Pillanatok
Lila kikerics
Dérlepte domboldalon
Az őszt temeti.
Ha látni akarod, miröl van szó, kattints az alábbi linkre:
http://katalinmsimon.files.wordpress.com/2013/11/mc3a1solat-2-pillanatok-2013-nov.pdf
Lila kikerics
Dérlepte domboldalon
Az őszt temeti.
Ha látni akarod, miröl van szó, kattints az alábbi linkre:
http://katalinmsimon.files.wordpress.com/2013/11/mc3a1solat-2-pillanatok-2013-nov.pdf
D. Nagy Éva:
A Holnaposok és a Nürnberg-i Nosztalgia Klub
Előbb tisztázzuk a fogalmakat: kik a Holnaposok és mi a Nosztalgia Klub? Mi köze egyiknek a másikhoz?
Hét költő – Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka – 1908-ban Holnap néven, irodalmi társaságot alapított, az ekkor pezsgő szellemi életének köszönhetően Pece-parti Párizsként emlegetett, Nagyváradon. Ők a Holnaposok.
“Céljuk az volt, hogy a Budapestre koncentrálódó, konzervatív kultúrális életet ellenpontozva modern, haladó szemléletű kultúrális központot hozzanak létre vidéken.”
Szerettek volna független, rendszeresen megjelenő irodalmi lapot indítani, de erre végül nem került sor, csak két antológiakötetet tudtak kiadni. A versgyűjtemények így is felértek egy hadüzenettel, s a konzervatív irodalmi fórumok kíméletlen támadását váltotta ki.
A Holnap irodalmi antológia 1908-ban és 1909-ben megjelent 1. és 2. kötetét a modern magyar irodalom kiindulópontjaként emlegetik az irodalomtörténészek.
A Nosztalgia Klub ez év áprilisától működik, a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület égisze alatt, az én vezetésemmel. Elsősorban az irodalomra, művészetre nyitott idősebb generáció számára létesült, de minden érdeklődőt szívesen fogad. Összejöveteleinket minden hónapban egyszer, délelött 10-13 óra között tartjuk Nürnbergben, a Langwasser-i Gemeinschaftshausban. A klub programjában közös múzeum-, kiállítás-, koncertlátogatások és kisebb kirándulások is szerepelnek.
A november 18. összejövetelünkön a Holnaposokra emlékeztünk. Azért éppen most, mert két holnapos is, Ady Endre és Babits Mihály, novemberi születésű.
2013 februárjában fogant meg bennem egy, főleg az idősebb korosztályt felkaroló, klub alakításának az ötlete. A Magyar Kultúregyesület vezetőségének is tetszett a tervem és biztosított a támogatásáról. Meghirdettük, toboroztunk és áprilistól havonta egyszer, szerda délelőtt találkozunk. Általában az adott hónap jeles eseményeivel, szülötteivel foglalkozunk, beszélgetünk, nosztalgiázunk. Egy-egy erdélyi helység, tájegység is bemutatásra kerül.
Ezt a toborzó levelet írtam annakidején 2013 februárjában:
“Magot nevelni a hervadásban: csak a növénynek egyszerű. Az öregség nem nyugalom, hanem megfeszített akarat. Két mankónk: az önirónia és a bátorság. A hova nem rajtunk áll. A miért az Isten titka. A hogyan a mi szabadságunk” – vallja Jókai Anna az öregedésről .
A nyugdíjas klub gondolata t.k. értékmegőrzésként fogalmazodott meg bennem. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy a nyugdíjasaink hatalmas értékek őrzői és hordozói és ezeket az értékeket nem szabad elveszni hagyni.
A másik ok, hogy több nyugdíjast, sajnos az elmagányosodás veszélye fenyeget, főleg azokat akik nemrég vesztették el életük társát. Bízom benne, hogy ezek az emberek valamelyest enyhet találhatnak fájdalmukra, kicsit felejteni tudnak és új célokra lelnek a klub összejövetelein.
