Az én iglum (kattints rá!)
Az emberiségnek még mindig nagyon sok sara, azaz, befejezetlen projektje van sajátmagával szembe.
Az űrbe, már bármikor fel tudunk menni, a Holdon is jártunk már. Tudunk teljes arcátültetést csinálni, és magzatot a méhen belül operálni.
Egy valami nem volt, egészen idáig. Az eszkimó Biblia.
34 év kínkeserves munkájával, többszáz hittudós és nyelvész közreműködésével végre megszületett az Eszkimó Biblia.
Szegény, szerencsétlen eszkimó, azt sem tudta, hogy mi is hiányzik az életéből.
Volt neki igluja (jégkunyhó), volt szánhúzó kutyafalkája, fókazsírja, no meg felesége.
Időnként feltűnt egy-egy jegesmedve az iglu körül, de azokat a kutyák elkergették.
Most jó lenni eszkimónak. Most majd megtudja, hogy hol is lakik a Jóisten.
A Biblia készítői elmondták, hogy sok gondot okozott, hogy az eszkimó nyelv nem ismeri, többek között a pásztor, az olajfa, és a templom szavakat.
A pásztor szót, úgy próbálták magyarázni, hogy azt az eszkimó megértse, hogy az egy olyan ember aki átmenet a baby-sitter és a kutyafalkát gondozó személy között.
Azért, mennyivel jobb nekünk, szárazégővi földi halandóknak.
Ettől, még lehet, hogy az eszkimó most boldog, hogy van bibliája, de szerintem, jobb volna, ha lenne elegendő tápláléka..
Azért, most mintegy 8000 eszkimónak egy kicsit jobb lett az élete…
(Kentner Sándor)
Hozzászólások