Kőfalak
(Halottak Napjára)
Sírok várnak rám megint
mindig csak sírok
sóhajok csendkoszorúk
az élet-ravatalán
-hol megszolgált juss a föld-
halottaimhoz hasonlítok
apámhoz anyámhoz
visszamerengve rájuk
mikor életre kelnek
a lelkem is kitárul
s meghal a szó bennem
arcom sápadt lesz
rideg mint a kőfal
hangjukat hallom
mintha kérdeznék
-mondd fiam jól vagy-
s a hantok hegyekig nőnek
amerre nézek
mindenütt élő van
Így láttatja a szem
így követeli a szív
már számolnom se kell
velem vannak mint régen
hordom féltve őket
s jönnek velem
jönnek utánam
az újabb nemzedékek
Elfogyaszt az idő mohón
vagy jóllakottan
hangom idegenül szól
mintha semmi se fájna
keresi elapadt vizét
a kiszáradt patak
holt medrében
s nem találja
Nem értem magam se
magamat se értem
Itt megnyugvás vár
örök csend
ott kinn új és újabb sóhaj
élettől haláltól óvom
az elsőket
és az…utolsókat
(Seres László
Nagytarcsa)
Hozzászólások