Ennyi a hír

Meghalt Makovecz Imre.
Ennyi a hír. Ez az a tőmondat, ami előbb-utóbb utolér majd mindannyiunkat.
Nehéz volt őt szeretni, legalábbis a szó hétköznapi értelmében. Miképpen nyilván nehéz volt szeretni Balassinkat, az „istentelen magyart”, Berzsenyinket, a „Dani grófot”, akit Niklára száműzött Kazinczy kérlelhetetlen ízlésterrorja, a visszahúzódó, már-már mizantróp Vajda Jánost, az ő kései utódát, Adyt, az ős Kajánt, aki már száz esztendeje tudta, hogy megöl bennünket a disznófejű nagyúr…
Nehéz volt őt szeretni. Mint Szabó Dezsőt, a kősziklát, az Elsodort falu prófétáját. Vagy a hallgatag, szomorú Babitsot. És Kosztolányit, aki éppen a halála előtt döbbent rá, hogy az égben minden este bál van. És persze Németh Lászlót, aki mindent tudott.
Ebben a névsorban van az ő helye. Kós Károlyé mellett.
Nagy szimbólum mindkettő.
(Olvasd el a teljes cikket az előző szobában, Bárányi Ildikó hozzászólásában!)