Szerző: HP | nov 4, 2013
kattints rá!
Galambos Viktor: Majd még jó lesz valamire
Gyerekek voltunk, a barátom mesélte egy reggel, hogy az éjjel, úgy éjfél táján, nagy kopácsolásra ébredt, a zaj az apja szobájából jött, ahol az apjának az íróasztala állt. Ez csak névleg volt íróasztal, valójában inkább műhelyasztal volt, és a zajt az okozta, hogy a papa egy üres konzervdoboz bádogját egyengette kalapáccsal egy vastag vaslapon.
Arra a kérdésre hogy: „Mire kell ez neked?”, a családi és baráti kör antológiájába bevonult válasz az volt, hogy: „Majd még jó lesz valamire!”
Ha visszagondolok, ez az akkori gondolkodásmód jellegzetes megnyilvánulása volt.
Semmi nem dobtak el, amit valahogy, valamire még használni lehetett. A lukas harisnyát megstoppolták, a lukas cipőt elvitték a suszterhez, aki féltalpat, sarkat tett rá, fa szögekkel, sőt még mielőtt kilyukadt, lekopott volna, megvasalták a sarkát meg az orrát. A kopott inget elvittük a fehérnemű varrónőhöz, aki az ing aljából kivágott vászonból új mandzsettát, gallért vart, és a kivágott anyag helyébe bevarrt valami vásznat, ami éppen kéznél volt, mert ez a rész be van dugva a nadrágba, úgysem látszik! A nadrágszár aljára koptatószalagot varrtak be, hogy az kopjon, ne a nadrág rojtosodjék. A szalagot aztán időnként kicserélték. A kötött pulóvert, harisnyát, felbontották és újra kötötték, miután levették róla a könyökvédő foltokat. A télikabát obligó ki lett fordítva, és akkor olyan lett, mint az új! Az apa elnyűtt öltönyéből, vagy a mama kosztümjéből még kijött valami a gyerek számára. A kalapos átalakította, vagy felújította a kalapokat.
A kilyukadt lábosnak, fazéknak is megvolt a mestere, a Raindel Pintito (Temesváron), avagy a drótostót, aki a törött cserépfazekat is összedrótozta. A késeket addig fente az utcai köszörűs, amíg olyan keskenyek lettek, hogy már nem volt mit fenni.
És persze egy olyan drága dolgot, mint egy órát vagy rádiót addig javítgattak, amíg csak lélek volt benne.
A bútorok újra fényezése, az asztalosok megszokott munkája volt. A konyhabútort átfestettük, a padlót felfestették.
Később láttuk Gopo-nak egy Sci fi filmjét, amelyből egyetlen jelentre emlékszem, amikor a főhős egy reptéren látja, hogy elromlott az órája, egyszerűen beledobja a szemétkosárba. Nekünk ez olyan meghökkentő volt, hogy egy órát csak úgy eldobnak, hogy magunkban azt gondoltuk, ilyen még száz év múlva sem lesz!
De lett! Belepottyantunk a fogyasztói társadalomba, és talán sohasem fogunk megbékülni avval, hogy ami elvásott, elromlott, azt kidobjuk.
Amikor először kértek pénzt tőlünk a régi konyhai gázkályha elszállításáért, megkövültünk. Azóta megtanultuk, ha valami új háztartási, vagy elektronikai gépet vagy bútort veszünk, kössük ki a régi elszállítását, azok által, akik az újakat hozzák.
Valahogy mégsem tartom még mindig természetesnek az utcai szemétbe kidobott komputereket, televíziós készülékeket, vagy más tárgyakat, amik még „Egész jól néznek ki!”
Nagyon nehezen tudjuk elhatározni magunkat a régi dolgok kidobására, és mikor a fiatalok könnyűszerrel kidobnak valamit, még mindig görbe szemmel nézzük.
Jó azért, hogy kezdenek rájönni, a rengeteg eldobott, műanyag, üveg, papír, szennyezi a környezettet, és ha így folytatjuk, gyerekeink egy szeméttelepen fognak élni.
Örömmel látom az utcára kitett műanyag-, papírgyűjtő tartályokat, mert ami bennük van „Majd még jó lesz valamire!”
