely az illető,- abban biztos vagyok.

HONNÉT TUDOD, HOGY SZÉKELY VAGY?

Székely kapu, székely zászló vagy Dancs Annamari a háttérképed
A székely himnusz a csengőhangod
Az „autó” szó hallatán reflexből hozzágondolod a „nómiát” is
Az újratemetési botrány előtt is hallottál már Nyírő Józsefről
Nemcsak az Ábel a rengetegbent olvastad Tamásitól, hanem az Ábel az országbant és Ábel a Marikábant is
Tudsz rovásírni, rovásolvasni és rovásszámolni
Minden mondatodban van egy „érted-é” vagy egy „hallod-é”, érted-é?
Jobban bírod a hideget, mint a pingvin, és több zsírt viszel be a szervezetedbe havonta, mint a fókákkal táplálkozó jegesmedve egész évben
A román X-Faktorból azért ejtenek ki, mert magyar vagy, a magyarból meg azért, mert román
Büszke vagy arra, hogy az asszony csendes, rendes, engedelmes
Büszke vagy arra is, hogy székely vagy, dacára annak, hogy a mai napig nem tudni pontosan, honnan is származnak a székelyek
Kiskorodban a szüleid beadták neked, hogy a sok muroktól jobban tudsz majd fütyülni
Az 50 fok alatti pálinkát kísérőnek iszod a rendes pálinka mellé
Favágáshoz nem próbálsz alkalmazást letölteni az internetről
Dögunalmas számodra az a szüreti bál, farsang vagy búcsú, ahol nincs legalább két tömegverekedés és három bicskázás
A húslevest is kenyérrel eszed, a pizzát pedig tejföllel
Fogalmad sincs, mi az a müzli
Hiába próbálsz románul beszélni, mert legfeljebb a többi székely érti
Más idegen nyelveket is hasztalan tanulsz, mert az akcentusod miatt még a tőmondataidat se fogják érteni
A kolozsvári egyetemi évek alatt kizárólag pityókát és fuszulykás zakuszkát ettél
Csecsemőkorodban nem ringattak, hanem pálinkás kenyeret etettek veled
Az első mikródba tüzet raktál
Valamilyen megmagyarázhatatlan, atavisztikus okból kifolyólag imádsz a büdös falusi fabudin kotolni
Már minden, Erdélyben őshonos gyümölcsből és zöldségből főztél pálinkát
Azt gondolod, hogy Székelyföld tartja el Romániát
Medárd napján esik az euró árfolyama, akkor nem veszel, mivel utána negyven napig esik
Az óvodában bicska volt a jeled, és a dobozos sört is bicskával nyitod ki
A szalonnafüstölőbe jársz szaunázni
Ha valaki nem tud téged az asztal alá inni, az nem is ember
Orbánról nem Viktorra asszociálsz, hanem Balázsra
A kocsmában mindig sört és vodkát rendelsz, meg valami erőset hozzá
A pólód is vitézkötéses
Vasárnap nem veszel be gyógyszert, mert úgyse hat
Három sportot szeretsz, a hokit, a hokit és a hokit
A számítógépes jelszavad “Csabakirályfi”, „csillagösvény” vagy „kitudjamerre”
Amiben nincs hús, az számodra nem étel
A vegetarianizmust betegségnek tartod, és teát csak olyankor iszol, amikor beteg vagy
A medvével közösen szeded a málnát
Úgy tudsz káromkodni húsz percig, egy levegővel, hogy nem használod ugyanazt a szót kétszer, sőt, még rokon értelmű szavakat se
Minden férfirokonod István, János vagy József
Vagy szekérrel közlekedsz, vagy Dacia golánnal
A paprika neked árdéj, a paradicsompaprika gogos, a befőttesüveg borkán, az olajbogyó maszlina, a fecskendő sziringa, a gida kecskolló, a paszulyfőzelék fuszulykatokán, a fánk pánkó, a sütemény tészta, a vágódeszka lapító, a bukósisak motoros kaszka, a tornacipő ádidász, a papucs sláp, a kezeslábas salopéta, a muslica cseszle, a feszítővas ránga, a láncfűrész druzsba, a golyóstoll piksz, a konnektor stekker, a pofonvág megsirít, a megver eltángál, a hóbortos fuzsitus és az üdítő szukk.

Ébredés

csak színek_9 (2)
 

 

 

 

 

 

 

 

M.Simon Katalin:  Tűnődés

Zsenge falevél
Tavaszi nyitáskor,
Ködfátyol mögött
Rejtőzködő ég,
Erdei forrás
Hűsítő cseppje,
Harmat csillogásban
Rothadó avar?
Lemenő napban
Alkony lángolása,
Vágy ébredése
Fagyok hajnalán,
Gyökér sóhaja,
Ha a vihart a törzs nem állja,
Elfelejtett kávé
A csend asztalán?

Mennyi álom, erény, bűn,
Melyből a kép összeáll!
Él-e ember e földön,
Ki ne keresné önmagát?

Seres László: Ébredés

Hajnali lódobogás,
szürke nyerítések
tajtékja ébreszt,
vérbe borul a távol,
nyújtózik az ég,
rojtos felhők közé
teknőt váj
egy felcsapódó vércse,
tollait füröszti,
zsákmányt kutat,
köröz a táguló térben.

Dallamok nyílnak,
rejtett égi csapok,
egymást ölelik
a fényzuhatagok.

Itt benn csendben ül,
alszik a tegnap,
széthullott könyvek,
kidőlt verssorok,
hallgat a szó is,
egymást ölelő ruhák
a felborult széken
lógatják karjaikat.

Csipkézi árnyait a hajnal,
haja gyapjas,
bíbor földre hull,
mozdul a város,
fénybe kúszó síneken
felnyöszörögnek
a síró villamosok.

