Szerző: HP | jún 11, 2013
B. Kati küldte:
ROMHÁNYI József, a RÍMHÁNYÓ, igazi nyelvzsonglőr!
http://www.magyarvagyok.com/videok/listak/sorozatok/2653-Romhanyi-Jozsef/
A linkre kattintva folyamatosan lejátszható 23 videó, de egyenként is választható a honlapon lévő zöld listából:
Romhányi József (Nagytétény; ma Budapest XXII. kerülete, 1921. március 8. – Budapest, 1983. május 7.) író, költő, műfordító.
“Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket,
hanem a gerinc.”
A rímhányó Romhányiként emlegetett zseni pimasz éleslátásával szinte egyszerre mutatott rá emberi gyengeségeinkre és a magyar nyelv nagyszerűségére. Véleményét, intelmeit gyakran rajzfilmfigurák vagy kedves állatkák szájába adta, s bármily könyörtelen véleménnyel is bírt rólunk, nevettünk briliáns humorán.
Szerző: HP | jún 7, 2013
Elmosódott emlékek
Újabb részlet Galambos Viktor: Emlékek című könyvéből
Reggelente már türelmetlenül vártuk, hogy az utca sarkán feltűnjön a szamárvonta kordé, amin a tejesasszony ült – háta mögött a cínezett tejesbödönökkel. A tejeslábos már oda volt készítve az ablakba és az asszony a literes mércével, amely ugyncsak ónozott pléhből volt, mérte a lábosunkba a tejet. Ezek az asszonyok Gyirokról jöttek be minden hajnalban és hordták a tejet a városnak. Csak anyámtól hallottam, hogy amikor még egészen kicsi voltam, a mi utcánk végén is volt egy asszonynak tehene és attól kapták a tejet, amin felcseperedtem. Ennek hallatán nagy szemeket meresztettem, mikor anyám megmutatta a tehenet, mondván, hogy félig-meddig ez is a mamám. Abban az időben nem léteztek gyermektápszerek, s mikor anyám teje hírtelen elapadt, az egyetlen dolog amit Wittenberg doktor ajánlani tudott az volt, hogy mindig ugyanattól a tehéntől származó tejjel tápláljanak.
A háború sem akadályozta a tejesasszonyokat, hogy bejárjanak a tejjel és mivel akkortájt mi már nagyobbacskák lettünk, micsoda öröm volt, ha felülhettünk a szamaraskordéra és elvitt bennünket az utca sarkáig!
Közvetlenül a háború után a tejesasszonyok kezdtek elmaradozni és apámék azt a megoldást taláták ki, hogy vettünk két kecskét, egy feketét, amelynek a nevére nem emlékszem, és egy fehéret akit Ninának kereszteltünk. Nina mindig szelid volt, de a fekete társnője nem egyszer próbált felöklelni a szarvaival. Szerencsére csak a homlokával lökdöste az embert, nem a szarva hegyével. Mivel főleg miattam vették a kecskéket, rám hárult a száraz levelek gyűjtése és tárolása a pincében. Ezek a levelek alkották a kecskék alatt az almot, a házunk mellett levő üres telket használtuk legelőnek.
Reggel és este, ugyancsak nekem kellett a kecskéket megfejni, miután langyos vízzel megmostam a tőgyüket. Miközben fejtem a kecskét, a fejemet a jó meleg oldalukhoz támasztottam. Ennek az lett az eredménye, hogy egyszercsak sűrűn kezdtem vakarni a kobakomat, ami feltünt anyámnak és elővette a sűrűfésüt, egy fehér papírt, amin azután vidáman mászkáltak a hajtetvek. A kecskékkel egyetemben bekentek alaposan petróleummal, ami büdös volt ugyan, de a tetvek elpusztultak tőle. Kis híján én is… Nagyon utáltam.
A kecsketejnek jellegzetes szaga volt, de nagyon tápláló és egészséges. Anyám még túrót és sajtot is készített belőle, pedig akkor még nem is hallottak a francia bio-kecskesajt őrületről.
