Seres László: A Boldogságról
A boldogságról írtam -a BOLDOGSÁG-NAP kapcsán, – s még most e késői órán sem hagy nyugodni, oly erős kötelékkel tart összefűzve magával valamennyi embert, hiszen mind boldogságra született. S megdöbbentő felismerés, – talán nem csak részemről, hogy milyen kevés szót hallunk napjainkban magáról a boldogságról, mintha az kizárólag csak az ember személyes ügye lenne. Pedig tudjuk jól, nincs boldogság önmagában. A boldogság nem lehet magányos, visszahúzódó, önmagának való. A boldogsághoz társ, társak, emberek közelsége, léte és azt alkotó módon alakító és formáló megszállottsága szükséges. Ha nem hozza ezt a sors, nem adja meg nekünk, mit ér az élet. Innen kezdődik az egyén és a társadalom elidegenedése. Itt tartottam valahol a gondolkodásban, mikor szükségét éreztem, hogy le is írjam mindezt s ne csak prózában, de valamilyen más formában is…
BOLDOGSÁG
A boldogság mezítláb jár, mint az Isten.
Lélegzetet se vesz. Észrevétlen.
Nem hallod léptei neszét, mikor megtalál.
Színtelen, illattalan éltető harmat.
Ledobja magáról fényruháit,
s rád teríti teste ragyogását.
Lebegő alak, szemed formálta vággyá
mozdulata ívét a horizonton,
s hamvából felkel újra s újra, mint a tetszhalottak.
Elindul, ha jön az éj,
hogy mindenkié legyen.
Fura egy szerzet Ő.
Hűséges, hűtlen szerető.
Körbevesz, elringat, nem is érzed.
Hiánya fáj, mint a rég elcsókolt csók,
mikor nincs már s ízeire se emlékszel,
hogy nálad járt s valaha tiéd volt.
Hiába téped ruhád jajongva érte,
Hiába sírsz, könnyeket hiába ejtesz.
Nem felel s nem felejted el.
Úgy hagy itt, hogy szívedben örök,
visszavágyó csend lesz.
D. Nagy Èva: Gondolatok a Boldogságról
Boldognak lenni,- ahhoz is képesség kell! Meg kell tanulni az apróságoknak is örülni, egy virágnak, egy arcnak, egy mosolynak, egy lepkeszárnyának, felhőnek, vagy akármi másnak, a „csendes csodák“-nak…
Barátnőm mondta: „ sok millió ember apró vágyai, örömei viszik előbbre az életet.“
A boldogság színes madara gyorsan elszáll, ha mohón rárontunk. Ha mégis elkapjuk és kalitkába zárjuk, elveszti a színét és szomorúsággá változik.
Csak ha óvatosan, lépésről- lépésre, megfelelő áhítattal és tisztelettel közeledünk hozzá, csak akkor enged közel magához, de még így is számolnunk kell azzal, hogy a következő pillanatban már tova is száll…. De talán egy színes tollát nálunk hagyja,- a következő viszontlátásig….
Az ember nem ülhet kitárt karral és kitátott szájja , arra várva, hogy a boldogság majd odaszáll. Boldognak lenni, az egy aktív állapot, – munka és képesség (ami kitartással megtanulható): megkeresni minden napnak a szépségét, a rossz mögött is felfedezni valami jót, felfogni a pillanatban rejlő Csodát.
Boldogság, – de talán nem is ez a megfelelő szó, – inkább lelki béke, önmagunk, az életünk, mások elfogadása, de nem passzívan, hanem aktívan, segíteni, változtatni, jót tenni, örömet okozni, ahol lehet, nem sokat várni, de mindent adni … és hinni abban, hogy érdemes, hogy mégis érdemes.
HP: Boldogságot éreztem én is odabenn, mikor ecsetem mozgatása közben az alábbi virágok születtek
https://picasaweb.google.com/piroskaho/UjszulottViragok#
Hozzászólások