Szerző: HP | nov 2, 2013
Annyira kell az embernek a csók s az azzal járó gyöngédség, babusgatás, simogatás, akár az étel és a levegő.
Már a magzat igényli, dehát nem tehet többet szegény az anyaméhben annál, hogy szopja saját ujjacskáját. A szakemberek ezt tekintik az első csóknak. Amolyan felkészülés, gyakorlás ez.
A csók második szakasza a megszületés után következik, amikor a bébi ösztönösen keresi anyja mellbimbóját. És ha megtalálta, iszik mohón, nagy kortyokban. A szoptatás, ez az első gyöngéd kontaktus az újszülött és az anya között, mondhatni életfontosságú. Azok a gyermekek, akiket szoptatnak, jobban fejlődnek, mint azok, akiket mesterségesen táplálnak. Sok neurotikus betegről derült ki, hogy csecsemőkorban cuclisüvegből etették, nem élték át az anyatej szopásának gyönyörét.
A gyöngédséggel és csókkal soha nem szabad fukarkodni.
Az amerikai szerző Adrianne Blue A csókról című könyvében irja, hogy még felnött korban is a csók az első feltétel ahhoz, hogy az ember jól érezze magát.
Mert figyeljük meg mi történik a szervezetben. Egy szenvedélyes csók a kémiai reakciók egész folyamatát váltja ki. A hormonok táncolnak, serkentik az idegeket, érzékennyé teszik az izmokat. Az endorfinok és neuropeptidek, a természetes jóérzés drogai kiömlenek a vérbe és elkábítanak. A mellékvese adrenalint tesz szabaddá. A szervezet pozitiv stresszt él át.
A csókolózók nem érzik a fájdalmat. Mert az agy egyfajta „szuper-aszpirint“ termel, ami mint kiderült, 200-szor erősebb, mint a morfium. A szervezet kivirágzik. A szív hangosan dobog. A pulzus a percenkénti normális 60-70-ről 120-ra ugrik. Az arcizmok komoly munkát fejtenek ki. Mind a 34. A nyakon és háton jóleső borzongások szaladgálnak, mintha elektromos áramok cikáznának. Az egész test egyetlen erogén zónává válik.
A simogatás és babusgatás oxitocin termelődését idézi elő, ami felkorbácsolja az embert. Úgy érzi, fákat tudna tövestől kitépni.
10 percnyi csókolózás alatt 100 kalória energia használódik el. Annyi, mint 10 percnyi szaladás alatt.
És még valami. Amerikai kutatók bebizonyították, hogy a sokat csókolózók átlag öt évvel élnek tovább, mint azok, akiknek nincs, vagy alig van részük belőle.
Szerző: HP | okt 31, 2013
Seres László:
KŐBE ZÁRT KESERGŐ
Kőpalástodon galambok ülnek,
mohazöld fátylat ereszt rá a köd.
Ma is hallom, hogy sír, hogy reszket
a kifeszített csont-fehér idő,
a félbemaradt csillagmozdulat,
kezed tört íve, ahogy aláhullt
fáradtan az örök csendre,
mikor magához hívott az Isten,
hogy arcába nézz a Napnak,
mielőtt halhatatlan leszel,
s ízekre szed a föld méhe,
mert belőle vétettél,
-tudom már-
imára kulcsolt könnyek közt
rendezgetem márvány ruhád,
az összefércelt virág-pillanat
tétova gyengeségét,
hogy erősnek láss Anyám,
s porrá lészen minden,
ahogy az ige szól
midőn befejeztetett.
Látod, jéggé dermedtek a rózsák,
a csillagok megolvadtak,
s lázas vacogást szül a lélek,
mikor égő fáklya a test,
önemésztő árnyalak.
Késő a jaj, a megbocsájtó ima,
gyertyalobbanás.
Hiába gyújt megbánó fényt a szem,
idegpályákat rángat, tévelyeg,
keresi bűntelen önmagát.
Nincs kezdete, nincs vége,
csak a szétzuhant pillanatot
hurcolja, őrzi itt kitartón
a széllel perlekedő morzsalét.
Parányi tűz, kristályvarázslat,
álomkép, gyászláng a csend.
Felsajdul bennem bárhová lépek,
s megvakít a múlt, ha visszanézek.
