Kata emléke mélyen belevésődött tudatomba.
Talán az egész Touch me kisérletre vonatkozó legsokatmondóbb megjegyzés származik tőle.
A két első nap sokat tapogatta, simogatta a képeket figyelő, mosolygó arccal, s a harmadik nap, amint kezébe vette az egyik munkát, felkiáltott: Ezt én még nem láttam!!!
Hihetetlennek tünt, amit hallottam, ezért rákérdeztem: mit mondtál?
Megismételte: Ezt a képet én még nem láttam. Hol volt mostanig?
Kérdezte ezt egy teljesen vak leányka, aki minimum száz, de méginkább több képet megszemlélt ujjaival az előző két napon, észrevette, hogy egyet még nem látott!… Elgondolkodtató, sokatmondó megjegyzés. Azóta se megy ki a fejemből.
A vendégfüzetemben a következő nyomot hagyta.
Kundra Kata látássérült tolmácsolásával lejegyezte Damó Réka:
„A mai nap megtáncoltatta a lelkem.”
A választott ajándék-képen egy erdőt látok, ahol fekszem a fűben, énekelnek a madarak, nekem dalolnak… Be fogom kereteztetni.
Egy másik képen méhkaptárt látok, tele méhecskékkel, porozzák be az illatos virágokat, boldogságot árasztanak, mert boldogan élnek.
A „Csíkos kép” nekem a gitár húrjait juttatja eszembe, a vidámság húrjait.
(2009 május 23)
U.i. A képek versírásra ihlettek, holott még eddig nem írtam verset.
Hozzászólások