Egy időre ujból megjelentek a tejesasszonyok, a kecskéket eladtuk. Iskolás lévén már túl macerás volt nekem a napi kétszeri fejés. Közvetlenül a háború után, valamilyen segélyakció keretén belül, uzsonnát kaptunk az iskolában, ami egy szelet olvadt margarinba mártott feketekenyérből állt, amire aztán ráfagyott a margarin és ahhez adtak egy csésze kondenztejből készített valamit, amit ők tejnek neveztek. Mind a kettőnek furcsa íze volt, de mi mindent megettünk amit adtak, nem tudtuk mi az: válogatni.
Telt az idő, a szocializmus fejlődése (és a mezőgazdaság kollektivizálásának) eredményeképpen, a tejesasszonyok teljesen eltüntek, a háztáji gazdaságban addig békésen élő tehenekkel együtt. Gondolom előbb a tehenek…Helyettük a városban megjelentek a tejesüzletek és azokban kezdték “osztani” a tejet, joghurtot, eleinte még turót is. Kezdetben üvegbe is lehetett venni kimért joghurtot, de később, aki szabvány joghurtos üveg nélkül született, az végleg lemondhatott az élvezetről, mert csak csereüveggel lehetett kapni. Ezidőtájt jelentek meg az első gyermektápszerek, a Svájcból behozott “Nesle” tejkészítmények újszülötteknek, persze csak receptre és nagy protekcióval lehetett hozzájutni, de a fiam már ezen nevelkedett. (Nem hiába volt gyermekorvos a mamája)
A hetvenes években, miután nyugatról mindenféle felszerelést importáltak, megjelent a zacskós tej. Az elején redben volt minden, boldogan fogadtuk az újítást, hogy nem kell cipelnünk a nehéz és törékeny tejesüvegeket, melyeknek rögtön új felhasználási módot találtunk, nagyon jól helyettesítették a virágvázákat. A baj akkor kezdődött, amikor mindenáron belföldi műanyagból akarták készíteni a zacskókat, a fele tej kifolyt belőlük, így aztán visszatértek volna az üveges tejhez, de abból is egyre kevesebb lett a mi gyerekeinknek. A nyugdíjas apám már hajnalban sorbaállt érte egy-két órát, de a szocialista gazdaság továbbfejlődése nyomán, az “aranykorszakban” teljesen eltüntek a tejtermékek. Annyira, hogy a kálciumhiány okozta spasmofilia népbetegség lett, a lányom, a vejem az utcán estek össze tőle. Ez volt az a nevezetes időszak, amikor az állatlétszámot minden áron meg kellett tartani, akkor is, ha egyáltalán nem tejeltek. Egy-egy elnöki látogatás alkalmával emelőszíjakkal állították lábra a csont-bőr sovány teheneket, hogy úgy nézzen ki, mintha léteznének…
Csernobil is szépen befolyásolta a tejet, miután a rádioaktiv esőtől a fű is rádióaktiv lett. Kiadták a rendeletet, hogy az egész tejmennyiségből tejport kell gyártani, majd akkor csökken a rádióaktivitása és úgy használható lesz. Csak azt nem vették figyelembe, hogy a rádióaktiv Cobalt 90 év alatt bomlik le, de hát fő a szocializmus építése.
(Folytatása a hozzászólásokban olvasható)
Szerző: HP | jún 2, 2013
(Részlet Galambos Viktor készülő könyvéből)
Az évek folyamán, nemcsak a minket körülvevő tárgyak, eszközök tűntek el, vagy változtak meg a felismerhetetlenségig, hanem a környezetünk is teljesenmegváltozott. A macskakövekkel kirakott kocsiút, a téglából készült gyalogjáró, amelynek a szélén platánok, hársfák adták az árnyékot, színtere volt az utca mindennapi életének. Ezen mozogtak azok a figurák, akik a macskakövekkel és a téglákkal együtt tűntek el.