Sejtelem, rejtély minden szó,
ami számvetésre késztet,
a sírhant, a tört koszorúk,
egy kézvonásnyi jel kőüzenete
a pergő aranymázban
megmásíthatatlan
és örök.
Mondd, mit ér a könny, a sírás,
holt virágok bánatüzenete mit ér.
Kérdésre sóhaj a válasz,
mozdulatra mozdulatlanság,
csendre jajkiáltás.
Életre halál.
Nem segít azon, aki nincs már,
rajtuk nem fog se áldás, se átok,
megbocsájtanak, hogy megbocsáss
némán mellükre szakadt földdel.
Ha fejet hajtasz s letérdepelsz
sebeidet sebeikkel gyógyítják,
mint összetört orgona
holttá vált hangját az éter
mennyekig szállva, szétszóródva
a lélek húrjain a trónusig fel.
Perselybe dobott fillérekért
nem jár több feloldozás,
hisz garasnyi tér csak az oltár,
s minden kimért szerep.
Díszlet, áhítat,
mit a sors ad egy életért cserébe
kesergő hitben,
hisz gyarló az ember,
akár bűnös, akár bűntelen,
csak tévelyeg, útját veszti sorra.
Imát rebeg önmagáért, mert esendő.
Magát vádolja és magát menti fel,
mintha önön sírja előtt állna.
Túllép Istenén, s csak hiszi,
hogy legyőzhetetlen, hogy óriás,
hadakozik élettel, halállal
s mindkettőtől fél,
homokszemként lebeg nyitott tenyerén,
várja zuhanását,
ítéletet mond mások felett,
lesi a bedőlt sírokat,
csupasz kereszteket,
s megjegyzi, hogy ki járt itt.
Mióta elmentél, nem eresztelek.
Elvittelek magammal téged,
csillagzatom tartópillérét,
kiömlött zúgását a harangoknak
emlékeim kegyhelyére,
hogy tovább éljek,
s élővé faragjam szobrodat,
megtanítsalak újra járni,
ahogy te tetted ezt Anyám,
mintha halál sose lett volna,
csak a végtelen élet, amiről meséltél,
s én elhittem minden szavad,
ahogy ma is, mert nem hinni vétek.
Mit számít, hogy megöregedtem,
hogy egyidős vagyok veled,
s elloptam arcod ráncait,
szemedből az ég tiszta kékjét,
hogy mosolyoddal mosolyogjak,
könnyeiddel sírjak,
s hangoddal kiáltsak. Ne még!
Hordom kettőnk sorsát, míg élek.
A tiédet már s még az enyémet,
mégis tőled kérek tanácsot
bolyongva erények, s vétkek közt,
míg éj sötétje hull, és betemet,
hogy összezúzza üdvösségem.
Nézz le rám,
már hagynám, hogy korholj,
hogy minden percem számon kérd.
Eltűrném azt is, hogy megalázz,
hogy általad sújtson le rám az ég.
Lassan erősödik a hitem,
ahogy gyérül bennem a kétség,
mit kivárni nem volt erőd,
kiérlelte azt a hűvös messzeség,
s belém marta a zord idő,
hogy tudjam, addig élhetek,
míg bennem létezel s befogadsz.
A rám ruházott juss jogán
viszem tovább békéd s haragod,
hogy halálos kínnal is tudjak élni,
s mi eddig éltetve táplált,
-ösztön, kényszer, felismerés,-
keserű nyugtot teremtsen
békémmel és haragommal
végig a feloldozásig.
Megyek veled.
Indul a Föld,
hová szem nem ér fel,
s megvakít az ég.
Hosszú az út, ne aludj még Anyám,
hisz eleven sírod vagyok,
magamban élőn beástalak.
Ma neked adom ezt a napot.
így várja illem, s külcsín,
talmi tűz, pásztázó csalfa fény.
Megmutatom porszem önmagam,
s téged az én Istenemnek,
ahogy lelkemmé válva
látatlak ma is,
mikor felbukkansz bennem.
Lázadok csak, emésztem a lángot,
mely lobog, s összeköt
síron innen, és túl,
ami volt, s ami lehet még…
az élet.
Itt vagyok, te is itt vagy.
elhoztalak téged,
ideértem
egy szál virággal,
ahogy minden évben,
hogy élőből kiterítve
itt újra
lássalak.