S az ablaküvegeken
riadót ver a reggel.

Karácsonyi kirándulás

J_311a (2)
 

 

 

 

 

 

Galambos Viktor írása:

Körülbelül 3300 évvel ezelőtt írta egy egyiptomi turista (Anastasi Papirusz), hogy érdemes meglátogatni a Galil tó partján lévő meleg forrásokat. Megfogadtuk a tanácsát és karácsony napi programként elmentünk a Suleiman Hamam-hoz, amely úgy keletkezett hogy sok beteg kért tanácsot a bölcs Salamon (Suleiman) királytól, hogyan szabadulhatna a fájdalmas kórtól, amely kínozza. Salamon, hogy segítsen rajtuk, ráparancsolt egy légió démonra, hogy szálljanak le a föld alá a Galil tó partján és melegítsék fel az ottani források vizét. A biztonság kedvéért meg is süketítette őket, hogy ne tudják meghallani az ő halálának hírét. Így aztán ma is ott vannak a démonok és fűtik a forrásokat, mind a tizenhetet, meg valószínüleg sózzák is a vizet, amely hatvan fokosan buggyan ki a föld alól.
A bibliai időkben a Naphtali törzs már falakkal vette körül Hamat városát (lásd a bibliában Joshua 19:35). Különben Hamat a héber nyelvben azt jelenti, hogy forró.
Jóval később a római uralom alatt ( Kr.u.20), a közelben felépült Tiberias (a mai Teveria) városa, a nagy császár tiszteletére, aki elfoglalta, lerombolta és kifosztotta az ókori Izraelt. Az új város kiterjedt és elnyelte Hamam-ot. Persze római fürdő is épült az egyik forrás felett.
A régi római fürdő mellett már Kr.u. 230-ban is állott egy zsinagóga, és később mellette egy ujabb épült, amely a nyolcadik századig működött.
Ennek a mozaik padlóját fényképeztem. Persze furcsa, hogy mit keres egy zsinagóga padlóján Héliosz és a csillag jegyek, de egy másik ókori zsinagóga padlóján Szűz Máriát láthatjuk. (Annak idején a vallások még nem voltak úgy elkülönülve mint manapság.)
A még meglevő régi fürdőben egy kis múzeum van, ez az épület 1780-ban épült és fényképeken levő török urak használták. Láthatók a korsók is, amelyekből a vizet öntögették magukra.
Ezek után átmentünk az autó út másik oldalára, a modern Hamat Teveria fürdőkbe, hogy élveztzk a medence forró vizét, a ragyogó napsütésben és mivel +22 fokos dermesztő hideg volt, napoztunk is egyet a medence partján lévő nyugágyakon.
Utána megebédeltünk a fürdő vendéglőjében, – én stílszerűen egy Szent Péter halat fogyasztottam, ha már Simon ott halászgatott a tavon.
Ebéd után a képeken látható hajóval kellett volna hajókázzunk a tavon, de olyan nagy hullámok voltak, hogy a hajó tulajdonosa kijelentette, mivel csak egy valaki tudott gyalog járni a tó vizén, ő nem vállalja a felelősséget. Így aztán a hajókirándulás elmaradt, csak a sirályok keringtek a vad hullámok felett.

https://plus.google.com/photos/108968301883859984850/albums/5961665578082268593

Az első képeken Teveria látható és az egyiken a távolban lévő hó födte Hermon hegyet láthatjuk.

Karácsony

Weihnachten_IMG_2020 (2)
 

 

 

 

 

 

 

Áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves blogtársnak és olvasónak!

Seres László: HÁNYSZOR VÁRTAM
(Hajdani Karácsonyaimra)

Hányszor vártam -hit, és vágy tartott ébren-
Istent, angyalt reszkető hópihében,
hogy jön, s aláhull majd. Keresi az utat,
átragyogja szép nyomorúságunkat,
csillapítva vak dühét jégmezőknek,
óceánok árját, mikor hozzánk
csendben bezörget.
Lesz tört fenyőág, meg friss kalácsillat,
égetett cukorka színes krepp papírban.
S díszek rajta, angyalhaj,
gyertyafényben felkötözött béke,
asztalon a szegénység dúsan mérve,
s hozzá kiporciózva hálaima.

Mondd Uram, miért a jóknak kell várnia
gyermekarcú hittel mindig…
ha jő a Karácsony.

Valaki átlebegett a szobámon,
égbe emelt, majd lerántott a földre.
Szólt egy hang, ma is hallom még,
létednél nem vágyhatsz többre,
sorsodat szívemen viselem rég
becsüld meg fiam azt, ami ma elég.
Magához szorít ott féltőn,felismertem.
Anyám volt az tudom, vagy talán…az Isten.

http://www.youtube.com/watch_popup?v=IjmK2E_WJbw&feature=em-share_video_user

http://www.youtube.com/watch?v=1ngwZ5RVETw

M. Simon Katalin:

Ünnep éjszakáján

Nyárról álmodik a föld
Fehér csendben,
Pihen a gond, tétlen ül
E téli éjben…
De a gondolat szárnyal,
Végtelen úr!
Véletek issza borát
Hangtalanul.

Karácsonyi virágok, Flori de craciun, Weihnachts Blumen:

https://plus.google.com/photos/108968301883859984850/albums/5956082822281730801?authkey=CMDf6MOz8-_cIw

http://www.flixxy.com/best-christmas-lights-display.htm

http://www.youtube.com/watch?v=9czxiDyY9Rw

http://www.youtube.com/watch?v=vHo7AI1Hbso

http://www.erdely.ma/hitvilag.php?id=155288&cim=karacsonyi_esti_ima