Reggel korán a tejes asszonyok szamaras kordéi zötyögtek végig az utcán, azután egy-két óra múlva felhangzott a kiáltás, hogy: – Szódááás ! Nyomban kisiettünk az üres szódásüvegekkel, hogy telire cseréljük őket. Ha éppen elszalasztottuk a szódást az sem volt baj, mert a “Szódagyár” egy pár házzal odébb volt az utcánkban. Az meg még érdekesebb volt, bemenni és látni hogyan töltik a dróthálóba tett szódásüvegeket. Meg aztán a szép Szódás Ágit, a szódagyáros lányát is meg lehetett néha csodálni.
Délfelé újabb kiáltások zavarták fel az utca csendjét: – Jegeees! – és az emberek vödörrel mentek egy hasáb, vagy félhasáb jeget vásárolni az akkor még valódi jégszekrénybe. A jegesnek nagy könyökig érő gumikesztyűi voltak és a kezében egy hegyes ár, amivel repesztette a jéghasábokat. A fából készült jegeskocsi pedig csukott volt, csak akkor nyitotta ki, amikor kivette a jeget és természetesen ez is lovas kocsi volt, akár a szódásé vagy a szemetesé. Mert a szemetes következett, de ő nem kiabált, hanem egy kis haranggal csengetett. A kikészített szemetesládát a kocsi lépcsőjéről kellet kiüríteni, a kocsi háztetőszerű tetejének nyitott ajtaján. Ajánlatos volt pontosan föléemelni a lehetőleg nem túlságosan nehéz, egyáltalán nem szabványozott tárolót. A kocsi kicsi volt, de nem is kellett nagyobb, mert negyed annyi szemét nem volt mint manapság, hiszen nem volt minden agyoncsomagolva, amit el lehetett égetni azt nem dobták a szemétbe, sok mindent megetettek a csirkékkel vagy disznókkal.
Néha a csatornatisztító dobozszerű kocsija is megjelent és vele együtt a hosszúnyelű különleges lapátokkal felszerelt “csatornások” is. Felemelték az úttest szélén levő lefolyók rácsait és kiemelték az aljukon leülepedett iszapot. Persze nem volt valami jószagú foglalkozás. A postás hatalmas bőrtáskájával naponta végigjárta az utcát és a nyugdíjasok, főleg a hónap elején, várták türelmetlenül.
Amikor a kutyák elkezdtek vadul ugatni, akkor tudtuk, hogy jön az “Aragázos” ember. Miért haragudtak rá annyira? – talán a gáz szaga miatt, – amit mi sem élveztünk, hát még a kutyusok, akiknek a szaglása tízezerszer érzékenyebb.
Időnként az utcaseprők is megjelentek, hosszúnyelű virgács-seprőikkel, hogy összeszedjék a maradék lócitromokat, amelyeket az emberek nem vittek be a kertjeikbe trágyának.
A városi vízművek kútja, ahonnan azok vették a vizet, akiknek még ekkor sem volt bevezetve a vízvezeték a házukba, ugyanúgy hozzá tartozott az utcaképhez, mint a “Kacskázó ” gyerekek. A “Kacska” seprűnyélből készült, arasznyi, mindkét végén kihegyezett fadarab volt, amit egy ugyancsak seprűnyélből készült verőbottal kellet a földről felverni és aztán a levegőben minél messzebbre ütni. A computerezésnél határozottan egészségesebb játék volt és főleg olcsóbb! Bár szemet ezzel is lehetett végleg elrontani…
A kéményseprők is állandóan járták az utcát és ha az ember megfogta a kabátgombját amikor meglátta a kéményseprőt, az biztosan szerencsét hozott! De még biztosabb szerencsét jelentett megvenni tőlük a naptárt, amivel újévtáján minden házba beállítottak. Ezek voltak az utca állandó szereplői, de epizodisták is szép számmal akadtak.