***
HP: Ezelőtt négy évvel jártam egy Svédország-i temetőben. Växjöben. Teljesen más képe van, mint a mi temetőiknek. Sok magyar névvel is találkoztunk a sírköveken.
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Egy_svedorszagi_temeto#
És így néz ki egy holland temető a kicsi, de nagyon romantikus helységben, Hindeloopenben:
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Egy_holland_temeto#
Átmenet:
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Atmenet#
Szerző: HP | okt 24, 2013
Seres László: : Átszűrődő fényben
Mondd, szégyen,
vagy hiányérzet,
ahogy átjársz rajtam,
mint a röntgensugár,
míg védekezem.
Kristály-pillantásod metsz,
lehullnak titkaim testemről
tépett ruhaként,
s olyannak látsz,
amilyen vagyok.
Egyre mélyebb
medret vág belém
átszűrődő fényed,
hogy el ne veszítselek.
Csontboltozatom alatt hordlak,
s lelkemig begombollak,
mint rám terülő kabátot
nyárban, s télben is,
hová csak két ember fér…
te meg én.
Látod.
Ilyen egyszerű az élet.
Már nem is érzem többé
hiányod.
ÁLMATLANSÁG
Minden negyedik ember Ausztriában álmatlanságról panaszkodik és minden ötödik altatótablettát szed. Minél idősebb emberekről van szó, annál több a panasz. Egyrésze nem tud elaludni, másrésze túl hamar ébred fel.
Azt előre meg kell mondanunk, hogy teljes álmatlanság nincs. Még az olyan személyek esetében sem, akik azt állítják, hogy nem hunyták le szemüket egész áldott éjjel. Mert a természet ragaszkodik jogaihoz. Rákényszeríti a szervezetet az alvásra, mégha rövid időre is. Az ember egy éhségsztrájkot be tud tartani, képes magától megvonni az ételt, annyira, hogy bele is hal, de nem tudja magától megtagadni az alvást. Egyik pillanatról a másikra lecsukódnak szemei, észre sem veszi.
Az alvás megvonása a legaljasabb kinzóeszköz, nyomokat nem hagy a testen, a fogoly akaratát és személyiségét szétroncsolja, mindent elmond, amit hallani akarnak tőle, még azt is, ami nem igaz.
Egy kisérleti csoport tagjait 200 órán át tartottak mesterségesen ébrenléti állapotban.Testi károk még nem léptek fel, de rettentő izgatottak lettek, ingerlékenyek és képteleneknek bizonyultak egészen egyszerű fejszámolási műveleteket elvégezni.
Az alvási zavarok nem ártatlan dolgok, távolról sem szabad félvállról venni, vagy elviccelni őket, mert aki huzamosabb ideig nem alszik rendesen, elöbb-utóbb megbetegszik, elsőként az idegrendszere sínyli meg.
Milyen tényezők okozzák az alvási zavarokat? A szakértők véleménye az, hogy nem kell miatta rögtön orvoshoz szaladni, inkább elemezze önmagában az érintett személy, hogy a következő zavaró tényezők közül nem áll-e fenn valamelyik az ő esetében is? Ha igen, próbálja azt kiküszöbölni, hátha meg is oldja így ő maga a problémát.
Gyakran előfordul, hogy az ember csak azért forgolódik nyugtalanul az ágyban, mert attól fél, hogy nem tud elaludni. De lehet hogy konkrét kiváltó oka van.
Az alvási zavarokat kiválthatják külső és belső tényezők.
Külső zavaró hatások: túl világos, vagy túl zajos hálószoba, túl alacsony, vagy túl magas hőmérséklet /ideális a 18 fok!/ nem megfelelő ágynemű, túl puha, vagy túl kemény matrac, nedvességet át nem eresztő takaró, amely nem szívja fel a test által kigőzölt verejtéket, ami az ágyban dunsztállapot képződéséhez vezet. Vagy zavaró egy olyan partner jelenléte, akinek mozgás-és légzésritmusa a miénktől eltérő, különösen ha ráadásul horkol is.
