Napi áhítat – 2010-09-24 – Máté 5,16 „Úgy ragyogjon a ti világosságotok, hogy lássák jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5,16 Hát nem titokban kell jót tenni, hogy ne tudja a bal kezünk, mit tesz a jobb? Dicsekednünk kell talán jó tetteinkkel? – Nem szabad, de nem is szükséges. A világosság mindig meglátszik. Jaj nekünk, ha azért tesszük a jót, hogy dicsérjenek, de ha dicsekedés nélkül tesszük, úgyis észrevevődik, s az már nem a mi dicsőségünk, hanem Istené. A világosságnak belülrõl kell jönnie, hitünkbõl, szolgálatra való készségünkbõl, Krisztust követni próbálgató szeretetünkből. Ez az a világosság, melyet nem lehet elrejteni, mely akaratunk ellenére is megmutatkozik, mely ragyogni fog az emberek előtt. Lesz, aki behunyja előle a szemét, lesz, aki csak csúfolkodni tud vele, de mit számít az, ha valaki tele van Isten szeretetével? Csak szolgálj nyugodtan, fénylő derűvel, boldog belső békességgel. Meglesz az eredménye! Uram, nem akarok dicsekedni azzal, amit a te nevedben tettem. Nem is dicsekedni való, hiszen olyan kevés az, hogy szóra sem érdemes. De tőled világosságot kaptam. A fényed rám ragyog. A te szereteted olyan sokszor eláraszt, talán valami csak rajtam is keresztül sugárzik. Olyan jó magam körül boldog embereket látni. Olyan jó síró embert megnevettetni. Olyan jó, ha valakinek felragyog az arca, ha engem meglát. Olyan jó, ha valaki engem vígasztal, csodálkozva, ha szomorúnak lát, mert nincs ahhoz hozzá szokva. Tartsd meg az én tőled kapott világosságomat, hadd ragyogja be minél több ember szomorúságát, s ha olyan kevés alkalmam van arra, hogy komolyan tudjak segíteni, legalább egy jó szót, egy kacagást, egy kis vidámságot, egy simogatást a te erõddel tudjak átadni azoknak, akiknek olyan nagy szüksége van a te vigasztalásodra. Ámen.
http://andrelowoa.wordpress.com/2010/09/24/napi-ahitat-2010-09-24-mate-516/
Az este későn kaptam IRÉNKÉTŐL a fenti sorokat, melyek szerintem örökérvényűek. Gondoltam, megosztom veletek is. Ennek hatására született alábbi versem.
Fohász
“Tartsd meg az én tőled kapott világosságomat…”
Ne kísérts engem magam dicséretével
Az éhező asztalára teszek
Abból, mit tőled kaptam
Tartsd meg világosságomat
Hogy erőddel adhassak a rászorulónak
És Neked örökké megköszönöm!
(M. Simon Katalin, 2010. szept. 25)
Hozzászólások