Egész kisgyermek koromban, még az is elhangzott az utcán hogy : Dróótos, – a fiatalabbak kedvéért részletezem csupán, hogy ezek az elrepedt, töredezett cserépfazekakat illesztették és drótozták össze.”Dróótozok, fóótozok, mindent újra csinálok !” – bíztatták a gyér klientúrát. Aránylag hamar eltűntek, viszont a kollegáik, akik azzal hirdették a mesterségüket hogy:”Raindl Pinti To”, még sokáig járák az utcákat. Ök a kilyukadt fémlábosokat, edényeket foltozták. Hogy honnan eredt a reklám-kiáltásuk nem tudom biztosan. Az elején levő Rajdl a német lábosból és talán a végén levő To a drótos tótoktól maradhatott meg.
(Folytatása olvasható a Hozzászólásokban:)
Szerző: HP | máj 31, 2013
Lázasan készülnek NY államban a Rochester Contemporary Art Center idei kiállításának (jún.1-14) megnyítására:
http://www.roco6x6.org/6x6x2013_intro.php
http://www.roco6x6.org/6x6x2013.php
http://www.roco6x6.org/6x6x2013_full_artist_list.php
http://cityliving.whec.com/news/news/150731-its-6x6x2013-time
A nevemet a 2583 tagú listán megtaláltam, a H betűnél!!! De a képeimet a t.m. 6.000 (?) munka között nem sikerült megpillantanom. De jó lenne tudni angolul!!!
Az alábbi hat képet küldtem el:
https://picasaweb.google.com/piroskaho/RoCo_kollazs#5883797300192766178
1.Winter twilight – Téli alkony
4. Coloured limousine – Színes limuzin
8. Fly, Phoenix, fly! – Repülj fönix, repülj!
10. Untouched nature – Érintetlen természet
11. Windblown flowers – Szélfújta virágok
13. Curiosity – Kiváncsiság
Emlékeztek még a hetekkel ezelőtti játékunkra, amelyben címeket javasoltunk a kiállításra festett képeknek és megszavaztuk, hogy melyik legyen az a hat kép, amelyet elküldjek?
https://picasaweb.google.com/horvathpiroska1/RoCo_2013#
Javasolt címek:
1. kék táj, tengerzúgás, hósziklák, tél, téli alkonyat, tél a berekben
2. sisak, sapka, édes ölben, színes elefántfej, lepkenász
3. életspirál, tornádó
4. arcrészlet, színes limuzin, piros autó, házak a búzamező szélén
5. átmenet, hangulatváltás, yin-yang, lila ábrándok, zippzár, összevarrva, hangulatváltás, a sötétség határán, strandtűz, lila házikó
6. fészek, csepp a hálóban, pókháló, zöld robbanás, agávé, zöld mélység
7. színterápia, színtobzódás, fordított világ, emeletes ágy
8. főnix madár, tengeri csikó, szállj fel fönix madár! Repülj fönix, repülj!
9. rejtett arccal, bezárt rügyek, halász zsákmány, pletykáló virágszirmok
10. zöld álom, érintetlen természet, őserdő, fák, fű, az első fű,nyírfák a szélben, liánok között, tündértánc
11. magnóliák, krókuszok, virágok, szélfújta virágok, tavaszi zsongás, virágok a szélben, havasi harangrojt
12. színes városkép, színes fantázia, pirkadat, folyó partján hegyek, szív küldi szívnek
13. kiváncsiság, fájdalmas tekintet, üvegház, vihar előtt, a felhők titkai
14. különös jelek, pitypang, nap, napocska
15. zöld frizura, szárnyalás, várakozó nő, táncosok, római harcos
16. így kezdődött, örvény, megbilincselt nyugtalanság, mélység, modern ammonit.
(Lacinak köszönhetően megtudtam, hogy a képeim 669-704 számon szerepelnek. S így tekinthetők meg:
Az első linkre klikkelve, baloldalt a Find Art by-nál beírjuk a számot: 669, ráklikkelünk a Find Art by-ra s arra megjelenik az elsö kép, amelyre klikkelve láthatóvá válik mind a hat munka. vagy mégjobb a fölötte lévö lila nyillal továbbhaladni.)