Belső zavaró hatások: depresszió, nagyfokú szellemi kimerültség, izgalmak (családi, vagy munkahelyi problémák, elalvás előtt átélt stressz, ágyban olvasott izgalmas könyv, vagy tévéfilm), idegrendszeren keresztül ható gyógyszerek, délután 4 óra után fogyasztott izgatószerek (kávé, tea, Cola, csokoládé), túlterhelt gyomor, vagy üres gyomor, vagy a délután és este folyamán elfogyasztott túl sok folyadék, délutáni alvás, betegségek, lázas állapot, fájdalmak, ha sokáig szedtünk altatót s hirtelen abbahagyjuk, az pár napig, vagy hétig megzavarja álmunkat. A túl sok alkohol a hiedelemmel ellentétben, szintén rossz alvást eredményez. Az igaz, hogy hamarabb elalszik az ember, de alvása nem lesz pihentető, mert az alkohol megzavarja az alvás legfontosabb szakaszát, az u.n. REM fázist, mely alatt agyunk a nap során felgyült problémákat dolgozza fel.
Végül egy utolsó tényező, amely nagyon sok embert érint. Ez az éjszakai műszak. Az igaz, hogy a szervezetnek az a bizonyos belső órája mondhatni midenkinél másként jár, de egy biztos: a különböző testmüködések nappalra teljesítményre, éjjelre erőgyűjtésre vannak beállítódva. A normális életritmust erősen megzavarták az éjjel-nappal müködő gépek.
Az éjszakai műszak nemcsak fárasztóbb, mint a nappali, de veszélyeket is rejt magában. Hajnalban 3 és 4 óra között mikor a testhőmérséklet a legalacsonyabb, akkor történik a legtöbb munkabaleset. Az amerikai tiltakozó plakátokon „temetőműszak“-nak nevezik az éjszakai műszakot.
Ha ébredés után negyedóra, vagy félóra hosszat még kótyagosak vagyunk, nem jelenti, azt, hogy nem aludtuk ki magunkat. Ekkor állítja át szervezetünk az anyagcsere folyamatokat az ébrenléti állapotra.
Minden élőlénynek szüksége van a pihenésre. A napi alvás-ébrenlét ritmus egy megváltoztathatatlan természeti törvényszerűség. Alkalmazkodni kell hozzá s akkor minden rendben van.
Szerző: HP | okt 20, 2013
Az alvás alatt kibocsátott agyhullámoknak elektroenkefalográffal végzett tanulmányozásából világossá vált, hogy alvás alatt az agy nem passziv. Sőt, kimondottan aktiv állapotban van.
Alvásra a szervezetnek rendkivül nagy szüksége van, mert az alatt a szervezet regenerálódik, védőrendszere megújul, megerősödik, energia készlete feltelik, felkészül a munkavégzésre.
A déli országok lakói ma is teszik, a kinaiak szintén és a nagyapáink korában természetes volt, hogy délben is aludtak. Szundítottak egy kicsit. Ebben az időben ugyanis a szervezet belső órája mélypontot ér el. S mit teszünk mi ilyenkor ahelyett, hogy belső óránkra hallgatva engedelmeskednénk szervezetünk óhajának? Iszunk egy jó erős feketét.
Bruno Comby, francia álomkutató hírdeti, hogy az embernek a természet törvényei alapján kell élnie. Akkor aludjon, amikor álmos, így délben is, ha szervezete kéri.
Mert az nagyon eredményes. Már 2 percnyi röpke alvás után általában fittek vagyunk. A szervezet bioritmusának hullámvonala azt mutatja, hogy délben fél egy és 3 óra között nagyon alacsony a munkateljesítmény foka. Ez /!/ alatt az idő alatt kell egy kicsit szundizni.
Az órákon át végzett fizikai és szellemi munka nagyon igénybe veszi a szervezetet. Ha délben egy keveset alszik az ember, redukálódik a stressz hormon, a Cortizol képződése és az agy fel tud frissülni, a test meg energiával töltődik fel. Megjavul emlékezőképessége, kiegyensúlyozottá válik, kommunikációskészsége és munkatempója megnő. Csökken szivritmusa és vérnyomása, csökken az érmegbetegedések, valamint a szívinfarktus rizikója.