Szeretnék mindenkinek segítséget nyújtani abban, hogy élni tudjon a hogyan szabadságával. Havonta egyszer, a harmadik szerdán, 10-13 között (hogy télen se kelljen sötétben hazamenni) jönnénk össze, beszélgetni, zenét hallgatni, verset olvasni, filmet nézni, teázni, kávézni és mindazt tenni amire kedv és igény van/lesz . Lehet szó egészségügyi tanácsadásról, a régi gyógyszerek felülvizsgálatáról is, lehet közös színház-, koncert-, tárlatlátogatást , kirándulást szervezni. Mindent, ami a hétköznapokat megszínesítheti. A többit „útközben“ meglátjuk.
Én megtettem az első lépést , most csak követőkre várok.
Biztos felmerül a kérdés miért egy nem nyugdíjas akar ezzel foglalkozni. Megmondom. Azért mert emberekkel „foglalkozni“ örömet okoz nekem és tanulni akarok Önöktől, amennyire lehet átmenteni az értékeket, de szeretném feléleszteni a szunnyadó parazsat is. Biztos vagyok benne, hogy együtt, még csodákra leszünk képesek! Bizonyítsuk be, hogy „nemcsak a húszéveseké a világ“! D. Èva
(Folyt. lásd Hozzászólásokban)
Egy mallorcai élményemet szeretném elmesélni.
Pálmába megérkezve a jótanácsra hallgatva azonnal vásároltunk egy német nyelvű újságot, a szombaton megjelenő Mallorca Magazint, hadd lássuk a következő három nap rendezvényeit, hogy annak alapján tervezzük meg a programunkat.
Bár ne tettük volna! A vaskos hetilap ugyanis, meg hozzá a tíz euróért vásárolt képeskönyv legalább másfél kilót nyomott, amit én végigcipeltem magammal Pálmában. Később a kabátomat is levetettem, mert közben meleg lett, s azt is fognom kellett. A fél kezemet lefoglaló csomag bizony nem tűnt leányálomnak a sűrű fotózáshoz. Néhányszor el akartam dobni az újságot, de gondoltam odahaza átböngészem előbb, hátha valami fontos információt tartalmaz. Nem tartalmazott. Amit találtam benne, az már szerepelt a jegyzeteimben. Például, hogy Alcúdiában kell piacot nézni! Úgyhogy a szállodában megkönnyebbülve belegyúrtam a szemétkosárba. Meg is töltötte.
Úgy intéztük ügyeinket, programunkat, hogy beleessen egy piaclátogatás Alcudiában. S ott mit vásároltunk? Először is frissen préselt narancslevet. Meg készíttettem egy portrét magamról. (Marika nem akart, hevesen tiltakozott, hogy neki nem kell.) Fekete papírból vágta ki a szorgos fiatalember a profilomat ollóval, pár másodperc alatt. Eléggé mutatós lett, csak valami nem stimmelt rajta. Marika végigfilmezte a műveletet, s a filmen láttam meg később, hogy az illető (a művész) a végén, a legeslegvégén egyetlen mozdulattal, egy rövid kattintással, enyhe mosoly kiséretében rontotta el. Levágta a lényeget: a tokámat. A szépséghibámat. Az ismertető jegyemet. Plasztikai műtétet végzett.
Hasonlít-e rám egyáltalán?- mutattam akkor Marikának a vágományt.
Igeeen, válaszolta, de nem túl határozottan.
Oké, egy gracias kiséretében kifizettem az öt eurót, a plasztikai műtét árát, s táskámba süllyesztettem a műalkotást. Azzal el volt intézve a dolog, mentünk vásárolni. A pálmafák meg kiváncsian követték lépteinket.
***
Az alábbi kép festett portré egy megszeppent kislányról:
Kiemelve a hozzászólásokból a Laci által tegnap betett anyag:
Összefolyt az univerzummal, de felgyógyult a sztársebész
Egy hétig feküdt kómában egy jónevű amerikai idegsebész, aki most azt állítja, hogy ezalatt az univerzumnak egy másik, mélyebb dimenziója tárult fel előtte. Meg van győződve róla, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete.