Szerző: HP | máj 29, 2013
Viktor küldte az alábbi anyagot:
Nincs egyetlen fűszer sem, melynek története annyira hasonlítana az Ezeregy Éjszaka meséihez, mint a fahéj (mondjuk úgy): regéje.
A fűszer már Krisztus előtt 2000-ben ismert volt az ókori Egyiptomban; a Bibliában is található rá utalás. Több európai nyelv a fűszer héber nevét (kinamon) vette át: görögül kinamonom, angolul cinnamon.
Az Énekek Énekében Salamon király mintha (nagyon is földi) szeretőjét dícsérné:
“Színmézt csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a nyelved alatt, és a te ruháidnak illatja, mint Libanusnak illatja. Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem! Mint befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő! A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egyben, ciprusok, nárdusokkal egyben. Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle tömjéntermő ágakkal, és aloés, minden drága fűszerszámokkal”.
Megtudjuk tehát, mi van a leányzó nyelve alatt és egyből arról is információt szerzünk, hogy a fahéj drága fűszer volt, de ez nem gátolta meg például Néró császárt abban, hogy Róma egy évi fahéj-importját égesse el Poppea Sabina temetésén.
Rómába Alexandriából érkezett a fahéj, de senki sem tudta, honnan származik.
Herodótosz szerint a fahéj szülőhazája Arábia, az óriási Kinamon-madarak (biztosan a griffek unokatestvérei) hozzák ismeretlen helyről és elérhetetlen sziklabérceken belőle rakják fészkeiket. A ravasz arabok tulkokat ölnek a fészkek közelében; hatalmas darabokra szabdalják a leölt állatok húsát, majd a húsevő óriásmadarak a nehéz koncokat a fészkükbe viszik, amitől az leszakad a sziklaszirtről, minek következtében a kalmárok összeszedhetik a fahéjat.
Arisztotelésznek is van egy (Ezeregy Éjszakába illő) meséje a Historia Animalium-ban a Cinomolgus óriásmadarakról, amelyek magas fákon fahéjból rakják a fészküket, s amelyeket a bennszülöttek ólommal nehezített nyilakkal lőnek le a fa tetejéről.
Az idősebbik Plinius már sejtette az igazságot, mert a fentebbieket olyan meséknek tartja, amelyekkel a kalmárok csak a fahéj árát akarják felverni.
A Cinnamologi madarak még Rabelais Gargantua és Pantagrueljében is megjelennek.
A keresztesekkel Egyiptomban is megforduló sieur Janville 1248-ban arról számol be, hogy a fahéjat a “világ végén”, a Nílus forrásainál halásszák hálókkal a vízből.
Végre 1270-ben az arab Zakariya al Quazwini írja le először, hogy a fahéj Srí Lankából (Ceylon) származik. Ezt 1292-ben John of Montercorvino is megerősíti, tehát végül (úgy 3300 év után) kiderült az igazság.
Indonéz hajósok szállították a Kaju Manis-t (az édes fát) Afrika keleti partjaihoz, majd onnan arab kereskedők vitték tovább Alexandriába és még tovább, egészen Rómáig. A középkorban a fűszert velencei kereskedők szállították Alexandriából Európába és jó ideig meg is tartották maguknak a monopóliumot.
A mameluk és a török birodalom létrejötte után a szárazföldi utak lezárultak. Ez bírta rá a portugálokat, hogy megkeressék Ceylont a tengeren. 1518-ban egy erődöt is építettek ott, s ezzel elérték, hogy több, mint száz évig csak ők szállították a fahéjat Európába.
Aztán jöttek a hollandusok és kiszorították őket az üzletből. Az egyik holland kapitány feljegyzéseiből tudjuk, hogy ha a szél a sziget felől fúj, már messziről (körülbelül 45 kilométerről) érezni lehetett a fahéj illatát!