Milyen hosszú kell legyen a déli alvás? Nincs rá szabály. Ha az ember éjszaka kialussza a szervezetének szükséges 7-8 órát, akkor nincs szüksége sok időre, hogy regenerálódjon. De nagyon fontos, hogy abban az időben, pont akkor, amikor a szervezet kéri, akkor aludjon egy kicsit. Ez, mint mondtam, általában délben fél 1-3 közt van.
A 2-5 perc-ig tartó röpkealvás, feküdve, vagy akár ülve is, áldásos dolog. Nagyszerűen feltölti energiával a szervezetet pl egy vizsga elött, vagy egy fontos megbeszélés elött. Egy több kisgyermekes nő, akinek a gyermeknevelés mellett sok egyéb elfoglaltsága van még, mondta, hogy ő még állva is tud aludni…
Kik voltak a röpke-alvás pionirjai?
– A leghíresebb Napoleon volt. Ő aludt, amikor csak tehette. Még lóháton, nyeregben is. Éjszakánként ugyanis nagyon keveset aludt, csak 4-6 órát.
– A festő Salvador Dalí hogy ne veszitsen sok időt alvásra, mikor elálmososodott, egy karosszékre ült, hátát megtámasztotta, ölébe egy réztányért tett s fölötte két ujjal egy pléhkanalat tartott. Ahogy elaludt, elernyedt ujjai közül kiesett a kanál a réztányérba nagy csörömpölést csapva, ami fel is ébresztette azonnal. De Dalinak már elég is volt egy ennyi, már állt is fel és ment tovább festeni.
Ez a déli alvás nagyon sok esetben rendbehozza az éjszakai alvási zavarokat is, mondják egyes szakértők. Ezért ha nem is alszik az ember, legalább feküdjön le, csukja be a szemét és lazítson, mert már ez az elernyedés is jót tesz. Lehet elég is ahhoz, hogy az ember leépítse az idegességet s feltankolja magát energiával.
De ha a déli alvás túlhaladja a félórát, az már megzavarhatja az éjszakai pihenésünket. Nem tudunk elaludni este idejében, vagy nem alusszuk át az éjszakát.
Nosztalgia Klub, Nürnberg, 2013 október 23
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Nosztalgia_Klub_Nurnberg#
Kányádi Sándor: Fekete, piros
Szerző: HP | okt 16, 2013
Seres László: A felcsillagozott égen
Ketten írjuk a verseket.
Én, meg ő, második énem.
Ő ifjúként ír nyerseket,
én beletörődőn, vénen.
Ő álmodozva, én ébren,
a jövőt ő, én a múltat
a felcsillagozott égen.
Keressük újra magunkat.
Ő kérdez, én válaszolok.
Gyökerét óvja már az ág,
ősét a világrahozott,
s kételyek magányába zár
rejtélynek, örök talánynak,
hogy kibontsa virágait
gyenge kelyhéből a mának,
s fölém nő, mikor elvakít,
én meg hagyom, hadd ragyogjon,
mint fénylő csillagrendszerek,
hisz én voltam ő egykoron,
s holnaptól újra… ő leszek.
D. Nagy Éva: Álmodtam
Valahogy szomorú reggelre ébredtem. A Nosztalgia klubról álmodtam. Rengetegen voltak,- egy csomó ismeretlen ember. Listát akartunk írni, de nem volt hozzá papír. Piroska, te először mint színésznő léptél fel,- az életedet játszottad el, – nagy sikerrel. Aztán következtek a képek. Közben szünet is volt, az emberek szétszéledtek egy nagy parkban, alig találtuk meg őket. A terem is olyan labibirintszerű lett, lépcsőkkel erkélyekkel, hogy már nem láttam be. Kiderült, hogy a nálam hagyott képeket is otthon felejtettem. Haza akartam szaladni, de G. nem engedett. Végül mégis elmentem, akkor meg mindenféle ismerőssel találkoztam és valami más előadásra is beültem, amikor eszembejutott, hogy vissza kell mennem. Rohantam, – egy hatalmas városban, óriási várral és lépcsőzetesen kialakított vízzel. Csak rohantam. Megpróbáltam a vizen át rövídíteni, de nem sikerült. Aztán jött elém G, bocsánatot kértem, hogy elkéstem, de azt mondta még tart,- siessünk. Valahogy teljes fejetlenség volt…
Hozzászólások