A Newsweek címlapon hozta, de más külföldi lapok és az elektronikus média is kiemelten foglalkozott a héten dr. Eben Alexander történetével, aki azt állítja, hogy egy agyhártyagyulladás során bizonyosságot szerzett a túlvilág létezéséről. Tapasztalatairól, illetve az orvostudomány halálközeli élményekről vallott nézeteiről könyvet írt, amely az Egyesült Államokban most jelent meg…..
http://www.origo.hu/egeszseg/20121012-a-mennyorszag-letezik-egy-idegsebesz-halal-kozeli-elmenyei-newsweek.html
Viktor beszámolója:
A floridai Gainesville-ben voltunk a lányomnál. A vejem a Gainsville-i egyetem fizika tanára. Az egyetemnek állatorvosi fakultása is van, amelyhez két klinika is tartozik, egy a nagy állatoknak, és egy a kis állatoknak.
Mivel a lányom két gyönyörű tiszta faj német farkas kutyáinak egyike, Freya, már akkor beteg volt, el kellett menni vele az állatorvoshoz, hogy megmérjék a vérnyomását.
Mondotta a lányom gyere velem, ilyet még úgysem láttál. Így kerültem tehát a kisállatok klinikájára.
Egy sorompó beengedett bennünket a klinika hatalmas parkolójába, azután bevezettük Freyat a klinika fogadó termébe, ami inkább hasonlított egy Hilton szálló fogadó termére mint másra.
A hatalmas bőrfotelekben már jó páran várakoztak, mellettük, vagy ölükben kutyával, vagy macskával, melyek legnagyobb csodálkozásomra,- csendesen viselkedtek gazdájuk mellett. Érezték hogy itt valami különös történik.
A recepciós nőtől kaptunk egy telefonszerű készüléket, amely mikor sorra kerültünk, csipogni kezdett és megjelent rajta egy szám, annak az ajtónak a száma (a körülbelül húsz ajtóból), amelyen be kellett menjünk.
Egy kicsi kabinet volt egy fém vizsgáló asztallal, egy pár készülékkel és egy komputerrel ellátva.
Már várt bennünket egy asszisztens, aki megállapította mit kell csinálni a kutyával, azután megkérte a lányomat hogy jöjjön vele a másik ajtóig, hogy a kutyus megértse, hogy most el kell menjen vele. A kutyus el is ment az asszisztenssel és egy negyed óra múlva vissza is jött vele.
Egy pár perc után megjelent egy állatorvos nő, elmondta hogy Freya-nak magas a vérnyomása, és felírt egy gyógyszert, amit majd naponta be kell adjunk neki.
Miután kiment, egy hivatalnok nő jött be és leült a komputer elé, bevezette az adatokat, elkérte a lányom hitelkártyáját, nyugtát adott a kb. 50 €-ról, amennyibe egy vérnyomás mérés kerül a klinikán, és adott egy aranyozott érmét, amit majd a parkoló sorompójánál kell bedobni, hogy ki tudjunk menni.
Soha sem láttam Freya-t úgy iszkolni ahogy a klinikáról kirohant.
Ennyi lett volna, és sohasem tudtam meg, hogyan mérnek egy kutyának vérnyomást.
Legnagyobb szomorúságunkra egy pár hónap múlva, a két öreg kutya egymás után elpusztult. Háromszáz Euróért elhamvasztották őket és a hamvaikat a lányom az udvar virágaira szórta, ahol annyit hancúroztak mikor még éltek.
Nekem van egy “áldott jó” szokásom. Ez nem öngúnyolódás akar lenni, jelen esetben nem, hanem elismerés. (Nahát, még ilyesmi is van, csodálkozik most rajtam Énem.) Ez a dícséret most annak az Énemnek szól, aki mikor valami érdekeset lát, hall, olvas, azonnal lejegyzi, arra gondolván: majd valamikor hátha hasznát veszi. Ez a lejegyzés tk nem papírra történik, hanem egyenesen a komputerbe. Ennek következtében a laptopom olyan, mint egy aktatáska, nem is az, hanem fiók, sőt mégnagyobb, könyvtár. Abban minden bekerül, amiről értesülök. Jó másfél évtizede gyűjtöm bele az információkat. Időnként belenézek, mi is került bele az elmúlt évek alatt. Most is ezt tettem, kávézás közben. Ott találtam rá egy ilyen címre: Innen-onnan. Kiváncsian nyitottam ki, s megvallom egyiket-másikat most is érdekesnek, vagy legalábbis figyelemreméltónak találom. Íme mi mindent sepertem be a fenti cím alá.
