Októberre gyorsult a mókuskerék. Minden hétvégénk döntésekről szól: 4-5 esedékes program közül, melyiken veszünk részt. Rutinosan hozzuk a döntéseket, s nem gondolunk arra, hogy éppen most hol máshol kellene lennünk.
Az elmúlt hétvége esélyt sem adott a gondolkodásra. Pénteket Piri mama menedzselte le, megúsztatta a gyermeket, összeszedte a leányt. Mamát buszhoz vittük, mi pedig Csík felé vettük az irányt. Késő este érkeztünk, a fiú már aludt. Szombat reggel Péter a tyúkudvar felé indult pizsamásan, nagy nehézségek árán sikerült némi ruhát rácsalogatni. Zuhogó esőben, kölcsön esőkabátban etette a tyúkokat.
Később cserkész inget öltöttem, nyakkendőt kötöttem,, zsebemben egy ’94-es ereklyét szorongattam, Csaracsó felé indultam. Kicsit izgultam, lesz valaki azok közül, akikkel 22 évvel ezelőtt táboroztuk az elsőt Kászonban? És igen, voltak, voltunk néhányan, vigyorogva nosztalgiáztunk, éjszakai főzésre, nagy gyaloglásokra, próbákra, számháborúkra, tábortüzekre emlékeztünk. Csodálkoztunk az elmút két évtizeden, s örömmel konstatáltuk, hogy a csicsói cserkészet nem mese, hanem ma is élő valóság.
Az eső zuhogott, pont mint egykor rég Sötétpatakon. A zászlófelvonást kicsit megkönnyeztem, a jeleket annyira nem vágtam, a kézfogástól zavarba jöttem, de a cserkészindulót sikerült elénekelni. Az általunk írt őrsindulóra rácsodálkoztam, hogy miket tudtunk rég…
Másnap családot vittem magammal, ámulva keresgéltek a régi fotókon. Szűk egyóra után hazafelé vettük az irányt. Nem maradt más hátra, hogy a mókuskereket cserkész lendülettel tapossuk. 🙂
Hozzászólások