Minden barátságban lehetnek olyan periódusok, amik éppen hűvössé válásukkal erősítik titokban, esetleg háttérben az egymáshoz fűződő kapcsolatot. Aztán később lávaként újra előbukkannak a közös értékek, érzelmek és események, amiket zivataros időkben együtt egymásért átéltek.
Erről a lélektani helyzetről írtam hat sort, ami hordozza a haragot a dühöt, a megbocsátás csíráit is. Egy leendő egymásra találás reményében.
ELIDEGENEDÉS
Meg se látlak hogy ne végy észre
ha már nem hallgatsz az ép észre
tagadj le -hogy vagyok- magadnak
s játszd el ha látsz meg se ismersz
még ha örömöd bánat is lesz
mikor örömmel megtagadlak
(Seres László)
A barátság csodálatos érzés, amely már gyermekek között is kialakulhat és tarthat egy életen át.
Az én életemben is gyermekkorom óta fontos helyet kapott mindig.
Világfa című gyermekvers kötetemből idézem a következő verset:
Kibékülés
Veszekedik Zsóka, Panni,
Hogy miért, nem sejti senki.
Egyik duzzog: Örök harag!
Soha többé ne lássalak!
Rá a másik: Én se téged,
Befejeztük, vége, érted?
Hátat fordítnak egymásnak,
A sorban is mással állnak.
Így telik el egy szűk óra,
Tovább egyikük se bírja,
Bánja Zsóka, szánja Panni,
Szeretnének kibékülni,
Latolgatják, nem lehetne,
A békét a másik kezdje?
Zsóka jön már, Panni látja,
Izeg-mozog zavarába’,
Aztán elindul feléje,
Máris szent köztük a béke.
(M.Simon Katalin)
Hozzászólások