A hollandok után az angolok következnek: a Kelet-Indiai Társaság élén 1767-ben Lord Brown megkezdi a fák telepítését (addig csak a vadon termő fákat használtak) és bevezetik a visszanyeséses termesztést.
A fák vadon 10-15 méter magasra nőnek, de a telepített fákat két év után a tövük közelében visszanyesik. A rákövetkező évben a tőből egy csomó ág hajt ki, amelyek belső – fél milliméteres – kérgét hasznosítják. A méteres darabok összegöngyölődnek és így száradnak meg; a külső kérget nem lehet használni.
Jelenleg Srí Lanka, Kerala, Szumátra, Banglades, Jáva, Brazília, Vietnám, Egyiptom, stb. termesztenek fahéjat.
Van egy rokon növénye, a cassia (vagy saigoni, esetleg kínai fahéj). Nos, ez sötétebb színű és durvább ízű, mint a valódi fahéj, de a nem szakértők nem tudják megkülönböztetni a valóditól. A cassia kis mennyiségben kumarint is tartalmaz, ezért nem javasolt sokat fogyasztani belőle
Az alábbi képsorban,- rákattintva (!) a képekre, – látható az igazi fahéj és a cassia.
Mint tudjuk, a fahéjat süteményekhez, tésztákhoz, bizonyos italokhoz használják, de a kozmetikai iparban is felbukkan. A szilvásgombócot például el sem tudjuk képzelni úgy, hogy ne legyen meghintve fahéjas cukorral. Mexikóban a csokoládéba teszik, Közép-Keleten a csirke és a birka húsát ízesítik vele.
Mint gyógyszer, antioxidáns és csíraölő hatása van, de a cukorbetegség egyes változatainak kezelésére is alkalmas.
https://plus.google.com/photos/108968301883859984850/albums/5882564339386764977?authkey=CL6aiavA8vmgngE
Szerző: HP | máj 26, 2013
Sándor küldte az alábbi anyagot:
Lakatos Menyhért (Nyáry Krisztián, Facebook)
5 éve halt meg Lakatos Menyhért, magyar cigány író, vagy ahogy nevezte magát: író cigány. Az első, akinek írásai százezres példányszámban jelentek meg Magyarországon és külföldön is.
Elképzelhetetlen szegénységből jött. Pedig apai ágon ősi erdélyi földbirtokos családból származott. Nagyapja Boncza Miklós országgyűlési képviselő, Ady Endre apósa, Csinszka édesapja volt. „Apám erőszakgyerek volt” – mesélte később. A csucsai kastély háznépéhez tartozó fiatal cigánylány csak egy éjszakára, vagy annyira se kellett a méltóságos úrnak. A fiára utána rá se nézett, így ment ez. A cigánysoron mégis mindenki Bonczának hívta a világos bőrű fiút, és később a vésztői telepen 1926-ban született sötét bőrű unokát is.
Mégsem az apa, hanem az írástudatlan édesanya érezte úgy, hogy a fia többre hivatott, mint hogy a telepen maradjon. A sárból épült putriból minden nap teknőben fehérre mosott ingben küldte a fiát a falusi iskolába. A tanító mindig vele büszkélkedett a tanfelügyelőnek: „Halljuk csak a kis négust!” Arra persze nem volt esély, hogy továbbtanulhasson a hat elemi után, túl sokba került. Egy kegyetlen szerencsének köszönhette, hogy mégis. Egy vésztői vadásztársaság mulatságán, ahová bohócnak hívták a cigánygyerekeket, az urak többet ittak a kelleténél, lövöldözni kezdtek. A holtrészeg gimnáziumi igazgató rálőtt a kisfiúra, aki súlyosan megsebesült, majdnem belehalt a lövésbe. A konkurens vadásztársaság vezetői rábeszélték az anyát, hogy indítson pert. Az igazgató megijedt, pénzt ajánlott. Az asszony ezt visszautasította. A következő ajánlat már arra vonatkozott, hogy a fiút tandíjmentesen felveszik a gimnáziumba. Ezt már elfogadták. Így lett Lakatos Menyhért a megye, de talán az egész ország első cigány gimnazistája.
