Színes virágcsokrok, apró virágfejecskékbe bújtatott, eltöprengő arcocskák. Afrikai majomkenyérfák, élénkszínű bohókás bohócocskák, és a misztikus Vörösbolygó szalagként lobogó útjai közt lakó fekete madárfák. Látod?
Nem, én nem látom! Nem láthatom!
Gyere közelebb!
Ó, igen, már érzem. Ujjaim lágyan simítják a finom erezeteket s a tört ívű barázdákat. Az ujjaimal én Téged látlak.
Nem látom szememmel sem a virágot, sem az arcocskákat, sem az afrikai majomkenyérfákat, a bohócocskákat, de még a madárfákat sem. De látom ujjaim tapintásával a Te lelkedet, amint közeledik felém, hozzámhajol s fülembe súgja végtelen szeretettel, hogy: Érints meg! (Touch me!) S amint lelked, mint leheletfinom fátyol elér hozzám, kezeim alatt az absztrakt formák életre kelnek, mintha egy különös gépezet finom motorja indulna el. A lelkedből küldött láthatatlan üzenetekből az én lelkem egy csodás világról fest képet nekem, hol virágok, fák, arcocskák és madarak tárulnak elém. Tudd meg: ha nem látlak, el kell hogy képzeljelek magamnak, mert különben senki maradsz a számomra.
Képzelet? Nós, akkor játsszunk tovább!
Jöjjetek látók, s ti is, kik önként vállalt vakság mögé rejtitek lelketek! Fejtsük meg együtt mi rejlik a színek titkos mélységeiben! A festészetben ezernyi érzés kering a színek és formák végeláthatatlan kavalkádjában.
Gyere! Utazz velem Fantáziaországba, hogy az én lelkemen keresztül, mint tiszta tükörben megláthasd önmagad!
Ildikó
Hozzászólások