– Nem is tudtam mostanig, hogy milyen nagy gondot okoz az osztrákoknak, mit csináljanak kutyájukkal, macskájukkal, mikor szabadságra mennek. Mert azok nem szeretik a változatos életet. Minden változás nyugtalanságot vált ki bennük, ami különféleképpen nyilvánul meg. Egyik agresszívvé válik, másiknál emésztési zavarok lépnek fel, megint másik elutasítja idegen személyek jelenlétét, magába zárkózik és szenved.
A legszerencsésebb eset, ha otthon hagyják és valakit megkérnek, hogy gondozza őket, míg távol vannak. Etesse őket és részesítse szeretetben. Mert a macskáknak nem elegendő csak az étel. Ők igénylik a simogatást, babusgatást is.
A kutyákat esetleg magukkal vihetik gazdáik nyaralni, mert azok jobban birják az utazást, mint a macskák, de a repülőn való utazás, ketrecbe zárva a csomagtérben, az rémálommá válhat, lelki traumához vezethet, amiből talán soha nem épül fel az állat. Szóval van gond, elég.
Nó, de van lehetőség arra, hogy a kedvenc is kellemesen töltse el a kritikus napokat, mig a gazdi hetedhét országon túl a tengerben lubickol. Csak éppen a zsebbe kell nyúlni. Méghozzá jó mélyre. Az egyre inkább elszaporodó osztrák állatpanziók befogadnak ugyanis bizonyos időszakra kutyákat és macskákat, sőt még egyéb apró állatokat is, mint hörcsögök, nyulak, egerek, halak, kalitkás madarak. A panziókban kapnak ételt is, meg szeretetet is, ha gazdáik megfizetik a kitűzött napidíjat)
– Floridában van egy különleges kórház. Egyedülálló a világon a maga nemében. Mert betegei nem emberek, hanem teknősbékák. 11 éve müködik már a Turtle Hospital, a teknősbéka kórház. Tekintélyes állatorvosok dolgoznak benne s önkéntes segédek. Ez utóbbiak összeszedik a strandokon a megsérült, vagy tehetetlen állatokat. Mások gondoskodnak az utódokról, mert a júl-aug-ban lerakott tojásokat az anyák magukrahagyják. A kórházban van sürgösség az akut esetek számára. Kezelés után az állatok egyszobás tartályokba kerülnek, amelyböl 14 van, -hogy meggyógyuljanak. Mielőtt a tengerbe visszaeresztenék, átmenetileg egy nagy medencébe engedik őket. Újzeelandon meg pingvin kórház müködik.
– A szívritmusra vonatkozólag a genfi nemzetközi zöldkereszt érdekes adatokat tett közzé. Az ember szívverése percenként normálisan 70. Ez köztudott, s az is, hogy olvasáskor, fekvéskor, alvákor kisebb, tornászáskor, vagy ideges állapotban felgyorsul a szívmüködés. De milyen az állatok szívverése? Azt nem gondoltam volna, hogy minél nagyobb egy emlősállat, annál kevesebbet ver a szive. Igy az egérnek a percenkénti szívverése 600, egy macskának 130, az elefántnak csak 25, míg a még nagyobb testű kékbálnának csupán 15. A madaraknak a leggyorsabb a vérkeringése a gerinces állatok között. A varjú szíverése 350 percenként, a kanárié és kolibrié pedig nem kevesebb, mint ezer.
– Furcsa díszreggelit szolgáltak fel helyi specialitásokkal Kínában a futballsztár David Beckhamnek, és kollégájának, akik bizony nem voltak eléggé tapintatosak és visszautasították azt. Pedig az étlapon ilyen inyecségek szerepeltek: ropogósra sült sáskák, sült bambusz nyüvek, glazúrozott méhek…
Meglepődtek a visszautasításra, de a Real Madrid vezetősége helyrehozta a dolgot. Azt a magyarázatot adta, hogy a két játékosnak szigorú diétát kellett tartaniok, azért utasították vissza.
Nature 3D:
Hozzászólások