Az apja nem örült igazán: „Lehetett volna nagybőgős, vályogvető, akár lókupec is, de nem fűlött hozzá a foga, inkább a sok büdös könyv kell neki.” A fiú sem érezte jól magát az idegen világban, hazavágyott. Az anyja mégis meggyőzte: „A cigányoknak benned van minden reményük. Ha te tanult ember leszel, mindenki láthatja: egy cigány is kiemelkedhet, boldogulhat.” Az ingyenes iskola is sokba került: a ruhák, tanszerek árát szó szerint kiéhezte a család. Kitűnő tanuló volt. Az érettségi előtt azonban vége szakadt a tanulmányoknak. 1944-ben a fiatal fiút két nővérével együtt Birkenauba deportálták. Kísérleti állatokként bántak velük: „Az ember olcsóbb volt, mint a fehéregér” – mesélte később. Leszíjazva betették egy kádba, és lehűtötték a testét 22-23 fokra. Aztán két társa közé fektették meztelenül: az érdekelte őket, hogy át tudják-e adni neki a testük melegét. Aki kibírta, túlélte. Aki nem bírta ki, megfagyott. Menyhért túlélte, a nővérei meghaltak.
Hazaérkezve folytatta a gimnáziumot, majd a Műegyetemre került. Akkor már írogatott is, többnyire az asztalfióknak. Az írástudatlan nagybátyjától hallott régi cigány meséket írta le először, aztán verseket, novellákat. Üzemmérnök lett. Fiatal diplomásként kis házat akart építeni a családjának, de akkoriban éppen nehezen lehetett téglához jutni. Eszébe jutott, hogy a nagyszülei még vályogvetésből éltek. Egy téesz használaton kívüli épületében néhány telepi cigánnyal elkezdett téglát gyártani. Először csak magának, később már eladásra. Egy év múlva már 150-en voltak a munkások, tisztes keresettel. Két év múlva fürdőszobás házak épültek a téglagyár mellé, három év múlva már óvoda és és iskola is. A felesége elvált tőle, mert minden pénzét a téglagyárra költötte. A családtagokkal együtt 500 embert hozott ki a putriból. A negyedik évben a téesz megijedt, hogy a bérelt területen egy cigányember megvalósította a valódi kommunizmust, és felmondták a bérletet. A dolgozóknak be kellett lépniük a téeszbe. Az ötödik évben a téeszesített téglagyár bezárt, a gépeket széthordták, az embereket szélnek eresztették.
Lakatos megint újrakezdte. 44 éves volt, amikor a gyerekei beküldték az Új Írás irodalmi pályázatára a fiókban talált novelláit. Megnyerte. Onnantól kezdve sorra kapta a felkéréseket. Versekre, elbeszélésekre, mesékre, végül egy regényre is. Megijedt a feladattól, visszautasította. A kiadó erre megküldte neki az előleget. Akkor úgy érezte, nincs más választása. A gyermekkor telepi éveit feldolgozó Füstös képek rendkívüli siker lett. Néha megrázóan tárgyilagosan beszél a nyomorról, mint a Puszták népe, máskor beleszövi a tábortűznél hallott meséket a mindennapokba, mint a Száz év magány. Százezer példány kelt el a négy kiadásból itthon, s ennél is több külföldön. Innentől kezdve az írásból élt. Azon kevés cigány értelmiségiek egyike volt, akit minden irányzat, frakció egyaránt tisztelt.
82 éves korában halt meg, cigány embernél valóságos matuzsálemi korban.
HP: Karminvörös virágaimból utólag készült kollázs:
https://picasaweb.google.com/piroskaho/Karminvoros_viragaim02#5883010803843169570
Hozzászólások