A fenti kép amikor született, azon gondolkodtam, amit blogtársunk írt Torontóból az előző témához, vagyis, hogy mennyire tudtunk régen a szavak mögött olvasni.
Ha egy irodalmi nagyság szájából elhangzott ilyesmi “ha eláll a szél…”, vagy, “semmi nem tart örökké…“ és más hasonló, akkor igen merésznek tűnő kijelentés, mondjuk “a felhők mögül egyszer úgyis kisüt a nap!…”, meghökkentünk, mert senki nem a természeti jelenséget értette alatta, hanem azt, amit a szavak mögött sejtett, gondolt, érzett, elképzelt.
S idéztük őt és csodáltuk bátorságát, hogy ilyesmit ki mer (!) mondani.
Hallottad, mit mondott?! Ne beszélj! Hogy nem fél?! Micsoda bátorság!…
A mai fiataloknak gondolom nevetségesnek tűnik, sőt még nekünk is mai szemmel nézve, de akkor, régen, számunkra sajnos komoly és komor valóság volt…
És most folytassuk vidám dologgal, költő-sulival, ahogy Júlia nevezte igen találóan.
A mai házifeladat:
búsulok – harapok
üvöltő – repülő
lúd – rúd
öröm – köröm
sas – vas
félek – képek
Hozzászólások