Előző alkalommal az apa szerepéről beszéltünk a normális, egészséges családon belül. Ezúttal a megcsonkult családról lesz szó.
Ha a szülők elválnak, vagy valamelyik meghal, azt a család minden egyes tagja megszenvedi. A magára maradt társat annyira lefoglalja saját baja, bánata, az hogy érzelmileg helyrejöjjön, hogy nem tud kellőképpen gyermeke mellé állni, nem futja már energiájából. Pedig a gyermek hasonló intenzitással gyászol.Visszahúzódik, elrejtözik bánatával, vagy ellenkezőleg, feltünően, kirívóan viselkedik, hogy magáravonja mások figyelmét. A gyermekek általában nehezen tudják sebzett érzelmeiket segítség nélkül feldolgozni.
„A legborzasztóbb az volt, amikor a bíró megkérdezte tőlem, hogy kivel akarok maradni. Mert én mindkettővel akartam.“- panaszolja megtört tekintettel egy 13 éves gyermek.
A válást, vagy a halált, e családrendítő eseményeket a gyermekek úgy élik át, mint egy borzalmas vihart, amikor félelmetesen dörög és villámlik. És utána szegényeknek milyen sokáig kell még álldogálniok az esőben!…
1983-ban Suzy Yehl Marta egy Chicago-i ápolónő és három gyermekes anya, megalapította a Rainbows /Szivárványok/ nevű szervezetet viharos időket élő gyermekek számára, amely azóta sok százezer érzelmileg megsebzett gyermeket segített talpraállni.
A Rainbows megelőzni és megakadályozni igyekszik, hogy a gyermekekben a család megcsonkulása túl súlyos pszichikai elváltozásokat eredményezzen. Csoportfoglalkozások keretében megtanulják gondolataikat és érzelmeiket kifejezni: beszélgetések, játékok, festés stb formájában. Tapasztalják, hogy más gyermekek hogyan viselik el helyzetüket. Tanulnak egymástól és erőt merítenek. Ha a gyermekek közül valamelyik erős pszichikai, vagy társkapcsolati problémákat mutat, orvosi kezelésre továbbítják.
Mennyi apukát tűr el egy gyermek?
Az anya megismeri az új férfit, az életre szólót. Aztán kiderül, hogy mégsem az volt. Újabb válás. Árt az ilyen partnercsere a gyermeknek? Feltétlenül,- válaszolja Gudrun Henseler családpszichológus. Minél kevesebb a pótapa, annál jobb. Különben elveszti a gyermek bizalmát anyjával szemben. Vagy veszteségfélelem alakul ki benne. Ezért,- javasolja,- az anyuka csak akkor vigye haza a pótapa jelöltet, ha tartós kapcsolat igérkezik.
„Azt hittem, elölről kezdődik az egész, de aztán jóbarátok lettünk és anyukám is egész vidám azóta“, meséli egy tízéves gyermek. Ideális eset.
De nemcsak az új férfi fontos, hanem az eltávozottra való emlékezés is. Henseler írja:“Engedni kell, hogy a gyermek beszéljen szomorúságáról. Időre van szüksége, hogy azt feldolgozza. Az eltávozottat nem szabad sem elhallgatni, sem pocskondiázni. Inkább dicsérni kell és a gyermeknek ilyenforma magyarázatot adni: apukáddal minden O.K.- egyszerűen mi ketten nem tudtunk egymással kijönni és tovább együttélni, amit én is rendkivül sajnálok.
A gyermekét egymagában nevelő apának még nehezebb a sorsa, mint egy nőnek. Még ha ért is a háztartási dolgokhoz, nehézségek adódnak a munkahelyén, főleg ha túlóráznia kell és főnöke nem megértő, vagy ha beteg a gyermek és ápolói szabadságra van szüksége, vagy ha ő maga betegszik meg és nem tudja gyermekét ellátni. Millió probléma adódik.
Nyugodtan mondhatjuk rá: szegény apuka!…
Hozzászólások